EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. április 26. – Kedd

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: 'Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.' Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus a tanítványok megnyugtatásával kezdte búcsúbeszédét és ezzel is fejezi be. Távozása az Atyához való visszatérést jelenti, mert illő, hogy küldetése befejeztével visszatérjen ahhoz, aki elküldte őt. Mai elmélkedésünkben a szövegrész két kijelentését érdemes megvilágítanunk. Jézus a következőket mondja: 'az Atya nagyobb nálam.' Félreértésre, sőt, a Fiúistennel kapcsolatos tévedésre adhat okot ez a kijelentés. A IV. században az ariánusok eretnek mozgalma éppen erre a mondatra hivatkozva állította azt, hogy Jézus, azaz a Fiú nem lehet egylényegű az Atyával, hiszen ő is csak teremtmény. Ebben az időben azonban még nem tisztázták, hogy a Fiúisten valóságos ember és valóságos Isten, akinek személyében az emberi és az isteni természet elválaszthatatlan egységben van. Jézus szavainak helyes értelme tehát a következő: mint valóságos Isten egylényegű az Atyával, azaz egyenrangú vele, egységben vannak. Embersége szerint viszont nagyobb nála az Atya, mert Isten nagyobb minden embernél. Jézusnak ez a kijelentése az ő emberi alázatát, engedelmességét mutatja meg. Isteni tudásával és akaratával mindent tud és mindenbe beleegyezik, amit az Atya kíván tőle, és emberi akaratával is elfogad mindent, amit a megváltás érdekében az Atya kér tőle. Így ad nekünk példát arra, hogy miként engedelmeskedjünk Istennek.

© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítő igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen ajándék a miénk és mindenkié, így vegyük.