JÉZUS IMÁJA

'Az utolsó vacsorán miután Jézus megmosta apostolai lábát, így szólt: Megértettétek, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem. Jól teszitek, az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester, megmostam lábatokat, nektek is mosnotok kell egymás lábát. Példát adtam nektek: amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.

Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.

Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.

A tanítást, amit hirdetek nektek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másképp nem, legalább tetteimért higgyetek.

Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.

Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek. Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki.

Békességet hagyok rátok, az én békémét adom nektek.

Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon!

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek. Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok. Az dicsőíti meg Atyámat, ha sok gyümölcsöt hoztok és így tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen.

Ez az én parancsom: szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt.

Mivel nem vagytok e világból valók – hiszen kiválasztottalak titeket a világból -, gyűlöl titeket a világ. Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.

Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok rá elég erősek. De amikor eljön az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.

Ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog, amikor elmegyek. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.

Az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Az Atyától jöttem és a világba léptem. Most elhagyom a világot és az Atyához megyek.

Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot.

Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki, minden ember fölött, hogy mindnek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.

Én megdicsőítettelek téged a földön. A művet, amelynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem. Most dicsőíts meg engem te, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.'

Jézus imája János 13-17


JÉZUS SZAVAI A TANÍTVÁNYAIÉRT

'Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.'

János 17;11-19

JÉZUS SZAVAI A TANÍTVÁNYAIÉRT

'De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.'
'Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.'

    János 17;20-26

 JÉZUS SZAVAI A TANÍTVÁNYAIHOZ

 Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: 'Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!'

   Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: 'Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!'

Máthé Evangéliuma 9,35 – 10,1.6-8





EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. május 31. – Szombat

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.

[Jn 16,23b-28]

Elmélkedés
Kérjetek, és kaptok – szól Jézus egyszerű bátorítása felénk, s ezt az emberek közti alapszabályt kiterjeszti Istennel való kapcsolatunkra. Amikor Jézus arra buzdít minket, hogy bátran forduljunk Istenhez kéréseinkkel, mert meghallgat minket, akkor ezt az imádkozásra érti. Az embernek elsősorban az imádságban kell Istent és az ő országát keresnie. Ha lelkünket felemelve imára nyitjuk ajkunkat, valójában mindig Istent keressük, Isten után vágyakozunk. Tudjuk, hogy bármikor bizalommal közeledhetünk hozzá, mert nem zárkózik el tőlünk, hanem jóságosan elénk siet. Isten tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy elinduljunk felé, megszólítsuk őt és megtaláljuk őt az imádságban. Kéréseinket mindig Jézus nevében intézzük hozzá!
A kéréshez alázat szükséges. Be kell ismernünk, hogy magunktól semmit sem tehetünk, és Isten segítsége nélkül nem sokra vihetjük. Kérésünkkel elismerjük, hogy rászorulunk az ő kegyelmére, és nincs meg mindenünk, ami biztosíthatná örömünket, boldogságunkat. Csak a gőgös ember gondolhatja, hogy mindene megvan és nincs szüksége az Istenre. Legyünk tehát alázatosak és kicsinységünk tudatában forduljunk Istenünkhöz, hogy Krisztus és az ő szeretete legyen nagy bennünk. Kérjünk bátran, és Isten meg fogja mutatni nagylelkűségét.
© Horváth István Sándor

Imádság Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.



LOYOLAI SZENT IGNÁC ~ ÖNFELAJÁNLÁS

Fogadd el, Uram, szabadságomat, fogadd egészen,
vedd értelmemet, akaratomat s emlékezésem.
Mindazt amim van, és ami vagyok,

Te adtad ingyen: visszaadok,
Uram, visszaadok egyszerre mindent.
Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed;
csak egyet hagyj meg ajándékodul: szeretnem téged.

Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel,
s minden, de minden gazdagság enyém,
 más semmi nem kell. Amen.

Loyolai Szent Ignác ~  Isten egyszülött Fia

Isten egyszülött Fia, Örök Ige!
Taníts meg engem igaz nemeslelkűségre!
Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked,
amint az téged megillet.

Adni latolgatás nélkül,
harcolni, nem ügyelve sebeimre,
dolgozni, pihenést nem keresve,
magamat egészen föláldozni,
és érte jutalmat sohasem várni.

Legyen nekem elég az a boldog tudat,
hogy szent akaratodat mindig teljesítem.
Amen.

Loyolai Szent Ignác ~ Jézus, árassz el teljességeddel!

Jézus, árassz el teljességeddel!
Tested és véred legyen ételem és italom!
Szenvedésed és halálod legyen erőm és életem!
Jézus, Te velem vagy, így mindent megkaptam.
Kereszted árnyéka legyen keresett menedékem.
Ne engedd, hogy elfussak, felajánlott szereteted elől,
És őrizz meg a gonosz hatalmától!
Mindennapi kis halálaimat ragyogja be szereteted fénye!
Hívj engem állandóan, amíg el nem érkezik az a nap,
Amikor szentjeiddel örökké dicsőíthetlek Téged!
Amen

 Loyolai Szent Ignác ~ Áldozási ima

Krisztus lelke, szentelj meg engem,
Krisztus teste, üdvözíts engem,
Krisztus vére, ihless meg engem.
Krisztus oldalából folyó víz, tisztíts meg engem,
Krisztus szenvedése, erősíts engem,
Ó édes Jézus, hallgass meg engem.
Ne engedd, hogy elszakadjak tőled.
A gonosz ellenségtől oltalmazz engem,
Halálom óráján hívj el engem,
És juttass el magadhoz engem,
Hogy szentjeiddel dicsérjelek Téged,
Mindörökkön örökké. Amen.





SZENT ISTVÁN KIRÁLY EREKLYÉINEK ÁTVITELE

Szent István 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott temették el a Nagyboldogasszony-bazilikában, bebalzsamozva, kőkoporsóban. A szarkofág a templom közepén a főoltár előtt állt.
A Vatta-lázadás elől elrejtették maradványait egy föld alatti sírkamrában a templom mellett. A szent király jobb karját azonban egy titkos határozat értelmében levágták a holttestről, és a legnagyobb tisztelettel egy Mercurius nevű szerzetes a Bihar megyei monostorban, a Berettyó-folyó mellett őrizte.
1083. augusztus 20-án felnyitották a székesfehérvári sírt, István szentté avatási szertartása érdekében. Szent László és a jelenlévők megdöbbenéssel tapasztalták, hogy hiányzik a jobbkar. 1084-ben tudta meg Szent László, hogy a kar Berekisben van. 1084. május 30-án a király el is zarándokolt az ereklyéhez, azóta ezt a napot a Szent Jobb megtalálásának, átvitelének, sőt fölmagasztalásának is nevezzük.
Gondolat: A Szent Jobb figyelmeztetés: mindent Isten képviseletében végzünk!

Forrás ~ Internet
Rájnis József ~ Szent István királynak jobb kezéről ~1771

Már elég! szűnjön panaszod, magyar nép!
Íme óhajtott örömed világa
A magyar vértől nemesűlt hazádban
Fényleni készűl.

Szent királyodnak keze messze főldről
Nagy Terézsának kegyelem-szavára
Visszatér hozzád, Buda vára féltő
Kincsedet őrzi.

Boldogúlt ország! noha régen elvált
Tőled e téged szerető királyod,
Szép örökséggel kevesíti gondját
Árva fejednek:

Adta fő díszét böcsös homlokának,
Vállait s lábát födöző ruháját,
Effelett kardját; ha kevés ez, íme
Adja kezét is.

Már ne félj vérben förödő hadaktól,
A dühös réznek fene pattogásit
S villogó kardok veszedelmes hangját
Semmibe hajtsad:

Ím! reád vigyáz magas udvarából,
S míg reád vigyáz szerető szemekkel
E jeles kincsnek nagy-erős hatalma,
Bátran örűlhetsz.

Rájnis József
Kőszeg, 1741. június 4. – Keszthely, 1812. szeptember 23.
bölcseleti és teológiai doktor, tanár, műfordító.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. május 30. – Péntek Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.

[Jn 16,20-23a]
Elmélkedés Jézus szenvedésének óráiról beszél tanítványainak, amely hamarosan bekövetkezik. Ez az idő félelemmel és szomorúsággal teli lesz a tanítványok számára, miközben a világ örülni fog. Mesterük szava szerint a tanítványok szomorúsága hamarosan örömre fog változni, mégpedig olyan örömre, amit senki sem tud ezután már elvenni tőlük. Ez az öröm a viszontlátás öröme, a feltámadt Krisztussal való találkozás öröme. Ezt az örömöt még az sem szünteti meg, hogy Jézus távozik a mennybe, hiszen ígéretének megfelelően Szentlelke által állandóan jelen lesz a világban.
Érdemes röviden felidéznünk az öröm kiteljesedését, az isteni öröm kiáradását az emberek felé. Az evangéliumok szerint Jézus e világba érkezése örömteli légkörben történik. Öröm sugárzik Máriáról, amikor megtudja, hogy a Mindenható őt választotta a Megváltó anyjának. Emlékezzünk rá, hogy Keresztelő Jánostól kezdve a pásztorokig és az angyalokig milyen sokan örvendeznek Jézus születésekor. És gondoljunk csak arra, hogy mennyire örvendeznek az emberek, amikor Jézus meggyógyít egy-egy beteget, és mekkora öröm ébred bennük az örömhír hallatán. Jézus mennybemenetelekor ismét az öröm légkörét tapasztaljuk a tanítványok körében. Ezt az örömöt csak fokozni fogja pünkösd ünnepe, amikor a Szentlélek örömmel tölti el szívüket, megajándékozva őket az új, lélek szerinti élet örömével. Él-e bennem, sugárzik-e rólam Isten öröme?
© Horváth István Sándor


Imádság Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK

Áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe ~ Ascensio Domini ~ húsvét után a 40. nap, ekkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus mennybemenetelét.
 
'Ne legyen nyugtalan a szívetek, higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek, hiszen azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek!'
Jn 14,1-12
 

ÁLDOZÁSI IMÁK

Xavéri Szent Ferenc ~ Áldozási Ima

Istenem szeretlek forrón, mélyen,
Nem mert a kárhozatos szörnyű éjen
Gyötrő tűzbe vetsz, ha elhagytalak,
S nem mert egednek édes fényességét,
Szent örömben úszó angyali zenéjét
Ígérted nekem szárnyaid alatt.
 
De mert a kereszten karjaid kitártad,
Emberi szívemet Szívedre vártad,
Rútul kiszögezve, jaj, felém hajoltál,
Vérfutotta arcod édes, tüzes oltár,
Bűnömért viseltél szörnyű ékességet...
Meg nem állottál a gyötrelmek mezsgyéjén,
 
Átmentél az éjek szörnyűséges éjén,
Borzalmas kísértet, gyalázat és szitok,
Lélek-hóhérok, gyűlölet-kárpitok
Födtek, jaj, követtek az utolsó szóig...
Rettentő mértékkel mérted szeretésed.
Ó legyek, hadd legyek könnyező vetésed;
Hadd legyek, én legyek a te aratásod,
Míg gyötrelmeiddel lelkem földjét ásod.
 
Szeretlek, szeretlek,
Nem mert megmentettél,
Hanem mert a vérig, halálig szerettél.
S amint te szerettél, szeretlek most téged,
Életem és lelkem elkínálom néked.
Szeretlek, szeretlek, te vagy a királyom,
Istenem, mindenem, örök mennyországom!

 Amen.

 
 Áldozási ima - Assisi Szent Ferenctől

Én Istenem, engedd meg, - allelúja!
hogy békédet hirdessem. - allelúja!
Ott, amerre harag dúl, - allelúja!
szívem meleg lángját gyújtsd. - allelúja!
Ahol szívet kétely mar, - allelúja!
homály onnét oszlassak. - allelúja!
Merre többé nincs kiút, - allelúja!
szavamon át reményt gyújts. - allelúja!
Ott, hol sajog bánat s jaj, - allelúja!
boldogságod árasszam. - allelúja!
Sötétség ahol honol, - allelúja!
világosság legyek ott, - allelúja!
Én Istenem, engedd meg, - allelúja!
hogy hirdessem békédet. - allelúja!

  Amen.

 
 Íme, jóságos, édes Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész buzgóságával kérlek és könyörgök hozzád, kegyeskedjél szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő érzelmeit, bűneim fölött igaz bánatot és azok jóvátételére elszánt, erős akaratot.  Megilletődéssel és szívbeli fájdalommal veszem fontolóra öt szent sebedet és elmélkedem fölöttük, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos Jézus: 'Átlyukasztották kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat.'
 
 Amen.
 
 
Áldozási ima 
 
Krisztus lelke, szentelj meg engem,
Krisztus teste, üdvözíts engem,
Krisztus vére, ihless meg engem.
Krisztus oldalából folyó víz, tisztíts meg engem,
Krisztus szenvedése, erősíts engem,
Ó édes Jézus, hallgass meg engem.
Ne engedd, hogy elszakadjak tőled.
A gonosz ellenségtől oltalmazz engem,
Halálom óráján hívj el engem,
És juttass el magadhoz engem,
Hogy szentjeiddel dicsérjelek Téged,
Mindörökkön örökké. Ámen.

Loyolai Szent Ignác

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. május 29. – Csütörtök

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”

[Jn 16,16-20]

Elmélkedés
Jézus arról beszél tanítványainak az utolsó vacsorán, hogy milyen sors vár rá. Előre megmondja nekik távozását és visszatérését. A tanítványok viszont nem értik ezeket a szavakat. Nagypénteken, Jézus kereszthalálakor fogják megtudni, hogy mit jelent az Úr távozása. Ez az a pillanat, amely még inkább elbizonytalanítja őket, s ezen esemény után még inkább nem értik, hogy miként fog Jézus visszatérni, hogyan láthatják őt újra. A feltámadás jelenti majd harmadnap a visszatérést, de nem evilági, hanem már megdicsőült testben, amelyet aztán negyven nap múlva az Atyához való örök visszatérés, a mennybemenetel követ. Jézus világból való távozása a feltétele annak, hogy eljöjjön a Szentlélek, aki az ő művét fogja folytatni a világban.
Számunkra is lehetnek olyan órák vagy napok, amikor nem látjuk Jézust, s amikor lelkünk nem annyira érzékeny sugallatai befogadására. Valószínűleg ilyenkor nem ő távozik el tőlünk, nem ő hallgat, hanem mi figyelünk helyette másra. Milyen jó lenne, ha ez valóban csak „egy kis idő” volna! Ha érzem hiányát, érdemes csendet teremteni magamban, hogy meghalljam szólítását. A tanítványokat egykor öröm töltötte el amiatt, hogy küldetését befejezvén az Úr visszatért Atyjához. Örömmel várom-e Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek jövetelét?
© Horváth István Sándor

Imádság Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

THOMAS MERTON IMÁJA

Uram! Vedd életemet a kezedbe, és tedd vele azt ami Neked tetszik. Ezentúl nem utasítom el magamtól sem az örömöket, sem a nehézségeket, amiket beleszőttél életembe.
Elég, ha azt tudom, hogy minden dicsőségedre szolgál. Minden terved jó. Mert minden a szeretet.
Csak önmagamtól szabadíts meg! Add, hogy hallgatagon, csöndesen belenyugodjak szent akaratodba. Akkor majd fölgyullad szívemben örömöd fénye. Lángja a Te dicsőségedre lobbanjon. Csak ezért éljek! És töltse be egész életemet a szeretet egyetlen gondolatával és egyetlen kívánságával, hogy szerethessek, nem az érdemért, nem is a tökéletesség, az erény szentségéért, hanem egyedül Érted, Istenem! Amen.
 
 RÁD HAGYATKOZOM

Atyám,
Rád hagyatkozom.
Tedd velem azt, ami Neked tetszik.
Bármit is teszel velem, megköszönöm.
Kész vagyok mindenre, elfogadok mindent,
csak akaratod teljesedjék bennem
és minden teremtményben,
Semmi mást nem óhajtok, Istenem!
Kezedbe ajánlom lelkemet,
Neked adom, Istenem,
Szívem egész szeretetével,
mert szeretlek Téged, és a szeretet sürget,
hogy egészen Neked adjam magam,
hogy fenntartás nélkül
kezedbe helyezzem életemet,
határtalan bizalommal,
mert Te vagy az én Atyám! Amen.

Charles de Foucauld imája
 
 FOGADD EL URAM

Fogadd el, Uram, szabadságomat,
fogadd el egészen,
vedd értelmemet, akaratomat, s emlékezésem.
Mindazt, amim van, és ami vagyok,
Te adtad ingyen: visszaadok, Uram, visszaadok,
egyszerre mindent.
Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed;
csak egyet hagyj meg ajándékodul:
szeretnem Téged.
Csak a szeretet maradjon enyém
a kegyelemmel,
s minden, de minden
gazdagság enyém,
más semmi nem kell.

Loyolai Szent Ignác imája
 
 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. május 28. – Szerda Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”

[Jn 16,12-15]
Elmélkedés Pünkösdhöz közeledvén a mai evangélium is az eljövendő Szentlélekről szól, pontosabban arra a kérdésre ad választ, hogy honnan származik és kitől jön. A Hiszekegyben ezt imádkozzuk: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik.”
Hitünk szerint tehát egyrészt az Atya küldi el nekünk a Szentlelket a Fiú nevében. A Fiú küldetését az Atya határozta meg: megváltani és üdvözíteni az embereket. A Szentlélek küldetését szintén az Atya határozta meg: megszentelni a világot és az Egyházat. Másrészt a Fiú is küldi nekünk a Szentlelket, hiszen ezt mondta Jézus: „Ha elmegyek, akkor elküldöm hozzátok a Vigasztalót” (Jn16,7).
A Szentlélek ajándék. Az Atya és a Fiú ajándéka. A létezés ajándéka. A kegyelem és az irgalmasság ajándéka. Az örök isteni szeretet ajándéka. Az embereket megszentelő ajándék. A Krisztusban hívők közösségét, azaz az Egyházat megszentelő ajándék. Olyan ajándék, ami bekapcsol minket az isteni szeretet világába. De ezt sosem kényszeríti ránk Isten. Ő azt szeretné, ha hittel, engedelmesen elfogadnánk Krisztust, és felismernénk benne a legyőzhetetlen igazságot. Ezt a titkot talán Szent Pál apostol fogalmazza meg a legszebben, aki ezt írta: „A nekünk ajándékozott Szentlélek által kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5). Várjuk és pünkösdkor fogadjuk el a Szentlélek ajándékát, hogy a szívünkbe költözzön a szeretet!
© Horváth István Sándor


Imádság Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!


CANTERBURY SZENT ÁGOSTON püspök ~ május 27.


CANTERBURY-I SZENT ÁGOSTON a római Szent András bencés kolostor apátja volt. Amikor Nagy Szent Gergely pápa egyszer a római piacon szép angol rabszolgákat látott, őt küldte el Angliába megtéríteni a szigetországot. 596-ban Ágoston negyvened magával el is indult a missziós útra.

Félúton a feladat várható nehézségeitől megijedve Lerinnél visszafordult. A pápa nem mentette fel a megbízatása alól, ezért másodszor is nekivágtak az útnak. Előbb egy angol part menti szigeten, Thanetnél álltak meg. Ethelbert, Kent uralkodója szívesen fogadta őket. A keresztény vallás nem volt ismeretlen előtte, ugyanis felesége, Berta, Charibert frank király lánya volt és keresztény. Canterburyban telepedtek le és egy év múlva már tízezres tömeget térítettek meg.
597 pünkösdjén maga a király is megkeresztelkedett.
A pápa leírhatatlan örömmel fogadta a sikerek hírét, majd utasítást adott Ágoston püspökké szentelésére. Néhány év múlva már szinte egész Kent lakóssága, a századfordulóra pedig egész Angolország megtért. Nagyon sokat fáradt Anglia megtérítésén.

A pápa Canterbury székhellyel prímássá nevezte ki.
Ágoston nem erőszakkal térített, hanem megtartva az angol templomokat és szokásokat, azokat keresztény tartalommal és formákkal töltötte meg. Igyekezett kiépíteni az angol egyházszervezetet. Ez lassan haladt a távolabbi színpogány tartományokban. A britek nem akarták átvenni az angolok útján érkező kereszténységet.
Canterbury-be tért vissza a makacsság láttán, és ott 604-ben halt meg.

Példája: A megbízatásokat pontosan hajtsd végre,
légy nagyon imádságos lelkületű és roppant biztos a sikerben!

'Istenünk, ki Szent Ágoston püspököd igehirdetése révén vezetted Britannia népét az evangélium világosságára, kérünk, add, hogy apostoli munkájának gyümölcsei maradandók legyenek Egyházadban!'

Forrás ~ Internet


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. május 27. – Kedd

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”

[Jn 16,5-11]

Elmélkedés
Jézus kissé rejtélyes kijelentést tesz, amikor azt állítja az eljövendő Szentlélekről, hogy ő fogja meggyőzni a világot a bűnről, majd hozzáteszi, hogy azért, mert az emberek nem hittek benne, azaz Jézusban. Úgy tűnik tehát, hogy a Lélek nem általában a bűnről fogja meggyőzni az embereket, hanem Jézus elutasításának bűnéről. Mintegy rádöbbenti az embereket arra, hogy hová vezet, milyen következményekkel jár Isten Fiának elutasítása. Ha figyelmen kívül hagynánk Isten jóságát, irgalmát és üdvözítő szándékát, könnyen abba a tévedésbe esnénk, hogy ez a meggyőzés valamiféle vádat, ítéletet, sőt kárhoztatást jelent. Azt gondolhatnánk, hogy a Szentlélek vádolja az embereket, szembesíti vétkeikkel, de nem mutat kiutat az ember számára. A meggyőzés valódi célja azonban az emberek üdvösségre segítése. Ezzel a küldetéssel jött Krisztus, aki bűnbánatot és megtérést hirdetett mindenkinek, s ezt a feladatot folytatja a Szentlélek is.
A „bűnről való meggyőzés” ezek szerint kettős irányú. Egyrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek segít belátni vétkeinket, másrészt megmutatja a bűntől való szabadulás útját, a bűnbocsánatot. Nem egyszerűen csak bűntudatot, hanem igaz bűnbánatot ébreszt bennünk, és bátorít minket, hogy ne féljünk az irgalmas Istenhez fordulni. A Szentlélek ajándék számomra, hogy felismerjem bűnösségemet, és ajándék, mert a megváltottság tudatát ébreszti fel bennem.
© Horváth István Sándor

Imádság Jézus, feltámadásod világosság a népeknek, fény az embereknek! Hadd legyen életem is fény a sötétségben: szeressek ott, ahol gyűlölnek, megbocsássak, ahol sértegetnek, összekössek, ahol szakadás van, reményt ébresszek, ahol elkeserednek, vigasz legyek, ahol szenvednek, örömet vigyek, ahol szomorúak. Uram, add, hogy fény legyek!

NÉRI SZENT FÜLÖP ÜNNEPE ~ Május 26.

Firenzében született 1515. július 21-én. Szülei előkelőek voltak. Jól tanult, jámborsága nagyon komoly volt. Gyermekkorában az engedelmessége, fiatal korában a tisztasága volt feltűnő. Hátat fordított gazdag örökségének, keményen tanult, közben böjtölt és tanított. Filippo Neri vidám ember volt, szülei és társai 'jó Pippó'-nak nevezték. A domonkos atyáknál tanult, náluk szerette meg az evangéliumi szegénységet.
A család kereskedőnek szerette volna nevelni. Nagybátyjához San Germanóba - Nápoly mellé került, ő azonban nem vonzódott a várható gazdagsághoz. Sokat vívódott, mert nem tudta eldönteni, mi az igazi hivatása.
Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben őmaga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni.
Gyóntatója tanácsára, sőt parancsára 1551-ben pappá szenteltette magát. Papokból és világiakból közösséget gyűjtött maga köré, ez volt első oratóriumuk a Római San Girolamo della Caritá templom mellett. A fiatalok itt hittant, zenét, éneket és imádságot tanultak.
Igen sok önmegtagadást vállalt, sokat imádkozott. Mivel mise közben rendszeresen többórás elragadtatásba esett, engedélyt kapott, hogy magán kápolnában misézzen. Lelki gyermekeit a templom melletti papi házba gyűjtötte össze imára, lelki olvasásra, énekre, zenére. Mindig jókedvű, vidám ember volt, ifjaival rendszeresen játszott. Jelszava volt: 'megvetni a világot, de közben senkit meg nem vetni, csak önmagunkat és a megvettetést.'
Mérhetetlenül alázatos volt. Pápai felszólításra megalapította az oratoriánusok papi társulatát, akik igehirdetéssel, neveléssel foglalkoztak. Mindenkinek őszintén megmondta véleményét, sokakat nevelt. Pápák és szentek lelki atyja volt.
Halálát előre megjövendölte. 1595. május 25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor csendesen lehunyta szemeit. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté avatási eljárása, 1622. május 14-én szentté avatták.
Példája: Vidáman, játékosan, szentül haladj Isten Országa felé!

Forrás ~ Internet
 
 NÉRI SZENT FÜLÖP IMÁJA

Ó, Uram,  nem merem már ígérni,
hogy megjobbítom  életemet!
Ha te  nem  segítesz, csak  rosszat tudok  tenni.
Ha nem segítesz, még szeretni  sem tudlak.

Magamban  semmit sem  bízom, Jézusom.
 Bizalmatlan vagyok  önmagam iránt,
benned azonban  bízom! Uram,  Jézus Krisztus,
ha  te nem  segítesz, sohasem leszek képes jót tenni!
Ha te nem segítesz, elvesztem.

Jézus, légy az  én  Jézusom,  ez  számomra  az  üdvösség!  
Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből!

Nem  akarok mást tenni, mint a  te akaratodat.
 Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!

Amen.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. május 26. – Hétfő Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.

[Jn 15,26-16,4a]
Elmélkedés Két szempontból érdemes elmélkednünk a mai evangéliumról. Elsőként a tanúskodás témáját nézzük. Jézus azt mondja az apostoloknak, hogy ők is tegyenek tanúságot róla, ahogyan maga a Lélek is tanúskodik. Az apostolok Jézus életének szemtanúi voltak. Vele voltak nyilvános működésének három esztendejében, amikor a városokat és falvakat járva hirdette az örömhírt. Hallották tanítását és látták csodáit, amelyeket az embereken, főként a betegeken véghezvitt. Az Úr most azt kéri tőlük, hogy távozása után folytassák az igehirdetést, adják tovább tanítását, tanúskodjanak haláláról és feltámadásáról. Ezt az emberi szavakkal kifejezett tanúságtételt a Szentlélek hitelesíti.
És itt térünk át a másik témára. Az Úr megígéri övéinek a Szentlelket. A Szentlélek, akit itt az Igazság Lelkének nevez, sugallja az apostoloknak és tanítványoknak, hogy mit hirdessenek. Ő biztosítja azt, hogy ez az emberi szó mindig megfeleljen az igazságnak és minden korban ő buzdít egyeseket arra, hogy bátran vállalkozzanak az evangélium továbbadására.
Az Atyától érkező Szentlélek a feltámadt Jézus ígérete és ajándéka. A Fiú küldetése az volt, hogy tanúságot tegyen az Atyáról, majd visszatér a mennybe. Ezt követően jön el a világba a Szentlélek, hogy a világ végezetéig tanúságot tegyen Jézusról, és megerősítse tanúságtételükben az Úr tanítványait. Működik-e bennem ily módon a Szentlélek?
© Horváth István Sándor


Imádság Áldalak téged, dicsőséges Atya! Íme, amit hittem, azt most látom! Amiben reméltem, azt most birtoklom! Amit óhajtottam, azt most magamhoz ölelhetem! Ajkam és szívem téged vall meg, lényem legmélyéből feléd törekszem. Megyek, igen, megyek hozzád, egyedül igaz Isten.


Kilenced Baylon Szent Paszkál ~ az Eucharisztia szentjének közbenjárásáért

Bevezető:
Az Úr Jézus a legszentebb Oltáriszentségben nemcsak örökös Királyunk, hanem lelkünk mindennapi tápláléka és életünk vigasztalója. A szentek közül a legjobban talán Szent Paszkál, az egyszerű ferences testvér értette ezt meg s azért tiszteljük benne az eucharisztikus egyesületek pártfogóját. Az emberek ma mind többen és többen kezdik megérteni és értékelni a Legméltóságosabb Oltáriszentségben az Úr legdrágább ajándékát. Akik az Oltáriszentség előtt térdelve az erősség lelkéért, vigasztalásért és lelkükben tartós békéért esedeznek, azoknak Szent Paszkál élete és erényei legyenek útmutatók az égi haza felé vezető ösvényeken.

I. nap

„Aki meg akarja menteni a lelkét, annak keblében három szívnek kell dobognia, úgymint Istenért: fiúi szív, felebarátjáért: anyai szív, önmagáért: bírói szív.”
(Szent Paszkál mondása)

Elmélkedés

Isten és lelkem között gyermeki viszonyt óhajtok létesíteni. Úgy akarom szeretni Istent, mint Atyámat: tisztelettel, hittel, bizalommal és engedelmességgel. Felebarátomat úgy szeretem, mint az édesanya gyermekét: önzetlenül, megértően, áldozatkészséggel, sok megbocsátással és gyöngédséggel. Önmagamat pedig akkor szeretem helyesen, ha szigorú, őszinte, igazságos szemmel vizsgálom hibáimat, és könyörtelenül kiirtok lelkemből minden ferdeséget.
Milyen szív dobog az én keblemben?
Bízom-e Istenben sziklaszilárd hittel?
Engedelmeskedem-e parancsainak?
Nem bírálgatom-e a hitágazatokat, az Egyházat?
Nem vagyok-e felebarátomnak inkább gonosz mostohája, mint szerető édesanyja?
Beismerem-e őszintén, leplezetlenül hibáimat?
Megvan-e bennem a javuláshoz szükséges erős akarat?

Ima

Szeretőszívű Paszkál testvér! Esdve kérlek, vésd szívembe szavaidat, hogy ezentúl gyermeki imádattal simuljak Istenhez, anyai szeretettel öleljem magamhoz embertársaimat, és bírói ridegséggel üldözzem hibáimat.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

II. Nap

„Saját magadat csak annyira becsüld, mint egy rothadásba menő hullát. Az ember az ilyet nem is akarja látni, és hogy ne is lássa, befogja az orrát, hogy ne érezze a belőle kiáradó bűzt. Így fogsz magadról gondolkodni, és így fogsz cselekedni.”
(Szent Paszkál mondása)

Elmélkedés

Milyen távol állunk attól, hogy magunkat ennyire lebecsüljük! Hány ember fordítja fáradságosan szerzett pénzét teste dédelgetésére, kényelmére, szépítésére! Hány gazdag gondozza esztelen pazarlással testét, egészségét, azzal azonban nem törődik, hogy azalatt nem egy felebarátja éhen hal! Hány ember képzeli magáról, hogy ő a legbölcsebb, a legokosabb, más mint a többi, és minden szava lenézés, gőg, szeretetlenség. Ó, szegény lelki rútságban és utálatosságban szenvedő lelkek, nem érzitek a hullaszagot?! Pedig ha szent Paszkál rothadó hullának tartja magát, mi lehet a ti testetek, lelketek?
És az enyém? Nem vádol-e a lelkiismeretem hiúsággal, önteltséggel, gőggel?

Ima

Szerény és alázatos Paszkál testvér! Szavaid mélyen megrendítenek. Érzem, hogy távol állok nagy tökéletességedtől, de erősen fölteszem magamban, hogy igyekezem nyomdokaidba lépni. Segíts meg nagy elhatározásomban, drága Szentem!
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

III. Nap
.
„Sohasem várom be egészen az ellenséget. Ha érzem, hogy közelít, magam megyek elébe. Letörök egy jó tüskés gallyat a legközelebbi bokorról és addig verem vele magamat, amíg a szenvedély át nem változik szenvedéssé.”
(Szent Paszkál mondása)
.
Elmélkedés

Mennyi bölcsesség rejlik Szent Paszkál tanácsában! Nem is szabad soha bevárni, amíg a lázadozó ösztön hatalmába nem keríti testünket és eltompítja gondolkozásunkat, mert a legyöngült akarat akkor már nem tud ellenállni a bűnös kívánságnak. Azért, ha kísértésbe esünk és érezzük, hogy a rosszat már nem is látjuk annyira rossznak, inkább kívánatosnak, csábítónak, ne várjuk be a szenvedély elhatalmasodását. Ilyenkor azonnal teljes szigorral lépjünk fel a szenvedéllyel szemben és lelkiatyánk tanácsa szerint büntessük meg magunkat valamivel, ami kellemetlen és fájdalmas. Ha egyszer-kétszer sikerül legyőznünk rossz hajlamainkat, harmadszorra már könnyebb dolgunk lesz. Minél több szenvedélyünktől szabadulunk meg, annál szebbnek, értékesebbnek látjuk majd az életet, és annál derűsebb, kiegyensúlyozottabb és csodálatraméltóbb lesz a lelkünk.

Ima

Tisztalelkű Paszkál testvér! Könyörögve kérlek, segíts meg szenvedélyeimmel vívott harcomban. Eszközöld ki számomra azt a kegyelmet, hogy legyen erőm felcserélni bűnös hajlamaimat az Istennek tetsző szenvedéssel és a te tisztult tekinteteddel nézhessek a világba.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

IV. Nap

„Aki veled érdem szerint akar bánni, bátran kiszúrhatja a szemedet, kiszakíthatja füledet, levághatja tested minden részét, mert nincsen egy érzéked sem, amellyel ne vétkeztél volna és ne érdemelted volna ki vele az örök kárhozatot.”
(Szent Paszkál mondása)

Elmélkedés

Kegyetlen szavak! Első pillanatban fellázad ellenük egész lényem! Ez túlzás! Ezt nem érdemlem meg!
De lassanként megszólal a lelkiismeret és minden vádja úgy zúdul rám, mint a pörölycsapás. Kiszúrni a szemedet ? - mondja szigorúan. Mered-e mondani Isten színe előtt, hogy szemeddel sohasem vétkeztél? Gyermekkorodban, amikor már tudtad, mi a bűn?… Ifjúságodban? … Érett korodban? … Úgy-e pirulsz és szégyenkezve vallod be, hogy ha megvalósulnának a Szent szavai, már rég vak lennél. Kiszakítani füledet? Szörnyű mondás, de felelj, kérlek, hányszor hallgattál bűnös beszédet? Hányszor voltál süket, ha jót kellett volna tenned? És hányszor használtad nyelvedet felebarátaid rágalmazására, gyalázására, könnyelmű, bűnös szavak kiejtésére?

Ima

Igazságos Paszkál testvér, ne vesd meg gyöngeségemet! Eszközöld ki számomra a kegyelmet, hogy ezentúl világosan lássam bűneimet és átérezzem, mennyire kiérdemeltem velük a kárhozatot. Térjen szívembe alázatosság és engesztelésül viseljek békén minden megbántást és szenvedést.
Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.

V. nap
.
„Krisztus szeretete a mi végtelen gazdagságunk. Az a szeretet, amellyel érettünk kereszthalált szenvedett, hogy kiengesztelje az Atyát, Akitől minden szeretet jön… Az Atya szeretete hozta Krisztust is a földre, nemcsak azért, hogy a világot megváltsa, hanem hogy megismerhesse mindazt a szenvedést, ami embert érhet”.
(Szent Paszkál mondása)
.
Elmélkedés

Krisztus szeretete a mi kincsünk, gazdagságunk, mert ez a szeretet visz bennünket az örök dicsőségbe és teszi elviselhetővé a földi életet. Ennek a szeretetnek beláthatatlan mélységéről csak akkor tudunk némi fogalmat alkotni, ha megértjük Krisztus szenvedéseinek nagyságát, a Betlehemtől a Kálváriáig haladó élet megszámlálhatatlan szenvedését és kínját. Nincs az a baj, keserűség, fájdalom, amelyet Krisztus ne érzett volna… Éhezett, fázott, kifáradt, üldözték, ostorozták, félreismerték, gyalázták, rágalmazták, megfeszítették. Ismerte a szomorúságot, a bánatot, a könnyeket, a hálátlanságot, a halálfélelmet. Szenvedhet-e ember ennél többet? És szerethet-e ember jobban annál, aki ennyi tenger szenvedést vállalt magára?

Ima

Csodálatos Paszkál testvér, te aki annyira össze tudtad kapcsolni életedet Krisztus szenvedéseivel, légy segítségemre, hogy megismerjem Krisztus végtelen szeretetét és eltörpüljenek mellette az én mindennapi apró keresztjeim.
Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.

VI. nap

„Testvéreim, ne feledjétek el, hogy ezekben a nehéz időkben a mi ferences zárdáink a katolikus Egyház szent várai, ahol Krisztus katonái készülődnek, hogy harcba szállhassanak az eretnekek ellen.”
(Szent Paszkál szavai)

Elmélkedés

Paszkál testvér szavai napjainkra is ráillenek. A ferences rend és mindazok, akiket a szeretet szálai fűznek hozzá, Krisztus szent seregének katonái az Egyház támaszai, mint egykor Szent Ferenc és Páduai Szent Antal, az eretnekek kalapácsa. A terciáriusok és Szent Paszkál tisztelői is katonái ennek a hadseregnek, akik készségesen fognak fegyvert és harcolnak az Egyház ellenségei ellen. Legfőbb vezérük Krisztus és a ferences szentek diadalmas serege, akikkel együtt derűs lelkülettel indulnak a biztos győzelemre. Ha pedig úgy érzik, hogy erejük lankad, visszavonulnak váraikba, a ferences zárdákba, megtöltekeznek az assziszibeli Szegényke édes szellemével, és újult erővel veszik fel a küzdelmet, hogy az embereket a hitben és a szeretetben egyesítsék.

Ima
Bátorlelkű Paszkál testvér, szavaid erőt öntenek szívembe. Ha eddig nem lettem volna hűséges katonája a ferences váraknak, légy segítségemre, hogy ezután kíméletlenül fölvegyem a harcot az ellenséggel, és olyan áldozatkész lélekkel járjam az Egyház küzdőtereit, amilyennel te jártad az eretnekek kegyetlenkedéseitől veszélyeztetett francia vidéket.
Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.


VII. nap

„A buzgó lélek legfőbb segítsége az elmélkedés. De elmélkedni csak összeszedett lélekkel és nagy csendben lehet, amikor elhagyjuk a külvilágot és Istent hallgatva üdvös elhatározásokra jutunk.”
(Szent Paszkál szavai)
.
Elmélkedés

Csendben és nyugalomban érik a lelki gyümölcs. Csak akkor tudunk fölemelkedni Istenhez az elmélkedés létráján, ha a világ képét, lármáját, gondját elvetjük magunktól, mint ahogy azt Szent Paszkál is tette. Az elmélkedés Isten órája, amikor az Úr szerető, atyai szívvel fogad bennünket és meghallgatja mondanivalónkat. Látogatás a jóságos Mesternél, Aki lehajol hozzánk, magához emeli szívünket-lelkünket és megtölti örökkévalóságának fényével és mindenhatóságának legyőzhetetlen erejével.
És én…? Elmélkedem-e néha ?
Igyekszem-e kiszabadulni a földies légkörből és Istenhez meghitten simulni?
Csak így erősítik meg lelkemet ezek a látogatások.


Ima

Jó Paszkál testvér, melegszívű szent, az ima és elmélkedés hőse, esdve kérlek, eszközöld ki számomra a lélek összeszedettségét. Segíts meg, hogy a magány és a csend óráiban kikapcsolhassam gondolataimat a földi érdekekből és üdvös tanításokat meríthessek Isten bizalmas társaságában.
Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.

VIII. nap

„Vágyom az Istennek tetsző engedelmesség után, hogy ne kelljen
 nekem azzal törődnöm: jó-e, amit teszek. Nincs nagyobb jó, mint a vak engedelmesség, amelyben úgy él az ember, mint az újszülött anyja karjai közt.”
(Szent Paszkál mondása)

Elmélkedés

Az engedelmesség krisztusi örökség. A Megváltó emberi természete borzongott és vért izzadott, mert előrelátta a borzalmas kereszthalált. De Jézus ezt is örömmel vállalta, mert tudta, hogy ez mennyei Atyjának akarata. Önmagának teljes feláldozásával akart tanítást adni az emberiségnek, hogy nem az annyira áhított szabadságban van a boldogság, hanem a szereteten alapuló engedelmességben. Engedelmeskedem, mert szeretek! Aki egyszer megízlelte, milyen édes és megnyugtató érzés tölti el egész valónkat akkor, amidőn fenntartás nélkül, testestül-lelkestül átadjuk magunkat Jézus irányításának, akit szeretünk, az nem is vágyódik többé a világ szabadsága után!
A hívő ember számára az engedelmesség: béke és felszabadulás a bűnök igája alól.


Ima
Engedelmes Paszkál testvér, légy közbenjáróm Istennél és eszközöld ki számomra a kegyelmet, hogy belássam a világ szabadságának terhét, felelősségét és hidegségét, és hogy rendeljen számomra a Gondviselés jó és bölcs vezetőket, akiknek szavára szeretetedből hallgassak.
Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.

IX. nap
.
„Uram, elemészt Utánad a vágy ! Jézusom, látni akarlak a fehér szent Ostyában mindig, mindennap, ameddig csak élek. Elepedek…! Szívem kiszárad, mint a virág a nyári nap tüzében… Uram! betege vagyok Oltáriszentségednek!”
(Szent Paszkál szavai)
.
Elmélkedés

Krisztus a hófehér szent Ostyában! ez Paszkál testvér forró szerelmének tárgya. A szentségi Jézushoz sürgeti-ragadja Szentünket szívének minden sóvárgása, lelkének minden ereje. Krisztus itt van közöttünk ma is. Csendesen elrejtőzik a templomok szentségházában és vár reánk, hogy szeretetével és kegyelmével elhalmozzon bennünket. Egyesülni kíván velünk, hogy szívünk-lelkünk vérétől megtisztuljon, megittasuljon, és mint égi kenyerünk tápláljon, erősítsen és megőrizzen az örök haláltól.

Ima

Szent Paszkál! az Eucharisztia nagy szentje, gyújtsd lángra szívemet, hogy a te szereteteddel szeressem az Oltáriszentséget, és gondolatban éjjel-nappal ott virrasszak a tabernákulum előtt, mint valami lobogó, önmagát emésztő öröklámpa, amelyet csak a halál tud kioltani.
Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.

Befejezés

Hűséges Paszkál testvér! Te aki életedben senkit sem utasítottál el kérésével, légy könyörületes szószólóm Istennél és eszközöld ki meghallgattatásomat nehéz ügyemben. Amen.


AZ ANYÁK IMÁJA    

'És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.' (Ésaiás 54:13)

Mit tehetek azért, hogy felkészítsem gyermekeimet az örök életre?

Különleges felhívás

A menny hallja az anyák imáját: 'Amikor Jézus keresztsége után térdet hajtott a Jordán partján és imádkozott az emberiségért, megnyílt a menny, és Isten Lelke mint galamb alászállott, és egy mennyei hang hallatszott: 'Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm.' Mit jelent ez neked? Azt jelenti, hogy a menny nyitva áll imáid előtt.

Azt mondja, hogy Isten elfogadott a Szerelmesben. A kapuk nyitva állnak minden anya előtt, aki terheit az Úr lábai elé helyezi. Krisztus emberi kezével magához ölelte az emberi nemet, isteni kezével pedig megragadta a végtelenség trónját, s így összekötötte az embert Istennel, a földet a mennyel.'

Drága kiváltság: 'Bátorító tanulság ez az anyáknak, mindenkor: miután megtették a tőlük telhető legjobbat gyermekeikért, Jézushoz hozhatják őket. Még az anyák karján nyugvó csecsemők is drágák az Ő szemében... Elfogadja és megáldja őket, békét, reményt és boldogságot ad mind az anyáknak, mind a gyermekeknek. Ez az a drága kiváltság, amit Jézus minden anyának adott.'

A keresztény anyák imájának gyümölcsei: 'Mindenek Atyja nem hagyja figyelmen kívül a keresztény anyák imáit... Nem fordul el tőletek, és nem hagy benneteket sem tieiteket Sátánnal egyedül birkózni a végső küzdelem nagy napján. A ti feladatotok, hogy hűségesen és egyszerűen munkálkodjatok és Isten elvégzi a munkát a ti kezeitek által...

A földön beteljesített életmű elismerésre kerül a mennyei udvarban, mint jól végzett munka. A szülők kimondhatatlan örömmel szemlélhetik majd, amint gyermekeik átveszik a koronát, a ruhát és a hárfát...'

Maradandó befolyás: 'Az imádkozó, istenfélő anya befolyása örökké tart. Meghalhat, de munkája fennmarad.'

Felhívás imára: 'Ha volt idő, amikor minden otthonnak imádság házának kellett lennie, az most van...' 'Szülők komoly, buzgó ima által vonjanak kerítést gyermekeik köré. Teljes hittel kérjék, hogy Isten maradjon velük, s akkor a szent angyalok megőrzik őket és gyermekeiket kisértő gonosz hatalmától.' 'Kérjék a szülők Isten vezetését munkájukban. Ha elé járulnak térdeiken, világosan megérthetik felelősségük nagyságát, és odaszán-hatják gyermekeiket annak, Aki soha nem hibázik a tanácsban és a vezetésben.'

Összefoglalás és imagondolatok

Hála legyen Istennek az anyák komoly, őszinte, szívből jövő imáiért, akik képesek osztozni gyermekeik tapasztalataiban, szívfájdalmaiban, szomorúságaiban, próbáiban és kísértéseiben. Van valami végtelenül szerető, kedves és együttérző dolog az anyai szívben. Köszönet Istennek, hogy így alakította ezt. Az anyai szeretet által Isten szeretete már születésünk előtt megnyilatkozik, és én áldom Istent a szerető anyáért a végtelenül kedves együttérző és megbocsátó angyalért, az én feleségemért, akit adott nekem.

Azért vagyok ott, ahol vagyok, mert ők szívből imádkoztak, és sok Könnyet hullattak értem. Tiszteljük anyáinkat és feleségeinket, és fejezzük ki elismerésünket kedves szavakkal és cselekedetekkel, például azzal, hogy rendszeresen viszünk nekik virágot. Köszönet Istennek, hogy Ő kinyilatkoztatta egyiittérző és gondoskodó szeretetét édesanyánk, feleségünk és leányaink által. Férfiak, tiszteljük őket.


Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS


2014. május 25. – Húsvét 6. vasárnapja
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.

[Jn 14,15-21]

Elmélkedés
Az Atya és a Fiú ígérete
A mai vasárnap evangéliumában Jézus ígéretét olvassuk. Ezt az ígéretet nem a feltámadt Jézus teszi, hanem az utolsó vacsorán hangzik el, tehát még szenvedése és halála előtt. Megígéri tanítványainak, hogy távozását követően elküldi számukra a Szentlelket, akit e helyen Vigasztalónak és az Igazság Lelkének nevez. Ezt mondja a Szentlélekről: „örökre veletek marad” (Jn 14,16), majd pedig e szavakkal erősíti meg kijelentését: „Ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik” (Jn 14,17).
Jézus tudja, hogy földi élete hamarosan véget ér. Távozására, elmenetelére akarja felkészíteni tanítványait. Arra az időre, amikor már nem lesz velük. Az apostolok ekkor még nem sejthetik, hogy mindez néhány óra múlva bekövetkezik. A vacsorát követően ugyanis az események hirtelen felgyorsulnak. Csendes imára, pihenésre számítanak, amikor Mesterükkel kimennek az Olajfák hegyére a Getszemáni-kertbe. Nem először lehetnek ezen a helyen, mert éjnek idején az ember nem szokott ismeretlen helyre menni, és az áruló Júdás is ismeri a helyet, hiszen korábban itt taníthatta Jézus az apostolokat. De imájukat az őrség érkezése szakítja meg. Jézust elfogják, ők elmenekülnek, majd másnap tehetetlenül szemlélik, hogy az Urat elítélik és keresztre feszítik.
Az utolsó vacsorán mondott ígéretet érdemes párhuzamba állítanunk azzal, amikor a feltámadt Jézus megismétli ígéretét: „Amikor együtt étkezett velük (az apostolokkal), meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni” (ApCsel 1,4-5). Annak ténye, hogy ismét egy étkezés alkalmával hangzik el Jézustól az ígéret, bizonyára eszükbe juttatta az apostoloknak, hogy erről korábban, a szenvedése előtti utolsó vacsorán már beszélt nekik. Akkor még nem mondott számukra biztos időt, de most már arról is beszél, hogy mindez hamarosan, néhány nap múlva fog bekövetkezni. Megtudják azt is, hogy a Lélek jövetele nem csupán Jézus ígérete, hanem az Atyáé is. A mennybemenetel utáni napok azzal telnek az apostolok számára, hogy együtt vannak, imádkoznak és várják a Szentlélek eljövetelét.
Ha Jézus azt mondta, hogy a Lélek „örökre velünk marad,” akkor semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy a Szentlélek napjainkban is velünk, bennünk van. Három ismérvet említsünk meg a sok közül, amelyek valóban a Szentlélek jelenlétére utalnak. Az egyik a közösség, mert az Isten Lelke mindig közösséget teremt és összetartja azt. Közösséget Istennel, a Krisztus által alapított Egyházzal és az emberek között. Aki megtagadja a közösséget és a Szentlélekre hivatkozik, valójában megtévesztésre törekszik. Az egyénieskedés, a szétválás aligha lehet a Lélek gyümölcse. A másik figyelmeztető jel, hogy kinek tulajdonítjuk az eredményeket. A Szentlélek nem az én felerősített képességem, nem az én személyes lehetőségem, nem az én különleges hatalmam. A Szentlélek Isten ereje bennem, Isten hatalma bennem, Isten ajándéka számomra. A harmadik ismérv pedig az, hogy a Szentlélek nem a földi dolgok szeretetére tanít minket, hanem az örökkévalókra irányítja figyelmünket. Azzal a vággyal várjuk a pünkösdi Szentlelket, hogy közösséget teremtsen, megszentelje életünket és az örök életre segítsen bennünket!
© Horváth István Sándor

Imádság Urunk, Jézus! Az általad elküldött Szentlélek bennünk él, köztük lakik, még akkor is, ha jelenlétére, megszentelő tevékenységére olykor nem figyelünk oda. Segíts minket, hogy ráhagyatkozzunk és engedjük, hogy átalakítson minket! Ne engedd, hogy fékezzük a Szentlélek lendületét, hanem segíts abban, hogy hallgassunk sugallataira, csendes útmutatásaira, figyelmeztetéseire és ösztönzéseire! Ébressze fel bennünk az örök élet utáni vágyat!

SZŰZ MÁRIA, A KERESZTÉNYEK SEGÍTSÉGE

Mk 10,1-12
Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?" Ő így felelt nekik: ,,Mit parancsolt nektek Mózes?" Erre azt mondták: ,,Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk és elbocsássuk". Erre Jézus azt válaszolta nekik: ,,A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!" Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör."

Bevezető ima: Uram, Jézus, hiszek határtalan szeretetedben, amelyet az Oltáriszentség ajándékában mutatsz meg nekünk. Hiszem, hogy arra hívsz, hogy ezt az ajándékot irántad való önátadásom által fogadjam be. Bízom abban, hogy fényt és vágyakozást adsz a lelkembe, hogy neked adjam magam, és az irántad érzett szeretetem megtisztítson másokat is. Imádságom által szeretlek téged, Uram. Add, hogy növekedjen szeretetem, és ez mindennapi életemen láthatóvá is váljék!

Kérés: Uram, segíts megértenem a testi szeretet jelentőségét!

1. Tanítható, vagy taníthatatlan. Jézus a körülötte állókat arra tanította, hogy szívüket tartsák nyitottan, és készen a tanítás befogadására. A farizeusok nem tanítványokként jöttek, hanem, mint akik mindent jobban tudnak. Folyamatosan csak azt keresték Jézus tanításában, hogy mibe lehet belekötni. Az volt a céljuk, hogy teszteljék Őt, megtalálják, ami rossz, és csapdát állítsanak neki a saját szavai által. Amióta tizenkét évesen a templomban tanított, a mai napig nem beszélt még senki úgy, mint Ő - tekintély és igazság volt a szavaiban. Hogyan közelítek én Jézus és az Egyház tanításához? Nyitott vagyok arra, hogy amennyiben szükséges, hittel fogadjam el, és akár magatartásomon is változtassak? Vagy kemény szívvel csak a saját igazságom bizonyítására törekszem?

2.Keményszívűség. Lehet elválni, vagy nem? Ez a kérdésfeltevés helytelen. A helyes kérdés így hangzik: ,,Hogyan szeretné Isten, hogy szeressünk?" A különbség a szívünk hozzáállásában van. Aki nyitott, és szereti Istent, az meg akarja ismerni az Ő akaratát is. Aki makacs, és elzárkózik, az gyakran igazi szabadság nélkül, a bűn rabszolgaságában él, így képtelen az igazság keresésére és annak felismerésére. Az ilyen ember egyetlen célja, hogy önmagát és akaratát igazolja mások előtt. A válásra is lehet indok - Mózes adott erre lehetőséget. Miért? Keményszívűségünk és az igaz szeretet megélésére való képtelenségünk miatt. Jézus azonban kimondja az igazságot, és megadja a kegyelmet, hogy azt meg is éljük. Hagyom magam kihívások elé állítani, hogy az legyen az én vágyam is, amire Krisztus vágyik? Mit teszek azért, hogy megszabaduljak bűneimtől és gyengeségeimtől, amelyek akadályoznak abban, hogy felismerjem Isten akaratát az életemben?

3. A test Istentől származik. A testet Isten teremtette, és az szent volt, ajándék: Isten temploma, amely az örök életre hivatott. Krisztus megtestesült, és az Oltáriszentségben újra és újra nekünk adja az Ő saját testét, amikor megünnepeljük halálát és feltámadását. Az Eucharisztiában saját testünk igazságát is felfedezhetjük, ha lefogadjuk benne testünkkel és lelkünkkel a szeretetre és önátadásra szóló meghívásunkat. Krisztus odaadja testét másokért. A házasság felbonthatatlansága és egysége is a test fogalmát magyarázza el nekünk. Már nem kettő, hanem egy test vagyunk, egy élet, egy érdek, egy hivatás. Pontosan úgy, mint ahogyan Jézus nekünk adta önmagát az Eucharisztiában, már nem a saját életéről beszél, ugyanígy egy házaspár is már nem egy személyről beszél, hanem arról az ajándékról, amit Istentől kaptak összetartozásuk által. Mit szolgál a testem? Másokért odaadom magam?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézusom, tisztítsd meg szívemet minden bűntől, függőségtől és önzéstől! Adj szívembe vágyat, hogy a Te akaratodat akarjam mindig felismerni! Tisztítsd meg szeretetemet, add, hogy saját testemben és mások testében is tiszteljem a szentséget! Add, hogy felismerjem a házasság szentségének egységét, és tested ajándékát az Oltáriszentségben!

Forrás: Regnum Christi mozgalom napi elmélkedése.