'Új, békét óhajtó szellemet keli a lelkekben kialakítani'

Ne higgyék kortársaink, hogy elég néhány ember erőfeszítése, nekik maguknak pedig vágyaik fékezésével nem kell törődniük. A közvéleménytől és a tömegek érzelmeitől ugyanis igen-igen függnek a nemzetek vezetői, akik elvégre saját népük javának kezesei, és egyben a világ javainak munkálói.

 Hasztalan fáradoznak újra meg újra a béke építésén mindaddig, amíg az ellenségeskedés, megvetés, bizalmatlanság érzése, faji gyűlölködés meg az ideológiák merevsége megosztja, sőt szembefordítja egymással az embereket. Fontos és sürgős tehát átnevelni az emberek gondolkodását, új szellemmel áthatni a közvéleményt.

A nevelők, főleg az ifjúság nevelői és a közvélemény irányítói tekintsék súlyos kötelességüknek, hogy az új, békét szerető szellemet mindenkibe beleplántálják. Mert szükséges, hogy mindannyian megváltoztassuk érzésvilágunkat, hogy szemünk kezdje látni az egész földkerekséget és azokat a teendőket is, amelyeket együtt tudunk végrehajtani az emberiség jobb sorsa érdekében.

Ne legyünk csalfa reménység áldozatai: ha félre nem teszünk minden ellenségeskedést és gyűlölséget, ha nem jönnek létre szilárd és becsületes egyezmények a jövő egyetemes békéjének biztosítására, akkor a máris súlyos válságban élő emberiségen csodálatos tudománya sem segít, és megérheti azt a gyászos órát, amelyikben már megtapasztalhatja a békét, de csak a halál szörnyű békéjét. 

Igen, Krisztus Egyháza így beszél, hiszen körülveszik a jelen idők szorongatásai. Szilárd reményét azonban nem adja fel. Újra meg újra készen áll, hogy - akár alkalmas, akár alkalmatlan - odakiáltsa korunknak az Apostol üzenetét: Most van itt az alkalmas idő, hogy megváltozzanak a szívek; most van itt az üdvösség napja (vö. 2 Kor 6,2).

A béke építése mindenekelőtt azt követeli, hogy gyökerestül irtsák ki az ellentétek okait, elsősorban az igazságtalanságokat, amelyek végül is háborúra vezetnek. Az okok jelentős hányada ered kirívó gazdasági egyenlőtlenségekből, valamint szükséges orvoslásuk késedelméből. Soknak forrása viszont az uralomvágy és a másik személyiségének semmibevevése. 

Ha még mélyebbre nézünk, ott látjuk az irigységet, bizalmatlanságot, kevélységet és a többi önző szenvedélyt. Az ember nem képes elviselni a társadalmi rendezetlenséget; ennek következtében még akkor is szüntelenül mérgezik a világot a viszályok és erőszakosságok, amikor nem dúl háború.

Ráadásul ugyanezek a bajok a nemzetek kapcsolataiban is jelentkeznek; ezért feltétlenül szükséges, hogy e bajok leküzdésére vagy megelőzésére s a zabolátlan erőszakosságok megfékezésére jobban és szilárdabban működjenek együtt a nemzetközi intézmények, tevékenységüket pedig hangolják össze. Ugyanakkor lankadatlanul szorgalmazni kell olyan szervezetek létesítését, amelyek a békét szolgálják. 

 A II. vatikáni zsinat 'Gaudium et spes' kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

Forrás ~ Internet

'Krisztusért meghalni annyi, mint örökké élni'

Romzsa Tódor mint szemináriumi spirituális nem tett különbséget ruszin, ukrán, orosz és magyar kispap között. Számára mindegyik növendéke: leendő apostol és lelkipásztor volt. Rajongásig szerette népét. Ezért arra biztatta a ruszin papnövendékeket, hogy népük felemelkedésén fáradozzanak.

Mint a filozófia tanára, érdekfeszítően magyarázott, és a nehéz szövegeket sokszor humoros megjegyzésekkel oldotta fel. Mintha megsejtette volna a jövőt, növendékeit az ateizmus elleni harcra készítette fel. Minden egyes filozófiai tételnél megemlítette azt az ellenvetést, amely az ateisták részéről felmerülhet, és egyúttal megadta rá a választ. Tanítás közben biztos tudás sugárzott róla. Erre a biztos tudásra nevelte a növendékeket is, s azt akarta, hogy a katolikus világnézetet szakértelemmel és magabiztosan képviseljék.

A szeminárium kápolnájának szószékéről adott elmélkedései dogmatikai jellegűek voltak, de mindig fűzött hozzájuk erkölcsi tanulságokat is. Arra törekedett, hogy a hivatás kegyelmét egyre jobban kibontakoztassa a növendékekben. Nemcsak kispapjai, hanem paptársai is követendő példát láttak benne.

1947 őszén Sztálin jóváhagyta a Szovjetunióban működő keresztény egyházakra vonatkozó jelentéseket és intézkedési terveket, amelyek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye és annak püspöke, Romzsa Tódor sorsát is meghatározták. Hruscsov, az ukrajnai kommunista párt központi bizottságának első titkára Sztálinhoz fordult azzal a kéréssel, hogy engedélyezze számára a Rómával egyesült egyházi felsőbbség likvidálását az egykor magyar városban, Ungváron.

Tódor püspök és egyházmegyéjének papjai továbbra is igyekeztek úgy élni és tevékenykedni, mintha ez a veszélyhelyzet nem létezne, tudomásul véve azt, hogy életterük mindinkább beszűkül. Amikor Lóka (Lavki) községben (Munkácsi járás) befejeződött a templom felújítása, annak 1947. október 26-án, Krisztus Király ünnepén történő felszentelésére Tódor püspököt kérték meg.

Mivel a püspökre és papjaira vonatkozó utazási tilalmat csak az illetékes egyházügyi megbízott oldhatta fel, ezért az állambiztonsági szervek jól ismerhették az utazás időpontját. Az ünnepélyes templomszentelés után a püspök és kísérete a beregszőllősi plébánián ebédelt. Itt a helybeliek figyelmeztették, hogy a faluvégen idegen férfiakat és autókat láttak, ezért a püspök a következő napra halasztotta a hazatérést.

Másnap, hétfőn 9 óra tájban Iványi irányába indult hazafelé. Beregszőllőstől 2-3 km távolságban azonban egy nagy, 12 kerekes teherautó teljes sebességgel hátulról belerohant a püspököt szállító lovas kocsiba. A püspök és Bacsinszky Dániel parochus atya az úttestre zuhantak, kísérőit, Bereznay András titkár atyát és két kispapot pedig az ütközés ereje 10 méterre röpítette a mezőre, akiket a támadók még agyba-főbe vertek. A felocsúdott két kispap segítségért kiabálva a közeli falu felé futott, de a pufajkás merénylők – abbahagyva a püspök ütlegelését – utolérték őket. 

A püspöki titkár eszméletlenül feküdt. Bacsinszky Dániel parochust, akinek a lábán amúgy is átment a gázoló teherautó kereke, úgy látszik a püspöknek nézték, mert az ütlegekből különösen is sok jutott neki. Tódor püspök fejsérüléseket és állkapocstörést szenvedett a vastárgyakkal való csapásoktól. A merénylők rövid időn belül végeztek volna áldozataikkal, de Iványi felől emberek közeledtek. Erre a támadók elmenekültek.

A postaautón a sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az orvosok mindent megtettek a sérültek érdekében. Tódor püspök leginkább a fején sérült meg. Állkapcsán kétszeres törést szenvedett, szájüregében csupán hét foga maradt épségben, a többi részben kitört, részben meglazult. Egyik lábszárán hosszanti nyílt sebek voltak, egész testét zúzódások és kék foltok borították. A műtétek, illetve az orvosi ellátás után nyugodtan telt el az éjszaka, a betegek állapota stabilizálódott. 

Teofila bazilita rendi nővér - aki a sebészeti osztály főnővére és a kórház adminisztrációs főnővére volt - tanúsítja, hogy a kórház főorvosa - szokatlan eljárással - másnap egy fiatal leányt alkalmazott betegápoló nővérnek arra az időszakra, amíg Tódor püspök és kísérete a kórházban tartózkodott, és határozott utasítása volt, hogy ételüket a konyháról is ez az új alkalmazott hozza majd be személyesen számukra, sőt szállást is a sebészeten kellett neki biztosítani. 

A főorvos igyekezett eltávolítani a nővéreket és a hozzátartózkodókat, hogy ne töltsék az éjszakát a betegek mellett, hiszen itt van az új 'nővér', akit kizárólag az új sebesültek mellé vett fel. A főorvos Bacsinszky atyát át akarta helyezni a teológusok kórtermébe, hogy a püspöknek kellő nyugalmat lehessen biztosítani, de Tódor püspök határozottan arra kérte, hogy paptársa maradjon mellette.

Másnap Tódor püspök meggyónt és megáldozott. Állkapocs törése, illetve az azt rögzítő kapcsok miatt egy kis cső segítségével csak folyékony táplálékot tudott magához venni. A főorvos és helyettese péntekről szombatra virradó éjjel nagyon kései időben, akárcsak az előző éjszakán is, vizitet tartottak. A főorvos a nővéreket kiparancsolta a betegszobából, ahogyan mondta: 'Mindössze öt percre.'

Amikor a nővérek visszajöttek, úgy látszott, hogy semmi baj nem történt. De nemsokára a püspök felsóhajtott: 'Jézusom', majd látták, hogy az egész testét megrázó görcs után nem mozdul többé. A szomszéd ágyon fekvő Bacsinszky atya csak annyit tudott mondani: 'Volt itt egy nővér, és a püspök atya orra alá tartott valamit.' Ez a vallomás és az orrnál kezdődő kékülés arra mutatnak, hogy a méreg a belélegzéssel, az orr nyálkahártyáján keresztül szívódott fel, s okozta halálát mintegy 10 perc alatt, 1947. november 1-én.

Csak másnap, vasárnap este engedélyezték a püspök testének hazaszállítását a munkácsi kórházból. Hétfőn a hívek egész nap búcsúztak a Székesegyházban felravatalozott főpásztoruktól. November 4-én délelőtt a Szent Liturgia után Tódor püspököt a Székesegyház kriptájában temették el.

 Boldog Romzsa Tódor püspök életéről és vértanúhaláláról

Forrás ~ Internet

 

 

BOLDOG ROMZSA TÓDOR PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ ~ OKTÓBER 31.

1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón az egykori Magyarországon, Máramaros vármegyében, a rahói járásban, görög katolikus magyar családban. A huszti gimnáziumban szerzett érettségi után főpásztora Rómába küldte, ahol teológiai tanulmányait a Collegium Germanicum, majd a Russicum növendékeként a Gregoriana egyetemen végezte. Rómában szentelték pappá 1936. december 25-én. 1938 tavaszától parókus Bereznán és Alsóbisztricán - a huszti kerületben, 1939 őszétől spirituális az Ungvári Papnevelő Intézetben, és teológiai tanár az ottani Hittudományi Főiskolán. Ruszinul és magyarul szólt kispapjaihoz, akik rajongtak érte. 1944. szeptember 24-én szentelték püspökké Ungváron. Jelmondata: 'Szeretlek téged, Uram, én erősségem; az Úr az én erősségem; és oltalmam.' A második világháború után megkezdődött a keleti rítusú katolikusok beolvasztása az orosz pravoszláv egyházba és templomainak elvétele. Mivel paptársaival együtt elutasította azt a manifesztumot, amely azt kérte, hogy Kárpátalja népét Szovjet-Ukrajnához csatolják, és nem tagadta meg a Szentszékkel való egységet, elkezdődött a papok üldözése. Közülük sokakat letartóztattak. Őt, mint a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspökét és kísérőit 1947. október végén, a lókai templom felszentelése után közlekedési balesetet színlelve teherautóval elgázolták. A sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az államrendőrség ügynöke a püspököt 1947. november 1-én megmérgezte. A hitben való állhatatossága példaként szolgál a papság és hívek számára.
 

     28 görög katolikus vértanútársával 2001. június 27-én Lvovban - Ukrajna - II. János Pál pápa Aranyszájú Szent János liturgiájának keretében a boldogok sorába iktatta.

'Istenünk, te Boldog Romzsa Tódor püspököt és vértanút több nemzetiségű híveid lelkipásztorává tetted. Segíts, hogy megalkuvás nélküli tanúságtételének és életáldozatának példáját keresztény életünkben mi is hűségesen kövessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. október 31. – Hétfő

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: 'Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.' Lk 14,12-14

Elmélkedés

A mai evangélium a szombati rész folytatása. A helyszín továbbra is annak a vezető farizeusnak a háza, aki vendégségbe hívta Jézust. Az Úr nem egy szűk körű családi összejövetelbe csöppent bele, hanem több írástudó és farizeus is részt vett ezen az étkezésen, akik egymással megosztották nézeteiket vallási vagy más kérdésekről. Az előzményben a helyeket válogató vendégekről volt szó, a téma most új irányt vesz. Itt is maga az élethelyzet szolgál kiindulópontként. A vezető farizeus az étkezésre hasonló társadalmi helyzetű embereket hívott meg. Olyanokat, akik hozzá hasonló törvénytudók voltak, alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó személy aligha lehetett jelen. Ebből kiindulva tanítja Jézus azt, hogy az étkezés nem csupán a hasonló társadalmi helyzetben lévők közösségi összejövetele, hanem lehetne a szegények felé megnyilvánuló gesztus is. A korabeli szokásokhoz képest ez új szempont. Kiváló lehet az irgalmasság gyakorlására, ha valaki olyan személyeket lát vendégül házában, akik szegénységük miatt nem tudják viszonozni a vendéglátó jóságát. Itt is meg kell látnunk a lelki üzenetet. Isten jóságának és szeretetének köszönhetően lesz helyünk a mennyországban, juthatunk el az üdvösségre. Ezt a jóságot Isten felé közvetlenül nem tudjuk viszonozni, de az emberek felé kimutathatjuk önzetlen szeretetünket.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé!

'A béke megvalósítása'

A béke nem egyszerűen az, hogy nincsen háború. Nem merőben az ellentétes erők puszta egyensúlyának állapota. Nem valósíthatja meg önkényuralom. A békét helyesen és szabatosan az igazságosság művének (Iz 32,17) kell mondanunk. Annak a rendnek a gyümölcse, amelyet a társadalom számára Alapítója, az Isten gondolt el, és a mind tökéletesebb igazságosságra szomjazó embereknek kell megvalósítaniuk. 

Mert az emberiség közjavát elsődlegesen és magában véve örök törvény szabályozza ugyan, de az idők folyamán szüntelenül változnak a közjó közvetlen feltételei, és így a béke sincs egyszer s mindenkorra bebiztosítva, hanem folytonosan építeni kell. Ezenfelül ingatag az emberi akarat, és megsebezte a bűn, ezért a béke fenntartása minden egyes embertől megköveteli azt, hogy állhatatosan uralkodjék szenvedélyein, a közhatalomtól pedig azt, hogy éberen őrködjék.

Még ez sem elég. A békét a földön elérni csak akkor lehet, ha biztosítva van minden, ami a személyt megilleti, és ha az emberek bizalommal és önként bocsátják egymás rendelkezésére lelki és szellemi kincseiket. A béke felépítéséhez feltétlenül szükséges még a szilárd akarat, amely tiszteletben tartja a másikat s az idegen népeket meg azok méltóságát, és szüntelenül élő valósággá teszi a testvériséget, így nézve, a béke a szeretetnek is a gyümölcse, azé a szereteté, amely nem nézi, hogy mit nem kíván már az igazságosság. A földi béke, az embertestvér szeretetének gyümölcse, mása és eredménye Krisztus békéjének, amely az Atyaistenből árad ki. 

A testet öltött Fiú, a béke fejedelme ugyanis kereszthalála által maga békített ki minden embert Istennel, és egy népben és egy testben állítva helyre valamennyiük egységét, a saját testében ölte meg a gyűlöletet; feltámadásának dicsőségében pedig a szeretet Lelkét árasztotta szét az emberek szívébe.

Éppen ezért minden kereszténynek szól a sürgető felhívás, hogy szeretetben cselekedve az igazságot (Ef 4,15), fogjanak össze minden igazán békeszerető emberrel, és együtt esdjék ki és valósítsák meg a békét.

Ugyanebben a szellemben, csak dicsérni tudjuk azokat, akik a jogaikért folytatott küzdelemben lemondanak az erőszakos cselekményekről, és a védelemnek azokhoz az eszközeihez folyamodnak, amelyek rendelkezésére állanak a gyengébbnek is; feltéve, ha ez mások vagy a közösség jogainak és kötelezettségeinek sérelme nélkül történhet. 

 A II. vatikáni zsinat 'Gaudium et spes' kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

Forrás ~ Internet

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. október 30. – Évközi 31. vasárnap

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: 'Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.' Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: 'Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.' Jézus ezt felelte neki: 'Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.' Lk 19,1-10

Elmélkedés - 'Kimondani a megbocsátó szót'

A mai evangéliumi történet egy nagyon érdekes találkozásról számol be, Zakeus és Jézus találkozásáról. A cselekmény mögé tekintve könnyen felfedezhetjük, hogy e találkozás annak köszönhető, hogy egy emberben rendkívül erős az Isten-látás vágya, az Istenben pedig a bűnös ember megmentésének, megváltásának a vágya. Zakeus, a vámosok feje azzal fejezi ki, hogy látni akarja Jézust és meg akar ismerkedni vele, hogy a nép szemében nevetség tárgyává teszi magát azzal, hogy felmászik egy út menti fára. Az odaérkező Jézus nem csupán észreveszi őt és megérti vágyát, hanem az irgalmasság üzenetével szólítja meg őt: 'Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.' E kijelentés minden szava érthető, csupán azon csodálkozunk el kissé, hogy miért 'kell' Jézusnak ezen a napon betérni Zakeus házba és ott megszállnia? A mi Urunk tehát belső késztetést érez arra, hogy ne menjen tovább más településre, ne menjen más ember házába, hanem térjen be a mások által bűnösnek tartott, a lenézett, a megvetett, a kinevetett és kigúnyolt emberhez, Zakeushoz. Úgy érzete, hogy ebben a helyzetben ezt 'kell' tennie. Minden bizonnyal ez a 'kell' a mennyei Atya akaratát jelenti, aki Jézus minden szavának és cselekedetének hátterében megfigyelhető. A Zakeus házába való betéréssel is az ő akaratát teljesíti a mi Urunk. Vannak rendkívül súlyos bűnök, amelyek mögött emberi gonoszság és gyűlölet van. Ilyen az emberölés vagy a nők megbecstelenítése. Ilyen esetekben a családtagok vagy az ártatlan nő gyakran mondja: 'Nem tudok soha megbocsátani.' A szenvedő fél egész életére sebet kapott. Nehezen, hosszan gyógyuló sebet, talán gyógyíthatatlan sebet. Hiába próbálja elfelejteni az ellene elkövetett bűnt, a fájdalom tovább él szívében. A megbocsátás azt jelenti, hogy lemondok a bosszúról és megtorlásról. De ennél nem szabad megállni, hanem el kellene jutni odáig, hogy nem táplálok magamban haragot, ellenszenvet és semmiféle negatív érzést a másik iránt. Nem állíthatjuk, hogy könnyű ezt megtenni, de az idő múlásával begyógyulhatnak ezek a lelki sebek. A megbocsátáshoz, a szívből jövő megbocsátáshoz az érzelmeken való túllépés, nagyvonalúság, nagylelkűség, bátorság, bizalom szükséges. Tegyünk hozzá mindehhez még egy szempontot. Aki a legvégsőkig ragaszkodik a bűnös megbüntetéséhez és lehetőleg személyesen akar elégtételt venni, az tulajdonképpen nem bízik az Isten igazságos ítéletében. Ő maga ítélkezik a bűnös felett, ő akarja kiszabni és végrehajtani az ítéletet. Szükség van arra, hogy egy ország a társadalmi élet szabályozása érdekében törvényeket, köztük büntető törvényeket hozzon és bíróságokat tartson fenn, amelyek ítéleteket hoznak, büntetéseket szabnak ki, figyelembe véve az igazságosság alapelvét. Emellett létezik az isteni igazságosság is. Halálunk és feltámadásunk után Isten fogja megítélni életünket, amely alapján a kárhozatra vagy az üdvösségre jutunk, és biztosak lehetünk abban, hogy ez az ítélet igazságos lesz. De mi lenne akkor, ha csak az isteni igazságosság lenne jelen ebben az ítéletben? Mi lenne, ha nem számíthatnák irgalmára, megbocsátására? Mi lenne, ha ő is könyörtelenül ezt mondaná: 'Nem tudok soha megbocsátani?' Isten mindig ki tudja mondani: megbocsátok.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

 'Milyen jóságos és szeretetreméltó lelkű vagy, Uram, mindenben!'

Amikor az örök Atya kimondhatatlan jóságával rátekintett erre a lélekre, így kezdett beszélni: 'Ó, szeretett leányom, elhatároztam, hogy mindenképpen irgalmas leszek a világhoz, és minden szükségében gondját akarom viselni az embernek. De tudatlanságában az ember, mint a halált, úgy utasítja vissza azt, amit én életként ajándékozok neki, és így éppen saját magával szemben lesz szörnyű kegyetlen; de én mégis állandóan gondot viselek rá. Ezért azt akarom, hogy te tudjad: minden, amit az embernek adok, végtelen gondviselésemből származik.

Ezért van az, hogy amikor gondviselésemmel megteremtettem az embert, magamba tekintettem, és foglya lettem teremtményem szépségének: mert azt határoztam, hogy szerető gondviselésemmel a saját képemre és hasonlatosságomra teremtem meg őt, sőt adtam neki emlékezetet is, hogy el ne feledje a jótetteimet. Azt akartam, hogy az ember az örök Atya hatalmából is részesüljön.

Ezenfelül adtam még neki értelmet is, hogy Fiam bölcsességében megismerje és megértse az én akaratomat, aki lángoló atyai szeretetemben minden kegyelem forrása és ajándékozója vagyok. Adtam még neki akaratot is, hogy szeretni tudjon, megajándékoztam a Szentlélek kegyelmével, hogy tudja szeretni mindazt, amit az értelmével megismert és belátott.

Mindezt pedig azért tettem jóságos gondviselésemmel, hogy az ember képes legyen majd a boldog örök másvilágban végtelen örömmel egyedül csak engem szemlélni, és belőlem élni. Amint már máskor elmondtam neked, bezárult az ég ősszülőtök, Ádám engedetlensége miatt: és ebből az engedetlenségből áradt szét azután az egész világra minden rossz.

Hogy pedig engedetlensége büntetését, a halált elvegyem az embertől, mindent felülmúló szerető gondviselésemmel odaadtam nektek egyszülött Fiamat, hogy ő segítsen nyomorúságtokon. Nagyon engedelmessé tettem őt, hogy az emberi nem megszabaduljon attól a romlástól, amely ősszüleitek engedetlensége következtében szétáradt a világon. Ezért mintegy a szeretet foglyaként őszinte engedelmességgel sietett a szent kereszten való gyalázatokkal tetézett halála felé, és szent halála közvetítésével felkínálta nektek az életet nem embersége, hanem istensége erejével.'

 Sienai Szent Katalin szűznek 'Az isteni gondviselés' című párbeszédes művéből

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. október 29. – Szombat

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. 'Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.' Lk 14,1.7-11

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet szerint Jézus elfogadja egy farizeus meghívását, betér házába. A történetben 'vezetőként' van megnevezve a vendéglátó, aki a farizeusok között magasabb rangban lehetett, elismert személy volt. Minden bizonnyal az ilyen vezetők rendezhettek időnként olyan étkezéseket, amelyek során találkozhattak egymással az írástudók és megvitathattak vallási kérdéseket. Jézust is egy ilyen közösségi összejövetelre hívták meg. Maga az élethelyzet, mindaz amit még az étkezés előtt tapasztal, nyújtja számára a tanítás témáját. Nem kéri fel őt senki arra, hogy tanítson, ő a kezdeményező, aki szól a jelenlévőkhöz. Tanítását ebben a konkrét helyzetben vehetjük kritikának, amely azoknak a vendégeknek szól, akik megfeledkeztek a szerénységről és jobb helyet akarnak biztosítani maguknak. A tanítás mondanivalója ugyanakkor túlmutat az étkezés határain és szól mindazoknak, akik az egyházi közösség tagjai. A krisztusi közösségben nincs helye az emberek egymás közti versengésének. Senki ne dicsőítse magát és ne helyezze önmagát mások elé! Mindenki törekedjék inkább a szerénységre és az alázatra! Jézus egész élete az alázatosság, a szolgálat példája, amiben követnünk kell őt. Ha hűséges vagyok Krisztushoz, helyem lesz a mennyben.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Te azt várod tőlünk, hogy téged kövessünk, a te nyomodban járva eljussunk Atyánkhoz és elnyerjük az örök életet. Segíts minket, hogy mindig betartsuk szabályaidat! Erősítsd bennünk a csapatszellemet, az Egyház szeretetét! Segíts minket, hogy sikerrel munkálkodjunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb győzelem az, hogy elnyerjük az örök életet. Segíts minket győzni, segíts minket az üdvösségre!

'Ahogyan engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket'

A mi Urunk, Jézus Krisztus rendelte a földkerekség számára a lelki vezéreket, a tanítómestereket s az ő isteni misztériumainak szolgáit. Parancsot adott nekik, hogy világítsanak, mint a fény, és világosságukkal árasszák el már nem csupán Júdea földjét, hanem egyenesen a világ minden országát és minden emberét, a föld valamennyi lakóját. Valóban úgy van, ahogyan olvassuk: A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív (Zsid 5,4). A minden ember felett levő apostoli tisztségre ugyanis a mi Urunk, Jézus Krisztus hívta meg tanítványait.

Az igazság oszlopai és biztos alapjai lettek ezek a boldog tanítványok. Róluk mondta az Úr, hogy úgy küldi őket, amint őt küldte az Atya. E szavakkal azt is jelezte, hogy milyen nagy az apostoli tisztség méltósága, és hogy semmi mással össze nem hasonlítható a nekik átadott hatalom dicsősége. Mint látható, ezzel az apostoli intézmény feladatkörét is megjelölte.

Ha ugyanis az volt az Úr gondolata, hogy úgy kell küldenie tanítványait, amint őt küldte az Atya, akkor nyilvánvalóan az is szükséges volt, hogy leendő követői megtudják azt is, hogy mire küldte az Atya a Fiút. Ezért, miután az Úr Jézus a maga küldetését már sokféleképpen jellemezte, végül is ebben foglalta azt össze: Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot (Lk 5,32). És ezt is mondta: Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött (Jn 6,38). Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ (Jn 3,17).

Így foglalta tehát össze röviden az apostoli munka céljait, és így mutatott rá a saját küldetése és az apostolok küldetése között fennálló hasonlóságra. E küldetésük alapján érezzék kötelességüknek az apostolok, hogy a bűnösöket bűnbánatra hívják, hogy a testben és lélekben betegeket gyógyítsák, hogy szolgálatukban ne a saját akaratukat keressék, hanem azét, akitől a küldetést kapták, és végül, hogy a világot, mint Isten tulajdonát, tanításukkal üdvözítsék. Ha az Apostolok Cselekedeteit és Szent Pál leveleit olvassuk, könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy a szent apostolok mennyire iparkodtak mindezeket a lehető legjobban megvalósítani.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

Forrás ~ Internet

 SZENT SIMON ÉS SZENT JÚDÁS TÁDÉ APOSTOLOK ÜNNEPE ~ OKTÓBER 28.

 Simon neve tizenegyediknek szerepel az apostolok jegyzékében. Kánában született, mellékneve: 'a Buzgó'. Júdás Tádé az az apostol, aki az utolsó vacsorán megkérdezte az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát. 

'Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?' János evangéliuma 14. fejezet 22.

 'Istenünk, te úgy akartad, hogy apostolaid által jussunk el neved ismeretére. Szent Simon és Szent Júdás Tádé közbenjárására add jóságosan kegyelmedet, hogy Egyházad szüntelenül gyarapodjék, és egyre több nép fogadjon el hívő lélekkel téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

APOSTOLOK HIMNUSZA

Az égi udvar díszei,
örök Királyunk nagyjai,
kiket nekünk nevelt az Úr,
s apostolokként ránk hagyott,

ti, új ég, új föld Városa,
hol napként Bárányunk ragyog,
s ti drágagyöngyként fényletek,
mint tündöklő alapkövek.

Ezért hálásan ünnepel
az Egyház, Krisztus hitvese,
mely hirdetéstektől dicső,
s mert véretek szentelte meg.

Ha minden kor s idő letűnt,
és Megváltónk ítélni jön,
ti is nagy fényben ültök ott,
dicső főrangú férfiak.

Imáitokkal nyerjetek
nekünk oltalmat és erőt,
s mit földünkön vetettetek,
az égben hozzon bő magot.

Krisztusnak zeng örök dalunk,
ki Atyja hírvivőiként
küldött, s a Szentlélek tüzét
gyújtotta lángra bennetek. Amen.

HIMNUSZ SZENT JÚDÁS TÁDÉ ÉS SZENT SIMON APOSTOLHOZ

Két szent apostol ünnepén
zengjen dicsérő énekünk,
közös kegy hívta őket el,
közös most dicsőségük is.

Simon, felgyújtott égi láng,
Krisztust követni késztetett,
s később mint választott követ
őt buzgó hévvel hirdeted.

Júdás, Simonhoz fűz a vér,
s Krisztushoz kapcsol hű szíved,
írásban oktatsz másokat,
szóban megvallod Mestered.

E két hű szív nem reszketett,
hogy vérét adja bűntelen,
tanúságuk hogy szent,
igaz, haláluk áldozat legyen.

Ó, fent tündöklő Csillagok,
hitünkben úgy segítsetek,
hogy győzve földi gátakon
törjünk az égi honba fel!

Örökkön áldjuk Istenünk:
Atyánk, Szülöttét s Lelküket,
mert menny üdvében minket is
örökre részesítenek. Amen.

 Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. október 28. – Péntek, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepén az evangélium a tizenkét apostol kiválasztásáról és nevük felsorolásáról szól. E tizenkét személy lett a magja a krisztusi közösségnek, az Egyháznak. Miért hozta létre Jézus ezt a közösséget? Miért akarta, hogy követői közösséget alkossanak? A válaszhoz onnan kell kiindulnunk, hogy Jézus az üdvösség örömhírének hirdetője és az üdvösség közvetítője. Lukács bátran hirdeti ezt, ezért is nevezi Jézust írásában Üdvözítőnek. Az üdvösség műve nem Jézus mennybemenetele után kezdődik, mintha az apostolok kezdtek volna hirdetni egy üdvözítő tanítást. Az üdvösség Jézus Krisztus személyével kezd el megvalósulni a világban. Egész életében, valamint halálában és feltámadásában is Üdvözítőnek mutatkozik. Jézus azt szeretné, hogy az üdvösség műve távozását követően is folytatódjék. Azért gyűjt maga köré tanítványokat és azért választja ki az apostolokat, hogy tanúi és küldöttei legyenek, akik az általa megkezdett munkát folytatják. Az üdvösség nem emberi elképzelés, elgondolás, hanem Isten terve az emberrel. Az üdvösség út, amelyen az ember jár és Istenhez ér. Ezen az úton az apostolokra alapozott Egyház vezet minket a Krisztustól, az Üdvözítőtől kapott megbízás alapján. Máshová vezető utakon sem elindulni, sem haladni nem érdemes.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor minden emberi hang és szó, lárma és zaj között felfigyeltél a vak szavára, akinek hitvallása füledbe jutott. Ez állított meg és késztetett arra, hogy meggyógyítsad őt, visszaadjad szemevilágát. Hitét jutalmaztad meg ily módon. Te ma is meghallod, amikor bizalommal fordulunk hozzád: gyógyítsd meg lelki vakságunkat! Adj nekünk hitet! Add nekünk a hit látásmódját! Add, hogy a hit megnyissa szemünket és szívünket, és felismerjük mindazt, ami üdvösségünkhöz szükséges. Add, hogy a hit erejével mindig a te utadon járjunk! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

'A Bölcsesség képmása és hasonlósága benne van a teremtményekben'

Mivel a Bölcsesség teremtett képmása megvan bennünk és minden teremtményben is, ezért az igazi és teremtő Bölcsesség méltán vallja magáénak mindazt, ami képmására van teremtve, amikor így szól: Műveibe teremtett engem az Úr (vö. Péld 8,22). Mert hiszen mindazt, amiben megnyilatkozik a bennünk levő bölcsesség, azt az Úr sajátjának tekinti.

Ezért, aki teremtve van, az nem maga a Teremtő, de ő a létezőkbe beleteremtett képmása miatt úgy beszél már róla, mint önmagáról. Az Úr ezért mondta ezt is: Aki befogad titeket, engem fogad be (Mt 10,40), mivel képmása bennünk van. Így, bár ő nem sorolható a teremtmények közé, mégis, mivel képmása és hasonlósága benne van a teremtményekben, mintegy magáról mondja: Alkotó munkája elején műveibe teremtett engem az Úr (vö. Péld 8,22).

Továbbá a bölcsesség képmása azért van benne a teremtményekben, hogy a világ felismerje belőlük Alkotóját, az Igét, és az Ige által az Atyát. Ez pedig kétségtelenül megegyezik Pál e tanításával: Ami megtudható az Istenről, az világos előttük, maga az Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk (Róm 1,19). Tehát az Ige természete szerint semmiképpen sem teremtmény, ez a szentírási hely pedig arról a bölcsességről szól, amely valójában bennünk van, és amiről most beszélünk.

Ha pedig valaki ezt nem akarná elhinni, az adjon választ arra a kérdésre, hogy a teremtett dolgokban van-e valami bölcsesség, vagy nincs. Ha azt mondaná, hogy nincs, akkor az Apostol miért panaszkodik, hogy Isten bölcsességében a világ a bölcsesség által nem ismerte fel Istent? (1 Kor 1,21) Vagy ha egyáltalán nincs semmi bölcsesség, akkor a Szentírás miért említi a bölcs emberek egész seregét, mondván: A bölcs ember fél, és kerüli a rosszat (Péld 14,16); és házat bölcsességgel lehet építeni? (Péld 24,3)

A Prédikátor hasonlóan mondja: A bölcsesség földeríti az ember arcát (Préd 8,1). A meggondolatlanul beszélőket pedig így feddi meg: Ne mondd: Miért van az, hogy a régi idők jobbak voltak, mint a mostaniak. Mert nem vall bölcsességre, ha ilyesmit kérdezel (Préd 7,10).

Ha pedig a teremtett dolgokban benne van a bölcsesség, amint ezt Sirák fia is tanúsítja: Az Úr kiárasztotta a bölcsességet minden művére. Bőkezűen juttat belőle minden testnek, ajándékul adja azoknak, akik őt szeretik (Sir 1,10), akkor ez a kiáradás egyáltalán nem az önmagában létező és egyetlen Bölcsességre vonatkozik, hanem a világban kifejezésre jutott bölcsességről van szó.

 Ekkor viszont miért látszanék hihetetlennek, hogy maga a teremtő és igazi Bölcsesség - akinek a képmása és hasonlatossága az a bölcsesség és tudás, amely a világra kiáradt - mintegy önmagáról mondja: Műveibe teremtett engem az Úr? (Vö. Péld 8, 22) A világban levő bölcsesség ugyanis nem a teremtő Bölcsesség, hanem az alkotásokba beleteremtett bölcsesség, és ezért: Isten dicsőségét az egek hirdetik, kezének művéről vall a mennybolt (Zsolt 18, 2). 

 Szent Atanáz püspöknek az arianizmus ellen mondott szónoklataiból

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. október 27. – Csütörtök

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: 'Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.' De ő ezt válaszolta: 'Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!' Lk 13,31-35

Elmélkedés

A tegnapi elmélkedésben már említettük, hogy Jézus állandóan közeledik Jeruzsálem felé, ahol prófétaként halál vár rá. Sem ennek tudata, sem emberi fenyegetés nem térítheti el őt útjától küldetése megvalósításától. A veszély az uralkodó, Heródes részéről fenyeget, aki meg akarja öletni Jézust. Heródes indokáról ugyan nem tudunk semmit, de ha igaz volt a Jézusnak szóló figyelmeztetés, akkor feltehetően Heródes a hatalmát féltette. Jézusról ugyanis időközben egyre többen gondolták, hogy ő a Messiás, messiási uralmát pedig úgy képzelték, hogy ő lesz az ország vezetője, nyilvánvalóan ezt akarhatta megakadályozni Heródes. Az őt fenyegető halálveszélyt a farizeusok jelzik Jézusnak. A figyelmeztetés jóindulatúnak tűnik, amit furcsának tartunk a farizeusok részéről, hiszen más esetekben vitákat kezdeményeznek Jézussal, törvényszegéssel vádolják és ürügyet keresnek, hogy a vesztét okozzák. Ez esetben aligha feltételezhetünk jószándékot részükről, inkább úgy gondolhatják, hogy jó volna távol tartani Jézust a fővárostól, ahol nagyszámú néppel találkozna és tanítaná őket. Úgy tűnik, a farizeusok inkább saját érdekeiket védik, vezető hatalmukat féltik, de ügyeskedésük nem térítheti le Jézust arról az útról, amelyet végigjár, nem téríthetik el küldetésétől.

© Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek

'Járjunk az igazság útján!'

Ne szavaink, hanem tetteink tanúskodjanak megigazulásunkról, legyünk egyetértők, alázatosak, önmegtartóztatóak, távol álljon tőlünk minden fecsegés és megszólás. Így szól a Szentírás: Aki sokat beszél, sokat hall is; azt hiszi a fecsegő ember, hogy ő igaz is? (Vö. Jób 11,2)

Készséges lélekkel kell tehát a jó cselekedeteket gyakorolnunk, minden jót ugyanis Istentől kapunk. Hiszen kijelenti: Íme, itt az Úr, aki jutalmaz, hogy mindenkinek megfizessen cselekedetei szerint (vö. Jel 22,12). Tehát minket, akik teljes szívvel hiszünk benne, arra buzdít, hogy ne legyünk lusták és tunyák a jótettekben. Istenben dicsekedjünk, és benne bízzunk. 

Vessük alá magunkat akaratának, vegyünk példát az angyalok seregéről, miként teljesítik akaratát. Mert ezt mondja a Szentírás: Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, és harsány hangon kiáltották: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (Dán 7,10; Iz 6,3)

Késztessen lelkiismeretünk arra, hogy békés egyetértésben összegyűlve egy hangon kiáltsunk hozzá kitartóan, s így dicsőséges és nagy ígéreteit elnyerhessük. Ezt mondja ugyanis a Szentírás: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik (vö. 1 Kor 2,9). Szeretteim, milyen boldogítók és csodálatosak Isten ajándékai!

 Élet az örökkévalóságban, ragyogás az igazságban, igazság a szabadságban, hit a bizalomban, szentségben véghezvitt önmegtagadás; ezeket mind megérthetjük. Mi lehet tehát az, amit az őt szeretőknek készít? Ennek nagyságát és szépségét csak a szentséges Alkotó és a századok Atyja tudja.

Mi tehát minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy azok között legyünk, akik őt szeretik, hogy megígért ajándékait elnyerhessük. De hogyan történjék ez, szeretteim? Úgy, ha hitünk által istenismeretünk megszilárdul; ha szorgosan keressük azt, ami előtte jó és kedves; ha megtesszük, amit szent akarata rendelt, és az igazság útján járunk, és elvetünk magunktól minden igazságtalanságot. 

 Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

Forrás ~ Internet

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. október 26. – Szerda

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: 'Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?' Ő így válaszolt: 'Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!' Lk 13,22-30

Elmélkedés

Korábbi elmélkedéseinkben említettük már, hogy Lukács úgy mutatja be Jézus nyilvános működését, vándorútját, mint aki állandóan Jeruzsálem felé halad. A valóságban többször is megtehette ezt az utat Jeruzsálem felé, illetve elhagyhatta a várost, hiszen felnőttként az ünnepekre minden évben elzarándokolt. Lukács feltehetően Jézus küldetéstudatának hangsúlyozása érdekében említi többször ezt a 'jeruzsálemi utat.' Az Úr maga mondja: 'nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül' (Lk 13,33). Jézus állandó haladása, közeledése Jeruzsálem felé annak jelképe Lukács írásában, hogy küldetése beteljesítéséhez egyre közelebb kerül. A mai evangéliumba ezt olvassuk: 'Törekedjetek bemenni a szűk kapun!' A buzdítás a tanítványoknak és a későbbi korok Krisztus-követőinek, nekünk is szól: törekedjünk bejutni az üdvösségre! Az üdvösség elérése az ember számára nem könnyű, de nem is lehetetlen. Isten vezet minket, hogy napról napra előrehaladjunk az üdvösség útján és legyen erőnk a szűk kaput választani és azon belépni. Ugyanakkor Jézus számára is volt szűk kapu. A szenvedés vállalása és a kereszthalál volt számára az a szűk kapu, amely a feltámadásra vezetett. Isten mindannyiunk számára új világot nyit, de ebbe a világba a szenvedés és a halál szűk kapuján és a feltámadáson át vezet az út.

© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

ESTI HIMNUSZ

Krisztus, tündöklő nappalunk,

az éj árnyát eloszlatod,

kit fényből fénynek vall a hit

és fénnyel áldod szentjeid.

Esengünk hozzád, szent Urunk,

míg tart az éj, vigyázz reánk,

találjunk benned pihenést,

adj nyugodalmas éjszakát.

Mikor lecsukjuk két szemünk,

a szívünk virrasszon veled,

őrködjék mindig jobb kezed

hűséges híveid felett.

Védelmezőnk, tekints le ránk,

igázd le ellenségeink,

vezesd szolgáidat, kikért

véred váltsága volt a bér.

Legyen most néked, Krisztusunk,

és szent Atyádnak tisztelet,

s a Szentléleknek is veled

zengjen dicséret szüntelen. Amen.

 

 Forrás ~ Internet

'Mór egész életén át szűzi életet élt'

Egy alkalommal Szent István király a fiával együtt Szent Márton egyházába tért imádkozni, amelyet Pannónia szent hegyén ő maga kezdett építtetni, és a szerzetesek jeles gyülekezetével ékesített. A király, ismerve a gyermek nagy érdemét, megadta fiának azt a tisztességet, amely őt megillette.

 Mert amikor az említett szerzetesek a körmenet befejeztével a királyhoz járultak tiszteletadásra, fiát előrebocsátotta üdvözlésükre. A gyermek Imre pedig Szentlélekkel eltelve: amint az isteni kegyelem sugallatára kinek-kinek érdemeit ismerte, a csókokat úgy osztotta egyenlőtlenül: az egyiknek csak egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül pedig egynek hét csókot adott.

Ezen a dolgon - a többiekkel együtt - Szent István király csendben igen elcsodálkozott. A mise végeztével azután bizalmas beszélgetésben szorgalmasan megtudakolta tőle, miért osztotta a csókokat egyenlőtlen számban. 

Szent Imre külön-külön mindegyiknek érdemeit feltárta atyja előtt, tudniillik, hogy aszerint adta a csókokat, egyiknek kevesebbet, másiknak többet, hogy ki-ki mennyi időn át tartott ki a megtartóztatás erényében. Azt is megmondta, hogy az, akinek hétre sokszorozta a csókok számát, egész életén át szűzi életet élt.

Ó, minden erényeket keltegető Kegyelem, te a mi természetünk gyarlóságát bőségesen felülhaladod, te a mélységes titkokat a kicsinyeknek felfeded, te voltál szent Imrének is tanítója, te adtad meg neki mások rejtett dolgainak megértését!

Ennek a belső kinyilatkoztatásnak igazsága pedig a következőképpen igazolódott. Néhány nappal azután, hogy eltávozott a szent hegyről, István király - csak két szolgáját vivén magával - visszatért ugyanoda, és a szerzetesek virrasztását és imádkozását titokban megfigyelte. 

Vége volt már a hajnali zsolozsmának, s a többiek leheveredtek ágyukra, csak azok maradtak ott a templomban, akiknek Szent Imre több csókot adott, és a templom titkosabb szegleteiben meghúzódva Isten színe előtt zsoltárokkal virrasztottak. 

A szent király külön-külön hozzájuk lépett, felfedte előttük arcát, és az áldás igéivel köszöntötte őket. Miközben egyesek a királyi felséget a csendet megszegve megtisztelték, ő a Mórnak nevezett testvérhez ért, akit Szent Imre hét csókkal különböztetett meg: de sem köszöntésének szép szavával, sem a királyi fenyegetés erejével nem tudta szóra bírni.

Megvirradván a reggel, amikor is a szerzetesek összegyülekeztek, a király maga is megjelent köztük, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosságban kipróbálja, mindenki előtt a szerzeteshez méltatlan cselekedetekkel vádolta. De a király állításaira Mór semmiféle ellenvetést nem tett, hanem alázatát el nem veszítve, reménykedőn Istenhez fordult, aki az emberi lélek szemlélője. 

Ebből pedig Szent István király megismerte, hogy fiának szavai nem tévednek, és a dolgot rendre előadva Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy püspöki székhely is dicsekedhessék vele, kevéssel utána a pécsi püspökségre emelte.

 Szent Imre herceg legendájából

Forrás ~ Internet

 

 SZENT MÓR PÜSPÖK ~ OKTÓBER 25.

Tiszta lelkű bencés szerzetes volt, akit ezért Szent Imre herceg 1015 körül Pannonhalmán hét csókkal köszöntött. Szent István királyunk kemény próbára tette szerzetesi fegyelemtartását. Később apát, majd 1036-tól pécsi püspök lett. Ő írta az első magyar legendát a két Zobor-hegyi remetéről, Szent Zoerárd-Andrásról és Szent Benedekről. Meghalt 1070 körül, Pécsett. IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én jóváhagyta és megerősítette nyilvános egyházi tiszteletét. XI. Piusz pápa 1925. december 4-én az egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.

 Mindenható Istenünk, tekints Szent Mór püspök érdemeire, és közbenjárására add, hogy példája nyomán tiszta és alázatos szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Forrás ~ Internet 

HIMNUSZ SZENT MÓR PÜSPÖKHÖZ

Jertek, hívek, tiszta szívvel

hódolatra gyűljetek.

Mór, az első szent magyar pap

tiszteletét tiszta ajkak

zengjék a nagy ünnepen.

Szálljon hála és dicséret

a ragyogó égre fel.

Mert az Isten küldte nekünk

szent Püspökünk, példaképünk,

kit most szívünk ünnepel.

Áldj meg minket, Szent Mór püspök,

Isten kedvelt embere,

pártfogásod küldd e népre;

bú és balsors annyi érte,

s mindig könnyes a szeme.

Hódolatra eléd gyűltünk,

te szent ember, hű barát;

segítséged esdve kérjük,

oltalmazd és védd a népünk

s ezt a szegény kis hazát. Amen.

 

Forrás ~ Internet