A KÖZBENJÁRÁS SZOLGÁLATA
Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. (Máté 5,4)
Tudod, miről beszélt igazából Jézus, amikor ezt mondta? A közbenjárók
sírásáról beszélt. Arról a vigasztalásról tanított, amit akkor kap a
közbenjáró, amikor a Szent Szellem bizonyosságot ad neki arról, hogy
keresztülimádkozta az adott dolgot.
Keresztülimádkozni azt jelenti, hogy „áttörni az akadályokat, amelyek
megállították Isten munkálkodását mások életében.” Azt jelenti, hogy a
szellemi fegyvereiddel hátrálásra kényszeríted a sötétség erőit valaki
körül.
Nagyon nagy szükség van olyan hívőkre, aki hajlandók ezt
megtenni. Olyan közbenjárókra van szükség, akik Isten elé járulnak,
kinyúlnak a kegyelméért és könyörületéért a bűnösök, betegek, e világ
kivetettjei iránt. Olyan imaharcosokra van szükség, akik kitartanak,
amíg bizonyosságot nem kapnak a szellemükben, hogy minden akadály
eltávozott, és minden kötés eltűnt.
Isten ilyen közbenjárókat keres –
és vannak dolgok, amik nem fognak megtörténni a földön, amíg nem talál
ilyeneket. Vannak áldások és Isten mozdulásai, amelyek addig nem
nyilvánulnak meg, amíg valaki meg nem szüli azokat imádságban.
Még
az Úr Jézus Krisztust is a közbenjáró ima hozta le a földre. Emlékszel
Simonra és Annára? Mindketten közbenjárók, Isten imaharcosai voltak.
Éveket töltöttek szellemi sírással, amikor a Messiás eljöveteléért
imádkoztak. De amikor végeztek, megtapasztalták a Szent Szellem
vigasztalását. Amikor meglátták a csecsemő Jézust a templomban,
felismerték Őt, és örvendeztek.
Ha azon gondolkozol, hogy vajon
téged is elhívott-e Isten közbenjárásra, akkor valószínűleg igen. Isten
mindenhol hívja a hívőket, hogy megtapasztalják ezt a különleges sírást
és vigasztalást, amit csak a közbenjárók ismernek. Arra hív, hogy tedd
le az életedet másokért imában.
Valahol a világon valakinek szüksége van arra, hogy keresztülimádkozd őket. Tölts egy kis időt imában a mai napon!
Igei olvasmány: Lukács 2,1-38
Kenneth Copeland