SZENTÍRÁS VASÁRNAPJA

Mindenható Isten! Hiszem, hogy a Szentírás szavai által te szólsz az emberekhez, te szólsz hozzám. Nem elégszem meg szavad hallgatásával és olvasásával, hanem arra törekszem, hogy a megismert igazságot mindennapi életemben megvalósítsam. Szeretnék nap mint nap figyelni üzenetedre. Segíts, hogy a tanítás ne maradjon bennem 'holt betű', hanem életté váljon bennem. Segíts, hogy a szavak mögött meglássalak Téged, aki az üdvösség útját mutatod meg számomra. Igéd által alakítsd át gondolkodásomat, ébressz bennem hitet és ösztönözz jócselekedetekre! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Amen.

Forrás ~ Internet
 
Vianney Szent János lelkiségéről

Nem sorolható a nagy teológusok és szónokok közé, de szíve nyitott volt az Úr felé. Az Úrtól kapott bölcsességgel tanított, hirdette az Igét. Grenoble-ban szentelték pappá és első szentmiséjét 1815. augusztus 14-én mutatta be. Később püspöke Arsba küldte plébános helyettesnek.  Ars akkoriban egy elkereszténytelenedett falu volt. János önmegtagadásban élt, és éjszakákon át imádkozott a templomban az Oltáriszentség előtt. Lassan kezdett megváltozni a falu. Az arsi emberek lassan ráébredtek, hogy egy szent érkezett hozzájuk. Nem szavai bárdolatlanságára figyeltek fel, hanem az igére, ami e szavakban zengett. Először persze felhorkantak, aztán hagyták magukat vezetni, végül már nem akartak lemaradni a plébánosuk mögött. Amikor valaki szóvá tette az egyik arsi parasztembernek, hogy miként lehetséges, hogy a faluban nem hallani egyetlen káromkodást sem, azt válaszolta: "Mi sem vagyunk jobbak a többieknél, de nagyon szégyellhetnénk magunkat, ha egy szent mellett ilyen bűnöket követnénk el!" Egy másik, amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinál olyan sokáig a templomban, azt felelte: "Én nézem a Jóistent, és a Jóisten néz engem." Amikor később új temetőt nyitottak, és a sírok kezdtek egymás mellett sorakozni, a szent plébános megjegyezte: "Ez igazában egy ereklyekápolna", mert szerinte azok közül, akiket oda temettek, senki sem veszett el. Mind többen járultak a szentgyónáshoz és kérték tanácsát lelkivezetését. „Gyermekeim, fel sem tudjuk fogni Istennek irántunk való jóságát, amellyel a bűnbánat nagy szentségét alapította. Ha azt a kegyelmet kaptuk volna, hogy bármit kérhetünk Krisztus Urunktól, sosem gondoltunk volna rá, hogy ezt kérjük; de Ő előre látta gyöngeségünket és állhatatlanságunkat a jóban és szeretete arra vitte, hogy megadja azt, amit kérni sem mertünk volna”. Ahogy gyarapodott a megtérők száma egyre több kísértést szenvedett. Sátáni zaklatások, paptársak gúnyolódásai, és alaptalan rágalmak nehezítették az életét. De élete középpontjába a szentmisét helyezte: "Nem vagyunk méltók rá, hogy magunkhoz vegyük az Oltáriszentséget, de szükségünk van rá!" Özönlöttek hozzá a gyónók, akiknek néha napokon át kellet várakozniuk. A lelkekbe látott és segített az embereknek abban, hogy mély megtéréssel, igazi bűnbánattal térjenek Istenhez. „Milyen tanácsot adnátok egy embernek, aki sebekkel van borítva? Azt mondanátok neki, menjen a kórházba, és mutassa meg baját az orvosnak. Az orvos gyógyszert ad és segít rajta. De az ember veszi a kését és nagy vágásokat ejt magán. Több baja lesz, mint volt. Így tesztek ti is gyakran, amikor elhagyjátok a gyóntatószéket.” … „Nem árt gyermekeim rágondolni, hogy van egy szentség, amely meggyógyítja lelkünk sebeit! De jó előkészülettel kell ám felvennünk, különben új sebek támadnak a régieken”. A templom állandóan nyitva állt, és szüntelenül -- éjjel kettőkor éppúgy mint délben -- tele volt emberekkel. Hosszú sorban álltak a plébános gyóntatószéke előtt, és vártak. János abbé pedig tíz, tizenkét, sőt olykor tizennyolc órán át egyhuzamban gyóntatott. János abbé szívén viselte az ifjúság sorsát is. 1826-ban, a Gondviselésről elnevezett arsi iskolát átalakította a szegény és kitett kislányok otthonává. Minden délután hittanórát tartott nekik és köztünk művelte első csodáját is, amikor lisztet szaporított. Hét évvel később fiúiskolát is létre hozott. Lelkesedése, jósága, szeretete nagy hatással volt mindenkire. Önzetlen volt és odafigyelt a szükséget szenvedőkre. Sokat nélkülözött. Mindenét szétosztotta a szegények között. 1905-ben avatta boldoggá Szent X. Piusz pápa, aki azt vallotta, hogy lelkipásztori tevékenységében Vianney János volt a példaképe, és akinek fényképe állandóan ott volt az asztalán. XI. Piusz pápa avatta szentté 1925-ben. Vianney Szent János járj közben papjainkért és papi hivatásokért!
A KÖZBENJÁRÁS SZOLGÁLATA
Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. (Máté 5,4)
Tudod, miről beszélt igazából Jézus, amikor ezt mondta? A közbenjárók sírásáról beszélt. Arról a vigasztalásról tanított, amit akkor kap a közbenjáró, amikor a Szent Szellem bizonyosságot ad neki arról, hogy keresztülimádkozta az adott dolgot.
Keresztülimádkozni azt jelenti, hogy „áttörni az akadályokat, amelyek megállították Isten munkálkodását mások életében.” Azt jelenti, hogy a szellemi fegyvereiddel hátrálásra kényszeríted a sötétség erőit valaki körül.
Nagyon nagy szükség van olyan hívőkre, aki hajlandók ezt megtenni. Olyan közbenjárókra van szükség, akik Isten elé járulnak, kinyúlnak a kegyelméért és könyörületéért a bűnösök, betegek, e világ kivetettjei iránt. Olyan imaharcosokra van szükség, akik kitartanak, amíg bizonyosságot nem kapnak a szellemükben, hogy minden akadály eltávozott, és minden kötés eltűnt.
Isten ilyen közbenjárókat keres – és vannak dolgok, amik nem fognak megtörténni a földön, amíg nem talál ilyeneket. Vannak áldások és Isten mozdulásai, amelyek addig nem nyilvánulnak meg, amíg valaki meg nem szüli azokat imádságban.
Még az Úr Jézus Krisztust is a közbenjáró ima hozta le a földre. Emlékszel Simonra és Annára? Mindketten közbenjárók, Isten imaharcosai voltak. Éveket töltöttek szellemi sírással, amikor a Messiás eljöveteléért imádkoztak. De amikor végeztek, megtapasztalták a Szent Szellem vigasztalását. Amikor meglátták a csecsemő Jézust a templomban, felismerték Őt, és örvendeztek.
Ha azon gondolkozol, hogy vajon téged is elhívott-e Isten közbenjárásra, akkor valószínűleg igen. Isten mindenhol hívja a hívőket, hogy megtapasztalják ezt a különleges sírást és vigasztalást, amit csak a közbenjárók ismernek. Arra hív, hogy tedd le az életedet másokért imában.
Valahol a világon valakinek szüksége van arra, hogy keresztülimádkozd őket. Tölts egy kis időt imában a mai napon!
Igei olvasmány: Lukács 2,1-38

Kenneth Copeland
FOHÁSZ

Ó Létező Mozdulatlanság, hagyd meg nekem, őrzött reményem, 
melyből táplálkozva korom okán hiszem, hogy eddig eljutottam,
S add meg nekem a csodálattól síró gyermeki tekintet tükreit, 
melyen keresztül megláthatom most még,
E - Világom formáiba be nem szőtt kincseim,
Miként a kút mélye is várakozással van telve, úgy szívem útján a por is arannyá lesz,
 s szegett időm boltozatát fogja ékesíteni majd egyszer,
Ó Világ Célja, borítsd fel bennem a kételyt, 
mely Földtől valóságában csak sárral ragasztja fényem és fel nem ismertsége 
csak saját árnyékomba taszított élet,
S add meg nekem, hogy az örökké növő fák koronájában rejtező szelet elérhessem,
 mellyel felszáríthatom majd, magam okán elhullatott könnyeimet,
Miként a búcsúzó fölött is ismeretlen az Ég, úgy szívem útján is majd új látóhatár kél, 
s felszegett fejem ezután csak hátrahagyott magam elé néz,
Ó Rejlő Univerzum, vezesd ide megkésett fényed, mely meghozza színeváltozását a Földi létnek,
 s kik ezáltal meg nem tarthatók, utazókká lesznek szeretettségüktől valón,
S mutasd meg nekem, a Bölcsőmhöz vezető rég elfelejtett utam,mert az elsőként hallott szódallam tüze elhalványulni látszik már a megtört éjszakák alatt,
Miként meg nem hozott döntésektől lázas a test, 
úgy szívem melege a gondolat, mely szerint:
Ember az Életed a Lehetőségek szerint
Való, melyben te magad vagy Tüzednek Vize, 
Árnyékodnak Fénye s Testedtől el nem szakadó Lelked képe,
Miként a megtalált szó megkarcolja a csendet, úgy szívem embersége is 
Teremtett Karcolatként létezik már csak időtlenségbe temetve földi másomat,
Ó Létező Mozdulatlanság, hagyd meg nekem, őrzött reményem, 
melyből táplálkozva korom okán hiszem, hogy tovább haladhatok!
Amen





Bizalommal kérjük ma is a mennyei Atya áldását, Jézus Krisztus békéjét,
 a Szentlélek vezetését, a Szűzanya oltalmát, az összes angyalok és szentek segítségét. 
Különösen kérjük, hogy járjanak közbe értünk és szándékainkra: 
szent Mihály, szent Gábriel, szent Ráfáel főangyalok, az őrangyalunkkal együtt.
 Hittel kérjük az engesztelő közösség oltalmazóit: boldog II. János-Pál pápát, 
szent páter Piót, szent Fausztinát, védőszentjeinket, az égbe költözött szeretteinket,
 az aprószenteket és a tisztítótűzben szenvedő őseinket. 
Az összes égiek áldását kérjük ma is: a pápára, a bíborosokra, a püspökökre,
 a papokra, a szerzetesekre, az Istennek szentelt személyekre, lelki és fizikai családunkra, 
minden élőre és elhunytra, akik Isten irgalmára szorulnak. 
Ma is az Úr Jézus Szent Vérébe és Szűz Mária Szent Könnyeibe, 
a legbiztosabb védelembe helyezzük magunkat és az egész emberiséget.
 Akarjuk Jézusom, hogy ma is: a lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! 
A Szűzanya Szent Kezei által ma újra felajánljuk magunkat a Szentháromságnak, különösen testünket, lelkünket, akaratunkat, elképzeléseinket, anyagi javainkat, egész életünket…, így ahogy vagyunk. 
Irgalmas Jézusom kérünk, bocsáss meg nekünk szegény bűnösöknek, 
hogy ezáltal mindig a szívünk királya legyél. 
Add Istenünk,hogy életünk minden napján kérjük:
 tisztíts meg Urunk a Te Szent Véreddel és tölts be Szentlelkeddel! 
Ámen!


IMA MINDEN NAPRA
 
Isten bölcsessége, ereje, teremtő energiája kifejeződésre jut rajtam keresztül, 
bennem és általam.
Isten gyermeke vagyok!
Atyai örökségem: Isten gazdagságának minden Áldása, Joga, Kiváltsága!
Elmémmel Istenre összpontosítok és érzem, hogy egy vagyok a láthatatlan Jelenléttel!
Hiszek a kiapadhatatlan forrásban, hiszem és elfogadom, hogy a végtelen eláraszt engem az Ő határtalan gazdagságával, elhozza számomra az örök belső békét, harmóniát, az ösztönzést, 
a kreativitást az áldást és a bőséget.
Hiszem és Tudom, hogy egy vagyok az Atyával az Ő teremtő ereje az enyém is.
Az Ő bölcsessége, hatalma, értelme és tudása az Én bölcsességem, hatalmam, értelmem és tudásom is.
A végtelen értelem vezérel minden utamon és az ő gazdagsága az Én sikerem, Jólétem és Gazdagságom!
Fogékony elmével és nyílt szívvel fogadom a Végtelen gazdagságot és siker örökre velem marad, minden vállalkozásomban, amibe csak belefogok, mert az életre vállalkoztam, Isten országában miden megadatott és én hiszem és tudom, hogy ő megad nekem mindent, mert
az Atyám és én Egyek vagyunk!
Reggel mikor felébredsz, gondolj Istenre és az Ő szeretetére, ami által létezel!
 Légy Hálás érte minden pillanatban! 
Légy éber és élénk nagy reményekkel és érdeklődéssel néz a nap elé.
Jelentsd ki nyugodtan és csendesen:
Isten Szent jelenlétének ajánlom önmagamat, terveimet, ötleteimet, egész életemet. Istenben lakozom, az Ő jelenléte vigyáz rám, gondoskodik rólam, családomról, és minden engem érintő dologról. Isten beszél és cselekszik rajtam keresztül és bárhova megyek, az Ő szeretete kísér utamon.
Isten elősegíti terveim megvalósulását mindenben, amibe csak belefogok sikerre viszem általa, mert az Ő határtalan gazdagsága szabadon és végtelenül áramlik hozzám mindenhonnan,
 hisz Isten van jelen mindenben és mindenhol!
Ezt szem előtt tartva, egyetlen pillanatban sem szűnök meg, dicsőíteni az Én Atyámat!
Hálás szívvel Köszönöm!
Így legyen. 

Ámen.


MARADJ VELEM - PIO ATYA IMÁJA

Maradj velem, Uram, hogy el ne feledjelek.
Tudod, hogy milyen könnyen elfordulok tőled.

Maradj velem, Uram, mert gyenge vagyok,
szükségem van erődre, hogy annyiszor el ne essek.

Maradj velem, Uram, mert Te vagy az én életem:
nélküled lankad buzgóságom.

Maradj velem, Uram, mert Te vagy az én világosságom - nélküled sötétségben járok.
Maradj velem, Uram, hogy megmutasd nekem akaratodat.
Maradj velem, Uram, hogy halljam hangodat és kövesselek.
Maradj velem, Uram, mert nagyon akarlak szeretni és mindig veled akarok lenni.
Maradj velem, Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.

Maradj velem, Jézus, mert bármilyen szegény is lelkem,
azt kívánom számodra a vigasz helye és a szeretet fészke legyen.

Maradj velem, Jézus, mert már késő van és a nap lenyugvóban:

 múlik az élet, közeledik a halál és szükséges megkettőzni az erőmet, hogy útközben el ne hagyjon.

Nyugtalanítanak a kísértések, a sötétség, a szomorúság, a keresztek, a szenvedések:

 mennyire szükségem van Rád a számkivetésnek ezen az éjszakáján.

Maradj velem, Jézus, mert az élet és veszedelmek éjszakájában szükségem van Rád. 

Add, hogy úgy felismerjelek, mint a tanítványok a kenyértöréskor: az eucharisztikus egyesülés legyen világosság, mely megtart engem; legyen egyetlen boldogsága szívemnek.

Maradj velem, Uram, mert amikor jön a halál, akkor is veled egyesülve akarok lenni, ha nem is a szentáldozás által, legalább a kegyelem, a szeretet által.

Maradj velem Jézus, nem kérem isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, de igenis kérem a Te szentséges jelenlétedet.

Maradj velem, Uram, Téged kereslek, a Te lelkedet, a Te szereteted, a Te irgalmadat, a Te szívedet, mert szeretlek Téged és nem kérek más jutalmat, mint a szeretet gyarapodását. 

Szeresselek Téged egész szívemmel itt a földön, hogy tökéletesebben tovább szerethesselek az örökkévalóságban. Ámen.

  Kilenced Szent Pió Atyához

Ő nemcsak életében segített a rászorulókon, de most is nagy szószólónk az égben, amint ezt sokak tapasztalata bizonyítja. Forduljunk hozzá bizalommal és meg fogjuk tapasztalni segítségét!
 
1. Nap
Pió Atya, te a testeden hordtad Jézus Krisztus kínszenvedésének jeleit. Magadra vetted a keresztet, és annyi éven keresztül elviseltél minden testi és lelki szenvedést, hogy a lelkek megmenekülhessenek a pokol tűzétől. Könyörögj érettünk az Atyánál, hogy mi is meg tanuljuk a keresztünket hordozni, bármilyen szenvedéssel is járna, hogy általa kiérdemeljük az Örök Életet. Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
„Jó a szenvedésekhez hozzászokni, amelyeket Jézus megenged nektek. Jézus, aki nem tudja elviselni, hogy szenvedni lásson benneteket, el fog jönni, hogy megkönnyebbülést hozzon, hogy megvigasztaljon, és hogy újabb bátorságot öntsön lelketekbe.” (Pió Atya)
 
2. Nap
Pió Atya, te, aki most Jézus Krisztus oldalán állsz, annak idején tudtad, hogy hogyan kell a gonosz kísértéseinek ellenállni. Te elszenvedted azokat az ütéseket és kínzásokat, amelyeket a pokol démonai okoztak neked, mert meg akartak akadályozni téged abban, hogy tovább haladhass a szentség útján. Könyörögj érettünk a Mindenhatónál, hogy a te segítségeddel és az egész Mennyország lakói segítségével, ellent tudjunk mondani a bűnnek, és hogy hitünkhöz halálunk napjáig hűek maradhassunk. Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
 
3. Nap
Pió Atya, te annyira szeretted égi Édesanyánkat, hogy naponta kegyelmeket és vigasztalást kaptál Tőle. Könyörögj érettünk a Szűzanyánál, és add át neki bűneinket és minden helytelenül végzett imánkat, hogy mint annak idején, amikor a Kánai Menyegzőn Szentfia igent mondott Édesanyja kérésére, most is közben járjon értünk, és hogy nevünk bekerülhessen az Élet Könyvébe.
„Legyen Mária az a csillag számotokra, aki megvilágítja útjaitokat és a biztonságos útra terel benneteket, hogy eljuthassatok a Mennyei Atyához. Legyen Ő az a horgony számotokra, amely a megpróbáltatások idején, szorosan összeköt Vele benneteket.” (Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
 
4. Nap
Pió Atya, te nagyon szeretted az őrangyalodat, aki neked, mint vezetőd, védelmeződ, és mint hírnököd szolgált. Az angyalok vitték el lelkedhez gyermekeid imáit is. Könyörögj érettünk az Úrnál, hogy mi is megtanulhassuk, hogyan kell őrangyalainkat követnünk, akik egész életünk során jó tanácsokkal látnak el bennünket, hogy elkerülhessük a gonosz útjait.
„Hívd őrangyalodat, aki megvilágítja elmédet, és vezetni fog téged. Az Úr melléd rendelte őt. Ezért követned kell tanácsait.” (Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
 
5. Nap
Pió Atya, te mély áhítattal voltál a tisztítótűzben szenvedő lelkek iránt, akikért, mint engesztelő lélek felajánlottad magad. Kérd meg az Atyát, hogy öntse lelkünkbe azt az együttérzést és szeretetet, amelyet te is éreztél e lelkek iránt, hogy mi is segítségükre lehessünk fájdalmaik megrövidítésében, áldozataink és imáink által.
„Ó Uram, öntsd rám, kérlek, azokat a kínokat, melyek a bűnösökre és a tisztítótűzbe kerülő lelkekre várnak, és ha szükséges, akkor növeld meg ezeket, hogy a bűnösök megtérhessenek és megmenekülhessenek, a tisztítótűzben levő lelkek pedig megszabadulhassanak.” ( Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
 
6. Nap
Pió Atya, te jobban szeretted a betegeket, mint önmagadat, mert Jézust láttad bennük. Te, aki az Úr nevében, csodás módon, meggyógyítottad a betegeket, te, aki a testnek az élet, a léleknek a megújulás reményét adtad vissza, könyörögj az Úrhoz, hogy megtapasztalhassák a Szűzanya közbenjárását és a te hatalmas védelmedet, és hogy a testi gyógyulás a lelki gyógyulásba menjen át, azáltal, hogy az Örök Atyának kifejezik hálájukat és dicsőítik Őt.
„Ha pedig tudom azt, hogy valakit nagy szenvedés ér, legyen az testben, vagy lélekben, mit meg nem tennék érte az Úrnál, hogy ettől megszabadulhasson! Szívesen vállalom magamra minden szenvedését, hogy gyógyultan távozhasson és részére a szenvedés gyümölcseiről is lemondok, az Úr akarata szerint.” (Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
 
7. Nap
Pió Atya, te olyannyira akartál segíteni Isten tervének véghezvitelében, hogy szenvedéseidet ajánlottad fel, csakhogy a bűnösök a sátán szorításától megszabadulhassanak. Könyörögj érettünk az Atyánál, hogy a hitetlenek megtérhessenek, hogy a bűnösök megbánhassák bűneiket, hogy a langyos lelkűeket eltöltse az igaz kereszténység szenvedélye, és hogy az igazhitűek kitarthassanak a megváltás útján.
„Hogyha ez a szegény világ láthatná, egy kegyelem állapotában lévő lélek szépségét, akkor minden hitetlen és minden bűnös rögtön megtérne.” (Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
8. Nap
Pió Atya, te nagyon szeretted lelki gyermekeidet, és szent véred által sok ilyen gyermeket vezettél el Jézus Krisztushoz. Add, hogy mi is lelki gyermekeid lehessünk, habár személyesen mi nem ismerhettünk meg téged, add, hogy könyörgésed eredményekként, atyai védelmed, szent vezetésed és erőd által, halálunk után mi is beléphessünk a Paradicsom ajtaján, ahol te már várni fogsz érkezésünkre.
„Ha számomra lehetséges lenne, csak egyetlen egy dolgot kérnék az Úrtól, amikkor azt mondja majd nekem, hogy „menj be a Paradicsomba”: Uram, engedd meg, hogy csak akkor léphessek be a Paradicsomba, amikor már az utolsó gyermekem is, az utolsó személy is, aki lelkiatyai gondviselésemre volt bízva, már belépett oda.” (Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez. (lásd a végén)
 
9. Nap
Pió Atya, te, aki az Anyaszentegyházat oly nagyon szeretted, könyörögj az Atyához, hogy szőlőskertjébe munkásokat küldjön, és hogy erőt és Istengyermeki lelkületet adjon mindannyiunk számára. Kérünk téged, hogy járj közben a Szűzanyánál, hogy az emberiséget a kereszténység egységére vezesse, hogy egyetlen egy nagy házba terelje őket, és hogy életük viharos tengerén a világítótorony legyen számukra.
„Maradj mindig szorosan a katolikus Anyaszentegyház mellett, csak itt kaphatod meg a valódi békét, mert Jézust, a Szentségek által, egyedül csak itt találhatod meg, aki a valódi béke fejedelme.” (Pió Atya) Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez.
 
Pió Atya imája Jézus Szent Szívéhez
1. Jézusom, Te mondtad: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7 Íme, zörgetünk, keresünk és kérjük (a szentek közbenjárására) a kegyelmet, hogy … (kérés elmondása, amiért a kilenced felajánlásra kerül).
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség
Ima: Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom benned!
2. Jézusom, Te mondtad: „Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.” (Jn 16,23)
Íme, most a nevedben kérjük az Atyától (a szentek közbenjárására) a kegyelmet, hogy … (kérés elmondása, amiért a kilenced felajánlásra kerül).
 
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség
Ima: Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom benned! AMEN.

Forrás: Internet

 

PIO ATYÁRA EMLÉKEZÜNK 

Pio atya élete és tanításai

  "Nézzétek, milyen dicsőség vette körül! Milyen világra szóló sereget toborzott! Vajon miért? Filozófus volt talán, vagy tudós? Ó, nem! Egész egyszerűen csak alázattal bemutatta a szentmisét, és gyóntatott reggeltől estig. Hogyan jellemezzük még ezen felül? Krisztus megjelölte őt sebhelyeivel." (VI. Pál)


Francesco Forgione 1887. május 25-én született Pietrelcinában. Szülei, Ziorazio és Giuseppina mindjárt a születését követő napon elvitték őt a templomba, ahol fiuk a keresztségben a Ferenc nevet kapta. Gyermekkorában sokszor volt magányos; hallgatag és félénk természetű ifjonc, aki már fiatalon is állandóan imádkozott, és keserves könnyekre fakadt, ha valaki a jelenlétében káromkodott. Valószínűnek látszik, hogy Isten már e korai időktől kezdve is működött benne, és későbbi hivatásának gyönge csírái már ekkor bontakozni kezdtek lelkében - mindez megmagyarázhatja tartózkodó magatartását.

Szülei hamar felismerték fiukban ezt az isteni csírát, ezért 1902-ben - egy szép októberi napon - a fiatal Francesco egész egyszerűen elindult az apjával Morconéba, ahol felvételt kért az ottani kapucinus kolostorba. Amikor 1903-ban elindult a morconei noviciátusba, édesanyja örömkönnyeket hullajtva így búcsúzott tőle: "A szívem megszakad, de ne gondolj most édesanyád fájdalmára. Szent Ferenc hívott, hát menj!"

Az ifjú kapucinus 23 éves volt, amikor pappá szentelték, és megkapta a Padre Pio nevet. Hogy mit jelentett számára ez a nagy esemény és első szentmiséje, azt jól jellemzik a rend provinciálisához írt levelének Jézus Krisztusról szóló sorai: "Amikor ma a szeretet misztériumában remegő kézzel felemellek, hadd legyek Veled együtt és Teérted, ó szentséges főpap; a világ számára út, igazság, élet és tökéletes engesztelő áldozat."

Pio atya azonban nem sokáig élvezhette szerzetesi szolgálatait - a háború kitörésekor, hadköteles lévén, kénytelen volt bevonulni a seregbe. Felettesei, látván rátermettségének és gyakorlatlanságának hiányát, a legkevésbé kívánatos munkára osztották be őt - így lett belőle küldönc és laktanya-takarító. Ekkor volt alkalma először megismerkedni a bűnnel; itt tanulta meg, hogyan szeresse a bűnösöket. Későbbi tanításaiban minderről a következőket vallotta: "A bűnt el kell választani a bűnöstől. A bűnt lehet gyűlölni, de a bűnöst szeretni kell!"

Fél évvel behívása után megbetegedett, ezért katonai engedéllyel elbocsátották. 1918. szeptember 20-án feltűntek rajta Krisztus sebei, stigmái. "Keresztre feszítése" azonban már augusztus 5-én megkezdődött, amikor is kezein egyre csak növekvő szúró, égető fájdalom jelentkezett. Egyik gyóntatása alkalmával látomása támadt: egy mennyei személyiség jelent meg előtte, aki kezében egy hegyes szerszámot tartott, s ezzel pillanatok alatt behatolt Pio atya szívébe. Úgy érezte, rögtön kettéhasad a szíve! Ez a kínzó állapot egészen augusztus 7-e reggeléig tartott; Pio atya a gyötrelmes napokra később így emlékezett vissza: "El sem tudom mondani, milyen gyászosan szenvedtem! Azt gondoltam, egész belsőm kiszakad, és szétzúzódik mindenem. A testem égett, minden porcikám sajgott. Attól a naptól fogva lettem halálra sebzett. Lelkem mélyén azóta is állandóan nyílt sebet érzek, amely folytonosan gyötör."

Keresztre feszített ura iránt szeretettől lángra lobbant szíve azonban még nem volt elegendő. Ez a hatalmas szeretet szükségszerűen ki kellett hogy virágozzék a testén is: belső sebei szeptember 20-án külsőleg is láthatóvá váltak. Kezein, lábain és jobb oldalán a stigmák erősen véreztek, de a vér sosem alvadt meg, s ugyanakkor kellemes jázminillatot árasztott. Maga Pio atya így nyilatkozott a sebeiről: "Nagy szerencsétlenség a számomra, hogy nem tudom kifejezni annak az állandóan működő, égető vulkánnak a tüzét, amelyet Krisztus helyezett a bennem dobogó kicsi szívbe. Elemészt a felebaráti és az Istenszeretet - Isten jelenléte szilárd a lelkemben, szívemben pecsétként hordozom Őt!"

Padre Pióból igazi lelki vezető vált; átérezte hivatását arra, hogy Krisztussal együtt az emberiség megváltója legyen. Nem ő élt többé, hanem az Úr élt benne a maga teljességében, olyannyira, hogy Pio atya megfeszítettnek érezte magát. A következőket mondta erről: "Amikor Jézus tudtomra akarja hozni, hogy Ő vezet engem, megérezteti velem sebeit, töviseit." Innentől kezdve egész élete szakadatlan áldozatbemutatássá változott: minden nap megtapasztalhatta, miből is áll igazi atyának lenni. Egyre nagyobb tömegek kezdték ostromolni, mohón csipegetve őt - Pio a szó igazi értelmében "felfalt ember" lett.

Az atya szerint a testvéri szeretet legnagyobb jótette a bűntől való megszabadítás. Ennek jegyében minden gyónása a megváltás véres misztériumaként áll előttünk, amibe belevetette szívének és ereinek minden csepp vérét. A bélyegek azonban csak külső jelei annak a belső engesztelő áldozatnak, amely őt teljes egészében az emberi lelkek szolgálatába szentelte. A misék Pio atya számára külön meditációk voltak. Mozdulatai egyszerűek, hangja tisztán csengő; alig ért az oltár lábához, arca máris átszellemült. Nem kellett hozzá nagy hittudomány, hogy aki látta őt, rájöjjön: olyan világban mozog, amely számunkra áthatolhatatlan.
Pio atya előtt az emberi lelkek egy pillanat alatt lelepleződtek. Megkülönböztető-képessége, páratlanul finom intuíciója, érzékenysége, felelősségérzete, valamint a szent gyengédségnek egy-egy cseppje szinte minden szavában, írott soraiban előbukkant. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek Padre Piónak a lelkek fölötti rendkívüli hatalmát jelzik. A nála gyónókat minden egyes alkalommal Krisztus vérébe merítette, melytől az illetők egészen átalakulva, mintegy újjászületve éledtek fel - arcukon meglepő béke, s olykor nem titkolható öröm sugárzott.

Pio atya sokat tanított az erényekről, melyek közül külön kiemelte a hitet, a reményt és a szeretetet, de elengedhetetlenül fontosnak tartotta az engedelmességet, a bizalmat, a hálát és a mértékletességet is. A legfontosabb keresztényi erények szerinte a szeretet és az alázatosság: "Mindig arra törekedjünk, hogy szerények legyünk a szeretet és az alázatosság erényeiben, mert ezek »a nagy épületnek« a vezérgerendái, amikre a többi erény épülhet. Nagy szeretettel alázzuk meg magunkat Isten és az embertársaink előtt, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagy alázattal viseltetnek Vele szemben." A másik fő erény a szeretet - amint atyja és rendjének alapítója, Assziszi Szent Ferenc, úgy Pio atya is mindent az isteni szeretetre vezetett vissza, hiszen "a szeretet Isten, és aki szeretetben él, az Istenben él!".

"Ha szeretni akarunk, az már szeretetünk jele. A szeretet ellen vétkezni annyi, mint bűnt elkövetni Isten és a természet ellen. Isten nap mint nap próbára tesz minket, hogy bebizonyítsuk iránta érzett imádatunkat. A szeretet az a csodálatos mágnes, amely a lelkeket kirántja a tompultságból és a középszerűségből, hogy magához vonzza őket. Ámde ez a szeretet keresztre van feszítve; csak a keresztfán találhatjuk meg. Ha a szeretetet akarjuk, de a szenvedést visszautasítjuk, akkor nincs esélyünk! Jézus felénk nyújtja karjait, de kezei át vannak szegezve. Ahhoz, hogy megölelhessük Őt, hogy szívünk mesterévé válhasson, és mindaddig folytassa bennünk művét, míg a szeretetben teljesen tökéletesen át nem alakulunk, át kell karolnunk keresztjét is, s részt kell vennünk haláltusájában!"

Padre Pio példaadó módon vállalta a szenvedést - még idős korában is éjszakákon át gyóntatta a lelkeket, pedig egészségi állapota egyre romlott, hogy végül már csak tolószékben tudott közlekedni. 1968. szeptember 20-án csendesen megünnepelte sebei megjelenésének 50. évfordulóját, másnap asztmarohamot kapott és szeptember 22-én a hajnali órákban örökre lehunyta szemeit. Örökségül azonban ránk hagyta imacsoportjait, melyek hosszú idő óta terjednek világszerte, s Földünket behálózva töretlenül hirdetik a szeretetet.

Pio Atya ünnepe minden év szeptember 23.-án van. Szenteljük meg ezt a napot böjttel és imádsággal Pio Atya tiszteletére.

Forrás ~ Internet


"Uram, taníts minket imádkozni!" (Lukács evangéliuma 11,1)

Az imádság az ember egyetlen, mégis tökéletes eszköze, amellyel a földi élet keretei között közvetlenül - bárhol és bármikor - kapcsolatba léphet alkotójával, Istennel. Maga Jézus Krisztus is, "testének napjaiban" imádság révén őrizte szoros egységét Atyjával, akit mindennél és mindenkinél - önmagánál, az életénél is - jobban szeretett.

 
"Halld meg esedezéseim szavát..."

Mit nevezünk és mit nevezhetünk imának? "Halld meg esedezéseim szavát, amikor kiáltok Hozzád, és amikor felemelem kezeimet a Te szentséged lakhelye felé." (Zsoltárok 28,1)
Az imádság az ember egyetlen, mégis tökéletes eszköze, amellyel a földi élet keretei között közvetlenül - bárhol és bármikor - kapcsolatba léphet alkotójával, Istennel. Maga Jézus Krisztus is, "testének napjaiban" imádság révén őrizte szoros egységét Atyjával, akit mindennél és mindenkinél - önmagánál, az életénél is - jobban szeretett. Egy alkalommal, mennybe küldött szavait hallva, a tanítványai kérték: "Uram, taníts minket imádkozni!" (Lukács evangéliuma 11,1)
Valóban, tudunk-e igazán imádkozni, még ha esetleg naponta, rendszeresen tesszük is? A várótermekben, fogadóórák előtt hosszú délelőttöket kényszerülünk várakozni, gyakran idegesen és félve, mire meghallgatást nyerhetünk - az azonban természetes, hogy a világmindenség Urát azonnal elérhetjük?! Nem mindig ugyanazokkal a szavakkal fárasztjuk Őt? Egyáltalán, kihez - és ki által - imádkozunk? Az egyedül igaz Istent imádjuk, vagy csupán egy általunk alkotott, torz bálványt? Nagyon sokat, sőt mindent elárulnak némán vagy hangosan elmondott szavaink Istenről alkotott képünkről-képzetünkről. Valóban Atyánk Ő? Vagy csupán egy távoli, kívánságteljesítő "automata", akinek naponta benyújtjuk a listát kéréseinkről, elvárásainkról? Halljuk-e a válaszát, és egyáltalán, érdekel-e minket, mit felel? "Kiváltságunk, hogy igyunk a határtalan szeretet forrásából. Érthetetlen, hogy olyan keveset imádkozunk!" (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Az ima kiváltsága c. fej.) Talán fel sem fogjuk, micsoda megtiszteltetésben lehet részünk, amikor az örökkévaló, szent és tökéletes Istenhez fordulhatunk bizalommal, hiszen ezt a kegyelmet soha, egyetlen ember sem érdemelhetné vagy kényszeríthetné ki: "Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek." (Római levél 3,10-12) Miért nincs ember, aki keresse Istent? Hiszen éppen nekünk, a bűn foglyainak van a legnagyobb szükségünk Atyánk szeretetére, fenntartó erejére életünk minden pillanatában, hiszen "Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (Apostolok cselekedetei 17,5). "Krisztus, Isten iránti bizalmunkat erősítve, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha Neki és Róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja ezt a nevet, ha segítségét és áldását kérve így szólítjuk meg."(Ellen G. White: Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk c. fej.)
 
"Szüntelen imádkozzatok!" (I. Thesszalonikai levél 5,17)

Miért kell vagy kellene szüntelenül imádkoznunk? Hogyan lehet szüntelenül imádkozni? Megérthetjük ezt, ha Megváltónk életét szemléljük. Jézus Krisztus földi élete egyetlen, folyamatos imádság volt: állandó szeretetkapcsolat Istennel; telve hálaadással, mély, ragaszkodó szeretettel mennyei Atyja iránt. Éjszakákat, kora hajnali órákat töltött a szabadban, hogy együtt lehessen azzal, aki a Földre küldte, s akivel eddig közvetlen fizikai közelségben élt. Neki tehát nem esett nehezére "szüntelenül" imádkozni, hiszen ez olyan volt számára, mint a lélegzés. Az ember számára is akkor van értelme a szüntelen imádságnak, ha Jézuséhoz hasonló. Nem arról van szó, hogy egymás után, lélektelenül morzsoljuk magunkban ugyanazon szavakat, kiüresedett és betanult mondatokat: "És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszédük miatt hallgattatnak meg." (Máté evangéliuma 6,7) Az imának a lélek szomjúságából kell fakadnia, az Isten utáni vágyódást szólaltatja meg: "Vezess engem a Te igazságodban, és taníts engem, mert Te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged." (Zsoltárok 25,5) Minél jobban ismerjük Atyánkat, annál mélyebbek a kéréseink, mélyebb a bizalmunk is - lefoszlanak rólunk a hit "gyermekbetegségei", a fölösleges félelem, aggodalom: "Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságtokban és könyörgésetekben hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt. És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi levél 4,6-7)
 
"Magasztallak téged, Istenem, királyom!"

Atyánk jelenlétének szüntelen bizonyossága a legnagyobb próbák közepén is hálaadásra indítja az Őbenne bízókat: "Magasztallak Téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké! Minden napon áldalak Téged, és dicsérem nevedet örökkön örökké! Nagy az Úr és igen dicséretes, és az Ő nagysága megfoghatatlan. Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged kegyeltjeid. Igaz az Úr minden útjában, és minden dolgában kegyelmes." (Zsoltárok 145,1-3. 10) Ha az öröm és a hálaadás magaslatáról letekintünk az életünkre, akkor más távlatba helyeződnek saját dolgaink, s ezzel párhuzamosan a kérések súlypontja is áthelyeződik Isten szempontjaira: "Keressétek először Isten országát és annak igazságát, és a többi majd megadatik néktek." (Máté evangéliuma 6,33) Nem a "többit" akarjuk már görcsösen megszerezni, "kiimádkozni", mintegy kikényszeríteni Isten kezéből, hanem Isten országának megszületésére vágyakozunk szeretteink, felebarátaink szívében, s azután az egész világon is: "Jöjjön el a Te országod és legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is." (Máté evangéliuma 6,10) Vágyaink ekkor látszólag "beszűkülnek", nincsenek már hosszú listáink, mert felismerjük a fontossági sorrendet: "A Te országod örökké fennálló ország, és a Te uralkodásod nemzedékről nemzedékre." (Zsoltárok 145,13)
Egyetlen dolog után vágyakozunk, amely azonban maga a teljesség: "Isten közelsége oly igen jó nékem." (Zsoltárok 73,28) "Vágyakozz Isten után - az élő Isten után - mélységes sóvárgással! Krisztus élete tanúsítja, hogy mit tehet az ember, ha isteni természet részese lett. Mindaz, amit Krisztus kapott Istentől, a mienk is lehet. Tehát kérj, és akkor kapsz!" (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk c. fej.)


Forrás: Internet



XXIII. JÁNOS PÁPA - 10 törvény a lelki nyugalom eléréséhez

1. Ma megkísérlem úgy átélni a napot, hogy nem akarom egyszerre megoldani életem minden problémáját.
2. Ma igen nagy figyelmet fordítok fellépésemre: senkit sem bírálok, sőt arra sem törekszem, hogy másokat helyreigazítsak, vagy kijavítsak; csak magamat.
3. Boldog leszek a tudatban, hogy boldogságra születtem. Nemcsak a másvilági, hanem az evilági boldogságra is.
4. Ma alkalmazkodom a körülményekhez, anélkül, hogy a körülmények alkalmazkodnának az én kívánságomhoz.

5. Ma tíz percet szánok az időmből egy olvasmányra. Amint a táplálék a testi élethez, a olvasmány a lelki élethez szükséges.
6. Ma elvégzem a napi jótettet, és senkinek sem dicsekszem vele.
7. Ma olyasmit teszek, amihez semmi kedvem sincsen. Ha gondolatban sértődöttnek érzem magamat, gondoskodom róla, hogy senki se vegye észre.
8. Ma újra részletes programot állítok összetalán nem mindig  ragaszkodom hozzá pontosan, de megfogalmazom. Két rossztól tartózkodom: a hajszától és a határozatlanságtól.
9. Szilárdan hiszek abban – akkor is ha a tények az ellenkezőjét mutatják – hogy az Isteni Gondviselés úgy törődik velem, mintha egyedül volnék a világban.
10. Ma nem félek és különösen örülök mindennek, ami szép és hiszek a jóságban. Nekem adatott meg, hogy 12 órán át jót tegyek.

 A boldogság mögött ott van egy belső lelki háttér, hogy összhangban vagyok Istennel és önmagammal. Hajlamosak lennénk elkeseredni, mégis keresztényként boldogan kell továbbadnunk hitünket, Isten örömre és boldogságra hív minket.

 MÁRIA KIOLDJA ÉLETÜNK CSOMÓIT!

Az ember gyakran megzavarodik és teljes sötétségbe kerül. Ilyenkor tanácstalanok vagyunk, és egyedül érezzük magunkat a megoldhatatlannak tűnő problémáinkkal. De van egy kilenced a Csomóoldó Boldogasszonyhoz - ami csodát tesz, elsősorban a házasságokkal, de életünk minden területén! Ha már nincs más kiút, fordulj Hozzá!

Végtelen anyai szeretettel és rendkívüli közbenjáró hatalmával közeledik ma hozzánk Mária, aki eloldozza életünk "csomóit". Ő szép, győzedelmes, tündöklő és irgalmas. Mennyei udvartartása körében felénk fordul, ha hívjuk, hogy kibogozza életünk kibogozhatatlannak tűnő csomóit
Mária és Fia szeretete irántunk végtelenül nagy. Mária azt kívánja, hogy felfedezzük ezt a szeretetet, mely felszárítja könnyeinket, ő pedig irgalmas kezével kioldozza életünk összegubancolódott csomóit, aggodalmunk forrásait. Kinek nincsenek ilyenek az életében?
 
Mik ezek a csomók?
  • Problémák, melyeket éveken keresztül hordozunk, és amikre nem látunk megoldást.
  • Családi viták, szülők és gyermekek közötti meg nem értés, tiszteletlenség, erőszak.
  • A házastársak közötti neheztelés, a béke, bizalom és öröm hiánya.
  • A szorongás, az elváló házastársak reménytelensége
  • A családok szétesése, drogos, beteg, otthonát elhagyó vagy Istentől eltávolodott családtagok
  • Az alkoholizmus, a mi bűneink, és szeretteink bűnei
  • A mások által okozott fizikai és erkölcsi sebek
  • A fájdalmasan kínzó harag, a bűntudat, az abortusz
  • A nem gyógyuló betegségek
  • A depresszió, a munkanélküliség, a félelmek, a hitetlenség, a magány, a gőg
Életünk e csomói mind a bűn következményei.

Fojtogatnak, szorongást és lelki betegségeket okoznak, elveszik a szív örömét, sőt még az élet folytatásának szándékát is. Csomók, melyek eltávolítanak Istentől, megkötözik az életünket, a lényünket, a hitünket, és megakadályoznak abban, hogy gyermekként és örömmel vessük magunkat mennyei Atyánk karjaiba.
Mária azt akarja, hogy ennek a rossznak vége legyen az életünkben. Elénk siet a mai napon, hogy átadjuk neki életünk csomóit. Ő majd kioldozza őket, egyiket a másik után.
Vegyük birtokunkba azt, ami a miénk, ami nekünk lett készítve, amire teremtettünk!  

NEM VAGYUNK EGYEDÜL! 
Hiszen melyik édesanya nem segít bajban lévő gyermekén, mikor az hívja őt?

KILENCED CSOMÓOLDÓ BOLDOGASSZONYHOZ

A KILENCED ALATT, 9 NAPON ÁT IMÁDKOZZUNK A KÖVETKEZŐKÉPPEN:
1.Bánjuk meg bűneinket, kérjünk bocsánatot értük, és legfőképpen fogadjuk meg erősen, hogy többé nem követjük el azokat.
2. Imádkozzuk el a rózsafüzér első három tizedét.
3. Olvassuk el a kilenced adott napjához tartozó elmélkedést.
4. Ezután imádkozzuk el a rózsafüzér két utolsó tizedét.
5. Fejezzük be a csomóoldó Boldogasszonyhoz szóló imával (a napi elmélkedések végén).
(Megjegyzés: életünk minden csomójáért mondjunk el egy-egy kilencedet)

ELMÉLKEDÉSEK

1. nap
Áldott Szűzanya, szentséges Szűz Mária, aki kioldozod a gyermekeidet fojtogató csomókat, terjeszd ki felém irgalmas karodat! Ma átadom neked ezt a csomót… (nevezzük meg, ha lehetséges), és minden negatív következményt, mellyel ez életemben együtt jár. Átadom neked ezt a csomót, amely megzavar engem, boldogtalanná tesz, és oly nagyon akadályoz abban, hogy veled és fiaddal, Jézussal, az én megváltómmal egyesüljek.
Hozzád folyamodom, csomóoldó Boldogasszony, mert bízom benned, és tudom, hogy soha nem utasítottál vissza egyetlen olyan bűnös gyermeket sem, aki hozzád könyörgött segítségért. Hiszem, hogy ki tudod oldozni ezt a csomót, hiszen Jézus megad neked minden hatalmat.
Bízom benned, hogy vállalod e csomó kioldozását, hiszen édesanyám vagy. Tudom, hogy megteszed, mert Isten szeretetével szeretsz engem.
Köszönöm, áldott Szűzanyám!
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
KI KEGYELMET KERES,
MEGTALÁLJA AZT MÁRIA KEZÉBEN

2. nap
Mária, áldott Szűzanya, minden kegyelem édesanyja, szívem ma feléd fordul. Elismerem, hogy bűnös vagyok, és szükségem van segítségedre. Önzésem, gyűlölködésem, az alázat és a nagylelkűség hiánya miatt nagyon gyakran elszalasztottam a kegyelmeket, amelyeket felém közvetítesz.
Azért fordulok hozzád, csomóoldó Boldogasszony, hogy kérd számomra fiadtól, Jézustól a szív tisztaságát, a lemondást, az alázatot és a bizalmat. Ezt a napot ezeknek az erényeknek a gyakorlásával fogom megélni. Ezeket, mint irántad való szeretetem bizonyítékát ajánlom neked. Kezedbe helyezem e csomót… (nevezzük meg, ha lehetséges), amely akadályoz engem abban, hogy Isten dicsőségét sugározzam.
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
MÁRIA ISTENNEK AJÁNLOTTA NAPJÁNAK
MINDEN PILLANATÁT

3. nap
Mária, közvetítőnk, mennyek királynéja, akinek keze fogadja és osztja szét Urunk összes gazdagságát, fordítsd felém irgalmas tekinteted! Szent kezedbe helyezem életem e csomóját… (nevezzük meg, ha lehetséges), minden gyűlölködést, minden érzelmet, melynek az forrása.
Mennyei Atyánk, bocsánatod kérem bűneimért. Segíts megbocsátanom minden embernek, aki tudatosan vagy tudtán kívül e csomót okozta az életemben! Ráhagyatkozásom mértéke szerint tudod majd kioldozni azt. Előtted, áldott Szűzanya, és fida, Jézus, a mi megváltónk nevében, aki annyiszor oly súlyosan megbántottak, és aki meg tudott bocsátani, most megbocsátok ezeknek az embereknek… (nevezzük meg őket, ha lehetséges), és kiengesztelődöm önmagammal is, mindörökre.
Köszönöm, csomóoldó Boldogasszony, hogy kioldozod szívemben a gyűlölködés csomóját, a csomót, melyet most neked átadok. Ámen.
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
AKI KEGYELMEKÉRT ÁHÍTOZIK,
MÁRIÁHOZ JÁRULHAT

4. nap
Minden téged keresővel szemben előzékeny, áldott, szent Szűzanya, irgalmazz nekem! Leteszem a kezedbe e csomót… (nevezzük meg, ha lehetséges), amely akadályozza, hogy békém legyen, megkötözi lelkemet, s gátol abban, hogy eljussak Uramhoz, és életemet az ő szolgálatába állítsam.
Oldozd ki életem e csomóját, édesanyám! Kérd Jézustól megkötözött hitem gyógyulását, hitemét, mely hagyja, hogy legyűrjék az út göröngyei. Maradj velem, áldott Szűzanya, hogy tudatosuljon bennem: e kövek valójában barátok, abbahagyjam a zúgolódást, és megtanuljak minden pillanatban hálát adni és hatalmadban bízva mosolyogni.
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
MÁRIA A NAP, MELYNEK MELEGÉBŐL
MINDENKI RÉSZESÜL

5. nap
Nagylelkű és könyörülettel teli csomóoldó Boldogasszony, hozzád fordulok, hogy ismét letegyem kezedbe e csomót… (nevezzük meg, ha lehetséges). Isten bölcsességét kérem tőled, hogy a Szentlélek világosságánál cselekedjem nehézségeim megoldásáért.
Soha senki nem látott téged haragvónak - épp ellenkezőleg, szavaid teli voltak kedvességgel, s az emberek Isten szívét látták meg benned.
Szabadíts meg attól a keserűségtől, haragtól és gyűlölettől, melyet ez a csomó keltett életre bennem!
Áldott Szűzanya, add nekem kedvességed és bölcsességed, és add, hogy megtanuljak csendben elmélkedni a szívemben. S ahogy azt pünkösdkor tetted, járj közben Jézusnál, hogy megérintse életemet a Szentlélek új fuvallata. Isten Lelke, szállj le rám!
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
MÁRIA HATALOMBAN GAZDAG VAGY
ISTEN ELŐTT!

6. nap
Irgalmasság királynéja, átadom neked életem e csomóját…, és kérlek, adj nekem olyan szívet, amely tud türelemmel várni, míg kioldozod e csomót… (nevezzük meg, ha lehetséges).
Taníts meg engem fiad szavainak hallgatására, a gyónásban, áldozásban való kitartásra, és kérlek, maradj velem! Készítsd fel szívemet, hogy az angyalokkal együtt ünnepelje a kegyelmet, melyet épp most eszközölsz ki számomra.
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
NAGYON SZÉP VAGY, MÁRIA, SEMMILYEN
FOLT NEM SZENNYEZETT BE TÉGED!

7. nap
Tisztaságos anya, feléd fordulok a mai napon: könyörgök hozzád, oldozd ki e csomót az életemben… (nevezzük meg, ha lehetséges), és szabadíts meg a gonosz befolyásától. Isten nagy hatalmat adott neked az összes démon felett. Megtagadom a démonokat, és minden kapcsolatot, amely valaha is hozzájuk fűzött engem. Megvallom, hogy Jézus a megváltóm, az én egyedüli Uram.
Ó, csomóoldó Boldogasszony, tipord el a gonosz fejét! Semmisítsd meg a csapdákat, amelyek e csomókat okozták az életemben! Köszönöm, áldott Szűzanyám! Uram, szabadíts meg drága véred által!
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
"TE VAGY JERUZSÁLEM DICSŐSÉGE,
TE VAGY NÉPÜNK BÜSZKESÉGE"

8. nap
Istennek irgalomban bővelkedő szűz anyja, irgalmazz gyermekednek, és oldozd ki e csomót… (nevezzük meg, ha lehetséges) az életemben.
Szükségem van arra, hogy meglátogass engem, ahogy Erzsébetet is meglátogattad. Hozd el nekem Jézust, hogy elküldje nekem a Szentlelket! Taníts meg a bátorság, az öröm, az alázat, a hit erényeinek gyakorlására, és eszközöld ki számomra, hogy engem is betöltsön a Szentlélek. Azt kívánom, hogy édesanyám, királynőm, és társam legyél. Neked adom szívemet, és mindent, ami az enyém: otthonomat, családomat, külső és belső értékeimet. Örökké hozzád tartozom. Rejtsd el bennem szívedet, hogy mindazt meg tudjam tenni, aminek megtételére Jézus hív engem.
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!
JÁRULJUNK BIZALOMMAL TELVE
A KEGYELEM TRÓNUSÁHOZ!

9. nap
Szentséges édesanyánk, szószólónk, aki kioldozod életünk csomóit, eljöttem megköszönni, hogy kegyelmet szerzel számunkra. Ismered a fájdalmat, melyet életem e csomója okoz nekem… (nevezzük meg, ha lehetséges). Köszönöm, anyám, hogy irgalmasságodban felszárítod könnyeimet. Köszönöm, hogy megölelsz, és általad új kegyelmet kaphatok Istentől.
Csomóoldó Boldogasszony, áldott Szűzanyám, köszönöm életem e csomójának kioldozását… Rejts el szeretetköpenyedbe, őrizz védőszárnyaid alatt, világosíts meg a te békéddel!
Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!

IMÁDSÁG CSOMÓOLDÓ BOLDOGASSZONYHOZ

Szűz Mária, a dicsőséges szeretet édesanyja, aki soha nem hagytál magára egyetlen segítségért kiáltó gyermeket sem! Édesanyám, akinek keze szüntelenül dolgozik hőn szeretett gyermekeiért, mivel lényedet az isteni szeretet és a szíveden túlcsorduló végtelen irgalmasság élteti, fordítsd felém együttérzéssel teli arcod! Tekints a seregnyi "csomóra", mely életemet fojtogatja!
Ismered reménytelenségem és fájdalmam. Tudod, mennyire megkötöznek engem e csomók. Mária, édesanya, akit Isten azzal bízott meg, hogy kioldozd gyermekeid életének csomóit, kezedbe helyezem életem szalagját. Senki, még a gonosz sem ragadhatja el azt irgalmas segítségedtől. Egyetlen csomó sincs a kezedben, amelyet ne tudnál kioldozni.
Irgalmad, és fiadnál, Jézusnál, az én szabadítómnál való közbenjáró hatalmad által fogadd el a mai napon e "csomót" (nevezzük meg, ha lehetséges). Isten dicsőségére kérlek, oldozd ki azt mindörökre! Benned remélek.
Te vagy égi édesanyánk, akit Isten nekünk adott, te vagy az én törékenységem erőssége, nyomorúságom gazdagsága, szabadításom mindattól, ami akadályoz abban, hogy Krisztussal legyek. Fogadd kegyesen kérésemet! Őrizz engem, vezess engem, védelmezz engem! Te vagy az én biztos menedékem. Csomóoldó Boldogasszony, imádkozz értem!