Ferenc pápa ~ Aki hisz az Isten ígéretei felé halad

Ne kóboroljunk az élet útjain, a lélek útjain; haladjunk egyenesen a cél felé, ami a keresztény számára azt jelenti, hogy követi Isten ígéreteit. Ezekben soha nem csalatkozunk – mondta a pápa március 31-én a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.
Vannak keresztények, akik bíznak Isten ígéreteiben, és egész életükben követik azokat. Vannak, akiknek hitélete stagnál. Mások meg vannak győződve arról, hogy előrehaladnak a hitben, holott pusztán „egzisztenciális turisták”. A Szentatya a hívők három csoportját különböztette meg, amelyekben az a közös, hogy tudják: a keresztény élet egy útvonal bejárását jelenti. Ezt azonban különböző módon, vagy egyáltalán nem járják végig – mondta.
Utalva az Izajás könyvéből vett első olvasmányra (Iz 65,17–21), Ferenc pápa elmagyarázta: Isten, mielőtt kérne valamit, ígéretet tesz. Ígérete új, örömteli életre vonatkozik. Ez a remény erényének lényegbevágó alapja: bízzunk Isten ígéreteiben, tudva azt, hogy Őbenne soha nem csalatkozunk. Ez a keresztény élet lényege, vagyis hogy az ígéretek felé haladunk.
A pápa ezután azokról a keresztényekről szólt, akik ki vannak téve a „mozdulatlanság” kísértésének: „Olyan sok az egy helyben álló keresztény! Sokan vannak, akiknek gyenge a reménységük. Igen, azt hiszik, hogy a mennyekbe jutnak, és minden jól megy majd. Rendben van, hogy hisznek benne, de nem keresik a mennyek országát. Megtartják a parancsolatokat, az előírásokat, mindent. De egy helyben állnak. Az Úr nem teheti meg őket népe kovászává, mert nem haladnak előre. Ez probléma: az egy helyben állók.
Vannak közöttük és közöttünk olyanok, akik utat tévesztenek: mindnyájan olykor utat tévesztettünk, tudjuk. Nem az a probléma, ha utat tévesztünk. A probléma az, ha nem térünk vissza, amikor észrevesszük, hogy tévedtünk.”
Aki hisz, és követi azt, amit a hit előír, az olyan, mint az evangéliumi szakaszban szereplő királyi tisztviselő (Jn 4,43–54), aki azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg beteg fiát. Egyetlen pillanatig sem kételkedik a Mester szavában, amikor hazafelé tart, hogy fia már meggyógyult. Ezzel az emberrel szemben áll az a csoport, amely talán a legveszélyesebb, és amelyben azok vannak, akik saját magukat ámítják: azok, akik mennek, anélkül, hogy előre haladnának.
Vannak bolyongó keresztények: körbejárnak, mintha az élet egzisztenciális turizmus lenne, cél nélkül, és anélkül, hogy komolyan vennék az ígéreteket. Ők azok, akik körbejárnak, és ámítják önmagukat, mert azt mondják: én megyek. Nem, te nem mész: te körbejársz. Ezek a tévelygők – hangzott el a Szentatya hétfői homíliájában.
Az Úr azonban azt kéri tőlünk, hogy ne álljunk meg, ne tévesszünk utat, és ne ténferegjünk az életben. Azt kéri tőlünk, hogy figyeljünk az ígéretekre, haladjunk előre az ígéretekkel, mint ahogy ez az evangéliumi ember tette, mert hitt Jézus szavában. A hit az, ami útnak indít bennünket az ígéretek felé. Az Isten ígéreteibe vetett hit – mondta Ferenc pápa.
Mivel bűnösök vagyunk, ezért utat téveszthetünk. Az Úr azonban mindig megadja a kegyelmet, hogy visszatérhessünk. Nagyböjt jó időszak arra, hogy elgondolkozzunk: én előre haladok-e, vagy túlságosan egyhelyben állok: térj meg. Ha utat tévesztettél, menj, gyónj meg, és indulj tovább a helyes úton. Ha ilyen „teológus turista” vagyok, egy azok közül, akik körbejárnak az életben, de soha nem tesznek egyetlen lépést sem előre, akkor kérjem a kegyelmet az Úrtól, hogy ismét rátérjek az útra, haladjak előre, de mindig az ígéretek felé – buzdított a pápa.

Forrás ~ Internet


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. március 31. – Hétfő
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).

[Jn 4,43-54]

Elmélkedés
A nagyböjti evangéliumokban sokszor találkozunk olyan emberekkel, akik eljutottak a Jézusban való hitre. Általában egy csoda vagy egy csodás gyógyítás segíti őket abban, hogy előbbre jussanak a hit útján. Pontosan ez történt a tisztviselővel is, aki halálos beteg fia gyógyulása érdekében kereste meg Jézust. A nagyböjtben mi is mindannyian a hit útját járjuk. Vajon milyen jelet szeretnénk? Milyen jel képes hitet ébreszteni bennünk? Sokakat csak a tragédiák, a halálesetek gondolkoztatnak el vagy még azok sem. Mi lenne, ha nem várnánk a tragikus eseményekre? Mi lenne, ha most kérnénk Jézustól az élő hit ajándékát?
A húsvét ünnepéhez közeledve a nagyböjti evangéliumok fokozatosan felkészítenek minket Jézus feltámadásának csodájára. Ebbe a sorba illeszkedik a halálos beteg fiú meggyógyítása. Az eset azt mutatja, hogy Istennek hatalmában áll életet, új életet adni az embernek. A tisztviselő fia már halálán van, amikor az Úr segít rajta apja kérésére. Jézus csupán egyszerű mondattal válaszol a kérésre: „Fiad él” (Jn 4,50). Az apát megnyugtatja ez a kijelentés. Amikor pedig személyesen tapasztalja meg Jézus szavának igazságát, akkor hit ébred benne. A húsvéti beszámolókban és tanúságtételeknél majd látni fogjuk, hogy az új életet kapott, a halálból feltámadt Jézussal való találkozások is hitet ébresztenek.Jó volna, ha eljutnék erre a húsvéti hitre.
© Horváth István Sándor

Imádság Uram, Jézus, vedd le rólam bűnös életem terheit, amelyek megakadályoznak abban, hogy egészen neked adjam magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz engem az elkötelezett életre, amely középszerűségem feladását jelenti, hogy érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád, a biztos alapra, aki szolgálatot kérsz tőlem, hogy jócselekedeteimben a te jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

 
Ferenc pápa ~  'Ne maradjunk vakok ~ nyíljunk meg Isten világosságának!'
 
'Ne maradjunk vakok: nyíljunk meg Isten világosságának!' - Ferenc pápa beszéde a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt

Kedves Testvérek!

A mai evangéliumi szakasz a vakon született ember történetét beszéli el, akinek Jézus visszaadja a látását. A hosszú elbeszélés azzal kezdődik, hogy egy vak látni kezd és furcsa módon azzal zárul, hogy két, látszólag látó ember továbbra is vak marad lelkében. A csodát János evangelista beszéli el két fejezetben (9,1-41), mert nem a csodára akarja felhívni a figyelmet, hanem arra, ami azután következik, azokra a vitákra, amelyeket a csoda ébreszt; és a fecsegésekre is. Sokszor a jótettek, a karitatív tettek fecsegést és vitát váltanak ki, mert vannak néhányan, akik nem akarják az igazságot látni.

János evangelista erre akarja felhívni a figyelmet, ami napjainkban is előfordul, amikor valaki jótettet hajt végre. A vakságából meggyógyult embert először a csodálkozó tömeg faggatja - látták a csodát és ezért kérdéseket tesznek fel neki -, majd a farizeusok, a törvénytudók a most már ép szemű ember szüleit is kérdőre vonják. Végül a meggyógyult vak eljut a hithez és ez a legnagyobb kegyelem, amit Jézustól kap: nem csak látását adja vissza, hanem megadja neki azt a kegyelmet, hogy megismerje Jézust, lássa Jézust, mint „a világ világosságát” (Jn 9,5).

Miközben a vak fokozatosan közelít a hithez, a törvénytudók éppen ellenkezőleg, egyre mélyebbre süllyednek belső vakságukban. Bezárkózva önhittségükbe azt hiszik, hogy már látják a világosságot; ezért nem nyílnak meg Jézus igazságának. Mindent megtesznek, hogy letagadják a nyilvánvalót. Kétségbe vonják a meggyógyított ember önazonosságát; azután tagadják, hogy Isten hajtotta végre a csodát, arra az ürügyre hivatkozva, hogy Isten szombaton nem cselekszik. Egészen odáig eljutnak, hogy kételkednek benne, valóban vakon született-e az illető. A világosság elleni bezárkózottságuk agresszívvá válik olyannyira, hogy a meggyógyított férfit kidobják a templomból.

A vak ezzel szemben fokozatosan, lépésről lépésre járja be a hit útvonalát. Az első állomás Jézus nevének megismerése. Semmi mást nem tud róla; ezt mondja: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet” (11). A törvénytudók további kérdéseire válaszolva először prófétának tekinti Jézust (17), majd Istenhez közel álló, istenfélő embernek (31). Miután eltávolították a templomból és kizárták a társadalomból, Jézus ismét találkozik vele és másodszor is „megnyitja szemét”, felfedve önazonosságát: „Én vagyok a Messiás” – mondja neki. Ekkor az, aki előzőleg vak volt, felkiáltott: „Hiszek Uram!” (38). És leborult Jézus előtt.

Az evangéliumnak ez a szakasza rámutat annyi ember benső vakságának drámájára, a miénkre is, mert nekünk is vannak olyan pillanataink, amikor bensőleg vakok vagyunk. Életünk olykor hasonlít a vakéhoz, aki megnyílt a fénynek, megnyílt Istennek, megnyílt kegyelmének. Sajnos azonban életünk néha kissé olyan, mint a törvénytudóké: gőgünk magaslatából ítélkezünk mások felett, még az Úr felett is! Ma arra kaptunk meghívást, hogy megnyíljunk Krisztus világosságának, hogy életünk gyümölcsöző legyen, hogy kiküszöböljük a nem keresztény magatartásformáinkat.

Mindnyájan keresztények vagyunk, de néha mindnyájan nem keresztény módon viselkedünk, bűnös a magatartásunk. Meg kell bánnunk ezeket a bűneinket, ki kell küszöbölnünk ezeket a magatartásokat, hogy határozottan az életszentség útjára lépjünk. Ennek eredete a keresztségben van. Minket is „megvilágított” ugyanis Krisztus a keresztségben, hogy a „világosság gyermekeiként” éljünk, mint ahogy erre Szent Pál emlékeztet bennünket (Ef 5,8-14). Alázatosan, türelemmel és irgalmassággal éljünk. Ezek a törvénytudók nem voltak sem alázatosak, sem türelmesek, sem irgalmasak – mondta a pápa, majd így folytatta:
„Ma, amikor hazamentek, vegyétek a kezetekbe János evangéliumát és olvassátok el a 9. fejezetet.

Jót tesz nektek, mert látjátok majd a vakságból a világosságra vezető utat és a másik, rossz utat, amelyik egy még mélyebb vaksághoz vezet. Tegyük fel a kérdést: milyen a mi szívünk? Nyitott, vagy zárt a szívem? Nyitott, vagy zárt Isten felé? Nyitott, vagy zárt testvéreim felé? Mindig van bennünk bizonyos bezártság, amely a bűn, a tévedések, a hibák eredménye. Ne féljünk! Nyíljunk meg az Úr világosságának, Ő mindig vár bennünket, hogy jobban láthassunk, hogy több világosságot adjon, hogy megbocsásson nekünk. Ne feledjük el ezt!

Nagyböjti utunkat bízzuk Szűz Mária oltalmába, hogy mi is, mint a meggyógyított vak, Krisztus kegyelmével „eljussunk a fényre”, közelebb menjünk a világossághoz és új életre születhessünk – mondta a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa.

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~ NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA

2014. március 30. – Nagyböjt 4. vasárnapja
Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

[Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38]

Elmélkedés
Lelki világosság
A korábbi századok folyamán a felnőttek keresztelése főként a húsvéti vigília szertartás keretében történt. A hittanulók felkészülésének utolsó szakasza a húsvétot megelőző nagyböjt volt, amely időszakra az Egyház olyan szentírási szövegeket választott, amelyek segítik a keresztség felvételére készülőket a hit útján, rámutatva a hit ajándék jellegére, értékére és a hit szerinti élet jelentőségére. A szamariai asszonnyal való beszélgetést (múlt vasárnap), a vakon született ember meggyógyítását (mai nap) és Lázár feltámasztását a halálból (jövő vasárnap) ennek tükrében érdemes szemlélnünk.
Ennek megfelelően a testi látás és a lelki világosság, valamint a szemüket eltakarók és a lelki vakság témái kerülnek elő a mai evangéliumban. Az egyik oldalon azok állnak, akik megkapják a látást és elfogadják az általa jelképezett hitet, a másikon pedig a lelkileg elvakultak, akik elutasítják a hitet. János evangélista részletesen írja le a vakon született meggyógyítását. Az elbeszélés a gyógyítás leírásával kezdődik, ezt követi a történtekre való magyarázatkeresés a farizeusok részéről, majd pedig az immár látó személy visszatér Jézushoz, aki tanítást ad a hitbeli látásról és a lelki vakságról.
A gyógyítás eseménye egyszerű. Jézus sarat csinál, azt a vak szemére keni, megparancsolja neki, hogy mossa le, s mire ezt megteszi és visszatér, arra lát. Ezt az egyszerű csodát János evangélista egy nagyobb keretbe foglalja, amelyben a tanítás a lényeges. Jézus cselekedete mellékes csupán, ezt jelzi, hogy tanít, beszél, miközben a néhány mozdulatot megteszi. Az elbeszélésben több olyan kérdés is előkerül, amelyek nem csupán a korabeli vallásos zsidóságot foglalkoztatták, hanem az első keresztény közösségek között is felmerültek. Kettőt említsünk ebből mai elmélkedésünkben.
A korabeli felfogás szerint minden testi betegség vagy fogyatékosság hátterében az emberi bűn áll. Aki bűnös, azt Isten valamilyen betegséggel sújtja, még akkor is, ha bűne rejtve marad más emberek előtt. Még azt is elképzelhetőnek tartották, hogy valaki nem a saját, hanem például a szülei bűne miatt kénytelen elszenvedni testi baját. E felfogásra utal a tanítványok kérdése: „Ki vétkezett? Ő vagy a szülei?” (Jn 9,2). Válaszában Jézus elutasítja ezt a feltételezést, s kifejezi, hogy a bűn és a betegség között nem áll fenn ilyen kapcsolat. Ne gondoljuk, hogy az egykori zsidó nézet nincs jelen napjaink keresztényeinek gondolkodásában! Amikor valakit betegség vagy baleset ér, hányszor hallani kérdését: „Mit vétettem, hogy az Isten ezzel ver?” Két szempontból is helytelen ez a gondolkodásmód. Egyrészt, mert nincs feltétlenül kapcsolat a bűn és a betegség között, másrészt pedig azért, mert Isten nem könyörtelen, aki minden pillanatban azt lesi, hogy ki vétkezett és bűnét azonnal megtorolja azzal, hogy ráhozza a bajt. Jézus új összefüggésbe helyezi a betegséget: a vak betegségén és gyógyulásán keresztül Istent akarja megmutatni, kinyilvánítani jóságát. A minket érő betegségeket, tragédiákat ennek fényében érdemes inkább jelnek és figyelmeztetésnek tartanunk, mintsem büntetésnek.
A történet választ ad arra a sokszor hangoztatott kérdésre, hogy miért nem történnek napjainkban is nagyszámban látványos gyógyulások. Látnunk kell, hogy nem minden beteg gyógyult meg Jézus korában. Értelemszerűen az evangélisták azokat az eseteket jegyezték le, amikor Jézus csodákat tett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárkitől is megtagadta volna a segítséget Jézus, hiszen mindenkit meggyógyított, aki hittel, a gyógyulás reményében fordult hozzá. De ne feledkezzünk el arról, hogy a sikertelen názáreti tanítás története így zárul: „Nem tett ott sok csodát hitetlenségük miatt” (Mt 13,58). Napjainkban is történnek orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulások például a Mária-kegyhelyeken, igaz, kevés számban. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy ahol igaz hit, Istenbe vetett bizalom, iránta való őszinte szeretet van, ott történnek csodák. Miért várnánk csodákat ott, ahol a hitetlenség és Isten elutasítása uralkodik?
© Horváth István Sándor

Imádság Urunk, Istenünk! Köszönjük neked a hit ajándékát! Köszönjük, hogy a hit által világosságot gyújtottál életünkben! Köszönjük, hogy megadtad nekünk a hit ajándékának elfogadását, a neked való engedelmességet és az irántad való bizalmat. Tudjuk, hogy a hitetlenség nem azért uralkodik a világban, mert bárkitől is megtagadnád a hit ajándékát, hanem azért, mert egyesek nem fogadják el azt és szembefordulnak szereteteddel. Értük imádkozunk, hogy elvakultságuk börtönéből kilépve meglássák a hit világosságát és elfogadják azt! Vezess minden embert a hit és az üdvösség útján!

 
 
Ferenc pápa ~  'Jézus vár ránk az irgalmasságban a legutolsók és a szegények között'
 
'Jézus vár ránk az irgalmasságban a legutolsók és a szegények között' – Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett

A megtérés nem egy pillanat kérdése, hanem egy egész életen át tart – mondta Ferenc pápa. Március 28-án, pénteken délután a Szent Péter-bazilikában került sor a szertartásra, amelynek során a pápa meggyóntatott néhány hívőt. Még ezt megelőzően ő maga járult a bűnbocsánat szentségéhez a bazilikában szolgálatot teljesítő 61 pap egyikénél. Ez nyitotta meg az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának kezdeményezését is, amelyet „24 óra az Úrért” – címmel hirdettek meg.

Aki megtapasztalja az isteni irgalmasságot, az késztetést érez arra, hogy irgalmasságot gyakoroljon a legutolsók és a szegények között. Erre emlékeztetett többek között a Szentatya, aki a híveket megelőzve az egyik gyóntatófülkéhez lépett, hogy részesüljön a bűnbánat szentségében.

Ezekben a kisebb testvéreinkben Jézus vár minket: irgalmasságot kapunk és irgalmat adunk. Menjünk elébe! És ünnepeljük Húsvétot Isten örömében! - buzdított a pápa. „Nagyböjtben az egyház Isten nevében újra a megtérésre hív, életünk megváltoztatására. A megtérés ugyanis nem egy pillanat műve vagy az év egy időszakához köthető, hanem olyan elkötelezettség, amely egy életen át tart. Ki feltételezheti magáról közülünk, hogy nem bűnös? Senki” – válaszolt a Szentatya.

Szent János arra szólít minket, hogy gyónjuk meg bűneinket, hogy az Úr megbocsásson és megtisztítson bennünket. A pápa a keresztény élet két alapvető elemére mutatott rá, melyek: az új emberbe öltözni és megmaradni a szeretetben.

Az új ember a keresztségben születik, ahol magától Istentől kapja az életet, aki gyermekeivé tesz minket, beilleszt Krisztus testébe és az ő egyházába.

„Ez az új élet lehetővé teszi számunkra, hogy más szemmel nézzük a valóságot, anélkül, hogy olyan dolgok vonnák el a figyelmünket, amelyek nem számítanak és nem tarthatnak sokáig, amelyek idővel véget érnek. Ezért arra kaptunk meghívást, hogy elhagyjuk a bűnös magatartást és tekintetünket a lényegesre függesszük”.

„Az Isten szerint megújult ember szívéből származik a jó magatartás: mindig igazat szólni és kerülni minden hazugságot; nem lopni, hanem inkább megosztani másokkal, főleg a rászorulókkal, amink van; nem engedni a haragnak, a neheztelésnek és a bosszúnak”. Ezzel szemben a jó magatartás azt jelenti, hogy „szelídek vagyunk, nagylelkűek és készek a megbocsátásra; nem mondunk rosszat másokról, ezáltal rossz hírüket keltve, hanem igyekszünk mindenkinek a jó oldalát nézni”.

Megmaradni a szeretetben – ezzel kapcsolatban Ferenc pápa leszögezte: „Jézus Krisztus szeretete örökké tart, sosem ér véget, mert magának Istennek az élete. Ez a szeretet legyőzi a bűnt és erőt ad arra, hogy fölkeljünk és újrakezdjünk, mert a szív bocsánata megújít és megfiatalít”.

„Amilyen mértékben képesek a keresztények megélni ezt a szeretet, annyira válnak Krisztus hiteles tanítványaivá a világban. A szeretet nem viseli el az önmagába való bezártságot. Természetéből fakadóan nyitott, terjed és bőséges, mindig új szeretetet hoz létre” – mondta még Ferenc pápa a pénteki bűnbánati szertartáson.
 
Forrás ~ Internet


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. március 29. – Szombat
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”

[Lk 18,9-14]
Elmélkedés
Jézus példabeszéde arra ösztönöz minket, hogy valamelyik szereplő helyébe képzeljük magunkat. Nem kell sokat gondolkoznunk, melyiket válasszuk, mert Isten előtt az egyetlen helyes magatartás a bűnbánat. Külső cselekedetüket szemlélve mindkét személy, a farizeus és a vámos ugyanazt teszi: Istenhez fordul. Ezt fejezi ki, hogy a templomba mennek és imádkoznak. A vámos azzal kezdi az Isten felé fordulást, hogy elfordul a bűntől, elfordul bűnös önmagától. A farizeus viszont erről megfeledkezik. Nem ismeri be bűnösségét, s éppen ez akadályozza meg abban, hogy Istenhez fordulása kedves legyen s elfogadást nyerjen.
A „nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam” kijelentéssel kezdődő gyóntatószéki jelenetek gyakran azzal fejeződnek be, hogy a gyóntató pap egy árva bűnöcskét sem tud kihúzni az illetőből. Szentgyónásnak nehezen lehetne nevezni az ilyet és a gyóntatószékben térdeplő emberre sem illik, hogy ő a bűnbánó vagy megtérő. Úgy tűnik, hogy az ilyen ember csak dicsekedni akar a pap vagy Isten előtt. Pontosan úgy viselkedik, mint az evangéliumban szereplő farizeus.
A nagyböjtben elvégezzük szentgyónásunkat. Remélhetőleg nem csak szokásból. Remélhetőleg nem csak azért, mert ezt kéri, ajánlja Egyházunk. Remélhetőleg azért, mert valóban bánjuk bűneinket. Legyünk őszinték! Legyen őszinte az alázatunk és őszinte a bűnbánatunk! Legyünk őszinték magunkhoz és őszinték Istenhez!
© Horváth István Sándor

Imádság Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és testvérek minden néppel!
 
 Ferenc pápa ~ 'Isten mindig szeret, nem tud más tenni.'
 
'Isten mindig szeret, nem tud más tenni. Az Úr Jézus mindig vár minket és megbocsát, irgalmas Isten, aki ünnepel, amikor visszatérünk hozzá.' - Ferenc pápa péntek reggeli homíliája a Szent Márta Házban bemutatott szentmiséjén.

A szentmisén elhangzott első olvasmányból kiindulva fejtette ki gondolatait a Szentatya. Ózeás próféta (Oz 14,2-10) szavai nyomán ezt mondta: Az Úr figyelemmel kísér bennünket és gyöngéd szavakat intéz hozzánk. Még akkor is, amikor keményebbnek hangzó beszéddel szólít a megtérésre, valójában szeretettel teli nosztalgia csendül fel szavaiban. Az Atya buzdítása ez, aki ezt mondja fiának: 'Térj meg az Úrhoz, a te Istenedhez'. Térj meg, itt az ideje, hogy visszatérj a szülői házba. Csak ezekkel a szavakkal tudunk órákat tölteni az imádságban.

Ilyen a mi Istenünk, a mi Atyánk szíve, soha, soha nem fárad el. Ezt tette évszázadokon keresztül, akkor is, amikor sok esetben népe megtagadta a hitet. Azon a délután, amikor Ádámot kiűzte a paradicsomból nagy fájdalmat érzett, ám egy ígéretet is tett és ezt az ígéretét mindig hűségesen megtartja, mert nem tagadhatja meg saját magát. Így tehát megvárt bennünket a történelem folyamán, Ő, a mindig várakozó Isten.

Ferenc pápa ezután péntek reggeli homíliájában felidézte a tékozló fiú evangéliumi jelenetét. Lukács evangéliumában olvassuk, hogy az apa már messziről látta fia érkezését, mert folyton várt rá. Minden nap kiment háza tornácára és nézte, hogy jön-e a fia. És amikor észreveszi, hogy közeledik 'elébe siet és a nyakába borul.' A tékozló fiú gondolatban megfogalmazza, hogy mit mond majd apjának, de az apa nem hagyja beszélni, ölelésével belé fojtja a szót.

'De Atyám, én oly sok bűnt követtem el, nem tudom, hogy elégedett lesz-e velem Isten' – mondta a Szentatya képzeletbeli kérdezőjének. 'Te próbálkozz. Ha meg akarod ismerni az Atya gyöngédségét, menj hozzá, próbálkozz és aztán majd elmeséled.' Isten nemcsak vár bennünket, hanem meg is bocsát. Az irgalmas Isten, soha nem fárad el abba, hogy megbocsásson. Mi vagyunk azok, aki elfáradunk a bocsánatkérésben. Üzemgazdasági szempontból ez negatív egyenleget jelent. Isten mindig vesztes az anyagi dolgok egyenlegében, ám mindig Ő a győztes a szeretetben.

Mindez azért van így, mivel Ő az első, aki teljesíti a szeretet parancsolatát. Ő szeret, nem tud más lenni. Jézus sok beteggel csodát tett, meggyógyította őket. Ezek annak a számtalan csodának a jelei, amelyeket az Úr velünk tesz, amikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy felkeljünk és odamenjünk hozzá. Ha ez történik, akkor az Úr ünnepelve fogad bennünket. Ez az ünnep nem olyan, mint a gazdag ember lakomája, akinek háza előtt ült a szegény Lázár. Isten olyan lakomát készít nekünk, mint amivel az apa ünnepelte tékozló fiát.

Visszatérve a olvasmány szavaihoz Ferenc pápa ezt mondta: az ígéret az, hogy 'virulsz majd, mint a liliom, kiterjednek ágaid, pompád és illatod olyan lesz, mint az olajfáé Libanonban.' Minden olyan személy, nő és férfi, aki bátorságra kap és visszatér az Úrhoz, rátalál Isten ünnepének örömére. Ezek a szavak segítsenek bennünket, hogy a mi Atyánkra gondoljunk, Aki mindig vár, aki mindig megbocsát és aki mindig ünnepel, amikor visszatérünk hozzá. 
 
Forrás ~ Internet


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 2014. március 28. – Péntek
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.

[Mk 12,28b-34]

Elmélkedés
A bibliai teremtés-elbeszélés azt tanítja, hogy Isten szeretetből hozott létre mindent, s az ember is az ő szeretetének köszönheti létét. A bűnbeeséssel az ember ezt az isteni szeretetet utasította vissza. Amikor Kain megöli testvérét, Ábelt, akkor az emberek közti szeretetkapcsolat sérül meg. Az Istennel való szembefordulás következményeként megromlott az emberek egymás közti kapcsolata is. Isten jósággal, irgalmassággal siet az emberek megmentésére, amely Jézus megváltó halálában éri el tetőpontját. Ezáltal az ember új lehetőséget kap Istentől, hogy szeretetben éljen vele. Ennek mintájára kell nekünk is a szeretetre alapozva újjáépítenünk emberi kapcsolatainkat. Erről szól az Isten- és emberszeretet parancsa.
Senki sem állíthatja, hogy nem tud a szeretet kötelességéről, hiszen Isten törvénye a szívünkbe van írva. Az ember annak az Istennek a képmására lett teremtve, aki maga a szeretet. S miként Isten minden tevékenységét a szeretet vezérli, úgy a szeretetnek kell irányítania minden érzésünket, gondolatunkat és cselekedetünket. Az igazi szeretet mindig egy másik személy felé fordul: Isten felé vagy az embertárs felé. Az önzetlen szeretet nem zárkózik önmagába, hanem megnyílik a másik felé, hogy őt gazdagítsa. Természetesen nem elég csupán tudnom ezt, hanem minden nap gyakorolnom kell, hogy szeretetem által növekedjen Isten országa.
© Horváth István Sándor

Imádság
Mindenható örök Isten, Mennyei Atyánk, tekints végtelen irgalmasságoddal nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre! Könyörülj minden keresztény hívőn, hiszen egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus önként a bűnösök kezébe adta magát, s a szent keresztfán vérét hullatta értünk!
 


Ferenc pápa ~ 'Ne álljunk ellent Isten üdvözítő szeretetének'


„Ne álljunk ellent Isten üdvözítő szeretetének, hanem nyissuk meg szívünket a szabadság dialektikájának” – Ferenc pápa homíliája az olasz parlamenti képviselőknek bemutatott szentmisén

Jézus idejében volt egy vezető réteg, amely eltávolodott a néptől, nem volt képes másra, csak arra, hogy saját ideológiáját kövesse, és korrupcióba süllyedjen – állapította meg Ferenc pápa március 27-én, csütörtökön reggel azon a szentmisén, amelyet a Szent Péter bazilika katedra oltáránál mutatott be 493 olasz parlamenti képviselő jelenlétében. Közöttük volt kilenc miniszter, valamint a szenátus és az alsóház elnöke.

Pártérdekek, belső harcok – ezekre fordították energiájukat azok, akik Jézus idejében hatalmon voltak. Olyannyira, hogy amikor megjelent közöttük a Messiás, nem ismerték fel, sőt, azzal vádolták, hogy az ördögök fejedelméhez csatlakozva gyógyítja a betegeket – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Az első olvasmány Jeremiás könyvéből (Jer 7,23-28) hangzott el. Ebben a próféta Isten panaszát visszhangozza. A gonosz nemzedék nem hallgatta meg szavát, nem fogadta be az Úr hírnökeit, hanem megátalkodottságában igazolta saját bűneit. „Hátukat fordították felém” – idézett az olvasmányból Ferenc pápa, majd hozzátette: ez az Úr, ez Isten fájdalma”. Ez a valóság jelen van a napi evangéliumi szakaszban is, amely arra utal, hogy az emberek, főleg a nép vezetői vakok Isten irányában.

Ezeknek az embereknek, ennek a kis csoportnak a szíve idővel olyannyira megkeményedett, hogy képtelenek voltak az Úr szavának meghallására. Bűnösökből korruptak lettek. Nagyon nehéz, hogy egy korrupt személy ismét jó útra térjen. A bűnösnél ez lehetséges, mert az Úr irgalmas és mindnyájunkat vár. De a korrupt saját dolgaiba süllyedve, megrögzötten él és ezek az emberek korruptak voltak. Ezért igazolták önmagukat, mert Jézus, egyszerűségével, de ugyanakkor Isten erejével, megzavarta őket.

Olyan emberek voltak, akik utat tévesztettek. Ellenálltak az Úr üdvözítő szeretetének és eltávolodtak a hittől, a hit teológiájától a kötelesség teológiája felé fordultak.
Visszautasították az Úr szeretetét és ez a visszautasítás azt eredményezte, hogy letértek az Úr által felkínált útról, a szabadság dialektikájának útjáról, és a szükségszerűség logikájának útjára léptek, ahol nem volt helye az Úrnak. A szabadság dialektikájában jelen van az Úr, aki jó, aki nagyon szeret bennünket. A szükségszerűség logikájában azonban nincs hely az Úr számára: csak a kötelesség számít, csak az, amit meg kell tenni. Olyan személyekké váltak, akik számára csak a külső viselkedésforma számított. Jó modorú, de rossz szokásokkal rendelkező emberek voltak. Jézus „fehérre meszelt síroknak” nevezi őket.

Nagyböjt arra emlékeztet bennünket, hogy Isten mindnyájunkat szeret – folytatta homíliájában Ferenc pápa. Arra kell törekednünk, hogy megnyíljunk számára.
Ezen a nagyböjti útszakaszon jót tesz mindnyájunknak, ha elgondolkozunk azon, hogy az Úr meghívott bennünket a szeretetre, ha gondolunk a szabadságnak erre a dialektikájára, ahol jelen van a szeretet. Tegyük fel magunknak a kérdést: én ezen az úton járok? Vagy az a veszély fenyeget, hogy igazolom önmagam és egy másik úton haladok?

Kérjük az Urat, adja meg a kegyelmet, hogy mindig az üdvösség útján járjunk, hogy megnyíljunk az üdvösségnek, amely csak Istentől származik, nem onnan jön, amit ezek a „kötelesség doktorai” javasoltak, akik elveszítették a hitet és a kötelességnek ezzel a lelkipásztori teológiájával uralkodtak a népen.
Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. március 27. – Csütörtök
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”

[Lk 11,14-23]

Elmélkedés
A sikeres ördögűzések láttán egyesek azt állítják, hogy a gonosszal szövetkezve teszi ezeket a csodákat. E gondolkodás belső ellentmondására világít rá Jézus, amikor visszautasítja e képtelen vádat. Az ördögűzések azt mutatják nekünk, hogy Isten felveszi a harcot az emberi lelket fogva tartó sötét erőkkel és képes ezeket legyőzni. Jézus miértünk is küzd és azt szeretné, ha bűneink nem tartanának minket fogva, hanem szabadon szeretnénk Istent. A küzdelmet nem csupán neki kell megvívnia lelkünk üdvösségéért, hanem nekünk is. Isten segítségével képes vagyok legyőzni magamban a rosszat.
Sokan elkeserednek időnként, amikor a bűn és a gonosz elleni küzdelmüket hiábavalónak ítélik. Úgy gondolják, hogy fölösleges az erőfeszítésük, hiszen a rossz erősebb felettük. E reménytelen gondolkodás is nemde a gonosz műve?
A bennünk lakó gonosz állandóan arra kísért, hogy bűnt kövessünk el. Arra kísért, hogy tagadjuk meg Isten szeretetét, forduljunk el a Teremtőtől s a teremtett dolgokat istenítsük. A gonosz teljesen leköti gondolkodásunkat és gúzsba köti cselekedeteinket, leszűkíti energiáinkat, megbéklyózza akaratunkat. A gonosz elveszi emberi szabadságunkat, és a bűn rabszolgájává tesz minket. Isten képes arra, hogy megszabadítson bennünket a gonosz hatalmától. Visszaadja erőnket, akaratunkat és energiánkat, hogy azokat szabadon a jó szolgálatába állíthassuk.
© Horváth István Sándor

Imádság Uram, Jézus! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

 
EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. március 26. – Szerda
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”

[Mt 5,17-19]
Elmélkedés Az Isten országába jutás feltételeként beszél Jézus a mai evangéliumban a parancsok megtartásáról és azok tanításáról. A mózesi törvény az ószövetségi választott nép és Isten kapcsolatát szabályozta. Évszázadokon keresztül e parancsok megtartása jelentette az Isten népéhez való tartozást. Értelemszerű, hogy Jézus nem akarja ezt a biztos alapot eltörölni, hanem tökéletessé szeretné tenni. Új törvényt ad az újszövetség népének, az Egyháznak, hogy e tökéletesebb törvény, a szeretet legfőbb parancsa határozza meg a kapcsolatot az ember és az Isten, valamint az emberek között.
A legtöbb embernek nincs gondja Isten törvényeinek ismeretével, a megtartásukkal azonban igen. Könnyen adunk magunknak felmentéseket vagy találunk olyan okot, ami miatt valamit nem tartunk bűnnek. Ez a gondolkodásmód igencsak felelőtlen és az üdvösség szempontjából kockázatos. Ha belátjuk, hogy Isten törvényei valóban az üdvösség felé segítenek minket, akkor talán könnyebbé válik azok megtartása. Az az érvelés szintén hiábavaló volna részünkről, hogy Isten törvényei túl nehezek számunkra és megtartásuk lehetetlen. Isten parancsai szerint élni sokszor valóban nehéz, de nem lehetetlen. Örök sorsunk függ attól, hogy készek vagyunk-e engedelmeskedni Istenünknek. Ha a szeretet törvénye szerint élek és azt tanítom másoknak, az üdvösségre jutok.
© Horváth István Sándor

Imádság Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

 


Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe ~ Urunk születésének hírüladása ~ március 25.

Latinul: Annuntiatio Beatae Mariae Virginis

A megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának ünnepe. 9 hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gabriel főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét (angyali üdvözlet). 692-ben említik először, amikor a trullai zsinat (III. konstantinápolyi zsinat) helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését.

 Urunk, Jézus Krisztus! Te a mai napon emberi testet öltöttél. Kérünk, add, hogy megtestesülésed szent titka által eljussunk Hozzád, a mi Istenünkhöz; Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.


Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ~ Csanádi Albert

Zengjed, nyelv, a szűzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szűzanyánk a gyermekét.
Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:

Legyen nekem igéd szerint,
mondja Szűz az angyalnak,
engedelmes lánya vagyok
a felséges parancsnak,
s méhe szűzen helyet adott
az isteni magzatnak.

Amen.

Forrás ~ Internet


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~  'URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA'

2014. március 25. – Kedd, Urunk születésének hírül
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.

[Lk 1,26-38]

Elmélkedés
A mai ünnep evangéliuma azt az eseményt írja le, hogy az angyal hírt hoz Máriának gyermeke, Jézus születéséről. Bár kezdetben kissé zavarban van, s nem érti, hogyan valósulhat meg mindez, de Mária vállalja különleges küldetését.
Ahhoz, hogy elkezdődhessen a megváltás művének megvalósulása és emberré lehessen a második isteni személy, a mindenható Isten egy embernek, Máriának a beleegyezését kéri. „Történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38) – mondja a názáreti leány, s ezzel igent mond Isten akaratára. Mária különleges kiválasztása és üdvtörténeti szerepének hittel való betöltése arra indít bennünket, hogy észrevegyük: Isten minket is kiválaszt, nekünk is feladatot ad, amelyet hittel kell elfogadnunk és elvégeznünk. Ha felismerjük életünkben a Mindenható akaratát, Mária szavaival kell mondanunk: „Történjék velem szavaid szerint!” Amikor tiszta szívvel elimádkozzuk e szavakat, átérezhetjük, hogy Jézus az életünk részévé válik és Isten megajándékoz bennünket Fiával, Jézussal.
A szenvedés órájában Jézus azért imádkozik, hogy ne az ő akarata teljesedjen be, hanem a mennyei Atyáé. Beleegyezik Isten akaratába, elfogadja azt még akkor is, ha ez részéről életének feláldozását jelenti. Az Atya akaratát mindenben és mindenkor elfogadó Jézus joggal tanította övéinek, hogy imádkozzanak azért, hogy az Atya akarata valósuljon meg. Mindkét példa, azaz Máriáé és Jézusé, arra ösztönöz minket, hogy életünk vezérelvévé váljon Isten akaratának szüntelen keresése és megvalósítása.
© Horváth István Sándor

ImádságIstennek Igéje, én Uram taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek: hogy úgy szolgáljak, mint megérdemled, adjak számolgatás nélkül, harcoljak, nem törődve a sebekkel, dolgozzak, nem keresve pihenést, teljesen megfeledkezve magamról, nem várva más jutalmat, mint hogy tudom: akaratodat teljesítem.




Ferenc pápa ~ Ha az üdvösséget keressük, az alázat útját kell választanunk ...

'Egyetlen próféta sem kedves a saját hazájában' - kezdte Ferenc pápa a március 24-i szentbeszédét a Mária Házban.
Jézus saját szülővárosában nem tudott csodát tenni, mert az embereknek nem volt hitük.
Jézus két bibliai történetet idéz föl: a leprás Námán gyógyulását Elizeus próféta idejéből, majd Illés próféta találkozását a szidoni özvegyasszonnyal, aki megmenekült az éhínségtől. A leprásokat és az özvegyeket abban a korban a társadalom kitaszította magából. És mégis, ez a két kitaszított megmenekült a próféták segítségével.
A názáretiek azonban nem fogadják el Jézust, mert olyannyira biztosak a saját hitükben, a parancsok megtartásában, hogy nincs szükségük más üdvösségre.
Ez a parancsok hit nélküli megtartásának drámája: „én magamtól üdvözülök, mert elmegyek minden szombaton a zsinagógába, igyekszem engedelmeskedni a parancsoknak, de ez ne jöjjön és ne mondja nekem, hogy a leprás meg az özvegyasszony jobb nálam!” Ők kitaszítottak voltak. És Jézus azt mondja: „De nézd, ha te nem rekeszted ki saját magad, nem érzed a peremen magad, nem lelsz üdvösséget”. Ez az alázat, az alázat útja: annyira kitaszítottnak érezni magunkat, hogy szükségünk legyen az Úr üdvösségére. Csak Ő üdvözít, nem pedig az előírások betartása. És ez nem tetszett a názáretieknek, megharagudtak és meg akarták ölni.
Ugyanez a düh önti el kezdetben Námánt is, mert nevetségesnek és megalázónak érzi Elizeus próféta felszólítását, miszerint hétszer fürödjön meg a Jordán folyóban, hogy kigyógyuljon a leprából. Az Úr egy alázatos gesztust kér tőle, hogy gyermek módra engedelmeskedjék, tegye nevetségessé magát. Ő méltatlankodva elmegy, de aztán szolgái tanácsára visszatér, és úgy tesz, ahogy a próféta mondta. Ez az alázatos cselekedet meggyógyítja.
És ez a mai üzenet nagyböjt harmadik hetében számunkra is: ha az üdvösséget keressük, az alázat útját kell választanunk. Az Úr nem a bizonyosságaink közepette talál ránk, hanem a kirekesztettségünkben, a bűneinkben, a hibáinkban, a lelki gyógyulásra való szükségünkben – és ez az alázat útja.
A keresztény alázat nem abban áll, hogy azt mondjuk: énrám nincs semmi szükség – közben pedig oda rejtjük a büszkeségünket, nem, nem. A keresztény alázat az igazság kimondása: bűnös vagyok, vétkes vagyok. És Isten üdvözít minket. Ott, ahol kirekesztettek vagyunk, nem pedig a bizonyosságainkban. Kérjük a bölcsességet, hogy kitaszítsuk magunkat, kérjük az alázat kegyelmét, hogy részesüljünk az Úr üdvösségében – hallhattuk hétfő reggeli homíliájában Ferenc pápától.

Forrás ~ Internet

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. március 24. – Hétfő
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

[Lk 4,24-30]

Elmélkedés
Názáretben, ahol nevelkedett, Jézus a következő kijelentést teszi: „Egy próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk 4,24). Ezt hallván a názáretiek rögtön haragra lobbannak ellene és az életére törnek. Ellenséges magatartásuk Jézus szavainak igazát bizonyítja. Mi állhat a kedvezőtlen fogadtatás hátterében? Miért viselkedtek így Jézussal? Feltehetően egyszerűen nem akarták elhinni, hogy az a személy, aki a szemük láttára nevelkedett fel városukban, most Istentől kapott küldetésére hivatkozva tanítja őket. Úgy látszik, hogy könnyebb nekik okot találni az elutasításra, mint megtérni és magukra vonatkoztatni a hallottakat.
Jézus az ószövetségi időkből hoz fel két példát arra, hogy a nép sok esetben elutasította a prófétákat. Illés és Elizeus prófétákat említi, akik Istentől egy-egy pogány személyhez kaptak küldetést.
A próféták esetében az elutasítás legfőbb oka az volt, hogy ha valaki felismeri benne az Isten emberét, akkor meg kell változtatni az életét. Ez pedig a megszokott, kényelmes élet feladását jelentette volna, amelyről az ember nem szívesen mond le, s könnyebb megoldásnak tűnik elhallgattatni azokat, akik Isten törvényeire figyelmeztetnek. Jézus is a próféták sorsára jut abban a tekintetben, hogy elutasításban lesz része s az életére törnek. Küldetése azonban éppen így teljesedik be, s halála örök figyelmeztetés marad azok számára, akik letérnek Isten útjáról.
© Horváth István Sándor

Imádság
Urunk, Jézus, te egykor a kiválasztott apostoloknak megmutattad isteni dicsőségedet. Mutasd meg most nekünk is, hogy életünk nehéz óráiban, a szenvedések és a betegség közepette új erőt nyerjünk a kereszthordozáshoz. Mutasd meg számunkra, hogy milyen sors, milyen dicsőség vár ránk a feltámadást követően, ha kitartunk veled a szenvedésben. Segíts bennünket az üdvösség útján!
 




 Ferenc pápa ~ 'Az Úr nagyobb az előítéleteknél'

„Az Úr nagyobb az előítéleteknél” – állapította meg Ferenc pápa március 23-án, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

Elmélkedését a napi evangéliumi szakasznak szentelte (Jn 4,5-42), amely Jézus és a szamari
ai asszony találkozásáról szól. A pápa hangsúlyozta, hogy mindnyájan az irgalmasság élő vizét keressük és hozzátette: Nagyböjt alkalmas időszak arra, hogy önmagunkba tekintsünk. Jézus gesztusa leküzdötte az ellenségeskedés határait, az asszonnyal folytatott párbeszéde megdöntötte a nőkkel szembeni előítéleteket – ezekkel a szavakkal foglalta össze Ferenc pápa Jézus és a szamariai asszony találkozását Jákob kútjánál.

Az asszony minden nap elment Szamaria Szikar városában a kúthoz, hogy onnan vizet merítsen. Egy nap ott találta Jézust, aki elfáradva az úttól (Jn 4,6) így szólt hozzá: „Adj innom!” (7). Ezáltal túljutott az ellenségeskedés határain, amelyek Júdea és Szamaria lakói között fent álltak, és megdöntötte a nőkkel szembeni előítéleteket. Jézus egyszerű kívánságát őszinte párbeszéd követi, amely révén Jézus nagy tapintattal belép egy olyan személynek a legbensőbb világába, akivel a társadalmi szokások szerint még szóba sem állhatott volna. Jézus azonban megteszi ezt! Jézus nem fél.

Jézus, amikor találkozik valakivel, közelít hozzá, mert szeret. Mindnyájunkat szeret. Soha nem torpan meg senki előtt előítéletek miatt. Jézus a személyt előbbre valónak tekinti, mint helyzetét, nem ítéli meg, hanem érezteti vele, hogy figyelmet, elismerést érdemel. Ezáltal a személyben felébreszti azt a vágyat, hogy túlhaladjon a mindennapok megszokott rutinján. Jézus nem annyira vízre volt szomjas, mint arra, hogy találkozzon egy kiszáradt lélekkel. Jézusnak szüksége volt arra, hogy találkozzon a szamariai asszonnyal, hogy megnyithassa számára szívét: inni kér tőle, hogy rámutasson magának az asszonynak a benső szomjúságára. Az asszonyt mélyen megérinti ez a találkozás: Jézushoz intézi azokat a mélyenszántó kérdéseket, amelyek mindnyájunkban jelen vannak, de gyakran nem veszünk tudomást róluk. Nekünk is annyi kérdésünk lenne, de nincs hozzá bátorságunk, hogy Jézushoz forduljunk velük!

Nagyböjt, kedves testvérek – folytatta beszédében Ferenc pápa – alkalmas időszak arra, hogy magunkba tekintsünk, hogy felszínre hozzuk leghitelesebb spirituális szükségleteinket és segítséget kérjünk az Úrtól az imában. A szamariai asszony példája arra szólít fel bennünket, hogy így fejezzük ki kérésünket: „Jézus, adjál nekem abból a vízből, amely örökre oltja szomjamat!” Az evangélium elbeszéli, hogy a tanítványok csodálkoztak, hogy Mesterük beszélt azzal a nővel. Az Úr azonban nagyobb az előítéleteknél, ezért nem félt attól, hogy megálljon és beszéljen a szamariai asszonnyal: az irgalmasság nagyobb, mint az előítélet. Ezt jól meg kell tanulnunk! Az irgalom nagyobb az előítéletnél és Jézus olyannyira irgalmas!

A kút melletti találkozásnak az lett az eredménye, hogy az asszony teljesen megváltozott: „otthagyta edényét” (28), amellyel a vízért jött, a városba sietett és elmesélte rendkívüli tapasztalatát. „Találkoztam egy emberrel, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Messiás?” Lelkes volt. Elment vízért a kúthoz és egy másfajta vizet talált, az irgalmasság élő vizét, amely az örök életre szökellő vízforrás. Megtalálta a vizet, amelyet mindig keresett! Elsiet a faluba, abba a faluba, amely megróttak, amely elítélte és visszautasította és bejelentette, hogy találkozott a Messiással: valakivel, aki megváltoztatta életét. Mert minden találkozás Jézussal örökre megváltoztatja életünket. Egy lépés előbbre, közelebb az Úrhoz. És így minden találkozás Jézussal megváltoztatja életünket. Ez mindig így van – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Ebben az evangéliumi szakaszban mi is megtaláljuk az ösztönzést arra, hogy „ott hagyjuk edényünket” – ami mindazt jelképezi, ami látszólag fontos, de ami értékét veszíti Isten szeretetével szemben. Mindnyájunknak van több ilyen edényünk. Felteszem nektek – és magamnak is – a kérdést: „Melyik a te benső edényed, amelyik rád nehezedik és eltávolít Istentől?” Tegyük félre egy kicsit ezt az edényt és szívünkkel meghalljuk Jézus szavát, aki felkínál nekünk egy másik vizet, amely az Úrhoz közelít bennünket. Arra kaptunk meghívást, hogy ismét felfedezzük keresztény életünk jelentőségét és értelmét, amely a keresztséggel kezdődött, és mint a szamariai asszony, tanúságot tegyünk testvéreinknek. Miről? Az örömről!

Tegyünk tanúságot a Jézussal való találkozás öröméről, mert minden találkozás Jézussal megváltoztatja életünket. Minden találkozás Jézussal, örömmel tölt el bennünket, azzal az örömmel, amely belülről jön. Ilyen az Úr. Mondjuk el másoknak, hogy az Úr milyen sok csodálatos dolgot művel szívünkben, amikor van bátorságunk ahhoz, hogy félretegyük edényünket - fejezte be a vasárnap déli Úrangyala előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa két mondatra hívta fel a Szent Péter teret a szakadó eső ellenére megtöltő mintegy 40 ezer hívő figyelmét.

Az első: minden találkozás Jézussal megváltoztatja életünket; a második: minden találkozás Jézussal, örömmel tölt el bennünket. 

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy március 24-e a tuberkulózis világnapja. Imádkozzunk mindenkiért, akiket ez a betegség sújt és azokért, akik különféle módon segítik őket.

A pápa továbbá meghirdette: jövő pénteken és szombaton különleges bűnbánati napot tartunk, amelynek neve: „24 óra az Úrért”. A bűnbánati nap pénteken délután kezdődik a Szent Péter bazilikában, majd este és (Róma központjában, egyes templomokban) éjjel is lehet a bűnbánat szentségéhez járulni. Ez a bűnbocsánat ünnepe lesz, amelyet a világ számos egyházmegyéjében és plébániáján megtartanak.

A bűnbocsánatot, amelyet az Úrtól kapunk, meg kell ünnepelnünk, mint ahogy a tékozló fiú példabeszédében az apa tette. Amikor fia hazatért, elfeledte minden bűnét és nagy ünnepséget rendezett számára. Ez a megbocsátás ünnepe lesz. 

Forrás ~ Internet
 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2014. március 23. – Nagyböjt 3. vasárnapja
Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

[Jn 4,5-42]

Elmélkedés
A kút mellett
Nagyböjt 1. vasárnapján lélekben a pusztába vonultunk, hogy a csendet keressük és a csendben meghalljuk Isten üzenetét. A következő vasárnap lélekben egy hegyre kapaszkodtunk fel, hogy Jézus isteni dicsőségét szemlélhessük. Ma, a harmadik nagyböjti vasárnap pedig leülünk egy kút mellé, s várjuk, hogy Jézus odaérjen, vizet kérjen tőlünk, s felélessze bennünk az örök élet utáni szomjúságot.
Az evangélium részletesen beszéli el Jézus találkozását a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál. Annyira életszerű a jelenet leírása János evangélista részéről, hogy semmiképpen sem gondolhatjuk, hogy kitalált történetről van szó. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ha útja során egy vándor odaér egy kúthoz, akkor kölcsönkéri az ivásra vagy vízhordásra szolgáló edényt attól, aki éppen vizet merít a kútból. Abban az időben a vizet agyagkorsóban tárolták, vagy bőrből készült tömlőben vitték magukkal útjuk során. Mivel útközben a víz elfogyott, ezért a következő kúthoz érve megtöltötték újra. A történet Jézus kérésével indul: „Adj innom!” (Jn 4,7). Semmi meglepő nem volna abban, hogy Jézus vizet kér, inni kér a kútból vizet merítő személytől, ha Jézus nem volna zsidó és az illető nem volna egy szamariai asszony. Mivel azonban a több évszázados ellenségeskedés miatt a zsidók nem érintkeztek, nem beszéltek a Szamaria területén élőkkel, meglepő Jézus kérése, s az asszony mindjárt ki is fejezi csodálkozását: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” (Jn 4,9).
Miért lépi át Jézus az érintkezési tilalom által húzott láthatatlan határt? Természetesnek tartanánk a magyarázatot, hogy szomjas volt, nem volt nála ivásra alkalmas edény, ezért segítséget kért. Csakhogy a hosszúra nyúlt beszélgetés során nem iszik. Azt várnánk, hogy az „Adj innom!” kérésre az asszony merít a vízből és odanyújtja Jézusnak. Ehelyett hosszasan beszélgetnek, de Jézus nem iszik. Valószínűleg csupán azért kér inni, hogy megszólíthassa az asszonyt és taníthassa őt. Inkább ő akarta megkínálni a hit forrásából az asszonyt. Az Úr módszere sikerrel jár. Az élő vízről mondott kijelentésével nem csupán az asszony érdeklődését kelti fel, hanem felébreszti hitét is.
Talán gyakrabban kellene keresnünk az élő víz forrását. Talán gyakrabban kellene leülnünk Jézus mellé, s engednünk, hogy tanítson minket az üdvösség igazságaira. Jézus nem mondja azt, hogy nem áll velünk szóba bűneink miatt. A szamariai asszony egy bűnös nő. Jézus tapintatosan és nem sértően jelzi, hogy ismeri múltját, ismeri bűnét. Az asszony is tudatában van bűnének, s tudja, hogy az emberek kiközösítették bűne miatt. Nem is akar érintkezni, találkozni velük. Azért megy a legnagyobb déli forróság idején a kúthoz, mert biztos benne, hogy ilyentájt senkivel sem kell találkoznia, senki nem fog rá megvetően nézni. A találkozásban észre kell vennünk az irgalmas Isten és a bűnös ember találkozását. A történetnek az a nagyböjti üzenete, hogy Isten ugyanilyen tapintattal, szeretettel, irgalommal közeledik hozzánk. Ismeri életünket, gyengeségeinket, hibáinkat, bűneinket. Van hatalma ahhoz, hogy eltörölje vétkeinket, megbocsásson nekünk. Keressük Jézust, mert nála megtaláljuk az irgalom forrását, a megbocsátás új életre fakasztó vizét.
Az elbeszélés tehát arról szól, hogy Jézus elindítja az asszonyt a hit útján és folyamatosan vezeti őt. Az asszony részéről a hit útján való előrehaladás annak köszönhető, hogy Jézus lépésről lépésre feltárja, kinyilatkoztatja magát előtte. Megvan benne a tanulás alázata, a nyitottság és a hit engedelmessége. Ezekre van nekünk is szükségünk ahhoz, hogy a hit útján haladjunk.
© Horváth István Sándor

Imádság Urunk, Jézus! A veled való találkozás hitet ébreszt bennünk. A találkozás élményéről és hitünkről szeretnénk tanúságot tenni az emberek előtt, hogy hozzád vezessük őket. Benned minden ember megtalálhatja az igazság forrását, mert az örök élet igéi nálad vannak. Te mondtad egykor: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon!” (Jn 7,37). Add, hogy szomjazzuk igazságodat, s tanításoddal oltsd szomjunkat! Vezess bennünket az üdvösség útján!