Bosco Szent János ~ a nagy nevelő

 

A nevelés alapja a szeretet

A nagy nevelő számos olyan pozitív vonást egyesített magában, amelyek példát nyújtottak a reá bízott ifjúságnak: testi erő, kitartás, meggyőző előadásmód, szeretet, türelem, jóság. A nevelői hivatást - miként láttuk - isteni megbízatásnak, szent küldetésnek tekintette, amit mély meggyőződéssel, erős akarattal és elhivatottsággal művelt egész életében.

1. A nevelés legfőbb eszközének a nevelő személyiségéből áradó és sugárzó szeretetet tekintette. Módszerének lényegét szívesen foglalta össze az alábbi mondatban: "Szerettesd meg magad, hogy annál jobban megszerettethesd Istent". [416] A legfontosabb - véli -, hogy a nevelő nyerje meg a gyermek bizalmát. Ehhez elengedhetetlen a családias szeretet, az atyai gondoskodás és a bajtársias viselkedés légkörének megteremtése az intézetben.

2. A kölcsönös bizalom alapján a nevelő megbízik növendékében, ezért szabadidejében teljes szabadságot, önfeledt vidámságot biztosít számára. A szórakozás idejének szabadsága, az erkölcsös és egészséges élet a fegyelem fenntartásának leghatékonyabb eszköze. A napi szórakozást jól kiegészíti a séta, torna, versmondás, színművek tanítása, amelyek előadása során figyelembe veszi a gyermekek önálló kezdeményezéseit.

Az egyéni képességek fejlesztését nagymértékben segíti, ha a gyerekek közreműködnek a közös munka megtervezésében is. Nagyon lényeges nevelőeszköznek tekinti a vidámságot. "Az ebéd legjobb fogása a mosolygós, kedves arc" - mondotta.

3. A szabadság és a tekintély elvét kapcsolja össze a megelőzés módszerében, amely a gyermek önalakításra nevelésének sajátos eszköze: A nevelő mint növendékeinek "élő lelkiismerete" állandóan előre figyelmezteti őket kötelességeikre és a reájuk leselkedő veszedelmekre. "A nevelőnek - mondja Don Bosco - mindig a szív nyelvén kell beszélnie." Meg kell értetnie növendékeivel, hogy mindenben a javukat akarja.
 

• A gyermekek jó barátot választottak maguknak, aki megfigyelte viselkedésüket és időnként beszámolt tapasztalatairól, figyelmeztette társát hibáira.

• Vallásos, erkölcsi tartalmú vonzó könyvek olvasása, közös felolvasása; az esti ima után rövid, gyakorlatias buzdítás, feladatok kijelölése.

Don Bosco a büntetést csak legvégső esetben tartotta megengedhetőnek: csak akkor, ha már semmilyen más eszköz nem vezet eredményre

a) Sose büntessetek addig, amíg minden más nevelői eszközt nem alkalmaztatok. Az ember szíve olyan, mint valami bevehetetlen fellegvár, melyet csak szeretettel, szelídséggel lehet megközelíteni. A szigorúság, ha valóban elkerülhetetlen, akkor

b) válasszátok meg a büntetésre a kedvező pillanatot. Ne büntessetek azonnal a tett után, mert a növendéknek időt kell engedni a meggondolásra, magába szállásra, belső javulásra. Viszont a tanítónak is szükséges a várakozás, mert a gyermek érzi, hogy csak a tárgyilagos észnek van joga büntetni, nem pedig az indulatnak. Ezért

c) kerüljétek még annak a látszatát is, mintha indulatból, önzésből büntetnétek.

d) Adjátok meg a hibázónak a reményt arra, hogy teljes bocsánatot nyerhessen, és ezért a büntetés mellé adjatok egy kis biztatást. A jó nevelő legfőbb művészete elfeledni és elfeledtetni a tévedés szomorú napjait. A büntetés után egy szeretetteljes tekintettel vagy biztató szóval többet lehet elérni, mint sok dorgálással."

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

---

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében. Erre világít rá a mai evangélium két példázata. Isten országának növekedése nem a mi emberi tevékenységünknek köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának a jele. Isten meghív, hogy együttműködjünk ővele országa további építésében. Meghív minket, hogy hallgassuk szavát és továbbadjuk azt. Ez a szolgálat csak akkor lehet hiteles részünkről, ha magunk is e tanítás szerint élünk.
Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet sürgetni vagy siettetni. Talán már előfordult velünk, hogy minden évben elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb hatással, nem érintett meg bennünket, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom üzenetét.
© Horváth István Sándor

---

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

 

BOSCO SZENT JÁNOS ÜNNEPE

Boscó szent János, a fiúk apostola, aki a legelesettebbeket gyűjtötte össze, hogy Istenhez vezesse őket. Nekünk is meg kell találnunk azt a feladatot, amelyre itt és most a leginkább szükség van.

1815 augusztus 15-én született Becchi-ben (Castelnuovo mellett) igen szegény családból. Chieriben tanult; 1841-ben Torinoban pappá szentelték. Boldog Cafasso János volt a lelkivezetője. Az ifjúsággal, különösen a szegénysorsú gyermekekkel foglalkozott, és számukra alapította a Szaléziak Társaságát 1868-ban. Élete vége felé már 60 intézet működött 1000 taggal és 130 ezer tanítvánnyal.
 
Élete munkássága volt az Úr parancsának betöltése:

'Engedjétek hozzám a gyermekeket,
és ne küldjétek el őket,
mert ilyeneké az Isten Országa' - mondja az Úr.


FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA

Testvéreim! Ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem mehetünk be a mennyek Országába. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy gyermeki ártatlansággal állhassunk Urunk, Istenünk elé.


KYRIE-LITÁNIA

Jézus Krisztus, Aki követőidtől gyermeki lelkületet kívánsz:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki példát adtál az alázatosságra és szerénységre:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki azért jöttél, hogy keresd és megmentsd, ami elveszett:
Uram, irgalmazz!


EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

Kérjük, Testvéreim, az ifjúság kedvelőjét, Urunkat, Jézus Krisztust, hogy igazsága fényével és Szíve szeretetével vonzza Magához az ifjúságot.

   1. Adj, Urunk, új papi hivatásokat, akik Szíved szerint nevelik az ifjúságot.
   2. Add, Urunk, hogy akik a nevelés munkájában fáradoznak, életük példájával tanítsák a gyermekeket.
   3. Add, hogy a családi otthonok a hit és szeretet forrásai legyenek.
   4. Add, hogy a szentek példája eszményt adjon, és az ifjúság tüzes lelkülettel kövesse őket.
   5. Add, Urunk, hogy a ránk bízottakkal együtt eljuthassunk Országodba.

Urunk, Jézus Krisztus! Te úgy kívántad, hogy a gyermekeket Hozzád vezessük. Kérünk, add, hogy Bosco Szent János példájára és közbenjárására felelősséget és szánalmat érezzünk korunk fiatalságával szemben, és életünk példájával, szeretetünk áradásával elvezethessük őket az igazság ismeretére és az igazi keresztény életre Általad, Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.

Istenünk, ki Bosco Szent Jánost arra választottad, hogy atyja és tanítómestere legyen az ifjúságnak, kérünk, add, hogy a szeretet tüzétől lángra gyúlva mi is keressük a lelkeket, és csak Neked szolgáljunk!

Példája: Légy vídám, és ezt sugározd ki másra is! Az Isten is szeret minket!

A torinói egyházmegyében lévő Becchiben született 1815. augusztus 16-án. Szülei szegény földművesek voltak. Ifjú korában sok nehézséget kellett legyőznie, hogy pap lehessen. Már fiatal gyermekkorában apostolkodott: különböző cirkuszi mutatványokkal szórakoztatta társait, hogy azután imádságra és hittanra tanítsa őket. 1841-ben szentelték pappá. Pappászentelése után minden erejét a munkásifjúság nevelésére szentelte. Nevelői művészete abban állt, hogy karizmatikus lelke világosan felismerte korának lelki ínségét. Játék, ima és munka: ezek voltak nevelési eszközei. A köréje gyűlt papokból alapította meg Szalézi Szent Ferencről nevezett szerzetesrendjét (szaléziek). Az ifjúságot tanították mesterségre és keresztény életre. Torinóban halt meg, 1888. január 31-én.

Élete: 1815. augusztus 16-án született Castelnuovo közelében (Torinói egyházmegye), egy kicsiny falucskában, Becchiben. Már kisgyermekként csodálattal nézte a vándor komédiásokat, utánozta bűvészmutatványaikat és akrobata mutatványaikat. Tehetsége volt ezekhez, hamarosan már a templomtéren is bemutatkozott, sikerrel, falubelijeinek kedvenc mutatványosa lett.

Ő azonban többre vágyott: apostolkodni, embereket segíteni és szolgálni.

Nehéz ifjúkora volt, és egy véletlen találkozás segített rajta. Castelnuovó káplánja eltévedt az erdőben, és Giovanni vezette a városba. Útközben nagyon őszintén elbeszélgettek, ettől kezdve a káplán támogatta tanulmányait.

1841-ben pappá szentelték és ez után minden erejét az ifjúság nevelésére szentelte, jórészt szent lelkiatyja, Don Giuseppe Cafasso szavai és példája nyomán. Megalapította a Szalézi Szent Ferencről elnevezett szalézi rendet, illetve Mária, a Keresztények Segítője Leányainak Társaságát. Ezekben tanították az ifjúságot mesterségre és keresztény életre. Az isteni gondviselés iránti bizalma, és derüs lelkülete mindenkire átragadt. Írásaiban a vallást védelmezte.

Torinóban halt meg, 1888. január 31-én. Halálakor iskoláikban és otthonaikban már 130 000 fiú nevelkedett.

Forrás ~ Internet

KRISZTUS HÉT SZAVA A KERESZTEN

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Az áldozat imádkozik a hóhérért. Jézus kétségbeejtő helyzetében sem magára gondol - kínzói számára keres mentő körülményt. Nem tudják, mit cselekszenek. Ha csak az emberi szívbe írt törvénynek engedelmeskednek, akkor sem tennének ilyen kegyetlenséget. De igazuk bizonyítását látták abban, hogy Jézust keresztre feszíthették: a Messiás, ha valóban az Isten fia, nem kerülhetett volna a kezükre, nem lehetne megkínozni és kivégezni...

Jézus ezzel az imával mutatta meg, mit jelent az ellenség szeretete. Semmit nem tanított, amit maga meg ne tett volna.

Mi hogyan állunk az ellenségszeretettel? Meg tudunk-e bocsátani ellenségeinknek? El tudjuk-e felejteni a sértéseket? Isten kegyelmét kell kérnünk, hogy legalább imádkozni tudjunk az ellenünk vétőkért. Erre is emlékeztet bennünket a kereszt.

Asszony, nézd: ő a te fiad... Nézd, ő a te anyád.

Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által összekapcsolt közösségben. Jézus gondoskodik anyjáról, Jánosra bízza Máriát, és a tanítvány házába fogadja őt. Nem tehet másként senki, aki Jézus tanítványának vallja magát. Ugyanúgy kell állnunk a kereszt alatt, ahogyan Mária és János apostol állt ott, ugyanúgy be kell fogadnunk Jézus anyját, ahogyan János tette. Jézus anyja megtanít a kereszt tövében állni, és ő áll majd mellettünk halálunk óráján, mint egykor fia keresztjénél.

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó nagy kísértése az Istentől való elhagyottság élménye, amelyben teljes mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét is, akik elfordulnak Istentől. Átlépte végső magányunk kapuját, elmerült elhagyatottságunk mélységében. Ezzel győzte le a halált, pontosabban ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal. Jézus világosságot gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk, amikor elérkezik végső óránk. Karl Rahner írja: ,,Jól tudom, az ember üres kézzel távozik a földről. A Megfeszítettre néz, és elindul. A többi az Isten titka.''

Még ma velem leszel a Paradicsomban.

Jézus nagylelkűsége a kereszten is végtelen. A pislákoló mécsbelet nem oltja ki, a megroppant nádat nem töri össze. A jobb lator csak emlékezést kér, Jézus válasza: még ma velem leszel a Paradicsomban. Micsoda gyors válasz, micsoda ,,társaság'', micsoda ,,lakóhely''! Amióta elhangzott Jézus szava a kereszten, tudjuk: nincs reménytelen helyzet, mindig van esély a megtérésre. Nincs elháríthatatlan akadály, nincs véglegesen elrontott élet. Nincs olyan vétek, amelynél nagyobb ne volna Isten irgalma. A Jézussal együtt szenvedők közül az egyik szidta őt, a másik könyörgött hozzá. A jobb lator számára megtérését készítette elő a szenvedés. Ezért vált lehetővé, hogy Isten kegyelme pótolja hosszú évek mulasztását. Mindig, mindannyiunkra igaz: a tegnapi lator ma szentté válhat.

Beteljesedett.

Mondják, a haldokló néhány pillanat alatt átéli egész földi életét. Film módjára pereg előtte mindaz, ami vele történt. Jézus is átélhette ezt. Halálával minden beteljesedett, a művet bevégezte. Nem torzót hagyott hátra. Beteljesedtek az írások: ezért könyvünk az ószövetségi szentírás. Beteljesedett a szenvedés: kiitta a keserű poharat. Beteljesedett a bűn: ártatlanként feszítették őt keresztre. Beteljesedett irántunk való szeretete: életét adta barátaiért. Beteljesedett a megváltás: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Beteljesedett az ószövetség: kezdetét vette az új és örök szövetség.

Jézus a teljesség elérésére buzdította követőit. Aki a kegyelem állapotában hal meg, teljes pályát futott be, akárhány évet élt. Ezért kérjük a mindennapi megtérés és az állhatatosság kegyelmét.

Szomjúhozom.

A szenvedés, a vérveszteség és izzadás olyan kínzó szomjúságot okozhatott, amelyet mi nem ismerünk. Ezáltal teljesedett be a zsoltár szava: ,,Torkom, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt.'' Jézus ezt a zsoltárt imádkozta a kereszten. A katonák - anélkül, hogy tudták volna - ugyancsak beteljesítették az írást, amikor ecetes bort adtak neki: ,,Szomjúságomban ecettel itattak.'' Jézus elutasította ezt, mert teljes öntudattal akart meghalni. Amint korábban, negyvennapos böjtje végén is volt ereje nemet mondani a kövek kenyérré változtatására, ugyanúgy mondott nemet haldoklásában az ecetes borra. Az emberben mindig él a végtelenre irányuló vágy, amelyet csak Isten tud betölteni. A zsoltáros szerint: ,,Mint szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozik a lelkem utánad Uram.'' Jézus pedig így tanít: ,,Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék.'' Minden ember szívében ott rejtőzik az isteni dolgok megértésének képessége, az Isten képmása. Lehet, hogy túl mélyen van elrejtve bennünk. De ha szomjúságunk nem csillapul irántuk, ha nem fáradunk bele az imádságba, van, aki kiássa szívünk kútját, hogy élő vizet fakasszon belőlünk.

Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.

Jézus a kereszten most másodszor szólítja Atyját. Először közbenjárt gyilkosaiért. Most a fiú szava szól - ez már nem az elhagyatottság fájdalmát, hanem bizalmat, győzelmet fejez ki. Lukács evangélista megjegyzi: ,,Jézus akkor hangosan felkiáltott.'' Nagyon emberi dolog ez: kiáltva, sírva születünk, de később is hányszor megkönnyebbülünk, ha fájdalmunkat kikiálthatjuk. A segélykiáltás megmenekítheti az elveszett embert. Jézus az Atya színe előtt kiáltja ki fájdalmát és bizalmát. Teljes öntudattal, szabadon az Atyának adja magát. Példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete győzelmes.

Isten nekünk is Gondviselőnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem hogy célba juttat az örök életre. Atyánk, nem bosszúálló urunk. Amikor majd körülvesznek bennünket a halál árnyai, akkor Jézus helyettünk és velünk újra kimondja a szavakat, amelyeket a kereszten mondott: Atyám, kezedbe ajánlom az ő lelkét.

Bábel Balázs érsek elmélkedései nyomán szerkesztette ~ Szikora József.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”

---

A mai nappal kezdődően azt a sorozatot kezdjük meg Szent Márk evangéliumában, amelyben Jézus példabeszédekben szól az Isten országáról. Az első példázat a legtöbb szentírásfordításban a magvető címet viseli, de ez kissé félrevezető, hiszen nem a magot elvető személy és nem is az ő munkája áll a jézusi hasonlat középpontjában, hanem a magok. A mi Urunk arról beszél, hogy ezek a magok különféle talajba hullnak, s ennek megfelelően hoznak több vagy kevesebb termést. Az elhintett magok a tanítást, az isteni üzenetet, az örömhírt jelentik, a talaj pedig a hallgatóság lelkületét. Természetes, hogy a magvető a magokat a jó talajba hinti, de azt nem tudjuk meg, hogy miért szór magokat az útfélre, a sziklák és a tövisek közé. Ez talán arra utal, hogy amikor Isten az emberekhez eljuttatja tanítását, akkor nem válogat, hanem bőkezűen adja igazságát, hogy abból senki ne legyen kizárva. Ezt követően pedig az emberen múlik, hogy az ő szívében fog-e termést hozni a tanítás.
Az Egyház egyik legfőbb feladata az igehirdetés. Ha az igehirdető lelkiismeretesen elvégezte szolgálatát, akkor nyugodt lehet, hiszen kötelességét megtette. Az eredmény már nem tőle, hanem Istentől függ, illetve attól, hogy a hallgatóság jó szívvel elfogadja-e azt vagy visszautasítja. Vajon az én szívemben növekedésnek indul-e Isten nekem szóló szava?
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva számunkra, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

'ATYÁM, KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET' A szeretet erénye írta: Fulton J. Sheen A szeretet az igazságosság tökéletessége. Arisztotelész bölcsességében ezt mondja: „Ha igazságosság van, akkor még kell a barátság, ahol azonban barátság van, ott nincs többé szükség igazságosságra”. E gondolat kiegészítéseként Szent Ágoston hozzáfűzi: „Szeresd Istent, és tedd mindig, amit akarsz”, hiszen ha szereted Istent, semmi olyant nem fogsz tenni, amivel Őt megsértheted. Ezért jól illik, hogy Krisztusnak a kereszten mondott hatodik szavát, melyben az isteni igazságosság tükröződik, mely minden részletében az Atya akaratát teljesíti, a szeretet hetedik szava követi: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. Olyan volt, mint a teremtés hetedik napja. A hat ezt megelőző szóban Isten Fia cselekvő volt. Megbocsátott ellenségeinek, megkegyelmezett a tolvajoknak, megvigasztalt egy anyát, elégtételt adott a hűtlenségért, könyörgött szeretetért, vezekelt az igazságtalanságért, most már megpihen és hazamegy. A szeretet a legnagyobb mértékben idegen ezen a földön; az emberi szívekben ugyan pillanatokra kielégülést talál, de igen gyorsan nyugtalan lesz. A szeretet a végtelenből született, és ezért nem tud kevesebbel megelégedni sem. Bizonyos értelemben Isten minden más szeretetet, mint az Ővét elrontotta a számunkra, hiszen isteni szeretetéből teremtett bennünket. Mivel a szeretet az Ő örök tűzéből született, a földi vonzalom szikrái csak meggyújtani tudják szívünket. Mi mind olyanok vagyunk, mint a száműzetésben levő királyok, az Atya házából elveszett fiak. Ahogy a lángoknak a nap felé kell emelkedniük, úgy kell annak, aki az Atyától jön, ismét az Atyához visszatérni. A szeretetnek a szeretethez kell visszatérnie. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Ehelyütt meg kell figyelni, hogy Krisztus ezeket a szavakat hangosan mondta. Életét nem mások vették el tőle. Az Ő szeretete nem olyan szeretet volt, mellyel a haldokló szülői szív a gyermeknek még egyszer kifejezi magát; az ilyen szeretet olyan szívből jön, mely a elkerülhetetlennel áll szemben. Az Úr esetében azonban a szeretet tökéletes és feltétel nélkül szabad volt: a szabadságot adta fel. Így tanít bennünket arra, hogy e föld minden szeretete választást hord magában. A fiatal ember, aki egy lánynak szeretetéről beszél és arra kéri őt, hogy a felesége legyen, nemcsak szeretetét bizonygatja, hanem egyúttal mindenki máshoz fűződő szeretetét is feladja. Azzal az egy tettel, mellyel őt választja, minden másról lemond, ami nem ő. Mi csak akkor tudjuk valami iránti szeretetünket igazán bebizonyítani, ha ezt a valamit választásunkkal minden egyéb fölé helyezzük. Szavak és sóhajtások gyakran csak az önzés vagy a szenvedély kifejezései; csak a tettek tudják a szeretetet bizonyítani. Mikor Isten Ádámot és Évát a paradicsomba helyezte, privilégiumaiknak megtartását a hozzá való hűségtől tette függővé. Miként lehet azonban a hűséget másképp bebizonyítani, mint a szabad választással, vagyis Isten akaratának minden más akarat fölé való helyezésével? Gyümölcs vagy kert, e kettő közötti szabad választásukban volt szeretetük próbája elrejtve. Döntésük megmutatta, hogy valami mást jobban szerettek, mint Istent. Feltámadása után az Úr mielőtt Péternek, mint az Egyház sziklájának átadta volna a hatalmi jogkört, ezt a kérdést intézte Péterhez: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” (Jn 21,15). Háromszor tette fel az Úr ezt a kérdést, mert Péter is háromszor árulta el Őt – megint egyszer a választással lesz a szeretet próbára téve. Urunk nyilvános működésének eleje és vége a szeretetnek ugyanazt az alapvető megnyilvánulását mutatja. A kísértés hegyén és a Kálváriahegyen az ördög és a gonosz emberek megpróbálták az Úr választását megvesztegetéssel befolyásolni. A föld minden dicsőségére tekintve az ördög kérkedve mondta: Mindezek a birodalmak az enyémek. És felajánlotta az Úrnak, ha letérdelve imádja őt. Jézus bírhatta volna a földet, ha feladta volna a mennyet. A másik hegyen sátáni emberek azok, akik így kiáltanak: „Szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki” (Mt 27,42). Jézus rajongó követőket találhatott volna, ha feladta volna a keresztet, a kereszt nélkül azonban nem lett volna a Megváltó. Ahogy azonban nem esett térdre az ördög előtt, úgy nem szállt le a keresztről sem; mivel az isteni szeretetnek tökéletesnek kell lennie. Az Úr az Atya akaratában való megnyugvást előnybe helyezte a gazdagsággal és a testi jóléttel szemben, hiszen „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Így Ő szeretetét nemcsak szavakban mutatta meg, hanem tettel is bizonyította. Ezért élvezhette tökéletes szeretetének gyümölcsét: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. Ebből csak egyre következtethetünk: nem elég csak Krisztus nevét viselni, ezt a nevet ki is kell érdemelni. „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram” (Mt 7,21). Mi csak azzal tudjuk az Úr iránti szeretetünket bebizonyítani, ha minden elé helyezzük Őt; az Utolsó Ítéletkor az Atyához való visszatérésünk feltétele a kereszt választása, mindazzal, ami ezzel jár. Életünk minden pillanatában megvizsgálhatjuk, hogy valódi keresztények vagyunk-e, mégpedig az Úr parancsai iránti engedelmességünkben: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom… Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14, 21/23). És ezzel elérkeztünk a második leckéhez, melyre a szeretet minket okít. Hetedik szavában az Úr az Atya iránti szeretetét nem a parancsok megtartásával kapcsolatban fejezte ki, hanem e megnyilvánulásában sokkal inkább az Atya és a Fiú közötti személyes viszony mutatkozott meg. Sőt e mondatban: „Aki teljesíti parancsaimat, az szeret engem” az „én parancsaimra” kifejezésre kell figyelni. A parancsok nem absztrakt törvények, melyeket el lehet választani a személytől. Ha szeretsz engem, tartsd meg a parancsaimat. A tökéletes szeretet tehát valami egész más, mint a parancsok, mint törvények iránti engedelmesség. A törvények a tökéletleneknek szólnak, az igazi szeretet pedig a tökéleteseknek. A törvények azok számára vannak, akik a minimumot akarják, míg a szeretet azoké, akiket a maximum érdekel. A törvényeket ezért rendszerint negatívan fogalmazzák: „Nem szabad, ne tedd”, ezzel szemben a szeretet pozitív: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből” (Mt 23,37). A tökéletlen keresztények csak arra ügyelnek, hogy az Egyház parancsait megtartsák; azt akarják tudni, hogy meddig mehetnek el anélkül, hogy súlyos bűnt elkövetnének; hogy milyen közel mehetnek a pokolhoz, még anélkül, hogy beleessenek; mennyi igaztalant követhetnek el anélkül, hogy megbüntessék őket; hogyan élhetnek Istennek tetszően még anélkül, hogy saját maguknak fájdalmat okoznának. A tökéletes keresztényt nem érdeklik a határok vagy a minimum; hiszen a szeretet nem méricskél. Mária Magdaléna nem mérte a drága kenet cseppjeit, melyet az Üdvözítő lábára öntött. Júdás ellenben megszámolta őket és kiszámolta az árát. Magdaléna azonban szeretetből széttörte az edényt és mindent odaadott, mert a szeretet nem ismer határokat. Ezért nem tudta Szent Pál Krisztusnak a bűnösök iránt érzett szeretetét jobban leírni, mint ezekkel a szavakkal: „Kiüresítette magát” (Fil 2,7). Nincs olyan törvény, mely előírja, hogy az embernek ajándékot kell adnia szeretteinek; nincs olyan törvény, mely szerint az anyának szeretnie kell gyermekeit; mert a szeretet határtalan. A keresztnek sem voltak határai; a végtelenbe kinyújtott kezek a megváltás világméretű hatását mutatják. Itt nem számolták fel a költségeket: „De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd” (Luk 22,42). Az Úr még az italt sem fogadta el, mely szenvedéseit enyhíthette volna, hogy az emberekért való önfeláldozására irányuló akarata ne tompulhasson el. Mint Magdaléna, Ő is széttörte élete edényét, és végtelen gazdag megváltást öntött ki belőle. Egy ilyen tökéletes szeretetet csak a tökéletes szeretethez való visszatéréssel lehetett megjutalmazni: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. Igen, a kereszténység lényege a szeretet. De nem az a szeretet, amit a modern világ ért e szó alatt, nem az azok iránti szeretet, akik minket szeretnek, hanem az, amit azok iránt is éreznünk kell, akik gyűlölnek bennünket. A szeretet nem a szervezetben van, hanem az akaratban, nem a vonzódásban, hanem a szándékban, nem a kielégítésben, hanem Istennek minden más elé való helyezésében. Ezért kell nekünk minden emberben, még azokban is, akik zavarnak, bosszantanak vagy gyűlölnek bennünket, Krisztus egyik lehetséges szeretőjét látnunk, és minden keresztényt egyfajta megszentelt ostyának tekintenünk. Még e világ romlott embere is értékes, mivel Krisztus meghalt érte. Ez a szerencsétlen ember választhatta a rosszat, de e felett nem nekünk kell ítélkeznünk. Ahol élet van, ott remény is van. Talán számunkra nem tűnik szeretetreméltónak, Isten mégis szereti őt. Az összes erény között a legtökéletesebb a szeretet, az Isten és a felebarátaink iránt érzett szeretet. Hogy mi életünk utolsó napján Krisztushoz hasonlóan lelkünket az Atya kezébe adjuk-e vissza vagy sem, egészen attól függ, hogyan használjuk szabad akaratunkat. Ha visszaéltünk vele, akkor lelkiismeretünk megmondja nekünk, hogy mi magunk vagyunk saját legádázabb ellenségünk: most tudom, hogy én, amikor keresztre feszítettelek, saját szívemet zúztam szét. Közülünk a legtöbben azért nem jutunk el a tökéletes Isten-szeretetre, mert attól félünk, hogy mellette semmi mást nem birtokolhatunk. Attól félünk, hogy az Isten iránti engedelmességgel elvesztünk valamit; habozunk mindent kockáztatni Istenért. Ha be tudnánk látni, hogy a nap fényénél nincs szükségünk semmilyen gyertyára, akkor minden könnyű lenne. Oh Istenem, világosíts meg bennünket, hogy láthassuk, hogy a Te szeretetedben mindent birtokolunk, és ezzel a világossággal add meg azt a kegyelmet, hogy egykor ajkunkon ezekkel a szavakkal halhassunk meg: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”! Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”

---

Jézus anyja és rokonai nem hagyományos rokonlátogatásra érkeznek. A történet tegnapi előzményéből kiderül, hogy Jézus ellenfelei azt gondolják, hogy az ördögűzéseiről híres Mester az ördögök fejedelmével szövetkezik. Feltételezésük juthatott el Jézus családjához, akik azonnal indulnak, hogy hazavigyék őt. Szavaival Jézus nem akarja megtagadni rokonait, akik felültek a hamis vádaskodásnak, de kifejezésre juttatja, hogy azokat tartja családjának, akik odaadóan figyelnek tanítására és megvalósítják azt életükben. Jézus tehát a családi és baráti kapcsolatok körét kiszélesíti tanítványaira. Mindenkit testvérének tekint, aki hozzá csatlakozik és hisz benne, illetve aki az Atya akarata szerint él. Ki az én testvérem? – kérdezhetjük. A válasznak nem szabad leszűkítőnek lennie, hanem lehetőleg mindenkit testvérünknek és barátunknak kell tekintenünk.
Könnyen megtudhatjuk, hogy mit érezhetett Jézus, amikor családtagjai megérkeznek hozzá és elmondják jövetelük okát. Gondoljunk csak arra, hogy amikor idegenek vannak rólunk rossz véleménnyel, akkor ezen hamar túltesszük magunkat. De amikor közvetlen családtagjaink részéről tapasztalunk meg nem értést, akkor elcsodálkozunk ezen, az ilyen különösen is rosszul esik. Legyünk őszinték és csak jót feltételezzünk másokról!
© Horváth István Sándor

---

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

 

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító ~ január 28.

Tamás az Aquinói grófi nemzetség sarjaként, 1226-ban látta meg a napvilágot, a Nápolyi Királyság területén. Édesapja a Monte Cassinó-i bencés apátságba küldte tanulni fiát, ahol a gyermekben felébredt a vágy, hogy a papi hivatásnak szentelje életét. A kolostor falai között felnövő fiatalember ezzel még nem váltotta volna ki családja tiltakozását, Tamás azonban – szülei szándékaival ellentétben – nem jól jövedelmező, fényes egyházi hivatalra, hanem egyszerű szerzetesi életre vágyott, ezért 18 esztendős korában, Nápolyban belépett a Domonkos-rendbe. A jó eszű fiatalembert rendfőnöke 1244-ben Párizsba küldte tanulni, testvérei azonban Róma környékén foglyul ejtették Tamást, és több mint egy évig tartották őt őrizetben a család egyik kastélyában, ám így sem tudták megmásítani szándékát.

A szent végül elöljárója közbelépése nyomán nyerhette vissza szabadságát, és 1245 nyarán sikeresen megérkezett Párizsba, ahol három évig tanult Nagy Szent Albert keze alatt. Tamás kivételes tudását jelzi, hogy Albert 1248-ban magával vitte őt Kölnbe, hogy segédkezzen az ottani domonkos főiskola megalapításában. Miután a fiatalember visszatért Párizsba, már előadásokat tarthatott, IV. Sándor pápa közbenjárására pedig 1256-ban felvették őt a magiszterek sorába. Tamás Boethius és Petrus Lombardus hittudományi munkáihoz írt kommentárjaival, Az igazságról szóló értekezésével már ekkor komoly elismertségre tett szert, aminek ennek köszönhetően Itáliába hívták teológiát tanítani.

A nagy tudású klerikust aztán 1260-ban IV. Orbán pápa udvarába rendelték, hogy részt vegyen a görögkeleti egyházzal folytatott újraegyesülési tárgyalásokon, majd a római rendi főiskola élére került. Tamás az Itáliában töltött évtized alatt írta meg a Pogányok elleni summát, mely a későbbiekben a domonkos misszionáriusok tankönyve lett, illetve ebben az időszakban született meg élete fő művének, a Summa theologiae-nek jelentős része is. Elöljárói utasítása nyomán aztán a nagy tudású férfi 1269-ben ismét Párizsban kapott katedrát, 1272-ben pedig őt bízták meg a rend nápolyi teológiai főiskolájának megszervezésével.

Aquinói Szent Tamás két évet tölthetett Dél-Itáliában, 1274 elején ugyanis ismét útra kellett kelnie, mivel X. Gergely pápa fontos szerepet szánt neki a keresztény egyház újraegyesítése érdekében összehívott lyoni zsinaton. Tamás már nagybetegen indult el Franciaországba, rossz egészségi állapota miatt pedig nem is jutott messzire: a középkor egyik legnagyobb filozófusa 1274. március 7-én, a fossanuovai ciszterci kolostorban fejezte be életét.

Aquinói Szent Tamást az utókor a filozófia és a teológia egyik legjelentősebb úttörőjének tekintette, ugyanis nyitott és önálló gondolkodásával szélesre tárta a kereszténység szellemi horizontját. Tamás egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy – többek között az Isten létezésére adott racionális érvekkel – harmonikus kapcsolatot teremtett a tudás és a hit általi megismerés között. A szent emellett „kibékítette" a keresztény filozófiát az arisztotelészi tanítással, sokat merített Szent Ágoston munkásságából és az iszlám misztikából, az általa birtokolt hatalmas tudást pedig egy új szintézissé, a tomizmus filozófiájává gyúrta össze. Tamás kísérletet tett egy egységes világnézeti rendszer megalkotására, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az egyház korábbi viszolygása után magáévá tette és megőrizte Arisztotelész örökségét. Aquinói Szent Tamás munkássága nem csak a kereszténység, de az európai és az egyetemes kultúra számára is örök értékeket adott; az egyházon belüli különleges tiszteletét mutatja, hogy XXII. János pápa már 1323-ban szentté avatta őt, XIII. Leó pedig 1880-ban Tamást tette meg a katolikus tanítók védőszentjévé.

 

Forrás ~ Internet

 

Aquinói Szent Tamás ~ Imádság keresztény erényekért

Engedd, irgalmas Isten, hogy mindazt, ami Neked tetszik, hőn óhajtsam, okosan keressem, igazán megismerjem, tökéletesen megtegyem Neved dicséretére és dicsőségére. Rendezd, óh Istenem, állapotomat és add tudnom, amit tőlem kívánsz, hogy megcselekedjem, és add, hogy véghez is vihessem úgy, amint kell és lelkemnek hasznára válik.

Add, Uram, hogy jó- vagy balsorsban egyaránt megállhassam helyemet, hogy abban el ne bizakodjam, ebben el ne csüggedjek. Semmin se örüljek, vagy sajnálkozzam, csak azon, ami Hozzád vezet, vagy Tőled elszakít. Senkinek se kívánjak tetszeni, se ne féljek nemtetszeni, csak Neked.

Legyen előttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami örökkétartó. Legyen unalmas az öröm, mely Kívüled vár, semmit ne kívánjak, ami Nélküled van. Teljék örömöm a munkában, mely Érted van, legyen unalmas minden pihenés, mely Nélküled van. Add, Uram, hogy szívemet Hozzád irányítsam, és ha lankadnék és botlanék, a javulás szent föltételével állandóan tápláljam.

Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül; tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül; tiszta legyek sérelem nélkül, türelmes zúgolódás nélkül; alázatos színlelés nélkül, vidám pajkosság nélkül, megfontolt nehézség nélkül; féljek tőled kétségbeesés nélkül; igazmondó legyek kétszínűség nélkül; jót cselekvő elbizakodás nélkül; felebarátomat megintsem büszkeség nélkül; épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül.

Adj, Uram, igen éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje; adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje; adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje; adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse.

Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet; add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon; és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson. Add, hogy büntetéseidet itt a bűnbánat szellemében fogadjam, jótéteményeidet földi zarándoklásomban kegyelmeddel jól felhasználjam, és örömeidet élvezhessem az örök hazában. Amen. 

 

Forrás ~ Internet 

Aquinói Szent Tamás ~ Az 'angyali doktor'

Élettisztaságáért és fényes elméjéért már életében Doctor Angelicus-nak nevezték. Élete fő műve a 'Summa Theologiae - A teológia foglalata', mellyel megteremtette a modern értelemben vett teológia tudományát. Arisztotelész filozófiájának következetes alkalmazásával foglalta rendszerbe a teológiának a korábbi évszázadok során megfogalmazódott tételeit, egységes rendszerré tette a hittudományt. Ragyogó elme, mélyen hívő lélek – áttekintette és szintézisbe foglalta mindazt, amit a görög bölcselők és az arabok, amit Szent Ágoston és a többi egyházatyák mondtak és leírtak Istenről és a világról, a kegyelemről és a természetről.

1264-ben IV. Orbán pápa elrendelte az Úr napjának megünneplését és Aquinói Szent Tamást bízta meg az úrnapi officium elkészítésével. Tamás tollából származik tehát az ünnep gyönyörűséges szekvenciája a Lauda Sion, valamint a Pangue lingua, a Sacris solemniis és a Verbum supernum kezdetű himnuszok.

A legenda szerint, egy alkalommal a kereszt előtt álló Szent Tamást megszólította az Úr: 'Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat kérsz érte?' Tamás így válaszolt: 'Egyedül csak téged, Uram. Amit írtam, minden csak pelyva.'

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”

---

Nem mindenki fogadja szívesen Jézus tanítását. Először az a szóbeszéd járja róla, hogy „eszét vesztette,” majd azt kezdik el híresztelni egyesek, hogy az „ördög szállta meg,” és a gonosz lelkek fejedelmével működik együtt. E vélekedésre az ad okot, hogy Jézus „ördögtől megszállottakat” gyógyított meg. Manapság a tudósok az epilepsziával vagy más, rohamokkal együtt járó pszichés betegségekkel azonosítják azt a betegségtípust, amit egykor ördögtől való megszállottságnak neveztek. Ne csodálkozzunk az egykori elnevezésen, hiszen abban az időben semmit nem tudtak az ilyen jellegű bajokról és gyógyításuk is elképzelhetetlen volt. Mivel nem ismerték a betegség eredetét, ezért gonosz szellemi erők emberek feletti uralmának tartották azt. Amikor Jézus úgynevezett ördögűzést végzett, az emberek nem tudták, hogy jó vagy rossz erők birtokában képes-e erre. A mi Urunk visszautasítja a képtelen vádakat.
De nem csak Jézus kortársainak okoz gondot a jó és a rossz megkülönböztetése, hanem sokszor nekünk is. Számtalan esetben nehéz eldöntenünk, hogy az események mögött milyen erők és szándékok állnak. Jézus szava ad útmutatást az ilyen helyzetekben, aki azt mondta, hogy minden cselekedet vagy szó valódi természetét a „gyümölcséről ismerhetjük fel.” Legyünk türelmesek, és várjunk, amíg a Szentlélek megvilágosítja értelmünket!
© Horváth István Sándor

---

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.Amen.

 ÖKUMENIKUS IMAHÉT 2014

'Hát részekre szakítható-e a Krisztus?' - Ökumenikus Imahét 2014

KRISZTUSBAN KEDVES TESTVÉREK!

A Kanadában élő keresztények azt kérték, hogy a világ keresztényei az idei imahéten 1Kor 1,1-17 igeszakasz üzenetén gondolkodjanak el az Egyházról, az összetartozásról, az ökumenéről. Természetesen, amit Pál apostol Korinthusba írt, az elsősorban az ott élő, ottani keresztényeknek szólt. A Szentlélek évezredeket átívelő terve révén mégsem az lett ennek a levélnek a sorsa, mint általában a leveleké, hogy miután elolvasták a címzettek, a levélben említett ügyeket befejezettnek tudva, tudomásvétellel, iktatószámmal ellátták és irattárba helyezték. Isten maga akarta a korinthusiaknak írt levélben leírtakat köz- kinccsé tenni az egyházban, hogy a későbbi nemzedékek tanuljanak és okuljanak abból, sőt erősödjenek a Jézus Krisztusban való hitben, a tiszta erkölcsben, az összetartozás testvéri tudatában.

Az imahéten naponként kiemelten találkoznak a hívő közösségek Pál apostol levelének egy-egy tanácsával, útmutatásával. A 8 nap alkalmainak vezérfonala, hogy a Jézus Krisztusban hívők Isten egy népévé válnak, mert közelebb kerülnek Istenhez a Szentlélek terve szerint.

Pál apostol gondolatai naponta egy-egy mai problémát juttatnak eszünkbe, mert arról szól az apostol, hogy az egyház hiánytalanul megkapta Isten minden kegyelmi ajándékát. Hangsúlyozni kell azonban, hogy nem a hívek kapták ezt külön-külön, hanem az egyház. S miután Jézus Krisztusban kapta ezt az ajándékot, ezért Isten nem tartott vissza semmit abból. De többet nem adhat, mert mindent odaadott az egyháznak. Így az egyház a Jézussal való közösségben mindent megkapott. Elsősorban az igében lett gazdag. Az ige által pedig az élet ismeretében. Ilyen és ennyire fontos az egyházban az egyértelmű prófétálás, prédikálás, igehirdetés, tanítás. Az egy- ház kincse kétezer éven át az igehirdetés volt.

Az egyházat azonban csak Isten hűsége tartja egyben. Akik az egyház hűségének a munkálói, azok egyúttal a hívő közösség egységének munkálói is. Az egyház Istené. Az Isten hûsége egyháza iránt töretlen. Erre Isten szavát adta. Ezért van az, hogy aki ökumenében gondolkodik, nem saját ötlete megvalósításán fáradozik, hanem Istenre bízza magát. Isten igéje megerősít abban, hogy az egyház, a hívő közösség tényleg az Istené. A közösség pedig arra törekedjék, hogy Istené is maradjon.

Van egy határidő is, mely Isten hűségének tartósságára mutat. Számunkra ez a határidő az életünk vége. De a hívő közösségre, az Egyházra a hűségnek ez az ígérete Jézus Krisztus napjáig érvényes, tehát mindaddig, amíg csak Jézus Krisztus újra meg nem jelenik és vissza nem tér dicsőségben.

Isten népe ebben az ígéretben is egységben maradhat. S most azzal az áldáskívánással nyújtjuk át a 2014. évi imahét programfüzetét a különböző felekezetek hívő közösségeinek, hogy ez segítse az egyház népét, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessünk Jézus terve valóra váltásához: „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21).

Dr. Erdő Péter                                                                    Steinbach József

bíboros, prímás                                                                   református püspök

Forrás ~ Internet

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje,a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.

---

Mindennapok
Közel egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották Ferenc pápát, a világsajtó nagy érdeklődést mutatott az iránt, hogy mivel telnek az új egyházfő első napjai. Beszámoltak a vatikáni hivatalokban dolgozó egyházi személyekkel való találkozásairól, valamint az államfők és más diplomaták fogadásáról. Olyan érdekességnek számító dolgok is nyilvánosságra kerültek, hogy például telefonon felhívta Buenos Aires-i cipészét és megkérte, hogy a legutóbb javításra hozzá vitt lábbelijét küldje a Vatikánba. Úgy tűnik, hogy az embereket érdekli, mivel telnek egy pápa hétköznapjai. A hittanórákon a gyerekek is számtalanszor tesznek fel ezzel kapcsolatos kérdéseket.
Érdekes kérdés lehet: Mivel telhettek 2000 esztendővel ezelőtt Jézus napjai? Mit tudunk meg erről a Szentírásból? Jézus nyilvános működésének kezdetét beszéli el a mai evangéliumi szakasz. Máté nem törekszik olyan pontos időmeghatározásra és sorrendiségre, mint amit megfigyelhettünk az elmúlt vasárnapon János evangélista leírása kapcsán, mert őt más szándék vezeti. Ő mintegy Jézus egyetlen napjába sűríti mindazt, amit az Úr nyilvános működésének három esztendeje alatt mindennap tenni fog: tanít, tanítványokat gyűjt (közösséget hoz létre) és gyógyítja a betegeket. Ezzel teltek az ő mindennapjai.
Vegyük sorra e tevékenységeket! Jézus tanít. Tanítja az embereket a zsinagógákban, a hegyen, a síkságon vagy a tenger mellett. Mindegy, hogy éppen hol tartózkodik, tanítja azokat, akik hozzá mennek. Hirdeti Isten országának örömhírét, hiszen ezt tartja küldetésének, ezért jött a világba. Tanítása egyszerű, bárki megértheti. Tanítása közérthető, gyakran alkalmazza a példabeszédeket, azaz olyan hasonlatokkal világítja meg mondanivalóját, amelyek témája az emberek hétköznapi életéhez kapcsolódik. A hallgatóság könnyen a példabeszédekben szereplő személyek helyzetébe tudja képzelni magát, s így könnyebben magára tudja vonatkoztatni a tanítás mondanivalóját. A csodálatos kenyérszaporítást megelőzően, illetve a hegyi beszéd alkalmával sok ezer ember hallgatja őt, más alkalmakkor pedig csak szűkebb tanítványi körének tagjait vagy a kiválasztott apostolokat oktatja. A szavaiban rejlő erőt hamar észreveszik az emberek, mert „úgy tanított, mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). Tanítványai és apostolai szintén felfedezik szavainak igazi értékét, amelyet Péter apostol egy alkalommal így foglal össze: „Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68).
Jézus mindennapjainak másik fontos része, hogy együtt van tanítványaival. Ne csupán az apostolok kiválasztásának vagy a tanítványok meghívásának egyszeri eseményeire gondoljunk, hanem arra, hogy az Úr megosztja velük életét. Mindennap együtt van velük, s ők mindenhová követik őt. Hallgatják tanítását, részesei életének, hogy feltámadását követően a Mesterüktől kapott parancsnak megfelelően tanúi legyenek. A tanítványok közösséget alkotnak, amely közösség valamennyi tagja végezni fogja a Krisztustól kapott küldetést. Nem mai értelemben használt „bizalmi állásról” van szó, de a bizalom mindkét részről elengedhetetlen. Jézus megbízik tanítványaiban, rájuk bízza tanítását és ők rá bízzák életüket.
Harmadikként a betegek gyógyítását kell megemlítenünk, amelyek különleges jelei annak, hogy elkezdődött az Isten országa. Csodáival Jézus nem látványosságot akar, nem az érdeklődést akarja felkelteni, hanem megerősítő jelként szolgálnak arra vonatkozóan, hogy Isten irgalma jelen van a világban és minden ember részese lehet.
© Horváth István Sándor

---

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

A szeretet himnusza

Lelki olvasmány Ötvened vasárnap szentleckéjéhez

Írta: P. P. Matthias Gaudron

„Szóljak bár az angyalok nyelvén, ha szeretetem nincsen, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy mint a pengő cimbalom. És legyen bár prófétáló tehetségem, és ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, és legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok. És osszam el bár egész vagyonomat a szegények táplálására, és adjam bár át testemet, úgy hogy elégjek: ha szeretetem nincsen, semmit sem használ nekem! A szeretet türelmes, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik; a prófétálások – véget érnek, a nyelvek – megszűnnek, a tudomány – elenyészik. Mert rész szerint való az, amit megismerünk, és rész szerint való az, amit prófétálunk; midőn pedig majd eljő, ami tökéletes, véget fog érni az, ami rész szerint való. Midőn gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek, úgy viselkedtem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; midőn pedig férfiúvá lettem, felhagytam azokkal, amik gyermekhez valók. Most tükör által homályban látunk; akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerek, akkor pedig úgy fogom ismerni, amint én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek között legnagyobb a szeretet.” (1 Kor 13,1-13)

Az első korinthusi levél 13. fejezete összefüggésben áll Szent Pálnak a karizmatikus adományokról szóló tanításával. Szent Pál azt akarja a korinthusiaknak megmutatni, hogy ezek az adományok semmit sem használnak az őket birtoklóknak, ha nincsenek egyúttal a szeretettől áthatva. Az apostol ezen adományok felsorolását a nyelveken való beszéddel kezdi, mely a korinthusiak számára különösen kívánatosnak tűnt és ezért nagy hatást tett rájuk. Nyilván a vallási meghatottság legnagyobb kifejeződését látták benne (talán a misztérium-kultuszukban létező hasonló eseményekre való emlékezés miatt).

     Szent Pál így válaszol nekik: Még akkor is, ha valaki ezen adománnyal a legmagasabb fokban rendelkezne, ha az angyalokhoz hasonlóan, akik látják Istent, ezzel fejezné ki meghatottságát és lelkesedését, szeretet nélkül olyan lenne csak, mint a zengő érc. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ez adomány ilyen esetben teljesen haszontalan lenne, de tulajdonosának semmit sem használ, akkor sem, ha a csengés vagy a pengés másoknak hasznos ezen szólás szerint: A harang másokat hív templomba, ő maga azonban nem megy be.

Ugyanez vonatkozik a többi adományra is, melyek a legnagyobbakhoz és legfontosabbakhoz tartoznak: a prófétálás, a bölcsesség, a felismerés és a csodát előidézni képes hit. Szeretet nélkül semmit sem használnak birtokosaiknak, és Isten előtt semmilyen érdemet nem szereznek számukra. Mégha az emberek előtt valaki ilyenekkel is csillog, Isten előtt semmi sem lenne!

Még azok a kívülről oly csillogó jótettek, mint a vagyon szétosztása élelemért és az élet feláldozása, szeretet nélkül értéktelenek. Az akkori idő irodalmában található néhány olyan megható történet egyes személyekről, akik többé-kevésbé tiszteletreméltó indítékból önként kiszolgáltatták magukat a tűzhalálnak. Szent Pál teljesen világosan a korinthusiak ellen írja figyelmeztetését, akik nagyra értékelték a külső csillogást, miközben gyakran szeretetlenül viselkedtek egymással szemben, ahogy a levél többi része ezt elárulja.

Szent Pál a szeretet 15 ismertetőjelét sorolja fel, mégpedig úgy, hogy megszemélyesíti a szeretetet: „A szeretet türelmes, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”

Aquinói Szent Tamás szerint minden erény abból áll, hogy valaki helyesen viselkedik a rossz eltűrésében és a jó megtételében. Ezért áll a szeretet tulajdonságainak felsorolásában az első két helyen a türelem és a jóság. Ahogy Isten irántunk való szeretetét gyakran türelmesnek tapasztaljuk és nevezzük, úgy kell a szeretetnek nálunk is türelmesnek lennie. Vagyis a szeretetnek nem szabad rögtön az ellenkezőjébe átcsapnia, ha nem viszonozzák, vagy ha akár vissza is élnek vele.

     A szeretet jóságos, mert másoknak jót tesz. Elajándékozza saját gazdagságát. Szeretni annyit tesz, mint másnak jót kívánni és jót tenni. Ez független a személyes szimpátiától.

     A féltékenység a szeretet egyik pusztulási formája. Féltékenység alatt az apostol valószínűleg elsősorban mások ajándékainak irigylését érti. Az igazi szeretet nem kérkedő és nem felfuvalkodó. Az igazi szeretet a másikat egyenjogúként kezeli, vagy még le is alacsonyítja magát a másik alá, szolgává teszi magát. Ezt nyilván éppen a korinthusiaknak kellett újra és újra elismételni.

A szeretet finom érzéket ad annak felismerésére, ami megfelelő és illő, jobban és mélyebben, mint a világi udvariassági formák vagy illemszabályok. Egyáltalán a szeretet a másokkal való kapcsolatban soha nem a maga javát keresi. A másik embert soha nem teszi a saját vágyának vagy érdekének eszközévé (mint történik ez például egy üzleti barátságnál). A szeretetet még az elszenvedett igazságtalanság sem keseríti meg. Aki néhány fájdalmas megtapasztalás miatt keserűen visszahúzódik, annak kevés szeretete van.

     A szeretet soha nem számítja fel a gonoszságot, mindig kész a megbocsátásra, sőt maga keres a másik számára mentséget, ahogy Krisztus a kereszten vagy Szent István a megkövezése alatt tette.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak, legyen ez a gonoszság felett érzett puszta öröm, vagy mert ezáltal a saját kiválósága világosabban csillog. Néhányan e helyen a kárörömre is gondolnak, holott a szöveg valójában nem említi az ellenségeket ért szerencsétlenséget. Viszont a szeretet mindig örül annak, ha a világon bárhol az igazság győzedelmeskedik a tévedés és a hazugság felett, bárhol is legyen az a hely, ahol fel és elismerték az igazságot.

A „mindent eltűr” kifejezést úgy is le lehet fordítani, hogy „mindent betakar”, nevezetesen mások hibáját. Ezért beszélünk arról, hogy valamit „a szeretet köntösével befedni”.

     „Mindent elhisz”: a szeretet a másikkal szemben egyszerűségre és arra az alapvető készségre vezet, hogy hisz a másiknak, természetesen nem az okosság kikapcsolásával. Nem jelent vétket a szeretet ellen, ha olyan valakiben nem bízunk, aki ismételten megbízhatatlannak és hazugnak mutatta magát. Mindazonáltal egy alapjában bizalmatlan és gyanakvó magatartás másokkal szemben igenis a szeretet hiányáról árulkodik.

     A szeretet a másik számára is mindig a legjobbat reméli, és mindenek előtt nem kételkedik a másik üdvével kapcsolatban. Ezt a reményt különösen az anyáknak és a lelkivezetőknek kell érezniük, akiknek gyakran sok okuk van az aggodalomra a rábízottak lelki üdvét illetően.

     A szeretet adja az erőt is olyan dolgok elviselésére, melyek alatt különben összeroppanna az ember. Aki szeret, annak több ereje, energiája és kitartása van. Valaki számára, akit szeretünk, olyan dolgokat is meg tudunk tenni, melyekre másoknál nem lenne elég erőnk.

A szeretet örök, míg a karizmák – mindegy, hogy fontosak és nagyra becsültek vagy kevésbé hasznosak – elmúlnak. Ezek csak e világra érvényesek, a mennyben nem lesz már rájuk szükség: „A szeretet soha meg nem szűnik; a prófétálások – véget érnek, a nyelvek – megszűnnek, a tudomány – elenyészik. Mert rész szerint való az, amit megismerünk, és rész szerint való az, amit prófétálunk; midőn pedig majd eljő, ami tökéletes, véget fog érni az, ami rész szerint való.”

     Minden evilági Isten-felismerés tökéletlen. Ha a boldog Isten-színelátása eljön, a tökéletlen, a hitre alapuló felismerés véget ér. Ezzel szemben a szeretet, bár mértékében és intenzitásában nőni fog, lényegét tekintve ugyanaz marad. Az evilági közvetett és obskurus Isten-ismeret felváltását Isten közvetlen és tiszta színelátásával Szent Pál egy példával magyarázza meg: „Midőn gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek, úgy viselkedtem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; midőn pedig férfiúvá lettem, felhagytam azokkal, amik gyermekhez valók. Most tükör által homályban látunk; akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerek, akkor pedig úgy fogom ismerni, amint én is ismert vagyok.”

     Egy gyermek még nem tud helyesen beszélni, még gügyög. Még ennél is kevésbé tudja a dolgokat helyesen megítélni. Hiányzik nála az egésznek és a lényegnek a meglátása, valamint a tapasztalat. Például többnyire semmi értelme egy gyereket megpróbálni érvekkel meggyőzni arról, hogy ne egyen sok csokoládét. Ezzel szemben a felnőtt nem csak egy naggyá nőtt gyermek, hanem olyan valaki, aki megtalálta a módját, hogy a világot megismerje és megítélje.

     Ugyanígy van egy lényeges különbség az evilági hitbeli felismerés és a mennyei leplezetlen látás között. A mi Isten-ismeretünk most csak közvetett (per speculum, olyan mint a tükör által – néhányan ehelyütt arra a tökéletlen képre gondolnak, amit az antik fémtükrök vetettek vissza) és talányos (in aenigmate). Az eljövendő életben azonban közvetlen (facie ad faciem – színről színre) lesz. Akkor Istent ugyanolyan világosan fogjuk felismerni, mint Ő minket.

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek között legnagyobb a szeretet.” – Ez a fent említett boldog állapot számunkra még nem következett el. A mostani időre ezért számunkra csak a három isteni erény marad mint szükséges és lényeges alaperők. A karizmatikus adományokat nem mindenki bírja, és ezek nem is szükségesek mindenki számára. Ezzel szemben hitre, reményre és szeretetre mindenkinek szüksége van. A három közül a legnagyobb a szeretet, mivel e nélkül nem létezik valódi erény, és a három közül egyedül ez marad meg az eljövendő életre is.

     „Életünk végén a szeretet alapján ítélnek felettünk” – mondta Kis Szent Teréz. A szeretet mértéke megfelel a megszentelő kegyelem mértékének, amit birtoklunk, és mennyei boldogságunk mértékének nagyságát is mostani szeretetünk mértéke határozza majd meg. Minden más érdektelenné és mellékessé válik akkor.

Törekedjünk hát szeretetre; de nem szentimentális, édeskés, hanem valódi és erős szeretetre, mely a nagy szenvedéseket is elviseli, és a kellemetlenségek ellenére is jót tesz másoknak. 

Forrás ~ Internet