'Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!'

    Ne dicsekedjék a bölcs a saját bölcsességével, sem az erős a maga erejével, sem a gazdag tulajdon gazdagságával (vö. Jer 9, 22-23).  De hát akkor mi az igazi dicsekvés, és miben igazán nagy az ember? Aki dicsekszik, abban dicsekedjék, hogy tudja és fölfogja: én vagyok az Úr - mondja a Szentírás (uo.).
  

   Az az ember nagysága, az dicsősége és méltósága, hogy megismerje azt, ami igazán nagy, ahhoz ragaszkodjék, és a dicsőség Uránál keresse a dicsőséget. Ugyanis amikor ezt mondja az Apostol: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék, akkor így beszél: Krisztus Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! (1 Kor 1,30-31)
 

     Isten előtt ugyanis az a tökéletes és teljes dicsekvés, amikor valaki nem a saját igaz voltával kérkedik, hanem az igazság színe előtt tudatában van bűnös voltának, és tudja, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit teheti megigazulttá.
   

  Pál is azzal dicsekszik, hogy megveti saját igaz voltát; viszont keresi a hitből való megigazulást, amely Krisztus által Istentől való, hogy megismerje Krisztust, az ő feltámadásának erejét és a szenvedésében való részesedést. Hasonlóvá lett hozzá halálában, hogy így eljusson a halálból való feltámadásra is.
 

     Itt megszűnik minden gőgös büszkeség. Semmid nincs, ó ember, amivel dicsekedhetnél, hiszen minden dicsőséged és reményed abban van, hogy meghaljon mindaz, ami a sajátod, és Krisztusban keresd az új életet. Ennek részesei vagyunk már akkor, amikor ennek az új életnek kezdetét megkapjuk, és már teljesen kegyelemből és Isten ajándékából élünk.
     

Isten maga műveli bennünk jóakarata szerint a szándékot meg a végrehajtást is (vö. Fil 2,13). Ugyancsak Isten az, aki a Szentlélek által kinyilatkoztatja bölcsességét, amelyet arra rendelt, hogy a mi dicsőségünk legyen. Isten ad erőt és kedvet a munkához. Többet dolgoztam mindegyiküknél - mondja Pál -, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van (1 Kor 15,10). 

Isten kiment bennünket a veszedelmekből minden emberi remény ellenére is. Mi már el is fogadtuk magunkban a halálos ítéletet - írja Pál -, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is megment (2 Kor 1,10). 

 

Nagy Szent Vazul püspök szentbeszédeiből

Forrás ~ Internet

'Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált.'

Rómaiaknak írt levél 5. fejezet 6.

 

'Ellenben igenis dicsekedhetünk erőtlenségeinkkel és a mi Urunk Jézus Krisztus szent keresztjének mindennapi hordozásával.'

 Assisi Szent Ferenc

'Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti lelkét a haláltól, és tömérdek bűnre fátyolt borít.'

Jakab levele 5. fejezet 16.19-20.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. február 29. – Hétfő

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: 'Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.' Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

Elmélkedés

A nagyböjti időszakban Jézus halálának és feltámadásának ünnepére készülünk. Azt próbáljuk megérteni, hogyan vezettek az események odáig, hogy Jézust keresztre feszítsék. Az események hátterében egyrészt az isteni akaratot látjuk. A mennyei Atya azt akarta, hogy a Fiúisten az önként vállalt szenvedéssel és önfeláldozásával váltsa meg a világot. Emellett az evangélisták arra törekszenek, hogy bemutassák az emberi oldalt is. Nem a hirtelen népharag okozta ugyanis Jézus vesztét, hanem fokozatosan alakult ki az ellenállás vele szemben a vallási vezetők részéről. Jézus názáreti fellépéséről olvasunk az evangéliumban a mai napon, amely eset azt tanúsítja, hogy nem volt mindenhol sikeres az Úr tevékenysége. Abban a városban, ahol ifjúkorának éveit töltötte, szavai megbotránkozást váltanak ki. Egy hívő zsidó ember számára, aki a választott nép tagjának tartotta magát, elképesztő gondolat volt az, hogy Isten nem csak Izrael népét, hanem más nemzeteket is meghív az üdvösségre és jóságát másoknak is megmutatja. Jézus éppen ilyen példákat említ beszédében az ószövetségi időkből. Illés próféta korában a nagy éhínség idején egy pogány asszony megélhetéséről gondoskodott Isten, Elizeus idején pedig egy szíriai, azaz szintén pogány emberrel tett Isten csodát, gyógyította ki őt leprás betegségéből. Jézus azt tanítja, hogy Isten nem egyetlen népnek, hanem minden embernek felkínálja az üdvösséget.

© Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

'Egy szamariai asszony odament vizet meríteni'

    Egy asszony odament (Jn 4,7). Az Egyháznak előképe ő, nem a már megigazultnak, hanem annak, amely majd megigazult lesz. Ezt mutatja ugyanis a beszélgetés. Mit sem sejtve érkezett oda az asszony, ott találta Jézust, aki aztán beszélgetni kezdett vele. Lássuk tehát, mit beszélt vele, miért ment oda ez a szamariai asszony vizet meríteni. A szamaritánusok nem tartoztak a zsidó néphez, származásukat tekintve idegenek voltak. A valóság képéhez hozzátartozik még az is, hogy ez az asszony, aki az Egyházat jelképezi, az idegenek közül jött. Az Egyháznak ugyanis a zsidó néptől idegen pogányság köréből kellett jönnie. 

     Tehát ennek az asszonynak a szavaiban mi magunkat halljuk meg; ismerjünk rá benne magunkra, és adjunk hálát az Istennek benne önmagunkért. Az asszony ugyanis előkép volt csupán, nem maga a valóságos Egyház. Hiszen az Egyház benne csak előre jelezte a jelképét, és ilyen lett valóságban is. Hitt ugyanis abban, aki róla ezt az előképet tárta szemünk elé. 

Tehát odament vizet meríteni. Egyszerűen azért jött, hogy vizet merítsen, ahogyan ezt mind a férfiak, mind a nők egyaránt szokták.  Jézus megszólította: 'Adj innom!' Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: 'Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?' A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal (Jn 4,7-9). 

     Figyeljétek meg: a zsidók egyáltalán nem használták az idegenek edényeit. Minthogy pedig az asszony vitt magával vízmerítő edényt, azon csodálkozott, hogy egy zsidó férfi inni kért ebből tőle, mert ez nem volt szokásban náluk. Ő azonban, aki inni kért, már az asszonynak a hitére szomjazott. Végül halld meg: ki az, aki inni kér. Jézus ezt felelte neki: Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki ezt mondja neked: 'Adj innom', inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked (Jn 4,10).
    

 Innivalót kér, de innivalót is ígér. Mintha rászorulna arra, hogy kapjon, pedig annyira bővelkedik, hogy másokat is ki fog elégíteni. Jézus mondta neki: Ha ismernéd Isten ajándékát. Isten ajándéka a Szentlélek. Egyelőre még nem szól teljes nyíltsággal az asszonyhoz, lassanként férkőzik közel a szívéhez. Talán már tanítja is. Van-e kedvesebb, van-e jóságosabb ennél a buzdításnál? Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki ezt mondja neked:'Adj innom', inkább te kérnél tőle, s ő élő vizet adna neked. Ugyan melyik vízből akart adni, ha nem abból, amelyről ezt írták: Tenálad van az élet forrása? (Zsolt 36,10) Hogyan is szomjaznának azok, akik házad gazdagságától megittasodnak? (Zsolt 35,9)    

A Szentlélek gazdag bőségét ígérte meg tehát, de az asszony ezt még nem fogta fel. Minthogy még nem értette, mit is válaszolt? Az asszony kérte: Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni (Jn 4,15). A szükség kényszerítette, hogy dolgozzék, a fáradtság miatt viszont húzódozott a munkától. Bárcsak hallotta volna már: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok, én megkönnyítelek titeket! (Mt 11,28).  Ezeket ugyanis épp azért mondta neki Jézus, hogy többé már el ne fáradjon; de ezt ő még nem értette meg.

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Forrás ~ Internet

 

 AZ ÉLŐ VÍZ ÍGÉRETE

'Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.' Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.'

János evangéliuma 7. fejezet 37b.-39. 4. fejezet 14.

Forrás ~ Internet

URUNK KÖNYÖRÜL RAJTUNK

Krisztus Urunk megparancsolta, hogy virrasztással és imádsággal
küzdjünk a kísértések ellen. Kérjük őt buzgón:

Figyelj ránk, Urunk, és könyörülj rajtunk!

Krisztus Jézus, te azt ígérted, hogy velünk leszel, amikor nevedben jövünk össze imádságra, engedd, hogy mindig veled együtt imádjuk az Atyát a Szentlélekben!

Figyelj ránk, Urunk, és könyörülj rajtunk!

Égi Jegyes, tedd ragyogó tisztává Egyházadat,

és engedd, hogy reményben és a Szentlélek erejében járjon!

Figyelj ránk, Urunk, és könyörülj rajtunk!

Emberszerető Istenünk, add, hogy törődjünk felebarátainkkal,
 amint azt mindnyájunknak megparancsoltad,

hogy minél erőteljesebben ragyogjon mindenkiben üdvözítő világosságod!

Figyelj ránk, Urunk, és könyörülj rajtunk!

Békesség Királya, add, hogy a te békéd uralkodjék a világban,

hogy mindenütt és egyre jobban megértsék üdvözítő jelenlétedet!

Figyelj ránk, Urunk, és könyörülj rajtunk!

Nyisd meg minden meghalt testvérünk előtt a boldog örökkévalóság kapuját,

és vezesd be őket a romolhatatlanság és a dicsőség honába!

Figyelj ránk, Urunk, és könyörülj rajtunk! Amen.

Forrás ~ Internet

 

'Ha gyermekeiddel együtt szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, s hallgatsz mindenben a szavára, ahogy ma megparancsoltam neked: az Úr, a te Istened változtat sorsodon, megkönyörül rajtad.'

Második Törvénykönyv 30. fejezet 2-3a.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. február 28. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: 'Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.' Aztán egy példabeszédet mondott. 'Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.' Lk 13,1-9

Elmélkedés ~ Kinek a problémája?

 

Az első keresztény századok egyházatyái prédikációit és a középkor szentjeinek írásait átszövi az a gondolat, hogy az ember legnagyobb problémája a bűn. Elsősorban nem mások bűneivel foglalkoznak, hanem személyes tapasztalatukról beszélnek, bűnösnek tartják magukat Isten előtt. Nagy önismeret, őszinteség és alázat kell ahhoz, hogy valaki beismerje bűnösségét, és alázat szükséges ahhoz is, hogy valaki ki tudja mondani a bocsánatkérő szavakat. Amikor a régi idők igehirdetői a bűnt az ember legnagyobb problémájának nevezik, akkor nem másokban akarnak bűntudatot ébreszteni, hanem önmagukban tudatosítják a bűnt és magukat indítják bűnbánatra. Napjainkban sok emberből hiányzik a bűntudat. Egészen nyilvánvalóan bűnös cselekedeteket sem tartanak bűnnek vagy saját bűneik miatt is inkább másokat hibáztatnak. Jó volna őket segíteni abban, hogy legyen bűntudatuk és problémát jelentsen számukra a bűn. Mi a szándékom e gondolatokkal? Nem bűntudatot akarok ébreszteni. Mert nem bűntudatot kell ébreszteni kívülről a másik emberben, hanem őneki kell eljutnia arra a lelki szintre, hogy érezze felelősségét és tudatában legyen bűnösségének. És ha valakiben felébred a helyes bűntudat, akkor ne essen kétségbe, hanem gondoljon Isten irgalmára! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét Isten mindenkinek felkínálja, örömmel bocsát meg nekünk. Miért van az, hogy Isten ennyire irgalmas? Miért van az, hogy akárhányszor is megbántjuk őt bűneinkkel, ő mindig megbocsát? Miért ennyire türelmes hozzánk? Talán azért, mert a bűn Isten problémája. Isten akkor is problémának tekinti az ember bűnét, ha az ember nem tekinti annak és könnyedén átsiklik felette. A bűnbeeséstől, Ádám és Éva cselekedetétől kezdve Isten megoldást keres a bűn problémájára, mert az elszakítja őt legfontosabb teremtményétől, az embertől, akit szeret. Törvényt ad, hogy az ember tudja, mi a jó és a rossz, és segítse őt a bűnös és az igaz élet útjának felismerésében. Időnként küldöttei által figyelmeztet, ha az ember letér az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldi Fiát, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerzi az ember számára a megváltást, az Istennel való kiengesztelődést. Mennybemenetele után pedig kiárad a Szentlélek a bűnök bocsánatára. Bár a modern világban élő ember sokszor irtózik a bűntudattól és menekül a személyes felelősségvállalás elől, Isten továbbra is problémának tekinti a bűnt, az ember bűnét, az én bűnömet. Az ember rossz cselekedeteit az igaz és szent Istenhez való viszonyában nevezhetjük bűnnek. Ha nem ismerem el Isten létezését vagy semmilyen kapcsolatom nincs vele, akkor könnyedén kimondom, hogy nem vagyok bűnös, nincs bűnöm. Sokak hitetlenségének hátterében talán ez a gondolat húzódik meg. Mások azért nem akarják elismerni bűnösségüket, mert nem ismerik a bűntől való szabadulás lehetőségét, Isten végtelen irgalmát. Ahogyan a bűn csak az ember és Isten viszonylatában értelmezhető, úgyanúgy a bűntől való megszabadulás is: önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, Isten az, aki megbocsát, azaz eltörli azt. Jézus figyelmeztetése kortársainak és nekünk is szól: 'Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek ti is mindnyájan.'

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem!

'Ragaszkodjunk Istenhez, az egyetlen igazi jóhoz!'

    Ahol az ember szíve van, ott van a kincse is; az Úr pedig nem szokta megtagadni jó adományát azoktól, akik azt kérik. Tehát mivel az Úr jó, és leginkább azokhoz jó, akik hűségesen kitartanak mellette, ragaszkodjunk hozzá, legyünk vele egész lelkünkkel, egész szívünkkel, minden erőnkkel, hogy fényében legyünk, lássuk dicsőségét, és élvezzük a mennyei gyönyörűség kegyelmét. Arra a jóra irányítsuk figyelmünket, abban legyünk, abban éljünk, és ahhoz ragaszkodjunk, amely meghalad minden értelmet és minden megfontolást, meg örök békét és nyugalmat ad; ez a béke pedig minden értelem és elgondolás felett áll.

     Ez az a jó, amely mindent betölt, s mi mindnyájan benne élünk, és tőle függünk, nála nagyobb nincsen, hiszen isteni. Senki sem jó, csak egyedül Isten, tehát ami jó, az isteni, és ami isteni, az jó, ezért mondja a Szentírás: Ha megnyitod kezedet, mindenek jóval telnek el (Zsolt 103,28). Méltán Isten jósága révén kapunk minden olyan jót, amihez rossz nem keveredik.  Ezt a jót ígéri a Szentírás a hívőknek, amikor ezt mondja: A föld legjavából esztek (Iz 1,19).
   

  Meghaltunk Krisztussal; Krisztus halálát hordozzuk testünkben, hogy Krisztus élete is megnyilvánuljon bennünk. Tehát már nem a saját életünket éljük, hanem Krisztusét, az ártatlanság, a tisztaság, az egyszerűség életét, és a minden erénnyel teljes életet. Feltámadtunk Krisztussal, hogy benne éljünk, hozzá emelkedjünk fel, hogy az a kígyó, amely megsebezte a sarkunkat, újra ránk ne találjon a földön.
    

 Meneküljünk innen! Elmenekülhetsz lélekben, még ha a test visszatart is. Képes vagy rá, hogy itt is légy, és az Úrnál is legyél, ha hozzá ragaszkodik a lelked, ha gondolataidban utána jársz, ha a hitben, még nem látás szerint követed utait, ha hozzá menekülsz. Hiszen menedék és erő az, akihez Dávid így szólt: Hozzád menekültem, és nem csalódtam (vö. Zsolt 76,3). 

     Tehát mivel menedék az Isten - Isten azonban az égben és az egek fölött van -, el kell hát futnunk innen oda, ahol béke van, ahol küszködés nélküli nyugalom van, ahol a nagy nyugalom napját ünnepeljük, ahogy Mózes mondja: A föld szombatja is tápláljon téged (Lev 25, 6). Istenben megnyugodni és az ő szépségében gyönyörködni ugyanis olyan, mint egy örömmel és nyugalommal teljes lakoma. 

     Fussunk, mint a szarvasok, a vizek forrásaihoz; amire Dávid szomjazott, szomjazza azt a mi lelkünk is. Ki ez a forrás? Halljad: Tenálad van az élet forrása (Zsolt 35, 10). Ennek a forrásnak mondja a lelkem: Mikor mehetek, és jelenhetek meg színed előtt? (vö. Zsolt 41, 3) A forrás ugyanis az Isten. 

Szent Ambrus püspöknek 'Elfordulás a világtól' című értekezéséből

Forrás ~ Internet

 

'Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti lelkét a haláltól, és tömérdek bűnre fátyolt borít.'

Jakab levele 5. fejezet 16.19-20.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. február 27. – Szombat

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. 'Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük' - mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: 'Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: 'Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.' Az atya odaszólt a szolgáknak: 'Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.' Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt - felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.' Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három olyan példabeszédet olvashatunk, amelyek Isten irgalmáról szólnak. Az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról - pénzről - és az elveszett - tékozló fiúról szóló hasonlatok egyaránt arról tanítanak, hogy az irgalmas Isten keresi elveszett gyermekeit és kész megbocsátani, visszafogadni mindenkit szeretetébe. A megtalálás, a visszatalálás öröme visszatérő elem mindhárom hasonlatban. Az elveszett bárányt megtaláló és a nyájhoz visszavivő pásztor, az elveszett pénzdarabot kutató és meglelő háziasszony, valamint a fiára váró és őt szeretettel visszafogadó apa nem akarja örömét magába zárni, hanem másokat is örvendezésre hívnak.A három hasonlattal Jézus fokozatosan világítja meg, hogy miről is akar tanítást adni. Az elsőben egy állat, egy bárány szerepel, a másodikban egy tárgy, egy pénz, és csak a harmadikban szerepel egy ember. A fokozatosság abban is megjelenik, hogy sem a bárány, sem a pénz nem tehet arról, hogy elveszett, a fiú viszont már szabad döntést hoz arról, hogy 'elveszik,' kilép az atyai házból. Az Isten elleni lázadás, az engedetlenség, a bűn mindig az ember tudatos döntése, választása és nem a véletlen műve. Isten azt szeretné, ha bűnünket megbánnánk és visszatérnénk hozzá. Ő irgalmas és mindig örömmel vár minket.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben ne elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!

'Az Úr szövetsége'

    Mózes a Második Törvénykönyvben így szólt a néphez: Az Úr, a te Istened szövetséget kötött Hóreb hegyén, és nem atyáitokkal kötötte ezt a szövetséget, hanem veletek (MTörv 5, 2-3). Miért nem kötött szövetséget az atyákkal? Mert a törvényt nem az igaz emberért hozták (1 Tim 1,9).

 Az igaz atyák ugyanis a tízparancsolat erejét szívükbe és lelkükbe írva magukban hordozták; szerették Istent, aki teremtette őket, és őrizkedtek attól, hogy igazságtalanok legyenek embertársaikkal szemben. Ezért nem volt szükségük rá, hogy írott fenyítő szavakkal figyelmeztessék őket, mivel magukban hordozták a törvény igazságát.

Amikor azután ez az igazság és szeretet, amellyel Isten iránt viseltettek, feledésbe merült és kialudt Egyiptomban, Isten szükségszerűen szavak által nyilatkoztatta ki önmagát, mivel igen nagy jóakarattal volt az emberek iránt. Csodásan kivezette népét Egyiptomból, hogy az ember újra Isten tanítványa és követője legyen, és megbüntette az elégedetleneket, hogy kevésbe ne vegyék azt, aki magának alkotta őket.

Mannával táplálta a népet, hogy megfelelő élelemhez jussanak, ahogy Mózes a Második Törvénykönyvben mondja: Mannával táplált téged, amelyet nem ismertek atyáid, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, amely az ő ajkáról való (MTörv 8, 3).

    Megparancsolta az Isten iránti szeretetet, és sürgette az igazságosságot az embertárs iránt, hogy az ember se igazságtalan, se Istenhez méltatlan ne legyen, előkészítve az embert a tízparancsolattal a saját barátságára és az embertársakkal való egyetértésre. Mindez az embernek vált javára, hiszen Isten semmire sem szorul rá az embertől.

     Ezek a dolgok megdicsőítették az embert azzal, hogy meghozták neki Isten barátságát, amelyet nélkülözött, Istennek azonban nem adtak ezek semmit. Isten ugyanis még az ember szeretetére sem szorul rá. Az ember híjával volt Isten dicsőségének, amelyet semmi más módon meg nem szerezhetett, csak iránta való engedelmességgel. Emiatt mondta nekik újra Mózes: Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok; szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá! Mert ez jelenti számodra az életet és napjaidnak hosszúra nyúlását (MTörv 30,19-20).

     Hogy erre az életre előre felkészítse az embert, az Úr saját maga a tízparancsolat szavait minden ember számára is kihirdette. Ezért ugyanígy változatlanul vonatkoznak azok mireánk is, és a testben történt eljövetelével nemcsak hogy nem szűntek meg, hanem terjedelmükben még meg is növekedtek ezek.  Mózes által külön-külön adta a népnek a szolgaság parancsait; ezek alkalmasak voltak a nép oktatására és fenyítésére, ahogy maga Mózes mondta: Megparancsolta akkor nekem az Úr, hogy tanítsam nektek az igazságot és az ítéletet (vö. MTörv 4,5).

     Ezeket tehát, amelyeket jelként és szolgaságra kaptak, Krisztus a szabadság új szövetségével lehatárolta. Ami azonban természetes, szabad, és mindenkivel közös, azt gyarapította, kiterjesztette, irigység nélkül adva meg az embereknek az örökbefogadás révén azt, hogy Istent Atyának ismerjék, és őt teljes szívükből szeressék, és ellenkezés nélkül kövessék Igéjét. 

Szent Iréneusz püspök és vértanú 'Az eretnekségek ellen' című értekezéséből

Forrás ~ Internet

 

'A te néped és tulajdonod vagyunk, Urunk. Tartsd nyitva szemed szolgádnak és népednek könyörgésére, s hallgass meg minket mindenben, amiért csak hozzád kiáltunk! Hisz kiválasztottál minket magadnak a föld népei közül.'

Királyok I. könyve 8. fejezet 51-53a.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2016. február 26. – Péntek

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: 'Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: 'A fiamat csak megbecsülik!' Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: 'Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!' Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?' Ezt válaszolták: 'Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.' Jézus így folytatta: 'Nem olvastátok soha az írásokban: 'A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!' Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.' A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta. Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Izajás próféta könyvének 5. fejezetében olvasható az Úr szőlőskertjéről szóló ének, amely szerint a választott nép, Izrael népe az Úr által telepített szőlő. Isten gondoskodik népéről, gondozza, őrzi szőlőjét és azt reméli, hogy termést hoz, a nép engedelmeskedik neki, de ez a várt eredmény elmarad. Az éneket rendszeresen olvasták a zsinagógai istentiszteleten, ezért a vallásos zsidók jól ismerték. Jézus példabeszédének kezdete hasonlít az Úr szőlőjéről szóló énekre, ezért a hallgatóság rögtön megértette, hogy olyan példázat következik, amelyik Izrael népéről szól. Az engedetlenség, az Isten elleni lázadás és szembefordulás motívuma Jézus hasonlatában is megjelenik: a szőlőskert bérlői fellázadnak a gazda ellen, meg akarják szerezni a birtokot, bántalmazzák a tulajdonos küldötteit, azaz a prófétákat, és végül attól sem riadnak vissza, hogy a tulajdonos fiát megöljék. Ez utóbbi egyértelmű utalás arra, hogy Jézus az Isten Fia, akit megölnek, keresztre feszítenek az elvetemült szándékú emberek. A gonosz szőlőmunkások megbüntetése figyelmeztetés, hogy minden bűnnek lesz következménye.

Jézus példabeszéde arról tanúskodik, hogy a mi Urunk tudatosan vállalja a prófétai sorsot, az elutasítást, a szenvedést és a halált. Küldetéstudata erősítsen minket keresztény hivatásunkban!

© Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet, hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

'Az igazi istenfélelem'

    Boldog mind, aki féli az Urat, aki az ő útjain halad (Zsolt 127,1). Valahányszor az Úr félelméről van szó a Szentírásban, sohasem szabad figyelmünket elszigetelten csak a félelemre korlátozni, mintha ez egyedül elég lenne nekünk a hitünk teljességéhez; hiszen sok minden kell még ehhez, és még sok előzménye is van ennek, és ezek mutatják meg így együtt aztán az Úr félelmének értelmét és tökéletességét. Érthető ez már abból is, amit Salamon mond a Példabeszédek könyvében: Ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét (vö. Péld 2,3-5).

     Lássuk tehát, hogy milyen fokozatokon át juthatunk el az Úr félelmére.
     A bölcsességet kell kérni először, és azután mindazt, amit olvasunk, értelmünkkel jól át kell gondolnunk, majd keresnünk és kutatnunk kell benne a bölcsességet; és csak akkor lesz érthetővé számunkra az Úr félelme. Ezt a félelmet azonban nem abban az értelemben kell vennünk, amint azt az általános emberi vélekedés tartja.

     A félelem ugyanis emberi gyengeségünknek az a rettegő ijedelme, amikor már előre félünk, hogy el kell szenvednünk olyan valamit, amit nem szeretnénk, hogy bekövetkezzék. Előidézi és felfokozza ezt a félelmet tehát a bűnről vádló lelkiismeret, egy felettesnek a hatalma, egy erősebbnek a támadása, egy betegség körülményei, egy vadállattal való találkozás vagy bármilyen rosszból származó szenvedés. Tehát ezt a félelmet nem tanulás révén szerzik meg az emberek, hanem ez a gyenge emberi természet velejárója. Nem is kell attól félnünk, hogy ezt megtanuljuk, hiszen ezt az ijedelmet már előidézi bennünk maga az a dolog, amitől félünk.

     Ezzel szemben az Úr félelméről ezt mondja a Szentírás: Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére oktatlak titeket (Zsolt 33,12). Tehát meg kell tanulnunk az Úr félelmét, mert ezt tanítják. Ez a félelem ugyanis nem rettegésből ered, hanem hitünk tanításának a megfontolásából következik. Nem is az emberi természet rettegő ijedelme idézi elő, hanem éppen a parancsok megtartásával és feddhetetlen életünk jócselekedeteivel és az igazság ismeretével kell együttjárnia.

     A mi számunkra Isten félelme teljesen az ő szeretetét jelenti, az iránta való tökéletes szeretet ugyanis kizárja a félelmet. Isten iránti szeretetünk sajátos tevékenysége a következőkben mutatkozik meg: engedelmeskedünk intéseinek, megtartjuk parancsait és bízunk ígéreteiben. Hallgassuk csak, mit mond a Szentírás: Izrael, mit kíván tőled az Úr, a te Istened? Csak azt, hogy Uradat, Istenedet féld, az ő útjain járj, és szeresd őt; tartsd meg parancsait teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy így jó sorod legyen (vö. MTörv 10, 12).

     Sokfélék az Úr útjai, sőt ő maga is út. Amikor önmagáról beszél, útnak is nevezi magát, és azt is megmondja, hogy milyen értelemben érti ezt: Senki sem juthat el az Atyához, csak általam (Jn 14, 6).
     Sokféle utat kell megvizsgálnunk, és sok erőfeszítésbe kerül, amíg megtaláljuk azt az egyet, amely egyedül helyes. Sokak bölcs tanítása segít ugyan abban, hogy megtaláljuk az örök életre vezető egyetlen utat. Utakat tár elénk az ószövetségi törvény, utakat mutatnak a próféták, utakat tárnak elénk az evangéliumok, utakat az apostolok, és utakat mutatnak a parancsokban előírt különböző cselekedetek. Boldogok mindazok, akik Isten félelmében járják ezeket az utakat. 

Szent Hiláriusz püspöknek a zsoltárokról írt értekezéseiből

Forrás ~ Internet

 

'Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által, hogy a mennyben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok. Az Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon.'

Péter első levele 1. fejezet 3-5.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. február 25. – Csütörtök

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: 'Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám - kiáltotta újra -, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.' Lk 16,19-31

Elmélkedés

Két emberről mond Jézus példabeszédet a mai evangéliumban. Az egyik végtelenül gazdag, a másik végtelenül szegény. Jézus látványos lakomával szemlélteti a gazdag ember jólétét, akinek mindene megvan ezen a világon. Óriási az ellentét, amikor a koldus bemutatása következik, összeszorul a szívünk, amikor rá gondolunk, akinek még egy tiszta ruhadarabja sincs, amivel lemoshatná, megtörölhetné sebekkel teli testét. Nem egymástól távol élnek ők, hisz a gazdag ember házának kapuja előtt fekszik a szegény. Ilyen módon Jézus kapcsolatot teremt a gazdag és a koldus között. A gazdag tudna segíteni a szegényen, de nem teszi meg. Bizonyára meg sem érezné, ha legalább egy keveset adna neki, de eszébe sem jut. A gazdagság vakká, érzéketlenné teszi, észre sem veszi a másik ember nyomorúságát. A túlvilágon, a haláluk után fordul a sorsuk: a szívtelen gazdag a kárhozatra, a szegény az üdvösségre jut. Érdekes, hogy a példabeszédben a koldusnak megtudjuk a nevét, Lázárnak hívják. Jézus egyetlen más példabeszédében sincs a szereplőknek neve, ez az egyetlen kivétel. Nem tudjuk, hogy hívták az irgalmas szamaritánust vagy a bajba került embert, akin segített, nem ismerjük sem a tékozló fiú, sem az apjának nevét, nincs neve a királynak, aki talentumokat bíz szintén névtelen szolgáira és folytathatnánk a sort. Itt viszont van a szereplőnek neve, a koldust Lázárnak hívják, s ez a név a héber nyelvben azt jelenti: Isten segít. A szegény, akit a gazdagok észre sem vesznek, egyedül Isten segítségére számíthat.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Nem tudom, hogy milyen megpróbáltatások és nehézségek várnak ma rám, de azt tudom, hogy minden a te akaratodból történik Uram s ez elég nekem. Kérlek, adj erőt, türelmet és alázatot, hogy a rám váró nehézségekkel szeretetedhez méltón nézhessek szembe, s így áldozatomat egyesíthessem Szent Fiad krisztusi áldozatával.

'Mutasd meg, Urunk, kit választottál'

    Az Úr mennybemenetele utáni napokban Péter a tanítványok körében szólásra emelkedett (ApCsel 1,15). Mint tüzes lelkű ember, és akire Krisztus a nyáját rábízta, mint első a testületben, mindig elsőnek is kezd beszélni: Férfiak, testvérek, valakit választani kell körünkből (vö. ApCsel 1,21-22). Megengedi a sokaságnak az ítéletet, ezzel egyszerre megtiszteli azokat, akik választanak, és elejét veszi a könnyen előfordulható féltékenykedésnek, az ilyesmi ugyanis sok baj forrása szokott lenni. 

     Nem lett volna-e szabad, hogy Péter egymaga válasszon ki valakit? De igen! Ezt azonban nem teszi, nehogy részrehajlónak tűnhessék fel. Egyébként is, még nem kapta meg a Szentlelket. Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást (ApCsel 1,23). Nem Péter jelölte ki őket, hanem valamennyiük közös akarata. Az indítványt azonban Péter adta elő, és jelezte is, hogy ez nem tőle származik, hanem már régen megmondta a prófétai jövendölés. Ő tehát csak értelmezője a jövendölésnek, és nem a maga akaratát kényszeríti a többiekre. 

     Kell tehát - mondta -, hogy valaki azok közül, akik mindig velünk tartottak… Figyeljünk fel, mennyire azt akarta, hogy ezek valóban szemtanúk legyenek; jóllehet a Szentlélek eljön majd, hogy érvényesítse a választást. 

     Valaki azok közül - folytatja -, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt… (ApCsel 1,21). Ez pedig azt is jelenti, hogy ők együtt laktak vele, nem csupán csak tanítványok voltak. Kezdettől fogva ugyanis sokan követték őt. Emlékezzünk, a Szentírás mondja: A kettő közül, aki János szavára követte Jézust, az egyik… (Jn 1,40). 

     Akik mindig velünk tartottak olvassuk -, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől (ApCsel 1,21). Méltán hangsúlyozza ezt, hiszen amik azelőtt történtek, azoknak egyikük sem volt szemtanúja, hanem azt a Szentlélektől tudták meg. 

     Majd folytatja: …egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról. Nem azt mondta: sok minden dologról, hanem: feltámadásáról. Csak erről. Mert leginkább az volt hitelre méltó, aki elmondhatta, hogy: 'Aki evett és ivott, és akit keresztre feszítettek, ő maga az, aki feltámadt.' Így tehát nem az volt a szükséges, hogy tanú legyen akár az ezt megelőző, akár az ezt követő időkre, sem a csodajelekre, hanem csak a feltámadásra! Amazok ugyanis nyilvánosan történtek, és közbeszéd tárgya voltak, feltámadása azonban nem szemtanúk előtt történt, és egyedül csak őelőttük nyilvánult meg. 

     Ekkor valamennyien együtt imádkozva kérték: Uram, te belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg… Te, nem pedig: mi. Nagyon alkalmas pillanatban nevezik Istent a szívek ismerőjének, mert őneki kellett kiválasztania, nem másnak. Milyen biztosak voltak abban, hogy mindenképpen kell egyet választani. Ezért nem azt mondták, válassz, hanem: mutasd meg, ki a választott, kire esik választásod. Tudták ugyanis, hogy ezt Isten már előre elhatározta. Ezután sorsot vetettek. Még nem tartották ugyanis méltónak magukat a saját elgondolásuk szerint választani; ezért azt kérték, hogy valami eligazító jelet kapjanak. 

Aranyszájú Szent János püspöknek az Apostolok Cselekedeteiről mondott szentbeszédeiből

Forrás ~ Internet

SZENT MÁTYÁS APOSTOL LEGENDÁJA

Amikor Júdea-szerte prédikált, a vakokat látókká, a leprásokat tisztává tette és kiűzte az ördögöket. A bénáknak visszaadta a járásukat, a süketeknek a hallásukat, a holtaknak az életüket. Amikor sok csodájáért bevádolták, ezt mondta a főpapnak: 'A gaztettekről, amelyekkel vádoltok, nem sokat tudok mondani, mert kereszténynek lenni nem gaztett, hanem a legnagyobb dicsőség!' Ketten tanúskodtak hamisan ellene, és megkövezésre ítélték. Csak azt kérte, hogy a köveket temessék el vele együtt. Kitárt karokkal adta vissza lelkét az égnek: Mátyás, aki a törvény alapos ismerője, tiszta szívű, bölcs szellemű, a Szentírás kifejtésében éles elméjű, a tanácsadásban megfontolt, az igehirdetésben bátor volt, ily módon egyesült Urával. 

 'Istenünk, te Szent Mátyást fölvetted az apostolok testületébe. Közbenjárására add, hogy szereteted boldog részeseiként eljussunk választottaid közé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 SZENT MÁTYÁS APOSTOL ~ FEBRUÁR 24.

Mátyás ott volt Jézus közelében, és az apostolok által kapott meghívást a tanúságtételre. Jézus közelében lenni, megtartani parancsait, egész életre szóló feladat. Ha kitartunk benne, nekünk is alkalmunk nyílik a tanúságtételre.

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust 'János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig'. Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy 'velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról'. Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen őrizte meg egy mondását: 'Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson.' Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnő az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette.

'Istenünk, ki Szent Mátyást arra választottad, hogy tagja legyen az apostolok kollégiumának, kérünk, közbenjárására add meg, hogy akiket atyai szeretetedben gyermekeiddé fogadtál, azok egykor választottaid sorában is ott lehessenek' Amen. 

Forrás ~ Internet

MÁTYÁS APOSTOL MEGVÁLASZTÁSA

Ezekben a napokban a testvérek körében - mintegy százhúszan lehettek együtt - Péter szólásra emelkedett: 'Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más. Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.' Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak és Mátyást. Majd imádkoztak: 'Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.' Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.

Apostolok Cselekedetei 1. fejezet 15-26.

Forrás ~ Internet

 

'Krisztus némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet.'

Efezusiaknak írt levél 4. fejezet 11-13.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS 

2016. február 24. – Szerda, Szent Mátyás apostol

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Jn 15,9-17

Elmélkedés:

Júdás árulását követően az apostolok szükségesnek tartották, hogy helyét betöltse valaki az apostoli testületben. A választást Péter apostol beszéde, buzdítása előzi meg, amelyben pontosan jelzi, hogy milyen feltételnek kell megfelelnie és mi lesz a feladata a választandó személynek. Péter ezt mondja: 'azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt' kell valakit megválasztani (ApCsel 1,21). Az apostoli szolgálat lényegét pedig így foglalja össze: 'velünk együtt Krisztus feltámadásának tanúja legyen' (ApCsel 1,22). A 'velünk együtt' kifejezés kettős értelmet hordoz. Egyrészt jelenti, hogy a tanúskodás a feltámadt Krisztusról az új apostolnak és a korábbi tizenegynek egyaránt feladata. Hirdetni Jézus örömhírét, továbbadni tanítását, tanúságot tenni az Úr megváltó haláláról és feltámadásáról, ez az apostoli küldetés lényege. A 'velünk együtt' másrészt azt jelenti, hogy az újonnan választott apostolnak az apostoli testület tagjakét, a többi apostollal egységben, közösségben kell lennie és végeznie tanúskodását. Az apostoli Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban Krisztus parancsát igyekszik teljesíteni, hogy az üdvösség tanítása mindenkihez eljusson. Nekem is apostoli lelkülettel kell hirdetnem az örömhírt.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

'Krisztus egész Testének a szenvedése'

    Uram, feléd kiáltottam, hallgass meg engem! (Vö. Zsolt 140, 1) Mindnyájan elmondhatjuk e szavakat. Ezt azonban most nem én, hanem az egész Krisztus mondja. De inkább a test nevében mondja, mintegy megszemélyesítve azt. Itt a földön emberi testben imádkozott, és egész teste nevében imádkozott az Atyához. Imádság közben testéből vércseppeket verítékezett. Így van megírva az evangéliumban: Állhatatosan imádkozott, és közben vérrel verejtékezett (vö. Lk 22,44). Mi mást jelentene az egész testének ez a vérrel verítékezése, mint éppen az egész Egyház vértanúinak szenvedését? 

     Uram, feléd kiáltottam, hallgass meg engem, figyelj szavamra, amikor hozzád könyörgök! (Vö. Zsolt 140,1). Úgy gondoltad talán, hogy e szavak: feléd kiáltottam, egyben azt is jelentik, hogy már meghallgatásra talált kérésed? Kiáltottál ugyan Uradhoz, de ne gondold, hogy biztonságban vagy. Ha befejeződött a szorongattatás, vége már a kiáltásnak. De hát az Egyház, a Krisztus titokzatos testének szorongattatása megmarad a világ végezetéig, s ennek tudatában már nemcsak azt kell mondani: feléd kiáltottam, hallgass meg engem, hanem folytatni is kell: Figyelj szavamra, amikor hozzád könyörgök. Imádságom, mint a tömjénfüst, szálljon eléd, kitárt kezem legyen az esti áldozat (Zsolt 140,2).

     Minden keresztény tudja, hogy Krisztusra, a Főre szoktuk alkalmazni e szavakat. Ugyanis már estére hajlott a nap, amikor az Úr kiadta lelkét a kereszten. Önként adta oda, de úgy, hogy majd visszaveszi. Ebben jelképesen mi is benne vagyunk. Hiszen Krisztusnak nemde éppen az az embersége függött a kereszten, amelyet tőlünk, emberektől vett magára? Hogyan történhet meg, hogy Isten, az Atya valaha is elhagyja, és magára hagyja a Fiút, aki pedig vele együtt egy Isten? És mégis a mi gyarló természetünket szegezi oda a keresztre, ahol - az Apostol szerint - a régi embert bennünk keresztre feszítették vele együtt (vö. Róm 6,6). Szavából a mi emberi nyomorúságunk kiáltott fel: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (Zsolt 21,1) 

     Ez tehát az esti áldozat: Urunk kínszenvedése, Urunk keresztje, üdvösségszerző áldozata, Istentől elfogadott, egészen elégő áldozat. Az esti áldozatából a feltámadásában reggeli áldozati ajándék lett. A tiszta és hűséges szívből fakadó ima úgy száll felfelé, mint az illatáldozat a szentély oltáráról. Nincs kedvesebb illatáldozat az Úr áldozatánál, így illatozzanak mindazok, akik hisznek benne!
  
 Az Apostol szavai szerint tehát: A régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűnös test elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek (Róm 6,6) 

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

Forrás ~ Internet