A NÉP ÜDVE ÉN VAGYOK

'A nép üdve én vagyok' - mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s Uruk leszek mindörökké.

Figyelmezz én népem tanításomra, hajtsátok fületeket az én szám igéjére.
Megnyitom a számat bölcs szavakra s elmondom az ősi idők titkait
Amit hallottunk és megértettünk, mit Atyáink beszéltek el nékünk
Mi sem titkoljuk el a fiak előtt, elmondjuk az ifjú nemzedéknek

'A nép üdve én vagyok' - mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s Uruk leszek mindörökké.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
Miképpen kezdetben vala most és mindenkor és mindörökkön örökké, Amen.

'A nép üdve én vagyok' - mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s Uruk leszek mindörökké.

Forrás ~ Internet

TÖLTS EL URUNK BÖLCSESSÉGEDDEL

Urunk! A mai napon adtad nekünk a parancsot: hirdessük az egész világnak az örömhíredet. Hirdessük mindenkinek életedet, tanításodat, hűséges szeretetedet, kereszthalálodat és dicsőséges feltámadásodat, amellyel legyőzted a bűnt, a halált és megnyitottad előttünk a mennyország kapuját.

Istenünk, ha néha sikerül igazán átéreznünk mindazt, amit tettél értünk, olyan boldogság árad szét bennünk, amelyet nem tarthatunk magunkban! Szeretnénk megosztani másokkal is.

Segíts, hogy tanításod továbbadásával, tanúságtétellel és pusztán az élethez való hozzáállásunk személyes példájával szolgálnunk. Tölts el Urunk bölcsességeddel és segítsd munkánkat Szentlelked erejével. Amen.

Forrás ~ Internet


KERESZTÚT PIO ATYA GONDOLATAIVAL

I. állomás - Jézust halálra ítélik

'Mennyire szenvedek, amikor látom, nemcsak hogy nem törődnek az emberek Jézussal, hanem ami ennél sokkal rosszabb, bántalmazzák is és borzasztó szitkokkal káromolják Őt. Szeretnék inkább meghalni vagy legalább megsüketülni, mintsem e szitkokat hallani, mellyel az emberek illetik Istent. Így imádkoztam az Úrhoz: Uram, inkább ölj meg, mintsem jelen legyek, amikor bántanak Téged'

II. állomás - Jézus vállára veszi a keresztet

'Teljesen hagyatkozzatok rá a lelkek édes Jegyesére. Hajtsátok fejeteket e gyengéd Jegyes szívére, ahogy a szeretett tanítvány is tette, és ne féljetek, mert az Égi Mester nem fogja megengedni, hogy egy hajszál meggörbüljön a fejeteken, ahogyan nem engedte, hogy bántás érje tanítványait a Getszemáni kertben. És a tolongó sokaság közepette észrevétlenül kísérjétek a Királyt a Kálváriáig.'

III. állomás - Jézus először esik el a kereszttel

'Jézus, a fájdalmak férfia úgy szeretné, ha minden keresztény őt követné. Most Jézus nekem is kínálja e kelyhet; én elfogadtam, íme, ezért nem kímél engem. Az én szegényes szenvedésem mit sem ér; Jézusnak mégis tetszik, mivel itt a földön annyira szeretem Őt. Ezért azokon a napokon, amikor ő többet szenvedett a földön, jobban érezteti velem a szenvedést.'

IV. állomás - Jézus édesanyjával találkozik

'A Fájdalmas Szűz nyerje el szentséges Fiától, hogy egyre inkább elmélyedhessünk a kereszt misztériumában, és vele együtt megrészegedhessünk Jézus szenvedésétől. A szeretet legnagyobb bizonysága szenvedni a szeretett személyért; és miután Isten Fia tiszta szeretetből annyit szenvedett értünk, nem lehet kétségünk afelől, hogy az Érte hordozott keresztet lehet szeretni.'

V. állomás - Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

'Jézus ismételten mondja nekem: 'Ne félj, én szenvedést adok neked, de erőt is adok hozzá. Azt akarom, hogy a lelked mindennapos és rejtett vértanúsággal tisztuljon és próbáltassék meg. Ne csodálkozz rajta, ha megengedem az ördögnek, hogy gyötörjön, a világnak, hogy undorítson, s a számodra legkedvesebb személyeknek, hogy kínozzanak téged; mert semmi sem tudja legyőzni azokat, akik az én szeretetemért hordozott kereszt alatt nyögnek, és akiknek én magam sietek segítségére.'

VI. állomás - Veronika letörli Jézus arcát

'Szelíden helyezzétek szíveteket a mi Urunk sebeibe, ne karotok erejével. Igen nagy bizalommal legyetek az Ő irgalmassága és jósága iránt, mert Ő soha el nem hagy benneteket. Éppen ezért mindig jól öleljétek át az Ő szent keresztjét; segítsetek neki!'

VII. állomás - Jézus másodszor esik el a kereszttel

'Szüntelenül ajánljátok fel az Úrnak életetek áldozatát, és mindazt, amit el kell viselnetek. És Jézus a rá annyira jellemző szuverenitással fog uralkodni a szíveteken. S hogy egyre inkább méltók legyetek a szentek dicsőségére, ajánljatok fel Istennek mindent, amit csak elviseltek, napjában százszor vagy még többször. Szorosan kötődjetek Hozzá szerelmes akarattal.'

VIII. állomás - Jézus szól a síró asszonyokhoz

'Jézus Krisztus a példakép és a minta, aki szerint életünket alakítanunk kell. Jézus azonban a keresztet választotta királyi zászlajául, ezért azt akarja, hogy minden követője a Kálváriára vezető utat járja, hordozza keresztjét, és azon lehelje ki lelkét. Csak ezen az úton jutunk el az üdvösségre.'

IX. állomás - Jézus harmadszor esik el a kereszttel

'Mindig a hit szemével tekintsünk Jézus Krisztusra, mint a mi jóságos és jótékony angyalunkra, aki keresztjét hordozva megy föl a Kálváriára. S miközben Ő kínok közepette haladt fölfelé a Golgota emelkedőjén, látjuk, hogy lelkek serege követi Őt, akik saját keresztjüket hordozva ugyanazt az utat járják.'

X. állomás - Jézust megfosztják ruháitól

'Szegény Jézusom, újra megbántottalak téged! A szívem oly kemény, hogy nem tud annyira megindulni, amennyire kellene, amikor ama bántásokra gondolok, amelyeket Jézussal szemben elkövettem. De amennyire képes vagyok rá, bánni akarom. Ezért sírtam csöndesen, de a fájdalom könnyei egyúttal nagy boldogságot jelentettek számomra.'

XI. állomás - Jézust a keresztre szegezik

'A Kálvária hegyen azok a szívek laknak, akiket az Égi Vőlegény kedvel. Ó, mennyire boldognak kell tartanod magadat, ha erőfeszítéseket tehetsz, hogy mindig ott időzzél, hűségesen és szerelmesen ott lakozzál, hogy imádhasd ezen a hegyen a megfeszített Krisztust már ebben az életben, mert így biztosíthatod teljes bizonyossággal azt, hogy a másik életben is imádhatod a megdicsőült Jézust!'

XII. állomás - Jézus meghal a kereszten

'Jézus hozzám fordult és azt mondta: 'Fiam, ne hidd, hogy az én haláltusám három óráig tartott, nem. Én a világ végezetéig vívom haláltusámat azokért a lelkekért, aki számomra kedvesek. Miközben haláltusámat vívom, fiam, nem szabad elaludnod. Lelkem keresi az emberi jóság cseppjeit; de jaj, magamra hagynak közömbösségük terhével.'

XIII. állomás - Jézus testét leveszik a keresztről

'Nagyon meg kell alázkodnunk, látva, hogy mennyire nem vagyunk urai önmagunknak, és mennyire szeretjük a kényelmet és a pihenést. Mindig tartsd szemed előtt Jézust: Ő nem pihenni jött közénk, és nem keresett kényelmes körülményeket sem lelki sem testi értelemben, hanem harcolni jött, önmagát megtagadni és meghalni jött.'

XIV. állomás - Jézust sírba teszik

'Meg ne hátráljatok, és még kevésbé meg ne álljatok, amíg föl nem értek az élet kálváriájára. Jézus fogja majd a kezeteket, hogy ne tétovázzatok. Isten segítő kegyelme, és a jutalom, amit Jézus tartogat számotokra, édes bátorításotok lesz.'

XV. állomás - Jézus feltámadt

'Miért áldozta föl magát Jézus Krisztus? Hogy kiengesztelje a bűneinket - válaszolja a hit. Miért támadt föl oly csodálatos módon? Hogy tanúságot tegyen nekünk megváltásunk következményeiről. Halálával megmutatja nekünk, hogy halottak voltunk a bűn miatt, föltámadásában pedig kegyelemre való újjászületésünk legtökéletesebb modelljét kaptuk.'

'A fájdalom a legnagyobb erőssége, hogy feltámasztja a lelket' Padre Pio

VIDEÓ


Forrás ~ Internet

JÉZUS FŐPAPI IMÁJA

A főpapi ima

E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: 'Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.

Ima az apostolokért

Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia; így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

Ima a hívőkért

De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.'
 
János evangéliuma 17. fejezet 1-26.
 
Forrás ~ Internet


AZ ÚR ANGYALA 
 
'Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, - és ő méhében foganá Szentlélektől szent Fiát.'
 
Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.
 
'Íme az Úrnak szolgáló leánya, - legyen nekem a te igéd szerint.'

Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

'És az Ige testté lőn, - és miköztünk lakozék.'

Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

'Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja. - Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.'

Könyörögjünk. 'Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által.' Amen.
 
Forrás ~ Internet

 'Áldott, aki az Úr nevében jön!'

 Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: 'Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.' El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: 'Miért oldjátok el a szamarat?' Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: 'Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!' Mk 11,1-10

Forrás ~ Internet


'Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia.

'Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!' Erre hang hallatszott az égből: 'Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.' A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: 'Angyal beszélt vele.' Jézus megmagyarázta nekik: 'Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.' Jn 23-32.

Forrás ~ Internet


'A világosság a világba jött'

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: 'Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.' Jn 3,14-21
 
Forrás ~ Internet

  'Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!'

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: 'Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!' Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: 'Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!' Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül. Mk 9,2-10

Forrás ~ Internet


'Jézus megkísértése'

Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: 'Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.' Azt felelte: 'Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.' Most a szent városba vitte az ördög, és a templom párkányára állította. 'Ha Isten Fia vagy - mondta -, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.' Jézus így válaszolt: 'Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.' Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. 'Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem.' Jézus elutasította: 'Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!' Erre otthagyta az ördög és angyalok jöttek a szolgálatára.

Máté evangéliuma 4. fejezet 1-11.

Forrás ~ Internet
 
 
URAM, SZABADÍTS MEG ENGEM!
 
ALLELUJA! Szeretem az Urat,
mert meghallgatta könyörgésem szavát.
Mert felém fordította fülét
azon a napon amelyen segítségül hívtam.
 
Körülvettek engem a halál gyötrelmei,
rám találtak az alvilág veszedelmei.
Szorongatásba és nyomorúságba jutottam,
de segítségül hívtam az Úr nevét:
»Uram, szabadíts meg engem!«
 
Irgalmas az Úr és igaz,
megkönyörül a mi Istenünk.
Megoltalmazza az Úr a kicsinyeket,
megaláztatásomban megszabadított engem.

Térj vissza, lelkem, nyugalmadba,
mert az Úr jót tett veled.
Megmentett engem a haláltól,
szememet a könnyhullatástól,
lábamat az elbukástól.
 
 A zsoltárok könyve 116. zsoltár 1-8.

Forrás ~ Internet

 
IMA A CSÍKSOMLYÓI SEGÍTŐ SZŰZANYÁHOZ

Üdvözlégy csíksomlyói segítő Szűz Mária, keresztény híveidnek segítő jó Anyja! Íme kegyszobrod elé térdelve, mély alázattal mutatom be tiszteletemet és hódolatomat. Te általad ajánlom fel magamat Istennek és remélem, hogy általad elnyerem mindazokat a kegyelmeket, amelyekre oly nagy szükségem van. Irgalmas jó anyám, tekints reám, fogadj engem jóságoddal és megértéseddel.

Bizalommal jöttem ide, mint édes jó Anyámhoz, hatalmas pártfogómhoz, életem vezércsillagához. Végy oltalmadba és nyújtsd felém kezedet, mely engem gyámolítson, vezessen és oltalmazzon. Hallgasd meg kérésemet, segíts minden ügyemben, vigasztalj szenvedésemben és bánatomban, oltalmazz a veszélyben, ments meg a bűnre vezető kísértéstől. Légy betegségemben ápolom és halálomban vigasztalóm.

A Te kegyes oltalmadba ajánlom nemcsak magamat, hanem szüleimet, testvéreimet, barátaimat, jótevőimet és mindazokat, akikért imádkozni tartozom. Nyerd meg mindannyiuk számára a Mennyei atya irgalmát, az Úr Jézus szeretetét és a Szentlélek kegyelmét, hogy testben-lélekben megszentelődve e világon, holtunk után pedig Veled együtt örvendezzünk az Örök boldogságban. Amen.

Csíksomlyói segítő Szűz Mária könyörögj érettünk!

Forrás ~ Internet