'Krisztus a feltámadás és az élet szerzője'

Szent Pál az üdvösség visszaszerzésének boldogságát hirdetve így kiált fel: Amint Ádám által lépett a világba a halál, ugyanúgy jött Krisztus által az üdvösség helyreállítása (vö. Róm 5,12). Ugyancsak ő így folytatja: Az első ember a földből való, földi; a második ember a mennyből való, mennyei (vö.1 Kor 15,47).

Ehhez kapcsolja az Apostol a következőket: Ahogy a földi, azaz a régi ember alakját magunkon hordozzuk a bűn által, a mennyeinek alakját is magunkon fogjuk hordozni (1 Kor 15,49). Őrizzük meg Krisztusban az általa fölemelt, megváltott, újjáalkotott, megtisztult ember üdvösségét, mert ahogy szintén az Apostol mondja: Krisztus a kezdet, vagyis a feltámadás és az élet szerzője. Azért, akik Krisztusnak, vagyis az ő tisztaságának formája szerint élnek, az ő feltámadásából fakadó reménység erejében majd bizonyosak lesznek, hogy vele együtt a megígért égi dicsőségben is részesülnek, amint maga az Úr mondja az evangéliumban: Aki engem követ, el nem veszhet, hanem átmegy a halálból az életre (vö. Jn 5,24).

Tehát a Megváltó szenvedése emberi életünk üdvössége lett. Hiszen ő éppen azért akart meghalni miértünk, hogy a beléje vetett hit által mi örökké élhessünk. Földi életének idejére olyan ember akart lenni, mint mi, hogy az általa megígért örökkévalóságban részesedve vele együtt örök életünk legyen.

Ez a mennyei titkok kegyelme, ez a Húsvét ajándéka, ez az esztendő hőn áhított ünnepe, amely egyben a további születések kezdete is.

Ez adta az Anyaszentegyház éltető fürdőjét, amelyből gyermekei születnek, és ezek mint ártatlan gyermekek újjászületve, a tiszta lelkiismeret szaván ujjonganak. Innen nyernek a tisztes édesapák és a jámbor édesanyák a hitük által számtalan zsenge utódot. Ezért fénylik ki ragyogva a keresztfa alatti keresztkút tiszta vizéből a húsvéti gyertya lángja. Ennek köszönhetjük az égi érdem megszentelő ajándékát, és hogy a lelkünket gazdagítja bőségesen a mennyei szentség, az Eukarisztia misztériuma.

Innen ered ennek az egy népnek az Anyaszentegyház keblén táplált testvérisége, ez imádja az egy Istenséget és a Szentháromságot, és az esztendő legnagyobb ünnepén a prófétával együtt zengi a zsoltárt: Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk (Zsolt 117,24).

De mi is tulajdonképpen ez a nap? Hiszen aki ezt adta, az az élet forrása, a fény kezdete, a világosság szerzője, vagyis az Úr Jézus Krisztus, aki saját magáról mondja: Én vagyok a nappal; aki nappal jár, nem botlik meg (vö. Jn 8,12), azaz, aki mindenben követi Krisztust, az majd az ő nyomában eljut az örök fény trónusához; hiszen ő maga - amikor még itt e földön élt - így imádkozott értünk az Atyához: Atyám, azt akarom, hogy ahol én vagyok, ott legyenek velem azok is, akik hittek bennem, hogy miként te bennem vagy, és én benned, úgy legyenek ők is bennünk (vö. Jn 17, 20). 

 Egy ókori szerző húsvéti szentbeszédéből

Forrás ~ Internet

 

 

'Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.'

Zsidóknak írt levél 8. fejezet 1b-3a.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 31. – Csütörtök

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük Jézus, és köszöntötte őket: 'Békesség nektek!' Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: 'Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.' Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: 'Van itt valami ennivalótok?' Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: 'Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.' Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: 'Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.' Lk 24,35-48

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenetben jól megfigyelhetők a feltámadt Krisztussal való találkozások sajátosságai, elemei. Az apostolokat kezdeti félelmük és bizonytalanságuk megakadályozza abban, hogy rögtön felismerjék a Feltámadottat. János evangélista félelemről beszél. Jézus halálát követően attól félnek, hogy azok, akik Jézus halálát okozták, nem elégednek meg az eredménnyel, hanem tanítványai ellen fordulnak. Félnek, hogy felkutatják őket és hasonló sorsra jutnak, mint Mesterük, ezért bezárkóznak és nem mennek az emberek közé. Félelmüket fokozza a megjelenés módja, Jézus úgy jelenik meg közöttük, hogy az ajtó zárva van, ahogyan ezt több leírás is említi. Annak érdekében, hogy félelmüket eloszlassa, Jézus igazolja magát. Megnézhetik a sebhelyeket a kezén és a lábán, amelyeket a keresztrefeszítéskor szerzett, s amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. Különleges jelként a szemük láttára eszik, amit mi kissé furcsának tartunk annak ismeretében, hogy a feltámadt, megdicsőült test egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi, emberi test, tehát nincs szüksége táplálékra. Jézus ezzel akarja bizonyítani, hogy nem egy szellem jelent meg nekik. A jelenet záró elemeként az apostolok küldetést kapnak: 'Ti tanúi vagytok ezeknek.' A tanúságtétel Jézus egész életére vonatkozik, beleértve tanítását, cselekedeteit, szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr engem is arra hív, hogy az ő tanúja legyek.

© Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Urunk, hogy meghívtál bennünket lakomádra. Köszönjük ajándékodat, hogy kiválasztottál bennünket, bár tudatában vagyunk méltatlanságunknak. Meghívottaid között talán sokkal méltóbbak is vannak nálunk, mégis elfogadjuk meghívásodat. Köszönjük, hogy mindig megtisztítod ruhánkat, – ha mi kérjük - hogy méltóak legyünk a találkozásra veled. Küldd el Szentlelkedet, hogy felismerjük ennek ajándékát, és ne félelemmel, hanem örömmel öltöztessük ünnepi díszbe lelkünket, szívünket, mielőtt megvendégelsz bennünket, hogy veled örvendezhessünk mindörökké a te országodban!

'A keresztség Krisztus szenvedésére emlékeztet'

Elvezettek titeket a szent keresztség vízmedencéjéhez, amint Krisztust vitték el a keresztről a közeli sírboltba. És megkérdezték tőletek egyenként, hisztek-e az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Erre letettétek az üdvösséget szerző hitvallást, majd háromszor megmerítettek benneteket a keresztvízben, s azután kiléptetek belőle. Ezzel képben és jelben utaltatok is Krisztus háromnapi eltemetésére.

Üdvözítőnk ugyanis három nappalt és három éjszakát töltött a föld szívében; így ti is, amikor először kiemelkedtetek a vízből, Krisztusnak a földben töltött első napját, amikor pedig alámerültetek, földben töltött éjszakáját utánoztátok. Akire ugyanis ráborul az éjszaka, az nem lát semmit, akire pedig felragyog a nappal, azt elönti a fényesség; ugyanígy, amikor alámerítettek benneteket, akkor mint éjjel, semmit sem láttatok, a kiemeléskor pedig mintegy a nappali fénybe kerültetek vissza. Ugyanabban a pillanatban meg is haltatok, és meg is születtetek: ez az üdvösséget szerző víz számotokra sírbolt és szülőanyátok is lett egyszerre.

És így igen jól illik rátok az, amit más vonatkozásban mondott Salamon: Van ideje a születésnek, és van ideje a halálnak (Préd 3,2). Rátok ugyan fordítva lett érvényes: eljött az ideje a halálnak, és eljött az ideje a születésnek. Csakhogy egyetlen időről van itt szó, amely mindkettőt meghozta, mert a halálotokkal egyidejűleg következett be megszületésetek is.

Milyen szokatlan és látszólag ellentmondó dolog! Valójában nem haltunk meg, és valójában nem is temettek el minket; a valóságban nem feszítettek minket keresztre, hogy azután feltámadjunk; az utánzás jelképszerű, de maga az üdvösség színtiszta valóság. Krisztust azonban valóban megfeszítették, és valóban eltemették, és igazán feltámadt; és mindez kegyelmi adományképpen a miénk is lett, hogy ezeknek bizonyos utánzásával részeseivé váljunk az ő szenvedésének, és teljes valóságban élvezzük az üdvösséget. 

Milyen túláradó ez az emberszeretet! Krisztus bűntelen kezébe és lábába fúródtak a szegek, Krisztus szenvedett, nekem pedig ingyen jut ajándékként szenvedésének gyümölcse, az üdvösség; nekem, aki nem szenvedtem, s nem fáradoztam.

Senki se gondolja tehát, hogy a keresztség nem adja meg a gyermekké fogadás kegyelmét, hanem csak a bűnök bocsánatával jár, mint János keresztsége, amely csak a bűnök bocsánatát szerezte meg. Ezzel szemben igen jól tudjuk, hogy a keresztség megtisztít a bűnöktől is, és megadja ajándékul a Szentlelket is, egyben Krisztus szenvedésének kifejező képmása. Ezért találóan és erőteljesen írja erről Pál: Hát nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba (Róm 6, 3-4a). 

 A jeruzsálemi hitmagyarázatokból

Forrás ~ Internet

 

'Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.'

Kolosszeieknek írt levél 2. fejezet 9.10.12.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 30. – Szerda

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra - két-három óra járásnyira fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: 'Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?' Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: 'Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?' Ő megkérdezte: 'Miért, mi történt?' Azok ezt felelték: 'A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.' Jézus erre így szólt: 'Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?' Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: 'Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.' Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: 'Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?' Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: 'Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!' Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben. Lk 24,13-35

Elmélkedés

A húsvéti beszámolók egyik érdekessége, hogy a feltámadt Krisztust senki sem ismeri fel azonnal. Amikor megjelenik az asszonyoknak, Mária Magdolnának, az apostoloknak vagy másoknak, először ismeretlennek, idegennek nézik, s csak egy idő után jutnak el a felismerésre, mégpedig valamilyen egyedi jel alapján. Valamennyien a szomorúság, a reménytelenség, a bizonytalanság állapotából indulnak és eljutnak a hitre. Az emmauszi tanítványokra, akikről a mai evangéliumban olvashatunk, szintén igaz mindez. Amikor csatlakozik hozzájuk Jézus, 'ők nem ismerték meg őt.' Ezt követően csalódottságuknak adnak hangot. Voltak elképzeléseik arról, hogy Jézus messiási uralma miként fog megvalósulni, de az Úr halálával mindez szertefoszlott. Megjelenésével az Úr éppen az ő csalódottságukat és reményvesztettségüket akarja megszüntetni. Mária Magdolna számára az volt a felismeréshez vezető különleges jel, hogy Jézus nevén szólította őt. A kételkedő Tamás apostolt a sebhelyek látványa és érintése vezette el a felismeréshez és a hitvalláshoz. A két emmauszi tanítvány számára pedig a kenyértörés volt az az egyedi jel, amely felnyitotta szemüket és felismerték a Feltámadottat. Miként mások, ugyanúgy ők is azonnal megérzik, hogy az a feladatuk, hogy tanúságot tegyenek a többiek előtt találkozásukról, ezért késedelem nélkül indulnak vissza Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak élményükről.

© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok értelmét, hogy megértsék az Írásokat és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számukra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

 

'Krisztusnak szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe'

Amikor Krisztus szavaival és tetteivel már bebizonyította, hogy ő igaz Isten és a mindenség Ura, Jeruzsálem felé menve így szólt tanítványaihoz: Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát a pogányok, főpapok és írástudók kezére adják, hogy megostorozzák, kigúnyolják, és keresztre feszítsék (vö. Mt 20,18-19). Ezt pedig úgy mondta, hogy utalt azoknak a prófétáknak a jövendöléseire, akik Jeruzsálemet jelölték meg halála helyéül. Tehát a Szentírás már előre jelezte Krisztus halálát és halála előtti szenvedését; hogy pedig a halál után mi lesz holttestével, azzal kapcsolatban a Szentírás azt jövendöli, hogy ő már szenvedéstől és haláltól mentes Isten. Ha ezt nem mondta volna, akkor az ő istensége rejtve maradt volna; hacsak nem vesszük tekintetbe megtestesülése szent titkát. Ebből viszont jól és helyesen kikövetkeztethetjük és vallhatjuk mindkét titkot: tudniillik azt, hogy ő szenvedett, másrészt pedig, hogy ő nem szenvedhetett. Továbbá kikövetkeztethetjük annak az okát is, hogy Isten szenvedéstől mentes Igéje miért jött el szenvedni. Azért, mert másként nem üdvözülhetett volna az ember. Egyedül ő ismer minden titkot, és azok, akiknek ő kinyilatkoztatta. Ő ismer mindent, ami az Atyáé, amint a Lélek átlátja a mélységes titkokat is (vö. 1 Kor 2,11).

Mondom, szükséges volt, hogy Krisztus szenvedjen; hiszen ő maga magyarázta meg, hogy szükséges volt a szenvedése, amikor késedelmes szívűeknek és balgáknak nevezte azokat a tanítványokat, akik nem látták be, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe. Ő eljött népének üdvözítésére, elhagyva azt a dicsőséget, amelyet Atyjánál birtokolt, mielőtt a világ lett volna. Üdvösségünk a mi életünk szerzőjének a megdicsőülése volt, ennek a megdicsőülésnek pedig szenvedés által kellett megtörténnie, amint Szent Pál is tanítja, amikor így szól: Az élet szerzője szenvedések útján dicsőült meg (vö. Zsid 2,10). Úgy látszik, hogy az Egyszülött valamiképpen az ő dicsőségét - amelyet miattunk egy rövid időre letett - kereszthalála után testében is visszavette; Szent János írja ugyanis evangéliumában, amikor megmagyarázza, hogy mi az a víz, amelyről az Üdvözítő mondja, hogy a hívő szívéből fakad. Ezt a Szentlélekről mondta, akiben a benne hívők részesülnek. A Szentlélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus (vö. Jn 7,38-39). Dicsőségnek mondja tehát kereszthalálát. Ezért is, amikor Urunk imádkozott, mielőtt elvállalta volna a kereszthalált, arra kérte az Atyát, hogy dicsőítse meg őt azzal a dicsőséggel, amelyben része volt nála, mielőtt a világ lett. 

 Antiochiai Szent Anasztáz püspök szónoklataiból

 

'Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.'

Rómaiaknak írt levél 10. fejezet 8b.-10.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 29. – Kedd

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: 'Asszony, miért sírsz?' 'Mert elvitték az én Uramat - felelte -, és nem tudom, hová tették.' Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: 'Asszony, miért sírsz? Kit keresel?' Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: 'Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.' Jézus erre megszólította: 'Mária!' Mária felkiáltott: 'Rabbóni!' - vagyis Mester. 'Ne tartóztass' - felelte Jézus. - Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.' Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: 'Láttam az Urat.' - És elmondta, amit az Úr üzent.

Jn 20,11-18

Elmélkedés

A feltámadt Jézus és Mária Magdolna találkozását olvassuk a mai evangéliumban. Bár a liturgikus használatra készült szöveg azzal kezdődik, hogy az esemény „húsvétvasárnap reggel” történt, az eredeti szövegben János evangélista az időre vonatkozóan nem ír semmit. Az sem derül ki, hogy Mária Magdolna milyen szándékkal ment a sírhoz, mert az evangélistát ebben az esetben sem a körülmények érdeklik, hanem az esemény mélyebb üzenete. Mária Magdolna nem első pillanatra ismeri fel a feltámadt Krisztust és nem azonnal jut el a feltámadásban való hitre. Fokról fokra, lépésről lépésre halad, pontosabban Jézus vezeti őt a hit útján. Először nem ismeri fel a vele beszélni kezdő Jézust, csak amikor nevén szólítja őt. A felismerést követően szóbeli hitvallást tesz arról, hogy valóban azt a Jézust látja maga előtt élőként, akit korábban is ismert és Mesternek tartott. A következő lépés pedig az, hogy engedelmeskedik az Úr kérésének, miszerint legyen a feltámadás tanúja és hirdetője. E lépések alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Mária Magdolna a születő Egyházat jelképezi. A krisztusi közösség tagjai a szomorúságból és a bizonytalanságból lassan jutnak el a hitre. Fokozatosan jutnak el a feltámadásba vetett hitük megvallására és annak megértésére, hogy az Úr feltámadásáról kell tanúságot tenniük a világban.

© Horváth István Sándor

Imádság

Asztalodhoz hívsz bennünket, Urunk. Önmagadat osztod meg velünk. Köszönjük, hogy gondoskodsz rólunk, hogy fontos neked a lélek mellett a test is, hogy egész emberségünkben szeretsz és elfogadsz minket, hogy Szent Fiad kiüresítve magát, közösséget vállalt velünk. Köszönjük, hogy csodáid által növeled bennünk a hitet, a testvériséget, a bizalmat. Hálát adunk, hogy újra és újra a mindennapi kenyérben felismerteted velünk nagyságodat és irántunk való nagy szeretetedet. Add, hogy példádat látva mi is megosszuk utolsó falatunkat, és a nélkülözőkben, a hiányt szenvedőkben, a betegekben, az elhagyatottakban szenvedő arcodat lássuk meg. Úgy akarunk adni, ahogy tanítottál bennünket: mindent, magunkat, egészen!

NAGYHETI HIMNUSZ

Királyi zászló jár elöl,

keresztfa titka tündököl,

hol megfeszítve haldokolt

ki minden testet alkotott.

Kegyetlen lándzsa verte át

gonosz vasával oldalát,

belőle víz és vér ömölt,

mely szennyet, vétket eltörölt.

Rajtad tündöklik, drága fa,

királyi vérnek bíbora;

ó, választott jeles faág,

ki szent testét karoltad át!

Világ bűnének zálogát

te hordtad értünk, boldog ág;

a mérleg voltál, s rajt' e test

pokolra-süllyedőt emelt.

Köszöntünk, oltár s áldozat,

hol szenvedésből fény fakadt,

az élet rajtad halni szállt,

s megtörte holta a halált.

Kereszt, üdvöz légy, szent remény!

A szenvedésnek ünnepén,

növeld a jók kegyelmeit,

és oldd a bűnös vétkeit!

Szentháromság, dicsérjenek,

üdvösség kútja, mindenek;

s kiket megvált a szent kereszt,

kegyelmed mindig óvja meg. Amen.

Forrás ~ Internet

NAGYHETI HIMNUSZ

Epeital elepeszti,

vérzi testét szeg, tövis;
lándzsa forrást nyit szívében:
ömlik drága vér s a víz;
ez a szent hab mos fehérre

eget, tengert, földet is.

Hű keresztfa, minden fánál
százezerszer nemesebb:
virág, lomb, fa, drága termés
erdőn nem nő becsesebb.
Édes ág te, édes szeg te,

de a terhed édesebb.

Hajtsd meg lombod, ó, magas fa,
nyisd ki védő ágaid.
Születtél bár oly keménynek,
most az egyszer légy szelíd,
és öleld át puha-lágyan

nagy Királyod tagjait!

E világnak áldozatját
méltón csak te fogtad át,
hullámhányta életpályánk
révbe rajtad át talált,
s mert a Bárány vére mosta,

le is győzte a halált.

Jézust, Atyját és a Lelket
szent himnuszunk zengje meg,
Hármas-Egynek dicsőségét
énekeljék mindenek,
mert az ő nagy kegyességük

a világnak üdve lett! Amen.

 Forrás ~ Internet 

NAGYHETI HIMNUSZ

Zengd, ó, nyelv, a győzedelmet,

mely dicső harc vége lett,
s a keresztnek szent jeléről
mondj dicsérő éneket;
ilyen hősi áldozattal

csak Megváltónk győzhetett.

Szánta Isten, hogy kísértve
vétkeztek az ősszülők,
mert az átkos alma révén
csak halálra leltek ők,
s Fát jelölt ki, mely a másik

fának átkát oldja föl.

Üdvösségünk drága művét
rend kívánta, szent, örök,
hogy okosság nyerjen harcot
százfortélyú rossz fölött:
onnan jöjjön gyógyulás is,

hol sebet a bűn ütött.

Mikor hát a szent időnek
teljessége ránk köszönt,
küldetett az égi várból
ama drága Egyszülött,
és a tiszta szűzi méhben

testruhába öltözött.

Harminc éve már lepergett,
földi élte ennyi csak;
kínhalála küldetés volt,
önként vállalt áldozat:
ő a Bárány, kit magasba

a keresztfa felmutat.

Jézust, Atyját és a Lelket
szent himnuszunk zengje meg,
Hármas-Egynek dicsőségét
énekeljék mindenek,
mert az ő nagy kegyességük

a világnak üdve lett! Amen.

 Forrás ~ Internet 

HIMNUSZ A NAGYHÉTEN

Uram halálának szent emlékjele,

élő kenyér, nekünk élet kenyere,
hogy belőled éljen, késztesd lelkemet:

soha ne feledje édességedet!

Kegyes pelikánunk, Jézus, Istenem,
véredben, tisztátlant, moss meg engemet,
egy cseppje elég, ha bűnösökre hull:

az egész világnak szennye megfakul.

Boldogan, lepletlen lássam színedet,
hogy dicsőségedben dicsérhesselek;
Atyádnak, teneked és a Léleknek

zengjek szent karában áldott népednek! Amen.

  Forrás ~ Internet

'A feltámadt Krisztus magasztalása'

Testvéreim! Szeretném, ha megértenétek, hogy a húsvéti misztérium új is, de régi is; örök, de időben történő is; mulandó, de enyészhetetlen is; halandó, de halhatatlan is. Régi ez a húsvéti misztérium a mózesi törvény értelmében, de új a megtestesült Ige szerint; időben történő, ha mint előképet nézzük, de örök, mert kegyelemközlő; mulandó, mint a bárány feláldozása, de enyészhetetlen, Urunk életét tekintve; halandó, ha eltemetését nézzük, de halhatatlan, ha a halálból való feltámadását tekintjük.

A Törvény az régi, de új az Ige; az előkép időbeli, de a kegyelem örök; a bárány mulandó, elenyészhetetlen azonban az Úr, akit ártatlan bárányként áldoztak fel, de Istenként támadt életre. Mert mint juhot leölésre vitték, de ő nem volt juh; elnémult, mint a bárány (Iz 53,7), de ő nem volt bárány. Az előkép szétfoszlott, és a valóság megmaradt: a bárány helyett Isten van, a juh helyett ember, az emberben pedig Krisztus, aki mindent magába foglal.

Tehát a bárány feláldozása és a régi húsvét ünneplése, sőt maga az egész törvény Jézus Krisztusban véget ért. Őmiatta volt minden az Ószövetségben, és még inkább őmiatta van minden az Újszövetségben. A Törvény ugyanis Igévé vált, a régi újjá vált - mindkettő pedig Sionból és Jeruzsálemből eredt, és a parancsolatból kegyelem lett, az előképből valóság, a bárányból Isten Fia, a juhból ember, az emberből Isten. 

Urunk ugyanis Isten létére magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából, és ezt a nagy igét sugározta a világba: Ki az, aki ítéletet mond felettem? Álljon hát elém (vö. Iz 50, 8). Én feloldottam az elítéltet, életre keltettem a halottat, és az eltemetettet a sírból feltámasztottam. Ki mer ellentmondani nekem? Hiszen én vagyok a Krisztus, aki a halált megsemmisítettem, ellenségem felett diadalt arattam, az alvilág hatalmát letiportam, a rettenthetetlen ellenséget megkötöztem, és az embert az egek magasába emeltem: én, aki Krisztus vagyok.

Jöjjetek tehát, emberi nemzedékek mindnyájan, akiket mind ez ideig a bűn forrasztott egybe, és fogadjátok bűneitek bocsánatát. Én vagyok ugyanis a ti megbocsátástok, én vagyok az üdvösség Pászkája, én vagyok az értetek feláldozott Bárány, én vagyok a benneteket tisztára mosó víz, én vagyok a ti életetek, én vagyok a ti feltámadásotok, én vagyok a ti világosságotok, én vagyok a ti üdvösségetek, én vagyok a ti Királyotok. Én felviszlek titeket a magas égbe, új életre keltelek titeket, és megmutatom nektek a mennyei Atyát; jobbom erejével támasztalak fel titeket. 

 Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből

Forrás ~ Internet

 

HÚSVÉTI HIMNUSZ

Urunknak áldott napja ez,

szent fényességgel virradó,

világnak átkos vétkeit

kiontott szent vér mossa le.

Eltévedt ember hitre tér,

vakok szemében gyúl a fény;

s hogy irgalmat nyert a lator,

félelmünk immár megszűnik!

Ámulnak mind az angyalok

látván a bűnbánó latort,

ki bízva Krisztushoz kiált,

s menny üdvösségét élvezi.

Csodálandó nagy szent titok:

világnak bűnét elveszi,

s a testben járók vétkeit

eltörli Krisztus teste már.

Mi más lehetne nagyszerűbb?

Bűnt megbocsát az irgalom,

félelmet űz a szeretet,

s új életet hoz a halál.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Amen.

Forrás ~ Internet

 

'Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.'

Zsidóknak írt levél 10. fejezet 12-14.

 

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 28. – Húsvéthétfő

Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: 'Üdv nektek!' Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: 'Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.' Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: 'Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.' Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között. Mt 28,8-15

Elmélkedés

Az evangéliumi beszámolók szerint húsvét napján mindenki ugyanarra a kérdésre keresi a választ: hová tűnt Jézus holtteste a sírból? Az asszonyokat a jószándék vezette Jézus sírjához, hogy a temetés napján idő hiányában elmaradt balzsamozást utólag elvégezzék. Az üres sír látványán elcsodálkoznak, majd sietve elindulnak, hogy elmondják a hírt az apostoloknak. Nem Jézus feltámadásáról akarnak hírt vinni, hanem csupán arról, hogy az Úr teste nincs a sírhelyen. Útközben találkoznak a feltámadt Krisztussal, aki megmutatja magát előttük. Jelenlétét többféle módon érzékelik: látják őt, hallják szavát, amikor köszönti őket, és megérinthetik őt, amikor lábához borulnak. Szó sem lehet valamiféle érzéki csalódásról vagy képzelődésről. S bár bizonyos szempontból a feltámadt Jézus megdicsőült teste hasonlít a halála előtti testéhez, mégis vannak különbségek, amelyek a későbbi találkozások során megmutatkoznak. A megdicsőült testre ugyanis már nem érvényesek az evilági fizikai törvények, képes megjelenni bárhol. A főpapok is magyarázatot keresnek az üres sírra, amikor a katonák beszámolóját meghallgatják. Ők inkább kitalálnak egy hazugságot, mert ez könnyebb számukra, mint hittel elfogadni az igazságot Krisztus feltámadásáról. Elindulok-e a húsvéti hit útján?

© Horváth István Sándor

Imádság

Áldott vagy, szentháromságos Istenem, akire halandó szem nem tekinthet, aki leírhatatlan dicsőségben rejtőzöl, s aki mégis megvilágosítod szívünk szemét bölcsességed ajándékával, és lelkünk belső szobájában feltárod magadat nekünk. Áldalak téged, aki mindeneket fenntartasz! Hálát adok neked, hogy nem hízott bikák égő áldozatában leled tetszésed, hanem a szív töredelmében és az igazság cselekedeteiben.

FELTÁMADÁS

'A halottak feltámadása'

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. 5Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé. Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen 'mindent lába alá vetett'. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban. Mit használ nekem, hogy Efezusban - emberi módon szólva - vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor 'együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk'. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat.

'A feltámadt test tulajdonságai'

De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el - romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el - dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el - erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: 'Ádám, az első ember élő lénnyé lett', az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

'A végső állapot'

Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.

Pál apostol - Korintusiaknak írt I. levél 15. fejezet 1-58.

Forrás ~ Internet

 

'Feltámadt, és előttetek megy Galileába'

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: 'Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!' Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: 'Üdv nektek!' Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: 'Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.'

Evangélium Szent Máté könyvéből 28. fejezet 1-10.

Forrás ~ Internet

'Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek.'

Korintusiaknak írt I. levél 15. fejezet 3b-5.

 

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. március 27. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: 'Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!' Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Elmélkedés ~ 'Másként látni'

 

Az első húsvéti beszámoló még nem a feltámadt Krisztusról, nem a vele való találkozásról, nem az ő látásáról vagy felismeréséről, hanem csak az üres sírról szól. Mária Magdolna, Péter apostol és a 'szeretett tanítványként' megnevezett János apostol érkeznek a sírhoz és látják, hogy a sír, ahová az Urat temették, üres. Mindhárom szereplő cselekedetét és viszonyukat az üres sírhoz, a 'látta' ige írja le, ez a szó fordul elő legtöbbször a rövid részletben. Mária Magdolna 'látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.' A sírhoz előbb érkező János 'látta az otthagyott gyolcsleplet.' Aztán megérkezik Péter, aki szintén 'látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta.' Az esemény leírását János apostol visszaemlékezése és hitvallása zárja: 'Látta mindezt és hitt. Bár mindhárman látnak és ugyanazt látják, mégis különbözik látásuk és látásmódjuk, ez egyértelműen kiderül az evangéliumból. Mária Magdolna látása kissé felületes. Megelégszik a külső tények látványával. Éppen hogy csak egy gyors pillantást vet az elmozdított kőre és az üres sírra, és azonnal elsiet onnan, indul Péterhez és a többi apostolhoz, hogy megvigye a hírt. Sok mindenről nem tud beszámolni, mert nem nézett alaposabban körül, ezért csak annyit mond, amit a néhány pillanat alatt látott. Benne inkább kérdéseket ébresztett mindaz, amit látott. Péter apostol már többet látott. Ő már bemegy a sírbarlangba és jobban körülnéz. Ő nem siet, hanem elidőzik a helyen. Szemügyre veszi a tárgyakat. Látja a leplet, amibe Jézus holttestét takarták és azt a másik kendőt, ami a fejét fedte. Megállapítja, hogy ez utóbbi külön volt a másik lepeltől és össze volt hajtva. Ezekből az apró dolgokból egyértelműen kitűnik, hogy gondosan körülnézett. Péter látása szemlélődő, a látványra megoldást kereső. Ő eltűnődik, elgondolkodik a látottakon. János látásmódja különbözik Mária Magdolnáétól és Péterétől. Amikor évtizedekkel később leírja evangéliumát és visszaemlékezik a húsvéti eseményekre, akkor már nem a tárgyak, nem a külső körülmények a lényegesek számára, és nem a látható dolgokat idézi fel részletesen, hanem azt a hit-élményt, amit egykor kiváltott benne az üres sír látása. Ezt foglalja így össze: 'Látta mindezt és hitt.' Ez a hit látásmódja. A külső jelenségek mögé néző látásmód. A jeleket felismerő látás. Az isteni szándékot felismerő látás. A titokra, a feltámadás titkára következtető látás. E háromféle látásmód a hit útján való előrehaladást is szemlélteti. Mária Magdolna, a többi asszony, az apostolok és Jézus más tanítványai mind ezt az utat járják. Fokozatosan jutnak előre a hit útján. Idővel kezdik megérteni, hogy miként értelmezzék a jeleket, lassan összeáll fejükben a teljes kép. Idővel megtanulják a hit látásmódját, melynek segítségével képesek felismerni a Feltámadottat. A későbbi húsvéti beszámolókból kiderül, milyen nagy az örömük, amikor találkoznak Jézussal és látják, felismerik őt. Mi is a hit útján járunk, tanuljuk a hit látásmódját. Nem csak Jánostól, hanem Mária Magdolnától és Pétertől is tanulni szeretnénk. És tanulunk az emmauszi tanítványoktól is, akiknek a kenyértörés nyitotta fel a szemét. Tanuljunk meg másként, új módon látni!

© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok lelki szemét, hogy megértsék az Írásokat, és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számukra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is azt a küldetést adod, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Krisztus az irgalmas Atyához vezet minket!

'Az Úr leszáll a holtak országába'

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot.

Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia.

Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: 'Az én Uram legyen mindnyájatokkal!' Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: 'És a te lelkeddel!' Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: 'Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! 

Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!

Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk.

Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre.

Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad. Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához.

Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart.

Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged.

Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.'

 Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára

Forrás ~ Internet