'Krisztus keresztje: az emberi nem üdvössége'
Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált, mint ahogyan az
utat szokták. Alávetette magát a halálnak, s önakaratából fogadta el
azt, hogy a vonakodó halált megsemmisítse. Urunk ugyanis kiment a Kálváriára keresztet hordozva, mert így akarta a
halál. Ő azonban megszólalt a kereszten, és a sírok mélyéről előhívta
szavával a megholtakat, a halál minden vonakodása ellenére. Csak a magára vett testében ölte meg őt a halál; s ő ugyanilyen
fegyverrel aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe
rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A
halál megöli a természetes életet, s viszont őt megöli a
természetfeletti élet.
Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág
fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy
győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Magára vett testében
jutott be az alvilágba, magához ragadta annak kincseit, és kincsestárát
megsemmisítette. Elment tehát Évához, minden élő ember anyjához, ő az a szőlőskert,
amelynek sövényét a halál Éva kezeivel nyitotta meg, hogy megízlelje
annak gyümölcsét; így lett Éva, a minden élő anyja, egyben minden élő
számára a halál kútfeje is.
Tündöklött Mária, mint sokkal különb új szőlőtő a régi szőlőtő Évánál,
és új élet lakozott benne: Krisztus, hogy a mindent elnyelő és
elbizakodottan közelgő halál előtt halandó gyümölcsben rejtőzzék a
halált-tipró Élet. Amikor tehát a halál elnyelte őt minden félelem
nélkül, akkor szabadította meg a haláltól az életet, s vele együtt
sokakat.
Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét a mindenkit elnyelő halottak
országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet honába mentette át.
Miként az emberi nem egy fa révén süllyedt le a holtak birodalmába,
ugyanúgy egy fa révén jutott át az élet honába is. Abba a fába régen
fanyar vad oltóág lett beoltva, most nemes, édes oltóág oltódott be,
hogy felismerjük őt, akinek semmiféle teremtmény sem szegülhet ellene.
Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a
lelkek rajta keresztül jussanak át a halál országából az élet
birodalmába. Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted. Te valóban élsz; hiszen megölőid úgy bántak életeddel, mint a
földművesek; tudniillik vetőmagként vetették életedet a barázdába, hogy
onnan az kikeljen, és magával sokakat életre keltsen. Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként;
buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a
keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen.
Szent Efrém diakónus beszédeiből
Forrás ~ Internet
