EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. április 30. – Szerda
Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

[Jn 3,16-21]

Elmélkedés
Első olvasásra úgy tűnhet, hogy a mai evangéliumi szakasz a Nikodémussal való párbeszéd része. Valójában az evangélista Jézus mondásaiból egy olyan beszédet formál, amely megvilágítja a beszélgetés témáját: a megváltás és a szeretet titkát, a kereszt titkát.
A hit Isten megismerésének útja. Isten megismerése során ráébredünk arra, hogy legfőbb tulajdonsága a szeretet, sőt ő a szeretet. János apostol írja mintegy vallomásszerűen: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek” (Jn 4,16). Isten szeretete akkor éri el tetőpontját, amikor az Atya elküldi Jézust, a Fiút a világba és ő feláldozza magát a kereszten. Bár bűneink miatt ítéletet és büntetést érdemelnénk, s bár oly sok rosszal bántjuk meg Istent, ő nem akar ránk örökké haragudni, hanem kész megbocsátani. Nem akar minket elítélni, hanem a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentse az embert, megmentsen minket. Ha ennyire határtalan az isteni szeretet, akkor mi miért méricskélünk kicsinyesen, amikor e szeretet viszonzásáról vagy a felebaráti szeretetről van szó? Próbáljuk meg utánozni Isten nagylelkű szeretetét!
Ha valóban hiszünk a Jézus kereszthalálában és feltámadásában megmutatkozó isteni szeretetnek, akkor egy új távlat nyílik meg számunkra, a hit útja, amely a halálon és a feltámadáson keresztül az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor

Imádság Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. április 28. – Hétfő

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”

[Jn 3,1-8]

Elmélkedés
A Nikodémussal folytatott párbeszéd részletes leírásával János evangélista egy konkrét személy esetében mutatja be a hit útját. A húsvét ünnepe és a feltámadás titkának megismerése a hit útján indít el mindannyiunkat, s ennek az útnak jelentős állomása a lelki újjászületés. Krisztus test szerinti feltámadásának egyik következménye az, hogy tanítványainak lelkileg kell újjászületniük, amit Isten Lelke kezdeményez bennük.
Erről beszél Jézus Nikodémusnak, aki egy éjszaka keresi fel őt. A vízből és a Szentlélekből való újjászületést nyugodtan vonatkoztathatjuk a keresztség és a bérmálás szentségére. A vízzel való keresztség, amelyet az Egyház húsvét éjszakáján szolgáltat ki a hittanulóknak, igazi lelki újjászületést jelent. A megkeresztelt meghal a bűnnek, szakít korábbi bűnös életével, és feltámad, újjászületik Krisztusban. A bérmálás szentsége, amely a Szentlélek ajándékának elnyerése, szintén újjászületést jelent abban az értelemben, hogy a bérmálandó személy ekkor kötelezi el magát teljes felelősséggel a keresztény életre.
A lelki újjászületés harmadik lehetősége a bűnbocsánat szentsége, amelyben a megtérő és bűnbánó ember vétkeit Isten eltörli. A keresztségben és a bérmálásban csak egyszer részesedhetünk, de a bűnbocsánat szentségében értelemszerűen többször. Éljünk rendszeresen ezzel a lehetőséggel, amely által az irgalmas Atya szeretett gyermekeiként fogad vissza minket szeretetébe.
© Horváth István Sándor

Imádság Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazok igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!



Ferenc pápa ~ A szentté avatás homiliája

'XXIII. János a Szentlélektől való tanulékonyság pápája, II. János Pál pedig a család pápája volt' - Ferenc pápa homíliája a szentté avatáson

Ennek a vasárnapnak a középpontjában, amely lezárja Húsvét nyolcadát, s amelyet II. János Pál az Isteni Irgalmasságnak kívánt szentelni, a feltámadt Jézus dicsőséges sebhelyei állnak.
Ő már megmutatta azokat az első alkalommal, amikor megjelent az Apostoloknak, annak a szombat utáni napnak az estéjén, a Feltámadás napján. De aznap este nem volt ott Tamás; és amikor a többiek mondták neki, hogy látták az Urat, ő azt válaszolta: hacsak nem látja és nem érinti azokat a sebeket, akkor nem hisz. Nyolc nappal később, Jézus ismét megjelent az utolsó vacsora termében a tanítványok között, és ott volt Tamás is; Jézus hozzá fordult és meghívta, hogy érintse meg sebeit. És akkor az az őszinte ember, az az ember, aki hozzászokott ahhoz, hogy személyesen ellenőrizze a dolgokat, letérdelt Jézus előtt és ezt mondta: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28).

Jézus sebei botrányt jelentenek a hit számára, de egyben a hit igazolásai is. Ezért a feltámadt Krisztus testéről nem tűnnek el a sebhelyek, ott maradnak, mert azok a sebhelyek Isten irántunk való szeretetének el nem múló jelei, és nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy higgyünk Istenben. Nem azért, hogy higgyük: Isten van, hanem hogy higgyük: Isten szeretet, irgalmasság, hűség. Szent Péter, Izajás szavait idézve ezt írja a keresztényeknek: „Sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1 Pét 2,24; vö. Iz 53,5).

Szent XXIII. Jánosban és Szent II. János Pálban megvolt a bátorság ahhoz, hogy Krisztus sebeire nézzenek, megérintsék átszegett kezeit és átszúrt oldalát. Nem szégyenkeztek Krisztus teste miatt, nem botránkoztak meg Őbenne, a keresztjében; nem éreztek szégyent a testvér teste miatt (vö. Iz 58,7), mivel minden szenvedő emberben Jézust látták. Két bátor ember voltak, telve a Szentlélek parrésziá-jával [nyílt, világos beszédével], s tanúságot tettek az Egyház és a világ előtt Isten jóságáról, irgalmasságáról.

XX. századi papok, püspökök és pápák voltak. Ismerték e kor tragédiáit, de ezek nem gyűrték maguk alá őket. Erősebb volt bennük Isten, erősebb volt a Jézus Krisztusba, az ember Megváltójába és a történelem Urába vetett hitük; erősebb volt bennük Isten irgalmassága, amely ebben az öt sebhelyben megmutatkozik; erősebb volt Mária anyai közelsége.

Ebben a két Krisztus sebhelyeit szemlélő emberben és az Ő irgalmasságának e két tanújában „élő remény” lakozott, együtt a „kimondhatatlan dicsőséges örömmel” (1Pt 1,3.8). Olyan remény és az öröm volt ez, amelyet a feltámadott Krisztus ad a tanítványainak, és amelytől senki sem foszthatja meg őket. A húsvéti remény és öröm keresztülhaladt a lecsupaszítás, a kiüresedés, a bűnösökhöz való, végsőkig elmenő közelség olvasztótégelyén, egészen ennek a kehelynek az csömöréig. Ez az a remény és öröm, amelyet a két szent Pápa ajándékba kapott a feltámadott Úrtól, s a maguk részéről bőséggel ajándékoztak Isten népének, örök elismerést nyerve ezáltal.

Ezt a reményt és örömet lélegezték be a hívők első közösségében, Jeruzsálemben, amelyről az Apostolok cselekedeteinek könyve szól (vö. 2,42–47). Olyan közösség volt ez, amelyben megélték az Evangélium lényegét, vagyis a szeretetet, az irgalmasságot, egyszerűségben és testvériességben.

Ez az Egyháznak az a képe, amelyet a II. Vatikáni Zsinat maga előtt tartott. XXIII. János és II. János Pál együttműködtek a Szentlélekkel, hogy helyreállítsák és napra késszé tegyék [rispristinare e aggiornare] az Egyházat eredeti alkatának megfelelően, azon alkat szerint, amelyet a szentek kölcsönöztek az Egyháznak az évszázadok során. Ne feledjük el, hogy pontosan a szentek azok, akik előre viszik és növelik az Egyházat. A Zsinat összehívásában XXIII. János egy kifinomult Szentlélektől való tanulékonyságról tanúskodott, engedte vezetni magát és pásztor volt az Egyház számára, egy vezetett vezető. Ez volt az ő nagy szolgálata az Egyház számára; ő volt a Szentlélektől való tanulékonyság Pápája.

Az Isten Népéért végzett ezen szolgálatban II. János Pál volt a család pápája. Így egy alkalommal ő maga mondta: azt szeretné, hogy a család pápájaként emlékezzenek rá. Szívesen hangsúlyozom ezt, miközben szinódusi utat járunk be a családokról és a családokkal. Ezt azt utat ő bizonnyal nyomon kíséri és támogatja a Mennyből.

Isten Népének ezt a két új szent Pásztora járjon közben az Egyházért, hogy a szinódusi úton levés e két éve alatt mutasson a Szentlélektől való tanulékonyságot a család lelkipásztori szolgálatában. Mindketten tanítsanak minket arra, hogy ne botránkozzunk meg Krisztus sebhelyein, behatoljunk az isteni irgalmasság misztériumába, amely mindig remél, mindig megbocsát, mert mindig szeret.

Forrás ~ Internet


 ISTENI IRGALMASSÁG ÜNNEPE

Szent Fausztina magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben - a nővér naplója alapján - Jézus kívánsága szerint, húsvét utáni első vasárnapja legyen az Isteni Irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000 április 30-án kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért.

AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI

'Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse és beoltsa az életbe az irgalom misztériumát,amely legtökéletesebben Jézus Krisztusban mutatkozott meg.'

'Ma különösen fontos, hogy könyörögjünk Isten irgalmáért, azért a sok rosszért, amelyek szorongatják és fenyegetik az embereket.'
II. János Pál pápa

AZ ISTENI IRGALMASSÁG TISZTELETÉNEK LÉNYEGE

BIZALOM: Magában foglalja az élő hit, alázat, állhatatosság és bűnbánat erényeit - a kegyelmek elnyerésének feltételeit

'Felfoghatatlan kegyelmekben részesítem azokat a lelkeket - ígérte Jézus - akik bizalommal vannak irgalmasságom iránt. A bűnösök megigazulást, az igazak jóban való megerősödést találnak benne.'
Jézus kéri: gyakran fohászkodjunk hozzá ezzel: 'Ó, Vér és Víz, amely Jézus szívéből tör elő, mint az irgalom forrása, Bízom Benned.'
'Ó, mennyire szeretem azokat a lelkeket, akik tökéletesen bíznak bennem, mindent megteszek nekik.'


IRGALMASSÁG: Isten legfőbb tulajdonsága az irgalom. Meghatározza magatartásunkat embertársainkkal szemben.
Módjai: cselekedet, szó, imádság. Ez a három tartalmazza az irgalmasság teljességét.
'Az a lélek, aki nem gyakorol irgalmat, az utolsó ítélet napján nem fog részesülni az én irgalmamban sem. '

AZ ISTENI IRGALMASSÁG KÉPE: Az isteni irgalmasság üzenetének elterjesztésére Jézus 1931-ben ezt kívánta Faustina nővértől: 'Készíts rólam egy festményt, úgy, ahogy engem látsz, és ezt írd alá: Jézusom Bízom Benned! Tiszteletét terjeszd el az egész világon.'
A kép a feltámadt Krisztust ábrázolja, aki kezein és lábain hordozza a keresztre feszítés nyomait.
Átszúrt szívéből két sugár tör elő: piros és halvány.
A halvány sugár a víz, amely a lelkeket tisztítja meg. A piros a vér, ami a lelkek élete.
'Megígérem, hogy mindazok, akik ezt a kegyképet tisztelik, és belőle, mint az Irgalmasság Forrásából kegyelmet merítenek, nem kárhoznak el. Ellenségeik felett győzelmet ígérek nekik, már itt a földön is, de főleg haláluk óráján. Magam mentem meg őket, mint saját dicsőségemet. Boldog aki ezek árnyékában fog élni, mert Isten igazságos keze nem éri el.'

AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜNNEPE: 'Azt kívánom, hogy Húsvét utáni első vasárnap az Irgalmasság ünnepe legyen.'
2000. április 30-án, Húsvét második vasárnapján II. János Pál pápa szentté avatta Faustinát, és úgy rendelkezett, hogy ez a vasárnap az egész Egyházban az Isteni Irgalmasság Vasárnapja nevet viselje.

AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE: Ebben az imában irgalmat kérünk magunknak és az egész világnak, amellyel az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk.
'Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek, ha ez megegyezik akaratommal.'
'Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen haláluk óráján.'
'Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalmam veszi körül a lelket.'

AZ IRGALMASSÁG ÓRÁJA: 'Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald, hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára.'

AZ ISTENI IRGALMASSÁG TISZTELETÉNEK TERJESZTÉSE: 'Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya, óvja csecsemőjét, haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek.'

'Az emberiség mindaddig nem talál békét, amíg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.'

'Ha a lélek már emberi értelemben képtelen az újjáéledésre, s már minden el volna veszve, nem így az Istennél! Az irgalmasság csodája teljesen életre kelti a lelket.'

'Ha a lélek már emberi értelemben képtelen az újjáéledésre, s már minden el volna veszve, nem így az Istennél! Az irgalmasság csodája teljesen életre kelti a lelket.'

 Forrás ~ Internet


Az Isteni irgalmasság tisztelete ~ Szent Fausztina nővér imája

Óh Jézus, szelíd Szívedből, mint kristályból,
úgy áradnak felénk az Isteni Irgalmasság sugarai,
ezért könyörgök hozzád, Uram Jézus, fogadj be
irgalmas Szívedbe.

   Tedd irgalmassá szememet, hogy ne ítéljek
elhamarkodottan, és ne gyanakodjak senkire, hanem
minden lélekben a jót lássam, s segítőkész legyek.

   Tedd irgalmassá fülemet, hogy meghallhassam
testvéreim kívánalmát, és hívásuk elől soha el ne zárkózzak.

   Tedd irgalmassá nyelvemet, hogy rosszat senkire se
mondjak, s megbocsátó figyelmes szavakra találjak.

   Tedd irgalmassá és jóságossá kezemet, hogy
minden fáradságot és nehézséget magamra vehessek
mások terheinek enyhítésére.

  Tedd irgalmassá és segítőkésszé lábamat, hogy
fáradtságom és kimerültségem ellenére segítsek a
rászorulókon.

   Tedd irgalmassá és minden nyomorúság előtt
nyitottá szívemet. Segíts, hogy senki elől el ne
zárkózhassak, sose beszéljek a saját szenvedéseimről.

Fogadj be szentséges Szívedbe, Jézusom.
   Uram, találjon a te Irgalmasságod nyugalmat bennem.
   Válts meg engem, Te vagy a MINDENEM!

Amen.

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

2014. április 27. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isten
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

[Jn 20,19-31]

Elmélkedés
Sebeink gyógyítója
Balesetet szenvedett kisfiúval siet édesanyja a kórház sürgősségi osztályára. A fiú úgy gondolta, az első tavaszi szép nap a legjobb alkalom felébreszteni téli álmából kerékpárját és kipróbálni. Óvatlan volt, megcsúszott az úton, s egyik karját a kézfejétől a válláig csúnyán lehorzsolta. Az orvos óvatosan mozgatja karját, aztán megszólal: „Úgy tűnik nem tört el semmi, de azért megröntgenezzük.” Aztán a nővér lép a gyerekhez, hogy lemossa, fertőtlenítse karját. Megfeszült testtel, összeszorított foggal várja a műveletet. Minden érintésre felszisszen, összerándul a teste, mert annyira fáj neki. Hiába a jótékony mozdulat, a gyógyító szándékú érintés, ő csak a fájdalmat érzi. Édesanyja a másik kezét fogja, neki talán még jobban fáj minden érintés. Bizonyára mindannyian voltunk hasonló helyzetben gyerekkorunkban vagy később. Éreztük már, hogy ha sebeinkhez érnek eltölt minket a fájdalom.
Magam elé idézem Caravaggio híres festményét a hitetlen Tamásról, amint ujját mélyen a Jézus oldalán lévő sebbe helyezi. Nem a bőrfelület óvatos érintése ez, hanem egy annál erőteljesebb mozdulat. Jézus arcán nem tükröződik fájdalom, mégis azt érezzük, hogy fáj neki Tamás hitetlensége. Fáj neki, hogy egyik apostola nem akart hinni társainak, és kételkedett abban, hogy ő valóban feltámadt és megjelent nekik. És ebben a helyzetben Jézus akar gyógyítani. Ő, a megsebzett, a keresztre feszített akar gyógyítani. Ő, akinek szívét lándzsával döfték át, most gyógyítani akarja Tamás hitetlenségét. Megengedi, hogy az apostol megérintse sebét, hogy ez a tapasztalat végképp eloszlassa minden kételkedését.
Az apró részletek között érdemes odafigyelnünk arra, hogy Tamás a mutatóujjával érinti meg a sebet. Jelképes lehet ez, hiszen mintegy rámutat a sebre, s ezzel felhívja figyelmünket, hogy nézzük mi is ezeket a sebeket, mint a halál bizonyítékait a feltámadt testen. A keresztre feszítéskor szerzett sebek jelentőségéről a feltámadás után a nagypénteki elmélkedésben már szót ejtettünk. Legyenek ezek a mi számunkra is bizonyítékok!
Caravaggio képén Jézus megragadja Tamás apostol kezét és szinte ő húzza oda, érinti oda a lándzsa okozta oldalsebhez. A mai napon Jézus a mi kezünket is megfogja, s engedi, hogy megérintve bizonyosságot szerezzünk. Egy gyerek talán csak kíváncsiságból tenne ilyet, ő szeret mindent megérinteni, ami szokatlan vagy érdekes számára. Mi azzal a szándékkal érintsük a feltámadt Krisztus oldalát, hogy meggyógyíthassa hitetlenségünket, eloszlassa kételyeinket és megerősítse feltámadásába vetett hitünket. Szava, felszólítása, bátorítása nem csupán Tamásnak szól, hanem nekünk is: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Ne féljünk megérinteni a sebeket! Mert nem ezzel okozunk újabb fájdalmat Jézusnak, hanem a hitetlenségünkkel. Engedjük, hogy hitet ébresszen bennünk!
Lelki sebeink gyógyítására, bűneink megbocsátására egyedül Isten képes. Az Isteni Irgalmasságot ünnepeljük a mai napon, amelyet Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére tartunk meg minden esztendőben a húsvét utáni vasárnapon. Szemléljük ma Jézus sebeit, az irgalom forrását és a szeretet jelét!
© Horváth István Sándor

Imádság
Feltámadt Urunk! Te nem hagytad magára Tamás apostolt kételkedésében és nem engedted, hogy a hitetlenség eluralkodjék lelkén. Teljesítetted kérését, megengedted neki, hogy sebeidet megérintse. Nekünk is segítségünkre sietsz, amikor megrendül hitünk vagy kételkedni kezdünk. Erősítsd a mi hitünket! Vezess bennünket a hit útján! Segíts, hogy eljussunk a feltámadásba vetett hitre, s Tamással együtt valljuk meg hitünket: Én Uram, én Istenem! Hiszek feltámadásodban.
 


 Isteni Irgalmasság vasárnapja 

 'Legyetek irgalmasok, miként a ti mennyei Atyátok is irgalmas!' (Lk 6,36)


Boldog II. János Pál pápa kezdeményezésére a húsvét utáni vasárnapon az Isteni Irgalmasságot ünnepeljük. Mindenekelőtt azt érdemes tisztáznunk, hogy mit is jelent az irgalmasság. Sok ember ugyanis napjainkban vagy nem érti vagy félreérti, hogy mit jelent ez a fogalom, illetve tulajdonság. Mit jelent az, hogy Isten irgalmas? Mit jelent, hogy az ember irgalmat gyakorol? A félreértés oka az lehet, hogy sokan úgy vélik, gyávaságot vagy bizonyos értelemben megalkuvást jelent, ha valaki a másik embernek megbocsátja gyengeségeit, bűneit. Szerintük az igazságosság elve a legfontosabb, s ennek megfelelően a jóért jutalom, a rosszért pedig büntetés jár kivétel nélkül minden esetben. Eközben sajnos nem veszik észre, hogy az igazságosság elvének könyörtelen hangoztatása és érvényre juttatása bizony igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet. Ne essünk tévedésbe: az igazságosság fontos szempont, de szeretet nélkül, megbocsátás nélkül rossz irányba vezet.

Isten irgalmas, azaz megbocsát. Irgalmát az emberek felé gyakorolja. Az ember ugyanis szembeszáll Istennel, nem engedelmeskedik neki, nem tartja meg törvényeit. Ezáltal az ember bűnt követ el és bűnével eltávolodik Istentől. Isten irgalmas és megbocsát az embernek. Nekünk, bűnös és bűneinket megbánó embereknek szükségünk van arra, hogy Isten irgalmas legyen, megbocsásson nekünk, különben bűneink miatt büntetést érdemelnénk, és az igazságosság szerint nem volna más lehetőség. Amikor Isten megbocsát a bűnbánó embernek, akkor visszafogadja őt szeretetébe. A megbocsátás, az irgalom nem gyengeség Isten részéről, hanem szeretetéből fakadó tulajdonság és cselekedet.
Jézus szava szerint az embernek is irgalmasnak kell lennie. Amit mond, valójában az egyik legkomolyabb felszólítása felénk: 'Legyetek irgalmasok, miként a ti mennyei Atyátok is irgalmas!' (Lk 6,36), illetve 'ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fog nektek megbocsátani' (Mt 6,14). Isten irgalmát utánozva nekünk is megbocsátónak kell lennünk embertársaink felé.
Gyakran hallani a következőt: 'Megbocsátok, de nem felejtek!' Az így vélekedők azt gondolják, hogy most pillanatnyilag nem neheztelek a másikra, nem ütök vissza azonnal, de majd alkalomadtán bosszút állok, és elégtételt veszek az engem ért sérelemért. Ez valójában nem megbocsátás! Aki érti az irgalmasság fogalmát és találkozott már az igazi irgalmassággal, azaz megtapasztalta, hogy Isten eltörli bűneit, az nem mond ilyet. A megbocsátás a bűnöknek és sérelmeknek teljes elfelejtését jelenti. Nem emlékezem többet arra, hogy a másik ember mivel bántott meg, nem említem meg többé előtte, hanem végképp kitöröltem még az emlékezetemből is. Így helyezhetjük ugyanis új alapokra emberi kapcsolatainkat, és Isten is így helyezi új alapra kapcsolatát velünk. Nem emlékezik többé bűneinkre, hanem szeretetét sugározza felénk.

(...) Különösen fontos, hogy a világ felé tegyünk tanúságot arról, hogy hiszünk az irgalmas Istenben. Hiszünk abban, hogy mindenkinek megbocsát. Hiszünk abban, hogy irgalma és szeretete nagyobb a mi bűneinknél. Hiszünk abban, hogy irgalmának köszönhetően juthatunk el az örök üdvösségre. Hiszünk abban, hogy az Egyház az irgalmasság jele a világban. Imádkozzunk a nem hívőkért, hogy ők is megtapasztalják Isten irgalmát!

Istenem, irgalmas Atyám, nagy alázattal és bűneim beismerésével indulok feléd. Tudatában vagyok annak, hogy megbántottalak téged, s csak nálad lelhetek irgalomra. Irgalmad a te végtelen szeretetednek a jele. Elhagyom a tékozlás bűnös útját, és bátran visszaindulok hozzád, aki megbocsátó irgalommal vársz rám. Rálépek arra az útra, amely feléd, az irgalomban gazdag Isten felé vezet! Taníts meg engem arra, hogy mindig meg tudjak bocsátani embertársaimnak, így fejezve ki szeretetemet feléjük! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
Horváth István Sándor

Forrás ~ Internet

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 2014. április 26. – Szombat
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”

[Mk 16,9-15]

Elmélkedés
A húsvéti időszak evangéliumai abban szeretnének minket segíteni, hogy eljussunk a hitre. A mai rész viszont inkább a hitetlenségről és a kételkedésről szól. Mária Magdolnának nem hisznek az apostolok, s továbbra is szomorúak Mesterük halála miatt. A két emmauszi tanítvány tanúságtételének sem hisznek, pedig itt már nem egyetlen személy esetleges képzelődéséről van szó, hanem ketten állítják ugyanazt, tudniillik, hogy találkoztak az Úrral és felismerték őt a kenyértörésben.
Hiába tehát egy másik személy tanúságtétele és hiába állítják ugyanazt többen is, az apostolok még nem hisznek, hanem személyesen szeretnének meggyőződni a feltámadásról. Ez a fajta kételkedés azonban nem méltó Krisztus tanítványaihoz, s ezért Jézus jogosan veti szemükre a hitetlenségüket, amikor megjelenik nekik. A mi hitetlenségünk ugyanígy sérti őt. A hitetlenségből, a kételkedésből nem fakad semmiféle küldetés. A történet világosan mutatja, hogy a hitre jutás mindenképpen feltételezi a személyes találkozást a Feltámadottal. Akik megkapták a hit ajándékát, egyúttal abban a küldetésben részesülnek, hogy a világban hirdessék Krisztus feltámadását. A feltámadás a legnagyobb örömhír, ez az evangélium lényege. Minden emberi kételkedésre válasz a feltámadás örömhíre. A húsvéti találkozás ébresszen bennem hitet és tegyen a feltámadás tanújává!
© Horváth István Sándor

Imádság Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

                 

Jézus békessége

…Arra szeretnénk választ keresni, hogy Jézus miért húzta alá, hogy nemcsak úgy adja a békességet, hanem az ő személyes békességét adja. Milyen Jézus békessége? Miért van rá szükség? Milyen az a békesség, amelyet a világ ad, mennyire megoldás? Milyen megoldást jelent az Úr békessége az ő kegyelméből?

Miért van szükség Jézus békességére még a tanítványok életében is? Az Úr Jézus búcsúbeszédei szakasza a 14. fejezetnél kezdődik. Önmagában beszédes, hogy a rész elején, az első versben ugyanez a mondat található, ami a 27. végén: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek". Hozzá teszi ezt is: "Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem." Tehát a búcsúbeszédét azzal kezdi, hogy tudja békétlenség van a szívetekben. Ez az ősi nyelven azt jelenti, hogy ne folytatódjék az, ami most jellemez benneteket, nem arról van tehát szó, hogy ne kezdjetek el félni, nyugtalankodni, ne háborogjatok, ne csüggedjetek, hanem ne legyen továbbra is az jellemző, ami most. Az a szomorú tény a búcsú beszédek szempontjából, hogy hiába van a tanítványokkal a Mester, Jézus ott van velük, ott élnek Jézus közelében, együtt töltötték el az utolsó vacsora örömét, de mégis békétlenség van a szívükben. A tanítványok életében többféle oka lehetett a békétlenségnek, a nyugtalanságnak. Az biztos, hogy nem értették igazán, hogy mi történik majd Jézussal, nem értették a Mestert és az is biztos, hogy a hitüket is érintette. Nem véletlenül mondta Jézus nekik, hogy higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Meggyengült a Mesterbe vetett bizalmuk, pedig még a neheze utána jött, Péter például meg is tagadta.

…Még egy jellemző, hogy Isten különös ajándéka az, hogy előbb-utóbb a bűnös ember békétlenné válik amiatt, hogy ráébred a bűneire, ráébred arra, hogy valami, illetve valaki hiányzik neki. Az Istent nem ismerők sokáig nagy békességben élnek, aztán valami történhet és kiderül, hogy mégiscsak jó lenne Istent megismerni. Ez a fajta békétlenség közelebb visz minden bűnöst Istenhez. De ez is érzékelteti, hogy van nyugtalanság, nemcsak a Jézust ismerők életében, de természetesen lehet a Jézust nem ismerők életében is.

Amikor Jézus búcsúbeszédeiben az ő békességéről szól, már az, hogy erről szót ejt jelzi, hogy nagyon jól tudja, milyen állapotban vannak az övéi, és erre nézve akar tanácsot és megoldást adni. Mivel az ő szava nemcsak emberi bátorító szó - ne aggódj, nyugodj meg, majd előbb-utóbb minden rendben lesz -, hanem isteni erő van benne. Ezért fontos, hogy valóban munkálkodik és hat hívők és nem hívők életében egyaránt. Jézus viszont hangsúlyozza, hogy az ő békessége, amit ő ad a benne bízónak, az őt elfogadónak, az nem olyan, mint amilyet a világ ad.

Ha a világ békessége negatív, akkor hívőként is azt éljük át. Ezt tapasztaltam, amikor például az egyedüllét elmagányosodássá, keserű magánnyá változik, ha csalódások érik a hívő embert is akár, akkor könnyen keresünk világi békességet, világi megoldást. Én akkor TV-t kezdtem nézni. Az a lényeg, hogy kicsit kábítson, kábulatba ejtsen, valamilyen megoldás egy időre, de csak egy időre sajnos, a megoldás látszatát sugallja, úgy tűnik, mintha. De mivel ez nem igazi békesség, nem ad teljes megoldást. Ha szenvedéllyé válik az ilyen békesség keresés, az már ennél durvább. Akkor megfizeti annak az árát az, aki a világnál keresi a békességét, amikor negatív értelemben van szó világ békességéről. Ha szenvedéllyé válik valami, az nemcsak azt rontja meg, aki teszi, de azt is, akivel él. Nem véletlen, hogy sok házasság és családi élet ezért ment tönkre.

A világ békessége azonban itt semleges módon is érthető, Jézus békességével ellentétesen. "Nem úgy adom, ahogy a világ adja". Lehet úgy is magyarázni, hogy önmagában semmi rossz nincs benne, amiben valaki - akár hívőként is - keresi a békességét a világban. Külső örömök, megnyugvások, kikapcsolódás, szórakozás, ezek természetesen ilyenkor Isten kegyelmét és irgalmát hirdetik, hiszen, ha nincs az Úr szeretete, irgalma, amiről Jézus azt mondja "Isten felhozza a napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és hamisaknak", tehát ha Isten szeretete, kegyelme, isteni békessége nem lenne ebben a világban, akkor pokol lenne az élet. Akik nem ismerik az Urat, azok nem tudják, hogy az is ajándék Istentől, hogyha az őt nem ismerő ember is talál megoldást a világ békességében.

De akkor is marad a szomorú igazság, hogy ez még mindig csak időleges, külsőleges. A világ békessége csak addig érvényes, amíg külsőleg is ad valamiféle megnyugvást. Mihelyt valami baj van, valami szörnyű dolog történik, vagy valami érthetetlenség, akkor kiderül, hogy nem elég.

Testvérek, én sokszor temettem már, de egy 17 éves lány temetésén én is elsírtam magam, amikor arról kellett szólni, hogy megdöbbentő, hogy ilyen fiatalon is meg lehet halni. Azt igazolja, hogy milyen fontos, hogy az a békesség, amit ebben a világban tapasztalok, akár fiatalként is, a halál után már nem jelent semmit. A világ békessége csak a halálig terjedhet. Lehet, hogy valaki egész életében mindig boldog és soha semmi baja nincs, de ő is egyszer meghal. A világ békessége természetesen nem adhatja és nem oldhatja meg az Istennel való kapcsolat hiányát. Amikor valaki elkezdi keresni Istent, az ő szeretetét, békességét, akkor azt csak Jézusnál találhatja meg, a világ ezt nem tudja megadni.

A világ békessége tehát lehet negatív, vagy lehet, hogy önmagában semmi rossz nincs benne talán, de még mindig nem az, amit Jézus adhat. Ezért fontos tisztázni, milyen Jézus békessége és hogyan adja ő. Az Úr Jézus azt mondja: "Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek." Nekem ezek a szavak voltak fontosak, hogy "az én békességemet". Ez azt mutatja, hogy ez a békesség olyan valami, ami az övé, csak ő rendelkezik vele. Természetes tehát az is, hogy ez a békesség az ő vele való személyes kapcsolatból fakadhat egyedül, csak ő adhatja. Ő viszont adja.

Azért övé ez a békesség, mert ő szerezte meg. Az első kifejezés, hogy békességet hagyok nektek, az ősi szövegben olyan állítmány, ami arra utal, hogy olyan valami, ami önmagában nem létezhetne, nem lehetne a bűnös emberé, meg kell venni, valakitől kaphatjuk, illetve hagyatik, egyfajta hagyatékképpen. Az Úr Jézus a búcsúbeszédét is azért mondta el, mert nyilvánvalóvá akarta tenni a tanítványoknak még a kereszthalál megváltó műve kiteljesedése előtt, hogy ő pontosan ezért jött. Ő azért jött, hogy az Istentől ne féljen a bűnös ember, ne kelljen félni, remegni, hogy a mennyei Atyát mi Atyának szólíthassuk és szerető kegyelmes Atyával találkozhassunk, ha megállunk előtte bűnösként.

Az Úr Jézus a 13. rész leírása szerint maga is nyugtalankodott lelkében. Figyeljük meg, hogy miért! "Amikor ezeket mondta Jézus, igen nyugtalankodott lelkében és bizonyságot tett és azt mondta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy egy tiközületek elárul engem." (Jn 13,20). Jézus nyugtalan volt lelkében, békétlen, mert tudta, hogy az egyik tanítvány el fogja őt árulni. - Később Péter megtagadta. - Ezután a jelenet után jöttek a búcsúbeszédei, majd ment a keresztre. A búcsúbeszédei után először a Gecsemáné kertben megharcolta a nagy békétlenség árát: "Atyám, legyen meg a te akaratod", majd jött az Istentől való elhagyatottsága a kereszten, ami szintén békétlenséget hozott. Ézsaiás mondja a próféciájában - nem véletlenül - "a mi békességünk büntetése rajta van". Azért, hogy nekünk békességünk legyen Istennel, és természetesen egymással is, ezért Jézus kifizette az árat, a békétlenséget, a szó legteljesebb értelmében. Isten ugyanis nem lehetett nagyvonalú, hanem Isten kegyelmes volt, csak nem Jézus iránt. Az, hogy nekünk békességünk lehet az Istennel, ennek az árát az Úr Jézus szerezte meg. Ezért az ő békessége azt jelenti, hogy az Istent nem ismerő ember is mennyei Atyának szólíthatja, és nem kell félnie a meghalástól sem, az ítélettől sem, mert Jézus hordozott el mindent.

Békesség tehát Istennel. Békesség egymással. Nem volt véletlen sokunk életében, hogy amikor az Istennel megbékéltünk, megismertük az ő szeretetét, kegyelmét, megismertük az Úr Jézus békességét, akkor az előbb-utóbb megmutatkozott az emberi kapcsolatunkban is. Jézus békessége jellemezte már a házasságot, a gyermek - szülő, vagy unoka - nagyszülő kapcsolatot, vagy a munkahelyi kapcsolatot, vagy a gyülekezeti lelki szeretetközösséget. Amikor valaki megbékél Istennel, attól fogva megszűnik a rideg egymás mellett élés hűvös kapcsolata, ott lehet, hogy a szülő és a gyermek is változni tud.

…Természetesen az nem kérdés, hogy a másiknak változnia kell, hiszen Jézus békessége pontosan azt hirdeti, hogy ez nem önmagától van, nem lehet önmagától a bűnös emberé. Biztos, hogy a társunknak, szüleinknek, gyermekünknek is változni kell, de az ige téged szólít meg és engem. Lehet, hogy Jézus először neked akarja adni a békességét, hogy azután változzanak a kapcsolatok. Békesség a házasságban és a családban csak akkor lesz, hogyha legalább az egyik társ, az egyik ember oldalán megjelenik az Úr Jézus békessége. Nem leszünk sohasem tökéletesek, de Jézus békessége azt is hirdeti, hogy meg tudunk bocsátani, meg tudunk újulni az ő kegyelméből. Mivel Isten kegyelme ebben a bűnös világban éppen Jézuson keresztül jelent meg, már akkor is sok minden gyógyulhat, amikor valaki nem szívből az ő követője, de Jézus békessége megmutatkozhat annak az életén keresztül, aki Jézust képviseli. Ezt a békességet ugyanis lehet képviselni.

…Nem csak a nem hívők között, hanem egymás között is képviselhetjük Jézus békességét, mert a hívő embernek is lehetnek problémái, külső nehézségei is, amikor fontos, hogy Jézus békességét képviseljék a testvérei. Hiszen Jézus nincs itt, ő rajtunk keresztül munkálkodik lelke és igéje által.

Arról is kell beszélni azonban, hogy Jézus békessége nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindig minden azonnal megoldódik és minden probléma megoldódik.Van, amikor kemény viharok vannak és nagy a békétlenség külsőleg. A világ békessége addig tarthat, amíg külsőleg is béke van. Jézus békessége a nehézségek között is megmutatkozik, ezért megoldás. Akkor is, ha külsőleg még nincs változás, mert Jézus jelenléte, a vele való kapcsolat, a belé vetett bizalom, ami támogat és segít. Még nem csinált semmit az Úr, de tudom, hogy bármikor megteheti, hogy szabadítást adjon, megoldást készítsen.

Amikor várjuk a társunk megtérését, akkor is kell ilyen. A gyermeknevelésnél is nagyon fontos, hogy higgyük azt, hogy Jézus bármikor segíthet, amikor szükség van rá. A napi kérdéseink kapcsán való szükségeink. A Filippi levélben azt írja az apostol, hogy ne aggodalmaskodjunk, ami a napi kérdések problémáját célozza meg, hanem imádságban hálaadással merjünk kérni, mert Jézus békessége betölti a szívünket. Jézus békessége tehát akkor is jellemző már, amikor még külsőleg minden viharos. Ezért hallhattuk Pasaréten is többször a prédikációban: lehet, hogy az életünk vihara tombol, de belül a szívben nyugalom van. Ezért szoktuk a tenger mélyével jellemezni az Úr békességét. Vihar dúl, tombolnak a hullámok, de a tenger mélye mindig csendes. Az Úr békessége ilyen mély lelki élményt, állapotot jelent.

A gyászban is ezért ad vigasztalást, hiszen a halált nem lehet semmissé tenni. Vannak dolgok, amik már nem változhatnak meg soha és mégis betölt Isten békessége, Jézus békessége. Jób azért tudta elfogadni ami vele és a szeretteivel történt, mert bízott Istenben, nem beletörődött keserűen a történtekbe, hanem elfogadta. Nem értette, de tudta, az Úr az Úr marad. Megbékélt az Úrban. Lehet, hogy egymással kibékülnünk kell, de még nem biztos, hogy a másik is ki akar békülni. Akkor béküljünk ki az Úrban és imádkozzunk hűséggel a másikért.

Természetesen Jézus békessége jelenti a külső nyugalmat és csendet is. Ez is nagy kincs. Ő nagyon jól tudja, hogy nekünk mikor van szükségünk külsőleg is megoldásokra, szabadításra. Ne felejtsük el, hogy a tanítványoknak is nagyon rövid ideig kellett félniük, mert Jézus nemsokára meghalt, aztán föltámadt, majd eljött a Szentlélek. Ott néhány napról volt szó, maximum néhány hétről és Jézus külsőleg is adta a megoldást nekik.

…Jézus megoldása azonban nem a békesség. Az ő békessége azt jelenti, hogy a vele való kapcsolatban történik valami, lelkünkben is, külsőleg is adódik, de nem a megoldás jelenti a békességet, hanem az ő személye. Ezért volt az, hogy amikor a tanítványok a tengeren hánykolódva hallották Jézust, amikor a tengeren járva megközelítette őket, meghallották: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek." A "ne féljetek" csak a végén hangzott el, először arról volt szó, hogy bízzatok bennem, én vagyok az, nem kell félnetek. A sorrend nagyon fontos akkor, ha minden nagyon jól megy nekünk, mert a békesség, Jézus békessége a vele való kapcsolat függvénye. Legyünk hálásak, ha külsőleg is minden nyugodt és békés. Akkor is azonban a békességet mindig ő adja. Nekünk nem kell tennünk érte semmit. Azt mondja: "Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek".

Igazából még kérnünk sem kell. Én szoktam kérni külön: Uram, add a te békességedet, de elvileg nem kellene így mondani, hiszen ő adja. Csak elfogadni kell. Nekem is jobb lenne így imádkozni: Uram, segíts, hogy merjem elhinni, hogy te adtad, adod. Amikor esetleg másokért imádkozunk, ott lehet inkább mondani, hogy Uram a te békességed hiányzik a társam életéből, a gyermekem, a szüleim életéből, add nekik. Segíts nekik is fölismerni, hogy elfogadhatják.

A kegyelmet, Jézus békességét csak elfogadni kell és ez a hit, ez a bizalom. Nem úgy ad Jézus, ahogy a világ adja, nem kell nyugtalankodni a szívünknek, nem kell félni, nem kell csüggedni, mert az Úr Jézus békessége adatott. Csak elfogadni kell.

Ezért, ha valaki úgy érzi, neki nincs meg Jézus békessége, nem is tudja mi ez, akkor ezt mondja el őszintén imádságban, azt kérje az Úrtól, segítsen elfogadni az ő békességét.


Földvári Tibor ~ Pasarét                                          

Forrás ~ Internet


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. április 25. – Péntek
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.

[Jn 21,1-14]

Elmélkedés
Néhány nappal a feltámadás után játszódik az a jelenet, amikor a halászó apostoloknak megjelenik Jézus Tibériás tavánál. Azt gondolják, hogy életüket ugyanúgy kell tovább folytatniuk, mint azt a Jézussal való találkozás és meghívásuk előtt tették, ezért visszatérnek a halászathoz. Erről az eseményről olvashatunk a mai evangéliumban. Az apostolok korábban már láthatták a feltámadt Jézust, most mégsem ismerik fel azonnal, hanem csak a csodálatos halfogást követően. A csoda ebben az esetben olyan jel számukra, amely segít a feltámadt Jézus megismerésében.
A találkozás során az apostolok egy, a jövőben az igehirdetés szempontjából nagyon fontos dolgot tanulnak meg. Egész éjszaka - amikor Jézus nincs velük - halásznak, de munkájuk eredménytelen és egyetlen halat sem tudnak fogni. Amikor reggel Jézus megérkezik és megmondja mit tegyenek, azonnal eredményessé válik fáradozásuk.
Ehhez hasonlóan az igehirdetés, amely Jézus szavai szerint emberhalászat, teljesen eredménytelen volna nélküle. Az apostolok és utódaik feladata az emberhalászat, amelynek eredményessége nem az emberi cselekedetektől függ, hanem magától Jézustól. Másik evangéliumi hasonlattal szólva, az igehirdetés olyan magvetés, amelyet az emberek Isten küldötteiként végeznek, de a növekedést Isten adja.
© Horváth István Sándor

Imádság Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

Barsi Balázs ~ Békesség nektek!

Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.   (Jn 14; 27 )

Isten lelki nyugalmat ígért, mert ez az életed egyik alapvető szükséglete. Isten héber nevei közül az egyik az, hogy Jahve Shalom. A 'Shalom' békét jelent. A 'Jahve Shalom' jelentése pedig ez: 'Én vagyok a békesség Istene'. Jézus azt mondja: Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. 24 Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. 25 Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. 26 a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. 27 Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.

Mindenki azt gondolja, hogy tudja, mi a lelki nyugalom titka - vagy legalábbis azt akarják, hogy te ezt gondold, azért, hogy majd megvedd a terméküket. Láttam egy parfüm hirdetését a minap, aminek Peace (béke) a neve. Ezt hirdette: 'Viseld ezt, hogy nyugalmat érezz.' Nos, ha ez ilyen egyszerű lenne, az jó volna. Csak befújod magad egy kis parfümmel, és békességed lesz.

A lelki nyugalom annyira fontos az életben, hogy az emberek szinte bármit megtennének azért, hogy megtalálják. Egzotikus helyekre utaznak méregdrága pénzen, agypusztító drogot szippantanak az orrukon keresztül, New Age módszerekkel kísérleteznek, egyszóval mindenféle dolgot kipróbálnak.

Az az igazság, hogy ezen a világon csak nagyon kevesen vannak békességben önmagukkal. A legtöbb ember rengeteg stresszt, aggodalmat, feszültséget cipel. Lelkipásztorként észrevettem, hogy három dolog van, ami el tudja rabolni a békességünket:

    Amikor nem tudjuk befolyásolni a körülményeket - Életed nagy részét nem te irányítod. Órákon át ülsz egy forgalmi dugóban, és lekésel egy fontos eseményt. Egy pár mindent megtesz, hogy babájuk legyen, mégsem sikerül. Amikor ezek a kisebb vagy nagyobb dolgok megtörténnek velünk, frusztráltak leszünk és elveszítjük a lelki békességünket.
    Amikor az emberek nem változnak - Az emberek természetükből fakadóan ellenállnak a változásnak. Zokon veszik, amikor megpróbáljuk megváltoztatni őket.  A leggyorsabb módja annak, hogy elveszítsük a lelki békénket az, ha valaki mást próbálnunk megváltoztatni, ugyanis a legtöbb ember egyszerűen nem fog megváltozni.
    Amikor a problémák megmagyarázhatatlanok - Tudjuk, hogy az élet nem mindig igazságos. Nincs mindenkinek boldog élete. A dolgok nem mindig alakulnak jól. És ez még nehezebb akkor, ha nem tudjuk, hogy miért. Amikor nem tudjuk a miértre a választ, hajlamosak vagyunk aggódni, idegeskedni, és ilyenkor feszültek leszünk és elvesztjük a békességünket.

Ha Isten azt mondja, hogy 'Felajánlom nektek a békesség ajándékát', az úgy is van. A békességnek azonban semmi köze sincs a problémamentes élethez.

Az az egyszerű figyelmetlenségnek látszó ferdítés, amellyel hajlamosak vagyunk olvasni és értelmezni Urunk szavait, örökre eltávolíthat tőle, mert szükségképpen igen fájó, elviselhetetlen csalódásokba fog sodorni.

Ha valaki csak azt hangsúlyozza, hogy Krisztus követése állandó harc, sokszor a legédesebb kötelékek elszakítása és súlyos terhek cipelése, meghamisítja az evangéliumot, és Isten országa helyett a pszichopatológiai osztályon fog kikötni.

Ha viszont csak arra figyel, hogy Krisztus követése békességet ad, százannyit áldott emberi kapcsolatokban, és könnyű terhek vidám hordozását – akkor tagadja ennek az életnek a realitását, azt, hogy olyan világban élünk, melyet az Istentől való elszakadás gonosszá és ellenségessé tett.

Ma inkább az olyan hamis prófétából van több, aki olyat ajánl fel a világnak Krisztus nevében, amit Urunk soha nem ígért. Igaz, azt mondta, hogy 'az én békémet adom nektek', de ezt a békességét elárultatásának éjszakáján, a világ békétlenségének rázúduló sötétségében ajándékozta nekünk; igaz, hogy azt is ígérte, hogy aki őt követi, „százannyit kap: atyát, anyát, testvért”, de hozzátette azt is, hogy 'üldözések közepette' ; és azt is mondta, hogy 'Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik terheket hordoztok', de nem azzal folytatta, hogy 'és én leveszem rólatok a terhet', hanem hogy 'én megenyhítelek titeket'.

A békességnek mindig ára van, azt Krisztus követője csak kemény szakítások és mindennapi kis meghalások által szerezheti meg. A bűnnel, a bűnös világgal és régi bűnös énünkkel folytatott kegyetlen harc mögött a békesség abban a kapcsolatban van, melyben a mennyei Atyára bízzuk üdvösségünket, aki szeret bennünket.     

Forrás ~ Internet   


EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2014. április 24. – Csütörtök
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”

[Lk 24,35-48]

Elmélkedés
Az apostolok szinte a saját szemüknek sem akarnak hinni, amikor Jézus megjelenik nekik feltámadását követően. Egyszerűen nem akarják elhinni, hogy aki meghalt, most élőként van köztük. Talán hitetlenkedve fogadták a két emmauszi tanítvány beszámolóját is arról, hogy miként találkoztak a Feltámadottal és hogyan ismerték fel őt. Kételyeiket Jézus azzal oszlatja el, hogy megmutatja nekik sebhelyeit. Olyan jelek, bizonyítékok ezek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a keresztre feszített Jézus áll most élőként apostolai előtt. De Jézus nem áll meg annál, hogy felismerteti magát övéivel, hanem azonnal küldetést ad nekik. Ehhez szükséges annak megértése, hogy miért történt az Úr szenvedése és feltámadása. E jézusi küldetés tanúkká teszi őket.
„Békesség nektek!” – így köszönti a legtöbb alkalommal a feltámadt Jézus azokat, akiknek megjelenik. A békesség tehát a halálon győzedelmeskedő Úr ajándéka. A Jézus által elhozott béke egykor eloszlatta a tanítványok félelmét s most szétoszlatja a miénket is. Ez a lelki békesség alapozta meg azt, hogy az apostolok bátran hirdessék Krisztus feltámadását, s ugyanez tesz bennünket is tanúságtevőkké. A békességből aztán lelki öröm fakad és hit születik mindazokban, akik az első pillanatban még nem mertek hinni. A kételkedés és a csodálkozás helyébe lép a krisztusi béke. Vajon az én életemben is?
© Horváth István Sándor

Imádság Köszönöm Néked Uram, hogy ma reggel is békére ébredhettem. Köszönöm az életet, hogy fájdalmak és betegségek nélkül, szabadon lélegezhetek, élhetek. Köszönöm, hogy őszinte szívvel szólhatok Hozzád, hogy meghallgatod szavaimat!

 
Dr Joó Sándor ~ 'Békesség néktek'

Alapige
'Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.'

    János 20,21

Mi is majdnem szó szerint ugyanazzal a köszöntéssel szoktunk kezdeni istentiszteleteinket, mint amivel a feltámadott Jézus Krisztus köszöntötte elsőízben a zárt ajtók mögött összegyűlt tanítványait húsvét vasárnapjának estéjén. 'Békesség néktek!' - mondta két ízben is tanítványainak. 'Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.”Róm1,7 - szoktuk mondani mi itt. De nemcsak a köszöntés, hanem az egész jelenet: a tanítványok együttléte, Jézus megjelenése, megszólalása, mintha a mi mai gyülekezeti istentiszteletünknek az ősmintája lenne, mintha azt mutatná be, hogy milyen legyen az igazi istentisztelet, és a hívők minden összejövetele! Itt mintegy történetben látjuk kiábrázolva azt, hogy mit élünk meg, mit élhetünk meg, mit kellene megélnünk minden alkalommal, amikor összegyülekezünk istentiszteletre, vagy bármilyen más alkalommal az Ige hallgatására. Három olyan élmény van itt a történetben, aminek ma is minden gyülekezeti istentiszteletünkön meg kellene lennie és meg is lehet, sőt meg is van, csak komolyan kell venni. Próbáljuk hát tudatosítani magunkban, mi is ez a három?

1.) Hadd mondjam meg előre egy szóval, hogy mi az első: Jézus megjelenése. Azt olvassuk ugye, hogy miközben a tanítványok együtt ültek húsvét napjának az estéjén, gondosan magukra zárták az ajtókat, mert féltek a zsidóktól, egyszer csak hogy, hogy nem - ki tudná ezt megmagyarázni, hiszen természetfeletti módon, megmagyarázhatatlanul - megjelent közöttük Jézus! Miközben Róla beszélgettek, egyik is, másik is elmondta az aznapi csodálatos élményeit, élővalóságában megállt közöttük maga az Úr személyesen! Tudjátok, mit jelent ez? Annak az ígéretnek a valóra válását, hogy ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek Jézus nevében, Ő ott lesz közöttük. Amit tehát még halála előtt megígért tanítványainak az Úr: ímé az most szóról-szóra valóra válik, beteljesedik. És azért olyan nagy jelentőségű ez a jelenet, mert fölbátorít, bíztat, hogy mi is hihetünk Jézusnak közöttünk való tényleges megjelenésében. Tehát itt, közöttünk is éppen olyan bizonyosan és valóságosan jelen van az Úr, itt áll a középen - mint ott abban a kis tanítványi körben -, csak éppen testi szemeink számára láthatatlanul, de mégis megtapasztalhatóan az Ő Lelke és Igéje révén. A tanítványoknak akkor még az a nagy előnyük is megvolt velünk szemben, hogy testi szemeikkel is szemlélhették Őt, az Ő feltámadott testében, de mind ez csak azért történt, hogy az utánuk jövőnemzedékek is hihessenek az Ő megjelenésében, s egészen valóságosan számolhassanak azzal, hogy Jézus ígérete a számukra is igaz. Az az örvendetes biztatás van tehát ebben az Igében most a számunkra, hogy Jézus most is igazán itt van, - hogy az Ő jelenléte közöttünk olyan valóság, amit nem láthatunk ugyanúgy, mint a tanítványok, de hit által épp úgy tudomásul vehetünk, mint ahogyan akkor ők.

Amit így szoktunk énekelni: 'Itt van Isten köztünk' (165,1), az sokkal reálisabb igazság, mint ahogyan mondjuk, vagy gondoljuk! - A mi összegyülekezésünknek tehát éppen az a lényege, hogy rajtunk kívül még valaki más is itt van: az Úr Jézus! Azt mondhatná most valaki, de hiszen olyan nyavalyás emberek vagyunk, olyan gyönge a hitünk, annyi bűn éktelenkedik az egész együttlétünkben, olyan méltatlanok vagyunk az Ő közöttünk létére: hogyan tisztelhetné meg hát összejöveteleinket az Ő megjelenésével? Nos hát, az a kis tanítványi sereg se volt különb semmivel. Sem a zárt ajtó, sem a félelem, sem a kishitűség, sem semmi egyéb gyengesége a tanítványoknak nem akadályozta Jézust abban, hogy megjelenjék közöttük! Éppen ebben van a mi egyébként olyan nyavalyás összejöveteleinknek az értéke és ajándéka. Sőt, egyenesen úgy lehetne mondani, hogy azért jövünk össze ketten, hárman, vagy többen az Ő nevében, hogy megéljük az Ő jelenlétét!
Aki nem ezért jön ide: miért is jön hát tulajdonképpen? Te miért szoktál jönni és most is miért vagy itt? Csak egy szép régi szokást gyakorolni, egy kis vallásos hangulatban megfürdeni, egy kedves ismerőssel találkozni, vagy egy emberi szónoki teljesítményt meghallgatni és megbírálni? - Nos hát: ez az Ige arra bíztat, hogy jöjjünk csak bátran azzal az igénnyel, hogy igen: az Úr jelenlétét óhajtjuk megélni a gyülekezeti közösségben. Ez az Ige tehát azt tudatosítja bennünk, hogy igen: itt van Jézus közöttünk!

2.) A második élmény az, hogy Jézus azért van itt köztünk, mert meg akar ajándékozni valamivel, valamit adni akar! Mit? - Íme, ott azon az estén így szólt: 'Békesség néktek!' Bár a leghétköznapibb köszönési forma volt ez abban az időben, Jézus ajkán mégis több volt puszta üdvözlésnél. Jézus az üres fogalmakat, elhasznált szavakat mindig tartalommal tölti meg. Ezt is! Ha Ő azt mondja valakinek, vagy valakiknek, hogy 'Békesség néktek!', akkor azt lehet egészen komolyan venni, szó szerint értelmezni. Már a búcsúbeszédeiben megígérte tanítványainak ezt a békességet, amikor így szólt nekik: 'Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!' Jn 14,27 Amit akkor megígért, azt a Golgotán irtózatos küzdelmek árán ki is vívta a számunkra. Miután tehát megígérte a békességet, halálával meg is szerezte azt, most pedig a megszerzett békességet jön kiosztani a tanítványoknak. Így tehát nem ígéret többé az a békesség, hanem itt van. Mintha mondaná: Tessék, itt van, amit megígértem, átadom néktek, átvehetitek: 'Békesség néktek!' - 'És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát', a két nappal azelőtt fölszaggatott rettentősebek helyét. (20. vers) Nem lett volna-e természetesebb, érthetőbb, ha sebeit mutatva, azt mondta volna: Jaj néktek! Miattatok vannak rajtam ezek a sebek! Szörnyűharag van a mennyben amiatt, hogy így bántatok velem! Jaj néktek! Nem ez lett volna az érthetőbb?!

De Ő mégsem ezt mondja, hanem éppen a sebeit mutatva, megváltó szenvedésének a jeleit előtárva békét ajánl.

Nézzétek - mondja, itt van a garanciája annak, hogy Isten valóban megbékült veletek, hogy a mennyben nem haragusznak rátok! Itt van a látható bizonyossága annak, hogy meg vannak bocsátva a bűneitek! Nézzétek, megfizettem, eleget tettem helyettetek, elintéztem az ügyeteket! Nézzétek, hozom a menny békességét néktek! - Ezt akarja ma is adni az Úr, amikor megjelenik az Ő híveinek a közösségében, összejövetelén. Azért van itt jelen közöttünk a feltámadott Úr Jézus Krisztus, hogy ha valaki a bűnei miatt nyugtalan lelkiismerettel jött ide; ha valaki az élet terhei alatt roskadozó szívvel ül itt; ha valakinek a lelkében most nyugtalanság, aggodalom, félelem van; ha ellanyhult a hite; ha meghűlt szívében a szeretet; szóval, ha bármilyen tekintetben lelki szegénnyé lett, itt most hallja meg a menny ajánlatát: 'Békesség néktek!'

Tehát az a drága békesség, amit Jézus kínál, érvényes néktek is, kivétel nélkül mindnyájatoknak, akárkik vagytok, akik itt vagytok. Érvényes a számotokra is az a békesség! Azért érvényes, azért lehet bárkié, mert megfizette az Úr az árát. Nézzétek az Ő kezeit és oldalát: ezekből a sebekből kihulló drága vér volt annak a békességnek az ára! A félelmet, a szorongást, a nyugtalanságot csak az veszi el a szívedből, ha látod a megváltás jeleit, ha elfogadod a fölkínált békességet! Igen! Minden istentiszteletünkön, - ezen a main is - a bűnbocsánat békességében akar részesíteni, vagy újra megerősíteni a jelenlévő˝
Jézus Krisztus! Ha el mered fogadni a békeajánlatot, akkor valósággá válik, akkor igazán békesség néked, békesség benned! A csukott ajtó nem zárhatja ki a békességet hozó Jézust, amint láttuk az imént, de a csukott, a bezárt szív igen! Bár nyitva lenne most a szíved az Ő békességének a befogadására!

3.) Azt mondhatná most valaki, hogy ma végre megint szerencsésen elérkeztünk ahhoz a bizonyos lelki békességhez, aminek a hatásaiból a világ vajmi keveset érez. Nos igen, a belsőlelki békességről van szó, de azért ne mondjunk túl hamar ítéletet fölötte. Nem lehet ezt senkinek megkerülni, ezt a lelki békességet! Mert ott, a lélek mélyén kell ám elkezdődnie annak a békességnek, amit szeretnénk megvalósítani a házban, és amire óhajtozunk kint a nagyvilágban is! Ott kezdődik ez az Istennel megbékélt emberi szívben.

De azután teljesen igazuk van azoknak, akik itt nem akarnak megállni, akik nem elégszenek meg a belsővel, akik tehát olyan békesség után vágynak, ami nagyobb a személyes megélésnél és tapasztalásnál. Igazuk van azoknak, akik olyan békességre vágynak, ami az egyes ember személyének a határain túlterjed. És annak a békességnek, amit Jézus ajánl, éppen ez a jellege. Az, hogy aki megkapta, azért kapta, hogy továbbadja. Nem azért adja Krisztus az Ő békességét valakinek, hogy az illető elvonuljon vele csendes magányába, és ott élvezze, hanem azért, hogy terjessze!

Nem is igazi az a békesség, ami belefér egy szívbe, és nem csordul túl rajta, nem ömlik ki belőle, nem hat békéltetőleg maga körül! Ezért van az, hogy Jézus amint megmutatta tanítványainak a kezét és az oldalát, mint a megszerzett békesség jeleit, azon nyomban így folytatja mondanivalóját: “Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.” (21-23. vers) Tehát amikor békességet ad nékik, rögtön békekövetekké is teszi őket! Aki elfogadta a békességet, az maga is békekövetté válik e világban: propagálója, hírnöke, továbbadója, agitátora, apostola lesz annak a békeajánlatnak, amit maga is elfogadott az Úrtól.

Apostolnak lenni annyi, mint az Úr küldöttének lenni, az Úrtól üzenetet átadni, érthetőmódon kihirdetni, hogy mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, minden bűnére bocsánatot nyert, pusztán kegyelemből, s maga a menny fogja rámondani az áment erre a nagy jó hírre. De az Úr küldöttének azt is épp olyan határozottan ki kell hirdetnie, hogy aki pedig elveti Krisztust, az bűnben van, és ha a bűnben hal meg, örökre el is kárhozik! És a menny erre a rettenetes bizonyságra is rá fogja mondani az áment!

Minden békekövet két ítéletet kap: örökre felmentőítéletet az egyik kezébe, a legszörnyűbb halálos ítéletet a másikba. Mégpedig azért, hogy mindkettőt odatárja mindenki elé, mert kivétel nélkül mindenkinek e kettőközül kell választania! A te kezedben is ott van a kétféle ítélet. Óh, de borzasztó lenne, ha miattad nem venné tudomásul valaki, akinek megmutathattad volna, akivel beszélhettél volna róla, aki elé oda kellett volna tárnod, de nem volt bátorságod hozzá, vagy elmulasztottad, mert nem is gondoltál rá! Pedig azért hív magához az Úr, hogy békekövetekként küldhessen ki innen bennünket!

A gyülekezeti istentiszteleten és minden egyéb igehallgatási alkalommal azért éljük át a feltámadott Krisztus jelenlétét, azért részesülünk egyénenkint, lelkileg az Ő békességében a bűnbocsánat által, hogy amiként az Atya küldötte a Fiút, Ő is akképpen küldhessen ki a világba minket! Azért mutatja meg a kezeit és az oldalát, hogy az Ő szenvedésének és halálának az erejében mi magunk is mindig erőt meríthessünk a békekövetség szolgálatára. Azért halt meg és támadott fel és jelent meg itt is, most is Krisztus, hogy akik megélték a jelenlétét, akik meghallották a szavát, nagyon-nagyon sokaknak hozhassák tudomására az örömhírt: Jézus a Krisztus az Atya Isten dicsőségére!

Az igazi istentisztelet mindig küldetéssé válik a gyülekezet számára. Olyan, mint egy nagy fölrázás, ébresztő, vagy ahogy egy új énekünk mondja:

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel!
Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,
Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,
Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged,
Hogy te miattad nem látta meg Őt.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
397. ének 1. és 5. vers


Ámen

Dátum: 1951. augusztus 26.

Forrás ~ Internet



Ferenc pápa ~ 'Miért keresitek a holtak között az élőt'

"Miért keresitek a holtak között az Élőt?" - a pápa katekézise az általános kihallgatáson

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson mondott katekézisében azokat a szavakat ismételte, amelyeket az angyal mondott húsvét hajnalán a Jézus sírjához siető asszonyoknak: „Miért keresitek a holtak között az Élőt?” A húsvéti örömről elmélkedve többször megszakította leírt beszédét, és rögtönözött szavakkal arra buzdította a Szent Péter teret megtöltő hívősereget, hogy vele együtt ismételje az angyal Jézus feltámadását hirdető szavait: „Miért keresitek a holtak között az Élőt?”

Most a leírt és elhangzott katekézist ismertetjük.

„Kedves testvéreim! Ezekben a napokban húsvéti örömmel ünnepeljük Jézus feltámadásának nagy misztériumát. Igazi, mély, arra a bizonyosságra alapozott öröm ez, hogy a feltámadt Krisztus többé nem hal meg, hanem él és működik az Egyházban és a világban. Ez a bizonyosság tölti el a hívők szívét húsvét reggel óta, amikor az asszonyok Jézus sírjához mentek, és az angyal ezt mondta nekik: „Miért keresitek a holtak között az Élőt?” (Lk 24, 5) Ezek a szavak mintegy mérföldkövet alkotnak a történelemben; de botláskőt is, ha nem nyílunk meg az örömhírnek, ha azt gondoljuk, hogy kevésbé kellemetlen egy halott Jézus, mint egy élő Jézus! Mindennapi életünk során hányszor érezzük szükségét annak, hogy ezt halljuk: „Miért keresitek a holtak között az Élőt?” Olyan sokszor szükségünk van ezekre a szavakra, hogy megszabaduljuk nehéz, sőt reménytelen helyzetekből.

Szükségünk van rá, amikor becsukódunk önzésünkbe, amikor hagyjuk magunkat félrevezetni földi hatalmaktól vagy az evilági dolgoktól, felejtve Istent és a felebarátot; amikor reménységünket világi hiúságokba vetjük, akkor Isten Szava ezt mondja nekünk: „Miért keresitek a holtak között az élőt?”

Itt a pápa a hívősereget biztatta, hogy ismételje vele együtt az angyal szavait. "De nem könnyű elfogadni a Feltámadott életét és jelenlétét körünkben. Az Evangélium megmutatja Tamás apostol, Mária Magdolna és az emmauszi tanítványok reakcióját: jót tesz, ha magatartásukat összevetjük a miénkkel. Tamás feltételt szab a hitnek, amikor meg akarja érinteni Jézus sebeit; Mária Magdolna sír, látja Jézust, de nem ismeri fel, csak akkor ébred rá, hogy Jézus az, amikor nevén nevezi őt; az emmauszi tanítványok kiábrándultan, reményvesztetten csatlakoznak Jézushoz, és hagyják, hogy elkísérje őket a titokzatos vándor. Különböző utak! A holtak között keresik az élőt, és maga az Úr téríti őket vissza a jó útra. És én mit teszek? – kérdezte a pápa, ismét rögtönzött szavakkal a hívősereg felé fordulva: „Milyen úton haladok, hogy találkozzam az élő, feltámadt Krisztussal?”

„Miért keresitek a holtak között az Élőt?” Ez a kérdés megszabadít bennünket a kísértéstől, hogy hátra tekintsünk, arra, ami tegnap történt, és előrelendít a jövő felé. Jézus nincs többé a sírban, Feltámadott, Élő, Ő az, aki mindig megújítja Testét, az Egyházat, és magához vonzva előre segít bennünket. A „tegnap” Jézus és az Egyház sírja; a „ma” az örök feltámadás, amely felé a Szentlélek, teljes szabadságot adva serkent bennünket.

Ma hozzánk is szól ez a kérdés: miért keresed a holtak között az élőt, te, aki becsukódsz önmagadba valamilyen bukás után, te, akinek nincs ereje imádkozni? Miért keresed a holtak között az élőt, te, aki magányosnak érzed magad, barátaidtól és talán Istentől is elhagyottnak? Miért keresed a holtak között az élőt, te, aki elveszítetted a reményt és bűneidbe börtönözve érzed magad? Miért keresed a holtak között az élőt, te, aki a szépségre, a lelki tökéletességre, az igazságosságra és a békére áhítozol?

Szükségét érezzük annak, hogy ismételten emlékezzünk az angyal figyelmeztetésére! „Miért keresitek a holtak között az élőt?” – ez segít bennünket, hogy kilépjünk szomorúságunkból, és megnyíljunk az öröm és a reménység távlatainak. Ez a reménység elmozdítja a sírkövet, és bátorít, hogy hirdessük az Örömhírt, mely alkalmas arra, hogy másokban is új életet fakasszon.”

Katekézise végén Ferenc pápa ismételten arra buzdította a hívősereget, hogy vele együtt ismételjék a húsvéti angyal örömüzenetét.

Forrás ~ Internet