EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS A VÁRAKOZÁSRÓL

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.

---

Gyermekkor
A betlehemi Gyermek, Jézus Krisztus születése karácsonyi ünnepére készülve az advent folyamán figyelmünket irányítsuk a gyermekekre és a gyermekkorra! Többféle nézőpontból tehetjük meg ezt. Ma, az első vasárnapon azzal indítsuk elmélkedésünket, hogy a felnőttek hogyan tekintenek a gyermekekre. Ne semleges szereplőként tegyük ezt, hanem a gyermekekkel foglalkozó személyek, főként a szülők és nevelők helyébe képzelve magunkat. Akinek van gyermeke, vagy tanárként nap mint nap találkozik tanítványaival, könnyen megteszi ezt.
A gyermek idővel felnő. Nem biztos, hogy felnőtté válik az idő múlásával, de biztosan felnő. Ha az életben maradáshoz szükséges legfontosabbakat, a testi fejlődéséhez szükségeseket megkapja, akkor biztosan felnő. Ha értelmi fejlődéséről is gondoskodnak, akkor megtanulja az emberek közti kapcsolatok szabályait és felnőttként a társadalom tagja lesz. Ha lelki fejlődése is cél az évek során, akkor megtanulja, hogy a látható világ kereteinél tovább lásson. Tehát a gyermekkor nem telhet tétlenül. A szülő és a nevelő feladatának érzi, hogy felnevelje a gyermeket, segítse őt felnőtté válni. A nevelés folyamán elsődleges szempontot kap a jövő. „Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezik rokonok és barátok, idegenek és ismeretlenek a gyermektől, s helyettük általában az őt nevelő szülő válaszol, hiszen ő tudja, hogy mivé neveli gyermekét. Sok ember gyermekkorát és talán egész életét keseríti meg, ha a szülők saját egykori kudarcaikat, sikertelenségeiket felejteni szándékozván gyermekükben akarják megvalósítani álmaikat.
Az adventi időszakban egy gyermek születését várjuk. Mi lesz ebből a gyermekből? – kérdezzük. Mi lesz belőle, ha felnő? Ő is ács lesz, mint nevelőapja Szent József, aki mellett felnő s megtanulja a becsületes munkát? Vagy talán a Galileai-tó mellé költözik és halásznak áll, mint oly sokan azon a vidéken? Vagy szántóvető ember lesz? Esetleg nyájra vigyázó pásztor? Talán uralkodó lesz? Az evangéliumok nem jegyzik le, hogy Máriának vagy Józsefnek konkrét elképzelése lett volna Jézus jövőjét illetően. Nem tervezgették, melyik híres tanító mellé küldik majd tanulni. Nem irányították életét egy bizonyos mesterség felé. Mindez nem hiba részükről, nem a nevelési szándék hiánya. Inkább annak elfogadásáról van szó, hogy az idő múlásával majd kiderül, milyen szándéka van Istennek a gyermekkel.
A mai vasárnap evangéliumában Szent Máté írásából azt a részletet olvassuk, amely Krisztus második eljöveteléről szól. Tehát egy jövőbeli eseményről, amelynek idejét előre senki nem tudhatja. Jézus arra figyelmeztet, hogy szüntelenül álljunk készen érkezésére, mert ez bármelyik napon bekövetkezhet. Ezt mondja: „Legyetek készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok” (Mt 24,44).
Az advent a múltat, a jelent és a jövőt sűríti egybe. Az adventi időszak Jézus 2000 évvel ezelőtti világrajöttét, jelenbeli születését karácsonykor (és mindennap), valamint újbóli eljövetelét az idők végén foglalja egybe. Éppen ezért emlékezés, ünnep és várakozás számunkra ez az idő. Megemlékezünk betlehemi születéséről, örvendezünk újbóli születésének és jelenlétének, és várjuk, hogy a végső időkben mindent újjáteremtsen, benne újjászülessen minden.
Visszatérve a bevezetésben foglaltakhoz, egy kis gondolkodásra kérek mindenkit. Az előttünk álló hét folyamán próbáljuk megfogalmazni, mit gondolunk a gyermek Jézusról? Nem a felnőttről, aki tanít és csodákat tesz. Nem a felnőttről, aki bölcsességével és az igazság kimondásával ámulatba ejt sokakat, s egyúttal ellenségeket szerez magának. Nem a felnőtt Jézusról, aki meghal a kereszten és feltámad. Hanem kifejezetten a gyermek Jézusról. Mit várok Jézus születésétől? Mit ébreszt bennem, milyen cselekedetre indít jövetele? Milyen reményt fűzök születéséhez? Mert minden születés, minden emberi élet kezdete reményt ad az embereknek. Mit gondolok a gyenge, újszülött gyermekről, a kis Jézusról? Mit érzek a pólyába takart, jászolba fektetett gyermek iránt? Mit gondolok az emberré lett, a gyermekké lett Istenről?
© Horváth István Sándor

---

Ó, Jézus! Gyermekként jöttél emberi világunkba. Gyenge, magatehetetlen gyermekként születtél meg, miként minden ember. Gyermekként szükséged volt a szeretetre, a gondoskodásra, a törődésre. Oly módon szeretnék hozzád közeledni, ahogyan az édesanyák gyermekükhöz. Szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel. Alázattal meghajolva a születés titka előtt, az élet titka előtt, a gyermek titka előtt. Rácsodálkozva arra, hogy minden új élet, minden újszülött gyermek az Isten ajándéka. Hiszem, hogy születésed új lehetőségeket, új utat nyit meg számomra. Születésed adjon nekem bátorságot és erőt az újrakezdéshez és a lelki újjászületéshez! Amen.