Egyedüllétből imádság


„Egyetlen mondatot jegyeztem meg mindabból, amit egyszer egy hétvégi konferencián hallottam:”
„Magányosságodat változtasd át egyedüllétre, egyedüllétedet pedig imádságra.”

„A magányosság pusztaság, de ha ajándékként fogadjuk, Isten kezéből vesszük és visszaadjuk neki hálaadással, akkor szentséghez, és dicsőséghez, magához Istenhez vezető út lehet.”

„A magányosság pusztájában szörnyen sebezhetőek vagyunk. Egy vágyunk van: kimenekülni belőle, és néha úgy tűnik, mintha könnyen meg is tehetnénk. Elfogadjuk a Sátán ajánlatait, kielégítjük kívánságainkat olyan módon, ahogyan Istennek sohasem állt szándékában, szent akaratán kívül keresünk biztonságot? Ha megtesszük, némi boldogságot lehet, hogy találunk, de nem azt a tartós örömet, amelyet mennyei Atyánk szánt nekünk. Megnyerjük a világot, de elveszítjük a lelkünket. Jézus Krisztus tudta, hogy öröme csak egy helyen található meg: az Atya akaratában. Mi is csak ott találjuk meg.”
 
„Az ember túlzottan felnagyíthatja magányosságát, mintha úgy szenvedne, ahogy senki, és megfeledkezik arról, hogy „ez az élet”, sem több, sem kevesebb. Magunkra boríthatjuk az önsajnálat takaróját, és máshogy is elszigetelhetjük magunkat, de ha a magányosságot egyedüllétté tesszük és az egyedüllétet imádsággá, van szabadulás.”

„Ezen gondolkoztam, amikor az Úr tegnap egyenesen a konyhámba vezetett egy ilyen szívet. … megkérdeztem tőle, magányos-e.
- Magányos? Miért lennék:
- Mert még nem mentél férjhez. Ismerőseim között a legtöbb egyedülálló nő arról panaszkodik, hogy milyen magányos.
Meglepetten rám nézett, aztán elnevette magát: - Igazán? Tudod, minden nap nagy várakozás van bennem. Ma mit akar tenni velem az Úr? Nincs is saját napi programom.
Nincs saját napirendem. Ez a titka Linda szabadságának. Újabb kérdéseket tettem fel neki. Igen, ismeri, milyen érzés a magányosság – elszigeteltség, amikor azt gondoljuk, hogy senkit sem érünk el, senki sem érdeklődik irántunk, el vagyunk vágva mindentől. Megvan a saját napirendünk.
- Milyen napirendre gondolsz? – kérdeztem.
- Amikor azt hiszem, hogy csak egyetlen megoldás létezik, és Isten vagy ezt adja nekem, vagy semmit. Ezzel bezárom az érzelmemet. A bezárt érzelem a bezárt szív és a zárt ajtó.
Most értettem meg azt a mosolyt, ami úgy tűnik, mindig beragyogja Linda arcát. Azt hiszem, abból fakad, hogy teljes szívéből elfogadja Isten napirendjét.”

„Az a szív, amelynek nincs más napirendje, csak Istené, megszabadult önmagától, ürességét Isten szeretete tölti be. Egyedülléte imádságra fordítható.”

„ A lelki élet egyik területe – ahol olyan sokunknak nagyon nehezére esik az engedelmesség – a várakozás. Egyik terület sem világít annyira rá hitünkre, mint ez. Előfordul, hogy kritika ér mások részéről, mert úgy tűnik, semmit sem teszünk. Ha engedelmességből várunk, akkor engedelmességünk természetesen láthatatlan marad. Csak Isten látja, akire várunk, de ellen kell állnunk a kísértésnek, és … továbbra is bíznunk kell.
Amikor igazán Istenre várunk, az nem „semmittevés”. A 37. zsoltár felsorolja ennek a rejtett tevékenységnek a főbb elemeit, ami a belső békesség tökéletes receptje:

Bízz az Úrban és tegyél jót.
Lakozz az országban (legyen békességed ott, ahová Isten helyezett).
Gyönyörködj az Úrban (legyen az Úr egyetlen örömöd)
Add az Úrnak életedet.
Bízz benne és Ő megcselekszi.
Légy csendben az Úr előtt.
Várj türelmesen.

A türelmes várakozás szinte lehetetlen, hacsak meg nem tanulunk ugyanakkor örömet találni az Úrban, mindent átadni neki, bízni benne és csendben lenni.”

„Az ilyen várakozás nem egyszerűen félénkségből fakadó időhúzás, vagy „határozatlanság, amely nem tud dönteni, bizonytalanság, amely egyetlen döntést sem vezet el a cselekvésig”.
Istenre várni a hit cselekedete – a legnagyobb dolog, amit valaha embertől kértek.
Ez a hit nem az Istennek diktált dolgok megvalósítására irányul, hanem magára Istenre, az Ő lényére. Megnyugvás abban a tökéletes bizalomban, hogy alkalmas időben a helyes úton fog vezetni. Megadja, amire szükségünk van. Betartja szavát. A legjobbat adja nekünk, ha bízunk benne.”

„A várakozás felajánlás és áldozat. Istenhez emelhetjük várakozásunkat, napi áldozatként, a várakozó lelkülettel... Az igazi hit az, amikor így várunk Istenre – nincs saját napirendünk, határidőnk, követelésünk. Egyszerűen nyitott szívvel és nyitott kézzel várjuk, hogy elfogadhassuk, amit Isten választ és tökéletes bizalom él bennünk, hogy amit Ő választ, jobb lesz, mint az általunk kigondolt legjobb megoldás. „

„Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülükbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki őt várja. Elébe mégy annak, aki örvend és igazságot cselekszik, akik útaidban rólad emlékeznek.” Ézs 64,3-4

 Elisabeth Elliot – Magányosság