XAVÉRI SZENT FERENC A MISSZIÓK VÉDŐSZENTJE
Xavéri Szent Ferenc áldozópap ~ december 3.

Szent Ferenc, a missziós pap, Istent mutatta fel azokon a területeken,
ahova eljutott. Isten hegyére, Isten lakomájához vezette a népeket.
Adventi utunkon mi is szeretnénk meglátni azokat, akik körülöttünk
éhezik és szomjazzák Isten igéjét.
FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.

Párizsban
tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rosszszándékú tanára
hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik
tanára keze alá került, aki nagyon nagytudású és jámboréletű volt, az ő
vezetésével egyetemi tanár lett.
Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja.

A zarándokút
elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború
miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt
lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A
lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó
imája volt: 'Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!' Nagy buzgósága és
kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek.
A
portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú
fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós
tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában,
Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a
gyermekeket, gyóntatott, kolégiumot szervezett misszionáriusok
képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor
belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és
imatanításba.
Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552 -ben. Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.
Példája: tanulj, légy szorgalmas!
'Istenünk, ki Xavéri Szent Ferenc igehirdetésével sok népet térítettél az igaz hitre, kérünk, add, hogy híveid lelkében ugyanolyan buzgó hit éljen, mint őbenne, és Egyházad mindenkor örvendhessen gyermekei sokaságának!' Amen.

Forrás ~ Internet