EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki
szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt
ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és
elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a
szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások
megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a
harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint
először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk,
mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások
meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek,
öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a
szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz
majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a
gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják
neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.

![[Mt 21,33-43.45-46]](http://www.evangelium365.hu/titlepicture/100x30_10/[Mt%2021,33-43.45-46].jpg)

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példázatot az üdvösségtörténet
hasonlataként értelmezhetjük. Isten, a gazda az emberekre bízta a
földet, akik az ő küldötteit, a prófétákat sorban megölték. A végső
időkben az Atya saját Fiát, Jézus Krisztust küldte el, akinek a sorsa
szintén a halál lett. Az Isten szándékával szembeszegülők, akiket a
gyilkos szőlőmunkások jelképeznek, elveszítik az Isten országát. Egy
olyan új nép fogja azt megkapni, akik elfogadják Istent életük Urának és
engedelmeskednek neki. Isten országát azok nyerhetik el, akik ehhez az
új közösséghez tartoznak.
A példabeszéd egy lehetséges választ szemléltet. Szembe lehet fordulni a gazda szolgáival. Sőt, szembe lehet fordulni a gazdával is. Igen, meg lehet azt tenni, hogy az ember kezébe veszi a dolgok irányítását. De mindennek vannak következményei, s talán éppen ezzel nem számoltak a szőlőmunkások. A történetet olvasván teljes esztelenségnek tűnik cselekedetük. Miért lenne a föld az övék, ha megölik az örököst? Ez teljes képtelenség. Vagy talán arra számítottak, hogy a gazda vég nélkül eltűri gonoszságukat? Talán abban reménykedtek, hogy elmarad a felelősségre vonás? Hogyan juthattak erre az elvakultságra?
A nagyböjti idő jó alkalom számomra, hogy megvizsgáljam Istennel való kapcsolatomat. Isten a gazda, én vagyok a szolga. Sok esztelenségtől megóv, ha tudom a szereposztást, s nem akarok Isten helyébe lépni.
© Horváth István Sándor