SZENT METÓD PÜSPÖK

 SZENT METÓD Tesszalonikában született 815-ben. Testvére volt Cirill. Mindketten szerzetbe léptek, majd 860 körül téríteni kezdtek Morvaországban. Pannóniában eredményesen hirdették az evangéliumot, jártak Zalaváron és Nyitrán. Találkoztak Árpád fejedelemmel is, aki a maga és népe számára imát kért a két térítőtől.

Szláv nyelvű liturgiájuk miatt összeütközésbe kerültek a bajor papsággal - akik a latin liturgiát használták, ezért 869-ben Rómába hívták mindkettőjüket, ahol II. Hadrián pápa jóvá hagyta működésüket, sőt Cirill halála után Metódot püspökké, sirmiumi érsekké szentelte. Metód engedélyt kapott, hogy a szentmisét és az egyházi szertartásokat szláv nyelven végezhessék. A Szentszék legátusa lett a szlávok közt, Pannónia apostoli legátusa lett.

Ismételten összeütközésbe került a bajor gyakorlattal, mert a szlávok érdekében továbbra is szorgalmazta a szláv nyelvű liturgiát. Tevékenysége miatt két és fél évre még fogságba is vetették a bajorok, ám egy erélyes pápai közbelépés kiszabadította. A Csehországi Velehradban hunyt el 885. április 6-án.

Cirillel együtt Európa társvédőszentjeivé nyilvánította őket II. János Pál pápa 1980. december 31-én.

Példája: Még a legnagyobb áldozat árán is tarts ki célkitűzésed mellett, a végsőkig!

'Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában. Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.'  Szent Metód

Forrás ~ Internet

 SZENT CIRILL SZERZETES

 SZENT CIRILL 827-ben született Tesszalonikában egy Leó nevű császári tisztviselő gyermekeként. Eredetileg Konstantin volt a neve, csak szerzetesként vette fel a Kürillosz ~ Cirill nevet. Testvére volt Metód. Cirill Konstantinápolyban nevelkedett, művelt filozófus volt a császári udvarban.

Mindketten szerzetbe léptek, majd Rasztiszláv morva fejedelem hívására és III. Mihály parancsára 860 körül téríteni kezdtek Morvaországban. A görög írásból megalkotta a szláv nyelvre alkalmas, őróla elnevezett cirill betűket - glagólica abc vagy cirillika. Ennek segítségével az ó-szláv nyelvnek nevezett ó-bolgár nyelvre lefordította az evangéliumot, és ezen a nyelven liturgikus szövegeket szerkesztettek. Pannóniában eredményesen hirdették az evangéliumot, jártak Zalaváron és Nyitrán. Találkoztak Árpád fejedelemmel is, aki a maga és népe számára imát kért a két szenttől.

Szláv nyelvű liturgiájuk miatt összeütközésbe kerültek a bajor papsággal - akik a latint használták és a mise szláv nyelvezete félreértésre adott okot, ezért Rómába hívták mindkettőjüket és Cirill ott halt meg 869. február 14-én. Sírja a római Szent Kelemen bazilika kriptájában van.

Metóddal együtt Európa társvédőszentjeivé nyilvánította őket II. János Pál pápa 1980. december 31-én.

Példája: Az állapotbeli kötelességedet a legjobb tehetséged szerint végezd!
'Uram, Istenem, gyarapítsd Egyházadat, és gyűjtsd egybe az emberiséget. Választottaidnak add meg a hitben való egyetértést, áraszd szívükbe igédet, hogy azt keressék, ami kedves számodra.' Szent Cirill 

Forrás ~ Internet


 SZENT CIRILL ÉS METÓD

Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, egyházszervezők, Európa védőszentjei ünnepe ~ február 14.

A szláv népek nagy apostolai, akik hitre, tudásra, szép életre, jóra nevelték a népeket. Közbenjárásukkal mi is szeretnénk egyre jobban tanúságot tenni Istenszeretetéről.

A testvérpár Tesszalonikában született 827 körül. Korán Konstantinápolyba kerültek, ahol Cirill pap lett, Metód pedig a közigazgatásban tevékenykedett. Cirill később a kazárok közé ment, Metód pedig szerzetbe lépett. III. Mihály császár kérésére 864-ben mindketten Morvaországba mentek. Cirill elkezdte lefordítani szláv nyelvre a Szentírást, és erre külön írásmódot talált ki, a glagolit - vagy cirill betűs írást. A szertartások nyelvéül is a szlávot tették. 868-ban Rómába mentek, és ott II. Adorján pápa jóváhagyta munkásságukat. Cirill ott halt meg Rómában 869-ben, Metódot pedig püspökké szentelték, és nagy pápai kiváltságokkal ment vissza a szlávok közé. 885-ben Morvaországban halt meg.

Az apostoli testvérpárról méltán mondja a szentmise Kezdőéneke:
Ezek a szent férfiak, akik Isten barátai lettek,
és Isten igazságának hirdetése által
szereztek dicsőséget maguknak.

'Isten, ki Szent Cirill és Szent Metód által világosítottad meg a szláv népeket, kérünk add, hogy tanításod igéit szívünkbe zárjuk, s tégy bennünket az igaz hitben egyetértő népeddé!' Amen.

Forrás ~ Internet