'Ne féljünk a haláltól, a halhatatlanságra gondoljunk!'
Mindig arra kell gondolnunk, hogy nekünk nem a magunk akaratát, hanem
Isten akaratát kell megtennünk, ahogyan az Úr tanított rá minket a
mindennapi imádságban. Milyen fonák és helytelen dolog: könyörgünk, hogy
legyen meg Isten akarata, amikor pedig Isten magához hív és kiszólít
minket ebből a világból, akkor nem fogadunk szót teljes készséggel
akaratának és parancsának. Ellenállunk, tusakodunk, és makacskodó
szolgák módjára valósággal odahurcoltatjuk magunkat az Úr színe elé,
szomorúak vagyunk, búslakodunk.
Nem távozunk e földről készséges
akarattal, hanem bilincsbe verve kényszerítenek rá, és akkor még azt is
várjuk, hogy mennyei jutalommal tüntessen ki minket Isten, akihez csak
húzódozva megyünk. Vajon milyen szándékkal kérjük esedezve, hogy jöjjön
el a mennyek országa, ha minket viszont ennyire gyönyörködtet e földi
fogság?
Oly sokszor megismételt imával kérjük és sürgetjük, hogy mielőbb
virradjon fel Isten országának napja; de ugyan mire jó ez, ha jobban
áhítozunk és készségesebben ajánlkozunk itt a földön a sátán
szolgálatára, mint a Krisztussal való uralkodásra?
Ha egyszer a világ gyűlöli a keresztényt, te minek szereted azt, aki
téged gyűlöl? Miért nem szegődsz inkább Krisztus nyomába, aki azonfelül,
hogy megváltott, szeret is téged? Szent János a levelében kérlel és
kemény szavakkal óv minket: ne szeressük a világot, és ne teljesítsük a
test kívánságait. Ne szeressétek a világot, sem azt, ami e világban van!
Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel
minden, ami a világon van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet
kevélysége. De elmúlik a világ a kívánságával együtt. Csak aki az Isten
akaratát teljesíti, az marad meg örökre (1 Jn 2,15-17).
Ahelyett
tehát, hogy a világot szeretnénk, kedves testvéreim, legyünk mindig
azon, hogy megtegyük Isten akaratát bűntelen lélekkel, szilárd hittel és
minden jóra kész erényességgel. Ne féljünk a haláltól, hanem az utána
feltáruló halhatatlanságra gondoljunk.
Mutassuk meg, hogy ez az, amiben
hiszünk.
Meg kell gondolnunk, szeretett testvéreim, és újra meg újra
emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy mi ellene mondtunk a világnak, és itt
csak ideiglenesen tartózkodunk, mint vendégek és vándorok. Szívből
köszöntsük azt a napot, amelyik megadja kinek-kinek a mennyei
lakóhelyet. Az a nap kiragad innen, és kiszabadít a világ bilincseiből,
és eljuttat a mennyek országába. Ki ne sietne haza, akit a sors messze
vetett szülőföldjétől? Ámde mi a Paradicsomot tartjuk hazánknak.
Igen
sokan várnak ott ránk szeretteink közül: szülők, testvérek, gyermekek
népes csoportja, nagy tömege áhítja érkezesünket. A maguk sorsa felől
már biztonságban vannak, de a mi üdvösségünkért még aggódnak. Milyen
nagy lesz bennük és mibennünk is az egymásra találás boldogsága, amikor
megpillantjuk és megöleljük őket! Mily nagy gyönyörűség a mennyek
országában az is, hogy ott már nem kell félnünk a haláltól; vég nélküli
és tökéletes boldogságunk az lesz, hogy örökké élünk.
Ott találjuk majd az apostolok dicsőséges karát, a próféták ujjongó
csoportját, majd pedig megpillantjuk a vértanúk megszámlálhatatlan
tömegét, akiket megkoszorúzott a küzdelmük, a szenvedésük dicsősége és
győzelme. Ott vannak a diadalmas szüzek, akik az önmegtagadás erejével
megfékezték a test és vér kívánságait. Jutalmukat élvezik az irgalmas
szívűek, akik alamizsnálkodással és a szegények megsegítésével
valósították meg az igaz élet cselekedeteit: megtették, amit az Úr
parancsolt, hiszen földi örökségüket mennyei kincsekre váltották át.
Szeretett testvéreim, siessünk hát hozzájuk, türelmetlen vágyakozással!
Ezt az elhatározásunkat őrizze meg Isten, szívünk és hitünk e törekvését
tekintse kegyesen Krisztus, mert ő azoknak adja majd szeretete nagyobb
jutalmát, akikben lángolóbb volt a vágyakozás őutána.
Szent Ciprián püspök és vértanúnak 'A halandóság' című értekezéséből
Forrás ~ Internet