SZENT I. SZILVESZTER PÁPA ~ DECEMBER 31.

Szent Szilveszter pápa, aki ősi római családból származott. Szüleitől kiváló keresztény nevelést kapott. Papként igen sokat szolgált a diokleciáni üldözés idején (303-305), ami Rómában is sok áldozatot kívánt. Többször kellett elrejtőznie a Soracte-hegy egyik barlangjában.

Apja halála után Szilveszter anyja egy papra bízta a gyermek nevelését. Nagyon tehetséges tanuló volt, szeretett is tanulni. 314-ben választották pápává, mert közismertek voltak nagy érdemei. Nagy Konstantin alatt uralkodott, a milánói ediktum (313) utáni békés korszakba ő vezette be az Egyházat. 
 
Templomokat épített, szabályozta a templomok szentelésének rendjét, a templomok felszerelését. Ekkoriban a donatisták és az arianizmus nehezítette az Egyház életét, Szilveszternek élete végéig küzdenie kellett ezek ellen az eretnekségek ellen.

335. december 31-én halt meg. A Priscilla katakombába, a Via Salarián temették el, I. Pál pápa azonban 761-ben átvitette elődje maradványait a szent tiszteletére alapított 'San Silvestro in capite' nevű kolostorba. Alakját sok, szinte a mese határát súroló legenda veszi körül, már az 5. században tisztelték.

Példája: szabadság vagy elnyomás egyformán veszélyek tömegét jelenti a hit ellen!

'Istenünk, kérünk, Szent Szilveszter pápa közbenjárására segítsd népedet, hogy jelen életét kormányzásod alatt élje, és boldogan találhasson el az örök életre!'

Forrás ~ Internet