EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak
tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a
másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem,
hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló,
igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök
hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb
állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így
szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez
megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát
felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt
felmagasztalják.”
Jézus példabeszéde arra ösztönöz minket, hogy valamelyik szereplő
helyébe képzeljük magunkat. Nem kell sokat gondolkoznunk, melyiket
válasszuk, mert Isten előtt az egyetlen helyes magatartás a bűnbánat.
Külső cselekedetüket szemlélve mindkét személy, a farizeus és a vámos
ugyanazt teszi: Istenhez fordul. Ezt fejezi ki, hogy a templomba mennek
és imádkoznak. A vámos azzal kezdi az Isten felé fordulást, hogy
elfordul a bűntől, elfordul bűnös önmagától. A farizeus viszont erről
megfeledkezik. Nem ismeri be bűnösségét, s éppen ez akadályozza meg
abban, hogy Istenhez fordulása kedves legyen s elfogadást nyerjen.
A „nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam” kijelentéssel kezdődő gyóntatószéki jelenetek gyakran azzal fejeződnek be, hogy a gyóntató pap egy árva bűnöcskét sem tud kihúzni az illetőből. Szentgyónásnak nehezen lehetne nevezni az ilyet és a gyóntatószékben térdeplő emberre sem illik, hogy ő a bűnbánó vagy megtérő. Úgy tűnik, hogy az ilyen ember csak dicsekedni akar a pap vagy Isten előtt. Pontosan úgy viselkedik, mint az evangéliumban szereplő farizeus.
A nagyböjtben elvégezzük szentgyónásunkat. Remélhetőleg nem csak szokásból. Remélhetőleg nem csak azért, mert ezt kéri, ajánlja Egyházunk. Remélhetőleg azért, mert valóban bánjuk bűneinket. Legyünk őszinték! Legyen őszinte az alázatunk és őszinte a bűnbánatunk! Legyünk őszinték magunkhoz és őszinték Istenhez!
© Horváth István Sándor
A „nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam” kijelentéssel kezdődő gyóntatószéki jelenetek gyakran azzal fejeződnek be, hogy a gyóntató pap egy árva bűnöcskét sem tud kihúzni az illetőből. Szentgyónásnak nehezen lehetne nevezni az ilyet és a gyóntatószékben térdeplő emberre sem illik, hogy ő a bűnbánó vagy megtérő. Úgy tűnik, hogy az ilyen ember csak dicsekedni akar a pap vagy Isten előtt. Pontosan úgy viselkedik, mint az evangéliumban szereplő farizeus.
A nagyböjtben elvégezzük szentgyónásunkat. Remélhetőleg nem csak szokásból. Remélhetőleg nem csak azért, mert ezt kéri, ajánlja Egyházunk. Remélhetőleg azért, mert valóban bánjuk bűneinket. Legyünk őszinték! Legyen őszinte az alázatunk és őszinte a bűnbánatunk! Legyünk őszinték magunkhoz és őszinték Istenhez!
© Horváth István Sándor
Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény
hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ
előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő
tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és
testvérek minden néppel!