'A konstantini béke'

A mindenható Istennek, a mindenség Királyának, mindenért legyen dicsőség. Ugyanígy legyen hála lelkünk Megváltójának és Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak. Általa kérjük, hogy békénk maradandó és szilárd legyen, s mind a külső, mind a belső zavaroktól és megrázkódtatásoktól mindenkor mentes legyen.

Immár derülten és tisztán ragyog felettünk a nappal, amelyet többé már semmiféle felhő sem homályosít el, s Krisztusnak az egész földkerekségen elterjedt egyházait égi fényesség ragyogásával tölti be. Akik nem tartoznak a mi vallásunk közösségébe, még azok is valamennyire részesednek az Istentől nekünk ajándékozott javakból, mintegy morzsákat kapnak belőlük, ha nem is élvezhetik egészükben.

Nekünk viszont, akik minden reményünket Krisztusba helyeztük, hihetetlenül nagy lett az örömünk. Mindnyájunk arca szinte isteni örömtől fénylett, amikor láttuk, hogyan élednek újjá a hosszú, szörnyűséges romlásból mindazok a helyek, amelyeket a zsarnoki gonoszság előzőleg lerombolt. Láttuk, hogyan emelkednek újra magasba a templomok és mint ragyognak sokkal nagyobb tiszteletben és fényben, mint amelyeket leromboltak.

Ehhez járult a püspökök összejövetele, a zarándokoknak érkezése idegen és távoli vidékekről, a népek kölcsönös szeretete és jóindulata, amikor mint Krisztus testének a tagjai eggyé forrtak. Így valósult meg a próféta látomása, amely a jövendőt titokzatos képben jelezte előre: Csont a csonthoz, ízület az ízülethez kapcsolódott, amit a próféta beszédében homályos szavakba burkoltan, de nagyon is igaz módon előre hirdetett.

Az isteni Léleknek ugyanaz az ereje járta át a tagok összességét: Egy lelkülettel voltak, egyek eleven hitükben, egyetlen összhangzó karban zengtek himnuszt az Istennek. Mit mondjak még a főpásztorok tökéletes szépségű istentiszteleteiről, a papok nagy gonddal végzett áldozatbemutatásairól, az Egyház valósággal istenien fönséges szertartásairól?

 Emitt a zsoltáréneklést hallgatták, meg az isteni kinyilatkoztatás egyéb tanításait, amott a mély értelmű isteni szolgálatot végezték. És kifejtették az Úr üdvöt hozó szenvedésének titkokkal teljes hitvallását.

Egyszóval: a különböző korú és mindkét nemből álló nagy sokaság teljes szívéből imádkozott, hálálkodott és hódolt boldog örvendezéssel Isten előtt, akitől minden jó származik. 

 Cezáreai Özséb püspök egyháztörténetéből

Forrás ~ Internet