SZENT I. KELEMEN PÁPA ÉS VÉRTANÚ ~ NOVEMBER 23.
'Kelemen
pápa Szent Péter harmadik utódaként kormányozta az Egyházat az I.
század végén. Igen szép levelet írt a korintusiakhoz, amelyben a békét
és az egymás közötti egyetértést akarta erősíteni.'
Szent
Kelemen pápa Szent Péter harmadik utóda volt. Ismerte még az
apostol-fejedelmeket, sőt, Szent Pál őt is köszöntötte a filippiekhez
írt levelében. Pápasága alatt a korintusi egyházban zavargások támadtak,
azért a béke és egyetértés érdekében dogmatörténetileg nagyon fontos
levelet írt. Chersonesosba száműzték és ott is halt meg 101-ben.
Holttestét Szent Cirill és Metód vitték vissza Rómába.
Példája: Teremts a környezetedben békét és egyetértést!
'Örök
pásztorunk, mindenható Isten, jóságosan tekints hívedre, és Szent
Kelemen pápa és vértanú közbenjárására, akit egész Egyházad pásztorává
tettél, szüntelen oltalommal őrizd népedet!'Amen.
'Urunk, Jézus Krisztus! Törékeny emberekre bíztad a hit terjesztését és
Egyházad kormányzását, hogy kegyelmed ereje még nyilvánvalóbb legyen.
Kérünk, Szent Kelemen pápa közbenjárására erősítsd hitünket, és add
híveidnek a béke és egyetértés szellemét, Aki élsz és uralkodol
mindörökkön örökké.' Amen.
'Szentjeid
erőssége, mindenható, örök Isten, add, hogy örvendező lélekkel üljük
meg Szent Kelemen pápa emléknapját. Ő Fiad papja és vértanúja volt: amit
a szent áldozatban cselekedett, azt vére ontásával tanúsította, amit
ajkával hirdetett, azt példájával is megerősítette. A mi Urunk, Jézus
Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet