'Nagy méltóság az Istenhez való hasonlóság, ha megőrzi azt az ember'
Mózes azt írta a törvényben: Isten a saját képére és hasonlatosságára
teremtette az embert (vö. Ter 1,27). Kérlek, gondoljátok meg ennek a
mondatnak a súlyát. A mindenható, láthatatlan, felfoghatatlan,
kimondhatatlan és megmérhetetlen Isten saját képének méltóságával
ruházta fel a földből alkotott embert. Mi az ember Istenhez képest? Mi a
föld a lélekhez mérten? Hiszen az Isten lélek (Jn 4,24). Nagyra
méltatta Isten az embert, amikor örökkévalóságának képmását és
természetének hasonlóságát ajándékozta az embernek. Nagy méltóság ez az
Istenhez való hasonlóság, ha megőrzi az ember.
Ha ugyanis a lelkébe oltott képességeit jól használja fel az ember,
akkor hasonló lesz Istenhez. Tehát úgy rendelkezett Isten az ő
törvényeiben, hogy mindazzal a képességgel, amelyet a teremtéskor belénk
ültetett, neki kell szolgálnunk. A legelső törvény ez: Szeresd egész
szíveddel Urunkat, mert ő előbb szeretett minket (vö. 1 Jn 4,10),
kezdettől fogva, és még mielőtt léteztünk volna. Isten szeretete nem
más, mint képének megújítása. Isten pedig azt szereti, aki megtartja
parancsait, mert azt mondja: Ha szerettek engem, tartsátok meg
parancsaimat (Jn 14,15). Az egymás iránti szeretetet parancsolja, amint
mondja is: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én
szerettelek benneteket (Jn 15,12).
Az igazi szeretet azonban nem csupán szóban, hanem tettben és igazságban
(vö. 1 Jn 3,18) valósul meg. Sértetlen szentségében adjuk tehát vissza
Istenünknek és Atyánknak az ő képmását, mivel Isten szent, hiszen ő
mondja: Szentek legyetek, mert én szent vagyok (Lev 19,2). Szeretetben
adjuk vissza, mert János szava szerint: Szeretet az Isten (1 Jn 4,8);
jámborságban és igazságban kell visszaadnunk, mert ő kegyes és
igazmondó. Ne fessünk idegen képet magunknak, hiszen lázadó, önkényes
módon festi át saját képét az, aki kegyetlen, haragvó és gőgös.
De hogy ne egy ilyen lázadó, önkényes képet alakítsunk ki magunkban,
Krisztus is belénk festi a maga képét, hiszen ezt mondja: Az én békémet
adom nektek, az én békémet hagyom rátok (Jn 14,27). De mi hasznunk van
abból, ha tudjuk, hogy jó dolog a béke, és mégsem őrizzük meg gondosan?
Általában úgy van, hogy a legértékesebb dolog egyszersmind a
legtörékenyebb is, és minden értékes dolgot nagyobb óvatossággal és
gondosabb vigyázattal kell őriznünk.
Nagyon törékeny ugyanis az a dolog,
amit már könnyelmű beszéddel is el lehet pusztítani, és testvérednek
egy kis megsértése is tönkretesz. Az emberek ugyanis legszívesebben
másokról beszélnek, és másokkal törődnek, meggondolatlanul hiábavaló
dolgokról fecsegnek, és megszólják a távollevőket. Ezért akik nem
állíthatják magukról, hogy az Úr okosan segítő nyelvet adott nekem, hogy
támogatni tudjam azt, aki a beszéd miatt már elfáradt (Iz 50,4), azok
hallgassanak. Ha pedig bármit is mondanak, az békességes legyen!
Szent Kolumbán apát Utasításaiból
Forrás ~ Internet
