SZENT RITA KILENCED
Első nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Szent Rita szülei, Ammatta és Antonio Lotti, Olaszország egyik
legszebb vidékén, Perugiaban éltek, egy kis faluban, a hegyek között
Roccaporenaban, mint e kis falu megbecsült polgárai. Idősek voltak, de
nem szűnnek meg bizakodva imádkozni, Istentől gyermekáldást kérni.
1381-ben imájuk meghallgatásra talált, és lányuk született, kit
Margaritának, (Margitnak) kereszteltek meg, de szeretettel csak Ritának
becéztek.
Elmélkedjünk az élet befogadásáról: Vajon megvan bennünk
Szent Rita szüleinek tisztelete, őszinte, kitartó vágyakozása az élet
iránt? Tudjuk, hogy földi létünk, életünk kiteljesedése a
gyermekáldásban lesz teljes? Egyéni, közösségi létünk, megmaradásunk az
élet melletti döntésünktől függ. Imádkozzunk a fiatalokért,
idősebbekért, hogy merjenek, akarjanak tudatosan dönteni az élet
mellett, a gyermek vállalása mellett és, hogy a megfogant életet
tiszteljék, lássák meg benne az Isten ajándékát, a világot megszentelő
holnap Szentjét.
Könyörögjünk:
Mennyei Atyánk, Szent Rita szülei tudták, hogy ha együtt közösen kérik
tőled az életet, a gyermekáldást, akkor Te jóságosan meghallgatod a
hozzád esdeklők imáját. Tiszta szívből kérünk, hogy hallgasd meg a
hozzád forduló családok imáját és ajándékozz nekik ép, egészséges
kisbabát, hogy gyermekeiket átölelve, hálatelt szívvel dicsőítsenek,
hirdethessék, hogy Te vagy az élet Ura. Adj nekünk Mennyei Atyánk,
tiszta szívű édesanyákat, édesapákat és sok-sok kacagó kisbabát.
Gyermekáldásért imádkozzunk:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Második nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Szent Rita szülei egyszerű emberek, a mezőn dolgoztak. Egy fa
árnyékában, alvó kislányra méhraj telepedett. Szülei megijedtek, de nem
estek kétségbe, hanem imádságos szeretettel, óvatosan megtisztították,
kimentették épen, egészségesen lányukat a méhek közül.
Elmélkedjünk azokról a gyermekekről, fiatalokról, kiket a
mai élet veszélyei fonnak be, az alkohol, a kábítószer, vagy más bűnök,
testet, lelket romboló veszélyek. Szent Rita szülei imádkozva,
kapkodás nélkül, a veszélyt vállalva megszabadították gyermeküket,
megmentették a méhecskék fullánkjaitól. Vajon bennünk megvan-e ez a
kitartó, imádkozó, csendes küzdelem, gyermekünk testi, lelki épségéért?
Tudunk-e veszélyt, áldozatot vállalni, imádságos szeretettel
gyermekeinkért, egymásért?
Könyörögjünk:
Mennyei Atyánk, gyermekeinket, fiataljainkat oly sok kísértés, baj
fenyegeti a mai világban. Szeretettel kérünk, segíts, hogy a felnövekvő
generációkat, megtudják őrizni a szülők a veszedelmektől. Kérünk,
segítsd a bajba sodródott fiatalok szüleit, tanárait, lelkipásztorait,
hogy megtudják menteni a bűn, a gonosz karmai közé került életeket.
Segíts Gondviselő Mennyei Atyánk, hogy Szent Rita szülei példájára
egészségesen, tisztán, szépen neveljük fel gyermekeinket, és óvatos
bölcsességgel, kitartó munkával tisztítsuk meg őket a bűntől.
Veszélyeztetett gyermekeinkért, fiataljainkért, így imádkozzunk:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Harmadik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
A fiatal Ritának döntenie kell, lelkében vágyat érez a szerzetesi
élet iránt, de szülei kérésére igent mond a gazdag Pauló Moncini
kérésére és férjhez megy. Vállalja a házastársi, családanyai hivatást.
Elmélkedjünk saját hivatásunkról: Isten azt akarja, hogy
minden kis patak betorkoljon egy nagy folyóba. Sajnos, nagyon sok fiatal
élete megfeneklik, és nem képesek vállalni az életre szóló
elkötelezettséget. Őszinte, saját képességeinket számba vevő útkeresés
után, mindannyiunkban meg kell szülessen a döntés, az elhatározás, hogy
hol, milyen pályán, kinek az oldalán akarjuk életünk gyümölcseit
megteremni.
Könyörögjünk:
Szentlélek Úr Isten, bölcs tanácsnak lelke, áraszd ki fiataljainkra a
tisztánlátásodat, hogy meglássák, hogy mit kell tenniük, és adj erőt is
nekik, hogy a felismert úton, a vállalt értékeket kitartó munkás
élettel, valóra tudják váltani. Ments meg Uram a meddő, céltalan
sodródástól. Szent Rita közbenjárására segíts, hogy egyetlen életünkben,
hivatásunkban, jól döntsünk.
Imádkozzunk, szerzetesi és családos hivatásokért:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Negyedik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Rita, a fiatal asszony megtapasztalja férje kegyetlen, züllött,
durva természetét. Házaséletünk elviselhetetlenül nehéz, de tudja, hogy
Isten legfőbb parancsa a kitartó, gyógyító szeretet parancsa, és ezért
nem hátrál meg. Hosszú évek önfeláldozó szeretete, jósága, imádságos
kitartása, meghozza férje megtérését. A házastársi szeretet
győzedelmeskedik a bűnös vágyak felett, és boldog, kiegyensúlyozott lesz
az életük.
Elmélkedjünk saját családunkról, közvetlen kapcsolatainkról.
Vajon én, mint egyszer használatos zsebkendőt dobom azokat, kik
tévedtek, hibákat, bűnöket követtek el? Tudok küzdeni szeretteimért,
vagy hagyom, hogy a gonosz lélek, a vergődő szeretteimet elragadja
mellőlem? Képes vagyok akár átdöfött szívvel is szeretni, párbeszédet
folytatni, újra kezdeni, hinni a szeretet végső győzelmében?
Könyörögjünk:
Mennyei Atyánk, oly sok kapcsolat hull darabokra, családok bomlanak
szét, gyermekek sodródnak el szüleiktől, barátok fordítanak hátat
egymásnak. Alázattal kérünk, hogy Szent Rita példájára, ne eltaszítsuk a
bűnöst, hanem kitartó, imádságos szeretettel gyógyítsuk, mentsük meg
őt. Te nem bírónak küldtél ebbe a világba, hanem orvosnak. Adj erőt,
hogy hinni tudjunk a jóság, a párbeszéd és a szeretet gyógyító, új
életet adó erejében.
Hogy családjaink ne térjenek le a szeretet útjáról, így imádkozzunk:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Ötödik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Szent Rita immár boldog családi élete, két szép iker fiú születése
után, néhány évvel, 18 évnyi házasság után tragikus véget ér. Szeretett
férjét, régi ellenségei meggyilkolják. A szörnyű esemény után, Rita
képes újrakezdeni, és magányos özvegyként, egyedül neveli tisztességesen
gyermekeit.
Gondoljunk a bennünket ért pótolhatatlan csapásokra.
Nincsen ház kereszt nélkül. Mindannyiunkat ért, és ér kisebbnagyobb
kudarc, tragédia. Szent Rita nem adta fel, nem esett kétségbe, hanem
volt ereje újból felállni, és hittel tovább menni. Nekünk is fel kell
állnunk, el kell engednünk azt, mit elvesztettünk, és tovább kell
mennünk reménnyel, életutunkon. Isten nem a sírás, a gyász parancsát,
hanem a szeretet parancsát adta nekünk.
Könyörögjünk:
Urunk Istenünk, adj erőt, hogy ahogyan a jót és szépet elfogadjuk tőled,
ugyanúgy tudjuk elfogadni, feldolgozni azt is mi fájdalmat, sebet okoz
nekünk. Segíts meg, hogy Szent Rita példájára, újra tudjunk kezdeni,
talpra tudjunk állni. Add nekünk a te Húsvét hajnali nyugodt, csendes
újrakezdésedet, mellyel felálltál nagypéntek halálából.
Győzedelmeskedjen az élet, a szeretet életünkben is a halál felett.
Imádkozva kiáltunk hozzád Atyánk, és kérünk segítségedet, erőt, keresztünk hordozásához:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Hatodik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
A magányos özvegy egyedül neveli gyermekeit, megbocsájt férje
gyilkosainak és gyermekeit is arra kéri, hogy ne vérbosszúra
készüljenek, hanem Krisztus példájára bocsássanak meg apjuk
gyilkosainak. Megtesz mindent, hogy gyermekeit a fájdalom és a jogos
harag, ne térítse le a szeretet útjáról.
A mi szíveinket is hányszor szorítja marékra a valós, vagy vélt sérelmek miatt érzett harag, gyűlölet.
Sokszor úgy érezzük, hogy világunkat csak bosszúállással, kegyetlen
tettekkel tehetjük jobbá. Szent Rita, Isten mestere példájára nem a
gyűlölet, hanem a szeretet útján jár, tudja, hogy világunkat szebbé,
jobbá csak az alázatos újrakezdés, és a szeretet teheti.
Könyörögjünk:
Mennyei Atyánk, világunkban oly sok a fájdalom, a seb. Görcsösen
hurcolunk magunkkal egészen friss és évszázados sérelmeket, sebeket.
Kérünk, segíts megbocsátani! Adj erőt Szent Rita példájára
kiengesztelődni önmagunkkal, egymással, a világgal. Add, hogy a rosszat
ne rosszal, hanem jósággal, szeretettel próbáljuk legyőzni. A rossz útra
tévedt testvéreinket ne elpusztítani, hanem felszabadítani akarjuk,
hogy ők is megtapasztalják a kiengesztelődés, és becsületes,
tisztességes élet örömeit, az Isten gyermeki élet boldog szabadságát.
Mennyei Atyánk, segíts imádkozni, a bűnösök megtéréséért:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Hetedik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Szent Rita gyermekei betegségben meghalnak, kedvesei elvesztése
után egyedül marad. A szörnyű veszteségek után is talpra áll,
jelentkezik, hogy szerzetesnővérként szolgálja az Istent és a szenvedő,
bajban lévő embertársait. A jelentkező, összetört özvegyasszonyt a
nővérek visszautasítják. Nem adja fel, imádkozik, Istennek és a
szenteknek segítségét kéri, és végül befogadják a casciai Szent
Ágostonrendi nővérek közösségébe.
Elmélkedjünk saját kudarcainkról: Ó, hányszor utasítanak
vissza, hányszor értelmezik félre jó szándékunkat és törik le
kibontakozó reményeinket, álmainkat. Milyen nehéz talpra állni! Sajnos
sokszor környezetünk sem ért meg, hanem leír, mint egy vesztest, mint
egy értéktelen lim-lomot. Szent Rita példája bizonyítja, hogy még ha a
világ szemében értéktelenek is vagyunk, Isten drága gyermekeiként csodák
várnak ránk. Az életszentség útja, a mennyország mindenki előtt nyitva
áll.
Könyörögjünk:
Uram, oly sokszor kicsinek, összetörtnek érezzünk magunkat.
Környezetünk, sokszor szeretteink sem bíznak bennünk, és mi azt hisszük,
hogy valóban hibásak, értéktelenek vagyunk. Szent Rita a sok csapás,
nehézség ellenére, nem írja le saját magát, hanem összetört életét
felkínálja ajándékként Neked. Neked, ki a kereszten kitárt karral
mindenkit magadhoz hívtál. Segíts Urunk, hogy nagylelkűen életünket
neked merjük ajándékozni, melyet Te akkor is szeretettel fogadsz, ha
darabokra van törve.
Mennyei Atyánk, segíts, hogy gyengeségeinkben, nálad keressünk vigaszt:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Nyolcadik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Megtörténik a csoda, Szent Rita régi vágya teljesül, befogadják a
nővérek. Ő engedelmességből, alázattal elkezd öntözni egy kiszáradt
szőlőtőkét. Jelképes cselekedet! Rita hitét, kitartó munkáját Isten
megajándékozza és mindenki csodálkozására az értéktelen szőlőtőke
kizöldül, és gyümölcsöt terem. A csoda ma is tart, mert él és évente
terem Szent Rita szőlője.
Gondoljuk csak el, milyen egyszerű lett volna Ritának legyinteni és kivágni a szőlőtőkét. De
ő rendi elöljárói akaratából neki áll egy reménytelen feladatnak.
Sajnos mi nagyon könnyen lemondunk a körülöttünk lévő személyekről,
dolgokról. Egy-egy előttünk tornyosuló feladatról milyen hamar
megállapítjuk, hogy megoldhatatlan, reménytelen. Pedig egy
reménytelennek látszó csatát megnyerve, önbecsülésünket, hitünket
nyernénk vissza. Isten az élet ura, miénk a kitartó munka, az imádság,
övé a döntés, az irgalom.
Könyörögjünk:
Szent Rita a reménytelen helyzetek szentje, élete, példája bennünket is
töltsön el reménnyel, hogy a magunk kiszáradt szőlőtőkéjét ne szűnjünk
meg öntözni. Istennek nincs lehetetlen, csak ha az ember tehetetlen! Adj
erőt Urunk, hogy kötelességeink elől ne szaladjunk el, hanem benned
bízó lélekkel, - még ha nagyon sokszor kilátástalannak is tűnik a ránk
bízott munka, - alázattal vállaljuk fel és kitartással, a Te
segítségeddel oldjuk meg feladatainkat.
Szent Rita életadó reményéért, kitartásáért, így imádkozzunk:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
Kilencedik nap
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most is mindörökké, Ámen!
Szent Rita imádság közben megtapasztalta azt a szenvedést, melyet
Krisztus irántunk való szeretetből vállalt a kereszten. A töviskorona
egyik tövise megsebezte a homlokát, és ő ezt a fájdalmas sebhelyet
hordozta élete végéig. Jelképes tövis, élete tele volt tövissel, és ő
mégis az Isten, és az emberszeretet útját járta. Szent Rita nem fordult
el Istentől, ki hűségéért töviskoronájának hordozásában társául
választotta őt.
Gondoljunk arra, hogy mi tudunk-e másokért áldozatot vállalni, töviskoronával a fejünkön türelmesen szeretni?
Milyen nehéz szeretetből, jóságból keresztet hordozni, talán pont
olyanokért, kik megsebeztek bennünket? Pedig tudjuk, hogy aki Krisztus
útján jár, az Krisztusnak társa lesz, az megtapasztalja azt az örömet,
melyet csak az önzetlen szeretet, és a feltétel nélküli jóság adhat
nekünk.
Könyörögjünk:
Ó Uram, taníts meg bennünket, hogy boldogságunkat ne a kényelemben, a
fogyasztásban keressük, hanem a szeretetből vállalt önfeláldozásban.
Add, hogy megértsük, hogy földi létünkben, sem hatalomban, sem
bölcsességben nem válhatunk hozzád hasonlókká, csak a testvéreinkért
vállalt őszinte szeretetben, kereszthordozásban. Legyen bár egyetlen kis
tövis a te koronádból, mi a szeretet nevében testünkbe fúródik, ha azt
béketűréssel elfogadjuk, hordozzuk, akkor a Te csodálatos szép arcod
vonásai ragyognak fel a mi arcunkon is. A szeretet szentel meg, tehet
Szentté bennünket is.
A feltétel nélküli szeretet kegyelméért így imádkozzunk:
Miatyánk…
Üdvözlégy Mária…
~ Böjte Csaba ~