SZENT JÁNOS PÁL PÁPA ~ OKTÓBER 22.

Karol Józef Wojtyła (vagy: Wojtyła Károly József) 1920-ban a lengyelországi Wadowicében született. Pappá szentelve és római teológiai tanulmányainak befejeztével hazájába visszatérve különféle lelkipásztori és egyetemi feladatokat látott el. Krakkó segédpüspökének kinevezve, majd 1964-ben érsekévé válva, részt vett a II. vatikáni egyetemes zsinaton. 1978. október 16-án megválasztották pápának, és a II. János Pál nevet vette fel. Rendkívüli apostoli buzgóságával tűnt ki, főleg a családok, a fiatalok és a betegek felé; ez arra ösztönözte, hogy Isten népét szerte az egész világon számos látogatásban részesítse. Az Egyháznak örökségül hagyott legkiválóbb gyümölcsök, többek között, az ő igen gazdag tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusának és a latin egyház meg a keleti egyházak kánonjogi kódexeinek közzététele. Rómában szentül halt meg 2005. április 2-án, húsvét II. vasárnapjának és egyben az Isteni Irgalom vasárnapjának előestéjén.

 'Istenünk, gazdag az irgalmasságban, te arra hívtad Szent II. János Pál pápát, hogy egész Egyházadnak elöljárója legyen. Add, kérünk, hogy az ő tanításán nevelkedve bizalommal megnyissuk szívünket Krisztusnak, az ember egyetlen Megváltójának üdvözítő kegyelmére. Aki veled él és uralkodik.' Amen.
 
Forrás ~ Internet