'Minden imádságot magába foglal az Úr imádsága'
Ha valaki például így imádkozik: Dicsőülj meg minden nemzetben, miként
bennünk megdicsőültél (vö. Jn 12,28), és bizonyítsd be, hogy prófétáid
szava igaz (Sir 36,15), mi mást imádkozik, mint ezt: Szenteltessék meg a
te neved? (Mt 6,9)
Aki így könyörög: Újíts meg minket, Urunk, mindenható Istenünk,
ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk (Zsolt 79,20), mi másért
könyörög, mint ezért: Jöjjön el a te országod?
Ha valaki így szólítja meg az Urat: Rendezd lépteimet törvényed szerint,
a gonosz ne uralkodjék rajtam (Zsolt 118,133), mi mást óhajt, mint
ezt: Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is?
Avagy aki így fohászkodik: Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot (Péld
30,8), mi másért könyörög, mint ezért: Mindennapi kenyerünket add meg
nekünk ma?
Amikor pedig ezt imádkozod: Emlékezz meg, Uram, Dávidról és arról, hogy
mennyit buzgólkodott (Zsolt 131,1), vagy: Hogyha rosszat tettem, hogyha
gonoszság tapad kezemhez, hogyha rosszal viszonoztam a rosszat (Zsolt
7,4), mi másért imádkozol, mint: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?
Akinek lelkéből e fohász fakad: Ments meg a gonosztevőktől, a vérengző
emberektől szabadíts meg (Zsolt 58,2), nem egyébért könyörög, mint
ezért: Szabadíts meg a gonosztól!
Ha végigveszed az Isten előtt kedves imádságok minden mondatát, azt
hiszem, semmi olyat sem találsz bennük, amit az Úr imádsága már magába
ne foglalna, és röviden ne tartalmazna. Ebből következik, hogy szabad
más-más szavakkal ugyanazt mondanod, de nem szabad mást mondanod, amikor
imádkozol.
Eszerint így kell imádkoznunk magunkért is, a mieinkért is, az
idegenekért, sőt ellenségeinkért is minden vonakodás nélkül, jóllehet az
egyik ember ezért, a másik pedig azért az emberért imádkozik, amint
közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban van vele. Így fakad vagy szárnyal
az érzés az imádkozó ember szívében.
Úgy gondolom, hogy nemcsak azt tudod jól, hogyan imádkozzál, hanem azt
is, hogy mit imádkozzál. Nem azért tudod, mert én oktattalak erre, hanem
attól tudod, aki oly nagy jósággal mindegyikünket megtanított
imádkozni.
Mindannyiunknak örök boldogságunkat kell keresnünk, és ezt Urunktól,
Istenünktől kell kérnünk. Hogy mit jelent e boldogságban élni, azt sokan
és sokféleképpen taglalják. De miért is forduljunk ily sok emberhez és
megannyi elméletükhöz?
A Szentírás ezt tömören és isteni igazmondással
így tanítja: Boldog a nép, amelynek az Úr az Istene (Zsolt 143,15).
Hogy Isten népéhez tartozzunk, és az ő színelátására és a vele való örök
életre eljuthassunk, azért a tanításnak a célja a tiszta szívből, jó
lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet (1 Tim 1,5).
E három közül a jó lelkiismereten a reményt értjük. Így a hit, a remény
és a szeretet emeli Istenhez az imádkozó embert, tehát azt, aki hisz,
remél és szeret, és aki a Miatyánk alapján fontolja meg, hogy mit kérjen
az Úrtól.
Szent Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből
Forrás ~ Internet