'Csak érted haljak meg, Jézus, aki kegyes voltál meghalni értem'
Teljes két napon át éreztem a vértanúság nagy vágyát, és minden kínzást szerettem volna elviselni, amit a vértanúk elszenvedtek.
Én Uram és Üdvözítőm, Jézusom, mit adhatok viszonzásul mindazért a sok
jótéteményedért, amit nekem már megadtál? A te szenvedéseid kelyhét
veszem kezedből, és a te nevedet hívom segítségül (vö. Zsolt 115,13). A
te örök Atyád és a Szentlélek színe előtt fogadom, Szentséges Anyádnak,
az ő szűzi Jegyesének, az angyaloknak, apostoloknak, vértanúknak és
szent atyámnak, Ignácnak és Xavéri Szent Ferencnek a színe előtt,
őszinte lélekkel fogadom néked, Üdvözítő Jézusom, hogy - amennyiben
rajtam múlik - sohasem térek ki a vértanúság kegyelme elől, ha azt
valamikor is végtelen irgalmadból felajánlod nekem, méltatlan
szolgádnak.
Ezért arra kötelezem magam, hogy a még hátralevő egész életemben
megengedhetetlen és tilos lesz számomra elkerülni minden olyan alkalmat,
hogy érted meghaljak, és érted ontsam véremet, hacsak meg nem
bizonyosodnék arról, hogy a te dicsőségedet jobban szolgálom akkor, ha
nem ezt teszem. Sőt, arra is elkötelezem magamat, hogy amikor majd a
halálos ütést kapom, azt a te kezedből fogadjam boldog és örömteli
lélekkel.
Ezért, szeretett Jézusom, azzal a tüzes szeretettel, amely
most engem eltölt, már most feláldozom neked véremet is, testemet is,
életemet is, hogy csak teérted haljak meg, ha megadod nekem ezt a
kegyelmet, mert te is kegyes voltál meghalni értem. Segíts úgy élnem,
hogy megkapjam tőled e boldog halál ajándékát, így hát, én Istenem és
Üdvözítőm, szenvedéseid kelyhét a te kezedből veszem, és a te nevedet
hívom segítségül (vö. Zsolt 115,13): Jézus, Jézus, Jézus!
Én Istenem, mennyire fáj nekem, hogy itt még nem ismernek téged, hogy ez
a barbár vidék nem tért még meg egészen hozzád, hogy itt még nem szűnt
meg a bűn uralma. Ezért hát, Istenem, ha rám zúdulna is mindaz a súlyos,
durva kínzatás, amit a foglyoknak e tájakon el kell viselniük, szívesen
vállalom, hogy én magam szenvedjem el mindazt.
De Brébeuf Szent János vértanú, áldozópap lelki jegyzeteiből
Forrás ~ Internet