'Húsvéti alleluja'
Egész jelenlegi életünkről úgy gondolkodjunk, hogy annak Isten
dicséretében kell állnia, mert jövendő életünk örökkétartó örvendezése
is Isten dicsérete lesz! Senki sem lehet alkalmas a jövendő életre, ha
már most nem készül elő rá gyakorlatokkal.
Dicsérjük tehát csak az Istent, és kérjük is őt. Dicséretünkben öröm
van, a kérésünkben sóhajtás. Olyan dolgokra kaptunk ugyanis ígéretet,
amelyeket még nem birtoklunk; és mivel igazmondó az, aki ezeket
megígérte, ezért a reményünkben is örvendezünk; de mivel még nem
birtokoljuk ezeket, vágyakozásunkban sóhajtozunk. Jó, ha kitartunk ebben
a vágyakozásban, míg el nem nyerjük azt, amire ígéretet kaptunk, hogy
aztán elmúljon a sóhaj, és csak a dicséret lépjen helyébe.
Ezért van rendelve számunkra két időszak megünneplése: a Húsvét előtti
és Húsvét utáni időé. Az egyik, amely most van a földi élet
kísértéseiben és szenvedéseiben, a másik, amely majd ezután lesz az örök
biztonságban és örvendezésben. Az az idő, amely Húsvét előtt van, azt a
megpróbáltatást jelzi, amelyben most vagyunk; amelyet pedig most Húsvét
után ünneplünk, azt a boldogságot jelzi, amelyben majd később lesz
részünk.
Amit tehát Húsvét előtt ünneplünk, az az, amiben most élünk,
amit viszont Húsvét után ünneplünk, azzal azt jelezzük, amit még nem
birtokolunk. Ezért azt az előbbi időt böjtben és imádságban töltjük, ez
utóbbi időt viszont, a böjtöt elhagyva, dicsérő imádságokban ünnepeljük.
Ez tehát az az Alleluja, amit énekelünk.
Krisztusban ugyanis, mint Főben ez a kettő előre van jelezve, és ő
mindkettőt be is mutatta. Az Úr szenvedése bemutatja a mi nyomorúságos
jelen életünket, hiszen dolgozni kell, szenvedni kell, és végül meg kell
halni. Az Úr feltámadása és megdicsőülése viszont bemutatja nekünk azt
az életet, amelyet majd elnyerünk.
Ezért tehát, testvéreim, buzdítalak benneteket arra, hogy dicsérjétek az
Istent: és mindnyájan mondjuk: Alleluja! Dicsérjétek az Urat - ezt
mondod a társaidnak -, és ő is ugyanezt mondja neked. Midőn egymást így
buzdítjátok, tegyétek is meg mindnyájan azt, amire így buzdítjátok
egymást. De dicsérjétek őt minden képességetekkel: vagyis ne csak
nyelvetek és szavatok dicsérje az Istent, hanem lelketek, életetek és
cselekedeteitek is.
Dicsérjük ugyan mindig, amikor a templomban összegyűlünk; de amikor
innen hazamegy az ember, akkor mintegy felhagy Isten dicséretével. Ha az
ember nem hagyja abba a buzgó életet, akkor mindig dicséri Istent.
Az
Isten dicséretével akkor hagysz fel, amikor az igazságtól és az Istennek
tetsző dolgoktól elpártolsz. Mert ha a buzgó élettől sohasem pártolsz
el, hallgathat ugyan a nyelved, életed azonban hangosan mondja a
dicséretet, és az Isten figyel a te szívedre is. Amint ugyanis a mi
fülünk figyel a hangokra, úgy figyel Isten a mi gondolatainkra is.
Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
Forrás ~ Internet
