EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. április 9. – Szombat

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit - mintegy öt kilométert eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: 'Én vagyok, ne féljetek!' Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak. Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vízen járásának eseményét Máté és Márk evangélista is lejegyzi, valamint János is, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A Máté és a Márk szerinti változatban a tanítványok állnak a figyelem középpontjában. A tanítványok az ellenszél miatt küszködnek az evezéssel. Jézust megpillantva azt gondolják, hogy egy kísértet közeledik feléjük. Félelmükben felkiáltanak. Ezt követően Péter elindul a vízen, majd süllyedni kezd félelme miatt, ekkor Jézus megmenti őt. Máté és Márk nem feledkezik meg leírni a tanítványok ámulatát a vihar megszűnése, a háborgó tenger lecsillapítása láttán. Ezzel szemben János evangélista nem rájuk, hanem Jézusra figyel. Ő nem a bárkában evezők halálfélelmével foglalkozik, hanem Jézussal, aki istenségét nyilvánítja ki apostolai előtt. Jézus nem azért érkezik hozzájuk, hogy segítsen és megmentse őket, hanem azért, mert meg akarja nekik mutatni, hogy nem vonatkoznak rá ennek a világnak fizikai törvényei, s ezzel igazolja előttük azt, hogy valóban Isten. Ha János gondol is megmentésre vagy szabadításra, akkor semmiképpen nem arra, hogy közbelépésével Jézus megakadályozza a bárka elsüllyedését és tanítványai halálát. Legfeljebb az a szándéka, hogy bemutassa Jézust, aki megmenti a gonosz erőktől az embert, hiszen az éjszakai sötétség és a megfékezhetetlen természeti erők a gonoszt jelképezik.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.