SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE
Pál, Krisztus apostola. Egyházunk minden esztendőben január
25-én ünnepli Szent Pál apostol megtérését, amely napot
pálfordulónak is szoktuk nevezni. E napon arra emlékezünk, hogy a
keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé
vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, s ez a
találkozás gyökeres változást eredményezett életében. Ettől az
élménytől kezdve Krisztus tanítványa és apostola lesz, aki életét
az evangélium terjesztésének szenteli elsősorban a pogányok körében.
Általában a megtérés eseményéhez szokták kötni, hogy Saulból Pál
lesz. A félreértés elkerülése végett érdemes tudnunk, hogy
valójában nem arról van szó, hogy keresztényüldöző Saul a
megtérésekor felvette volna a Pál nevet, hanem arról, hogy abban az
időben sokan viseltek két nevet, egy zsidó nevet és egy görög vagy
római nevet. A két név általában hasonlított egymásra - Paulus-Saulus -. Pált tehát a születésétől fogva így hívták, de
volt egy zsidó neve is: Saul. Lukács evangélista egyébként az
Apostolok Cselekedeti könyv első részében a Saul nevet használja az
apostolra, majd írásának második felében áttér a Pál névre, de ez a
névváltás nem a damaszkuszi eseménynél történik.
A Jézussal való találkozást Pál esetében megelőzi a Jézus
tanítványaival való találkozás. Krisztus tanítványai fiatal
közösséget alkottak. A közösségnek még neve sem volt ebben az időben, hiszen csak
valamivel később kezdték őket krisztusiaknak, azaz keresztényeknek
nevezni. Egy olyan közösség volt ez, amely nem az ószövetségi
Törvényt, hanem Jézus személyét állította középpontba. Ez a
közösség nem a törvények betű szerinti betartását tartotta
fontosnak, hanem a Szentlélek útmutatása szerint akarta
megvalósítani a legfőbb isteni törvényt, a szeretet parancsát. E
közösség nem parancsokat és előírásokat tanított, hanem Isten Országa
örömhírét hirdette. Az új hit képviselői bátran hirdették az Úr
feltámadását. Amikor Pál megismeri ezt az új közösséget, amelynek
tagjai Krisztus tanítványainak nevezték magukat, a zsidó vallás
ellenségeit látja bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak és
veszélyesnek tartotta a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról
szóló tanítást, üldözni kezdi az új hit képviselőit először
Jeruzsálemben, majd Damaszkuszba indul ugyanezzel a szándékkal. Ekkor
állítja őt meg Krisztus, ekkor szembesül saját gyűlöletből fakadó
magatartásával, s ekkor döbben rá, hogy az általa bántalmazottakban
magát Krisztust üldözi.Megtérésétől és megkeresztelkedésétől kezdve
Pál egész életét Krisztus szolgálatába állítja és az ő
evangéliuma hirdetésének szenteli. Fordulásának, lelki
átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől kezdve Pál
másként tekint a krisztusi tanítványok közösségére. A közösség tagjai
kezdetben persze félelemmel és kételkedéssel, de aztán annál
nagyobb bizalommal és szeretettel fogadják. A tanítványok befogadják
őt körükbe, amelyből Pál számára bizonyossá válik, hogy e közösség
tagjai valóban megvalósítják a megbocsátást, amelyre az Úr kérte
őket. Pál felismeri, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a
közösség küldetése: Krisztus tanítása szerint élni és hirdetni az
evangéliumot. Pál a pogány népekhez indul, hogy a Földközi-tenger
környékét bejárva új krisztusi közösségeket alapítson. A későbbiekben
sem feledkezik meg az igehirdetése révén született egyházakról, hanem
apostoli tekintéllyel írt lelkipásztori leveleiben bátorítja őket a
tanultakban való kitartásra, a Krisztushoz való hűségre és a szeretet
mindennapi megélésére.
A végtelenségig dicsérhetnénk Szent Pál apostoli erényeit és
buzgóságát, s naphosszat elemezhetnénk és magyarázhatnánk tanítását,
de mivel ezen prédikáció keretében erre nincs lehetőség, ezért
tanulságként fogalmazzunk meg néhány dolgot.
Először: Pál megtérését szemlélve nem elég rácsodálkoznunk arra,
hogy milyen változást képes eredményezni Isten kegyelme egy ember
életében, hanem nekünk is el kell indulnunk a megtérés útján, a lelki
újjászületés útján. Nagy örömömre szolgálna, ha mindegyikünk
ráébredne, hogy az efezusiakhoz írt buzdítás nekünk szól: 'Újuljatok meg lélekben!' (Ef 4,23).
Másodszor: Vallásosságunk nem magánügy. Mindannyian egy
közösséghez, az Egyházhoz tartozunk, s ebben a közösségben
mindannyiunknak feladata van. Istentől kapott képességeivel, lelki
adományaival mindenki a saját lelki üdvössége mellett a közösség
javát is köteles szolgálni, előmozdítván ezáltal az Egyház
növekedését.
Harmadszor: Tanulékony lélekkel figyeljünk a Szentlélekre, aki
bevezet minket a Szentháromság életébe, a Szeretet életébe! Szent Pál
ezt írja a galatáknak szóló levelében: 'A Lélek gyümölcse pedig a
szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség,
szelídség, önmegtartóztatás' (Gal 5,22-23).
A Lélek szerinti életünk első, s talán nyugodtan
hozzátehetjük, hogy legfőbb gyümölcse tehát a szeretet.
Éljünk szeretetteljes közösségben Istennel és embertársainkkal!
Szent Pál megtérésének mai ünnepe erősítsen meg minket abban a
hitben és meggyőződésben, hogy ha a Szentlélek indításait követjük
döntéseinkben, akkor életünkben valóban megtapasztaljuk az Isten
Lelke szerinti élet gyümölcseit: a jóságot, az örömöt, a békét, a
hitet, a reményt, de legfőképpen a szeretetet!
Horváth István Sándor
Forrás ~ Internet
