EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

 

2016. január 27. – Szerda

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.

Így kezdte tanítását: 'Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.' Jézus így fejezte be szavait: 'Akinek füle van, hallja meg!'

Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: 'Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: 'Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert állhatatlanok, csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.' Mk 4,1-20

Elmélkedés

Jézus példabeszédet mond a magvetőről, majd pedig részletesen meg is magyarázza azt. A hasonlat szerint a magvető az igehirdetőket jelképezi, akik az isteni tanítás terjesztésén fáradoznak, a különböző talajok, a más-más lelkű embereket, akik vagy magukba fogadják a tanítást vagy elutasítják azt.

Hogyan indult az igehirdetés a kezdeti időkben? Jézus kereszthalála elbizonytalanítja az apostolokat. Bezárkóznak és hallgatnak. Legfeljebb egymással beszélik meg csalódottságukat. A Mester halála romba döntötte hitüket. Valóban ő lett volna a Megváltó? Valóban ő lett volna az Isten Fia? A kételkedés hallgataggá, némává teszi őket. Aztán harmadnap váratlanul megjelenik nekik a feltámadt Krisztus, majd a következő napokban újra találkozhatnak vele. Ennek hatására minden átértékelődik bennük, megértik a korábbi tanítások lényegét, megértik a csodák jelentőségét, és legfőképpen megértik Isten akaratát az Úr szenvedése, halála és feltámadása hátterében. Megértik Jézus parancsát is a misszióra és az igehirdetésre vonatkozóan. Néhány nap múlva eltölti őket a Szentlélek, s ettől kezdve beszélni kezdenek, elkezdik hirdetni Krisztus halált és feltámadását. Oly sokan hallják meg az örömhírt és térnek meg a krisztusi hitre, hogy a százszoros termés hamar megmutatkozik.

© Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Jézus Anyja, őrizd meg szívemet, hogy gyermeki, tiszta és átlátszó legyen, mint a forrás! Adj nekem egyszerű szívet, amelynek nincs kedvére a komor töprengés! Szívet, amely nagylelkűen odaajándékozza magát, és bensőségesen osztozik a fájdalomban. Hű, és nemesen érző szívet, amely semmi jót nem feled, és semmi rosszért nem neheztel. Hűséges és nemes szívet, ami semmi jót nem felejt, és semmi rosszat nem tesz. Tedd, hogy szívem szelíd és alázatos legyen, szeressen a viszontszeretés igénye nélkül, boldog legyen, ha más szívekben háttérbe szorul az isteni szív mögött. Adj nekem nagy, győzhetetlen szívet, amelyet semmi hálátlanság be nem zár, semmi közömbösség ki nem fáraszt. Szívet, amely Jézus Krisztus dicsőségéért felemészti magát, és szeretetétől olyan sebet hord, amely csak a mennyben gyógyul be.

Léonce de Grandmaison jezsuita