Bizalommal kérjük ma is a mennyei Atya áldását,
Jézus Krisztus békéjét,
a Szentlélek vezetését, a Szűzanya oltalmát, az összes
angyalok és szentek segítségét.
Különösen kérjük, hogy járjanak közbe értünk és
szándékainkra:
szent Mihály, szent Gábriel, szent Ráfáel főangyalok, az
őrangyalunkkal együtt.
Hittel kérjük az engesztelő közösség oltalmazóit: boldog
II. János-Pál pápát,
szent páter Piót, szent Fausztinát, védőszentjeinket, az
égbe költözött szeretteinket,
az aprószenteket és a tisztítótűzben szenvedő
őseinket.
Az összes égiek áldását kérjük ma is: a pápára, a bíborosokra, a
püspökökre,
a papokra, a szerzetesekre, az Istennek szentelt személyekre, lelki
és fizikai családunkra,
minden élőre és elhunytra, akik Isten irgalmára
szorulnak.
Ma is az Úr Jézus Szent Vérébe és Szűz Mária Szent Könnyeibe,
a
legbiztosabb védelembe helyezzük magunkat és az egész emberiséget.
Akarjuk
Jézusom, hogy ma is: a lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk
együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk
együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen és tekintetünk
összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért!
A Szűzanya
Szent Kezei által ma újra felajánljuk magunkat a Szentháromságnak, különösen
testünket, lelkünket, akaratunkat, elképzeléseinket, anyagi javainkat, egész
életünket…, így ahogy vagyunk.
Irgalmas Jézusom kérünk, bocsáss meg nekünk
szegény bűnösöknek,
hogy ezáltal mindig a szívünk királya legyél.
Add
Istenünk,hogy életünk minden napján kérjük:
tisztíts meg Urunk a Te Szent
Véreddel és tölts be Szentlelkeddel!
Ámen!