'A szeretet kettős parancsa'

    Eljött az Úr, a szeretet tanítómestere, aki telve volt szeretettel - mint róla megjövendölték - összetömörítve a tanítást a földön (Rom 9, 28), és kimutatta: a két parancson múlik a törvény és a próféták.  Hogy mi ez a kettős parancs, ismételjétek át újra velem együtt, testvérek! Nagyon jól kell ismerni, és nemcsak akkor kell emlékezetbe idézni, amikor megemlítjük, hanem kell, hogy kitörölhetetlenül a szívetekben legyen. Állandóan gondoljatok arra, hogy szeretnünk kell Istent és az embertársat: Istent teljes szívünkből, egész lelkünkből és minden erőnkből, embertársunkat pedig úgy, mint saját magunkat (vö. Mt 22, 37.39).

     Erre kell állandóan gondolni, erről kell mindig elmélkedni, ezt kell megtartani, ezt megtenni és teljesíteni. A parancsban előbb van az Isten szeretete, a megvalósításban viszont az embertársé. Mert az, aki a szeretet két parancsát előírta számodra, először nem az embertársét ajánlotta és csak utána az Istenét, hanem fordítva: előbb az Istenét és csak utána az emberét. Te pedig mivel Istent még nem látod, embertársad szeretetével érdemled ki azt, akit látni fogsz; mert amikor embertársadat szereted, megtisztítod szemedet Isten látására, ahogy azt János nyilvánvalóan mondja: Ha nem szereted testvéredet, akit látsz, hogyan mondhatod, hogy szereted Istent, akit nem látsz? (Vö.1 Jn 4,20).

     Íme, ez a parancs: Szeresd Istent! Ha azt mondod, mutasd meg nekem, hogy kit szeressek, mi mást válaszolhatok rá, mint amit János mondott: Istent soha nem látta senki (vö. 1 Jn 4,16). De nehogy azt hidd, hogy teljesen alkalmatlan vagy Isten látására - így folytatja - Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az istenben marad (1 Jn 4, 16). Szeresd tehát embertársadat, és lásd meg magadban azt, hogy miért szereted embertársadat. Ott meglátod Istent, amennyire ez számodra lehetséges.

     Kezdd el tehát szeretni embertársadat. Törd meg kenyeredet az éhezőnek, és a fedél nélküli szegényt fogadd be házadba, ha ruhátlant látsz, öltöztesd fel, és ne vesd meg embertársadat (vö. Iz 58, 7).
     S ha ezt megteszed, mit nyersz vele? Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal (Iz 58, 8). Isten, a te világosságod, hajnali fény neked, mert csupán a világ éjszakája után virrad fel számodra, hiszen ő sem fel nem kel, sem le nem nyugszik, mert örökkévaló.

     Ha embertársadat szereted és róla gondoskodol, úton vagy. S ki máshoz utazol, mint az Úristenhez, ahhoz, akit teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből kell szeretnünk? Istenhez ugyanis még nem jutottunk el, embertársunk viszont mindig velünk van. Viseld el tehát azt, akivel együtt úton vagy, hogy eljuthass ahhoz, akivel örökre együtt szeretnél maradni. 

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Forrás ~ Internet

 

Az Ige szemlélése fogja majd betölteni szívünket

    Ki az az ember, aki a bölcsesség és tudomány Krisztusban elrejtett és teste szegényességével eltakart összes kincseit ismeri? Mert ő - noha gazdag volt - értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok (vö. 2 Kor 8,9). Midőn ugyanis halandóságba öltözött, és megszüntette a halált, szegénységben mutatta meg magát: de mérhetetlen gazdagságot ígért, és amit megszerzett, azt el nem veszíti. 

     Milyen végtelen az ő édessége, melyet elrejt azok elől, akik félnek tőle, de beteljesít azokban, akik remélnek benne.  Mert tudásunk csak töredékes, míg el nem jön a beteljesedés. Hogy ennek felfogására alkalmasak legyünk: ő, aki isteni mivoltában az Atyával egyenlő, a szolga alakjában hasonló lett hozzánk, Isten hasonlóságára alakít át minket: Isten egyszülött fia Emberfiává lett, hogy az emberek fiainak sokaságát Isten gyermekeivé tegye; és a szolga látható alakja által nevelt szolgákat gyermekké tökéletesíti az isteni mivolt meglátására.

     Most ugyanis Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3,2). Mert mire valók a bölcsesség és tudomány ajándékai, ezek az isteni kincsek, ha nem arra, hogy nekünk elegendők legyenek? És mire az édesség e sokasága, ha nem azért, hogy betöltsön minket? Mutasd meg tehát nekünk az Atyát, és az elég lesz nekünk (Jn 14,8). 

     Az egyik zsoltárban valaki közülünk vagy bennünk vagy helyettünk azt mondja neki: Eltelek, ha megjelenik dicsőséged (vö. Zsolt 16,15). Ő pedig egy az Atyával; és aki látja őt, az látja az Atyát is. Tehát Ő a Seregek Ura, Ő a dicsőség királya! (Zsolt 23,10) Maga felé fordít bennünket, megmutatja nekünk arcát; és megmenekülünk, betelünk, és ez elég nekünk. 

     Addig, amíg ez meg nem történik, amíg meg nem mutatja majd nekünk, ami elegendő nekünk, amíg nem isszuk őt, az élet forrását, és be nem telünk, miközben a hitben járva tőle távol zarándoklunk, míg éhezzük és szomjazzuk az igazságot, és Isten arcának szépsége után kimondhatatlan lobogással vágyakozunk, addig a szolga alakjában való megszületését áhítatos engedelmességgel ünnepeljük. 

     Még nem vagyunk képesek szemlélni azt, aki az Atyától a hajnalcsillag előtt született, de keressük fel azt, akit a Szűz az éjszaka óráiban szült e világra. Még nem fogjuk fel, hogy neve fennmarad, amíg a nap ragyog (vö. Zsolt 71,17), de felismerjük, hogy az égen vert sátort (Zsolt 18,6). 

     Amíg nem láthatjuk együtt az Egyetlen örökkévalót az Atyában, addig emlékezzünk meg a nászházból kilépő Vőlegényről (Zsolt 18,6). Amíg nem vagyunk alkalmasak arra, hogy az Atya vendégei legyünk, addig ismerjük fel a mi Urunk, Jézus Krisztus jászolát.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Forrás ~ Internet