Rózsafűzér ~ Sík Sándor

Szent Olvasót imádkoztunk,
Máriához fohászkodtunk,
Kérve kérjük Szűzanyánkat,
Fogadja el hő imánkat.

Szent Olvasót mikor mondtuk,
Máriának füzért fontunk,
Fonogattuk koszorúnkat,
Rózsafüzér asszonyunknak.

Szűz Mária, szívünkben vagy,
Soha bennünk el ne hervadj!
Nyílj ki bennünk ég virága,
Tégy méltóvá mennyországra.

Forrás ~ Internet

Sík Sándor ~ Jézus Krisztus


    
Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett,
Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől
Embertelen görcsökben hánytorog,
S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn
Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak:
Krisztus-Király,
Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben,
Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében,
Krisztus-Király, hozzád jövünk,
A mélységből kiáltunk hozzád.
Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát,
Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd
Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem.
Irgalmazz nekünk, Irgalom!
Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.
Szív, egyetlen Kiraly,
Fordíts meg minket és ömöld belénk
Megváltó véred életzsongító tüzét.
Ki Úr vagy milliádnyi mérhetetlen nagyvilágokon,
Építsd fel pártos szíveink kövéből
Emberországod templomát.
Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet,
S a kereszten az örök halmok óhaját,
A mindenség rejtelmes Fókuszát,
A minden-szív sugárzó Mágnesét,
Amelyben egy titokba forrt
A Végtelenség és a húsos ember,
Gyémánt végzet és anyás irgalom,
És mindöröktől minden szeretet.


Ó Szív,
Királyi Szív, ki Úr vagy,
és a mindenséget mozdulatlan mozgatod,
És mégis egy vagy miközülünk,
Testvér és kisded és jegyes,
Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér;
Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett
Ítélkező Király-bosszúval
Halálba-táncos forgatag futásunk:
De mint az édes anyaszem
Simogató szigorral várja végig
A tehetetlen gyerektoporzékolást,
És korholása csókot ígér és büntetése is becéz:
Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:
Öleld magadhoz ezt az őrült századot:
A kisdedekért, akiket szeretsz,
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben
S a rothadás csíráztató setét ölén
Tisztább tavasznak pattogják ígéretét,
Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel:
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg!
Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet,
Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász,
Hadd hullámozza ég felé megint a föld
Az ezredeknek ősdalát:
A nagy Királynak, kinek minden él,
A jó Királynak, kiből minden él,
A Szív-Királynak, kiben minden él.



 Sík Sándor: Székely temető

Az Uzoniék telke szögletében
Hét kis fakereszt, korhadó és szürke,
Hónaljig érő dudva, gyom körülte.
A legnagyobbon együgyű írás,
Három csillaggal kicifrázva szépen:
"Itt nyugszik Uzoni Tamás,
A boldog feltámadás reményében".

Általellenben a pityóka zöldell,
A feje mellett bólogató sárga
Legyezőjével lejteget az árpa,
Ide hallik a kaszasuhogás,
Mikor ég-földet a szénaszag tölti el.
Itt omlott Uzoni Tamás
Eggyé az élő, bizodalmas földdel.

A maga telkén ásták meg a házát,
Mely mintha most is ekéjére várna.
Feje alatt most az a rög a párna,
Mely élve nem volt néki nyugovás,
S amely annyiszor itta izzadását.
Itt alszik Uzoni Tamás,
Itt lesi most az új mag mozdulását.

Ahol az apja, nagyapja, ükapja,
Ahol minden valamikori székely
Viaskodott a szikla velejével,
Hogy a kövekből serkedjen kalász,
S az embernek az emberét megadja.
Itt sarjad Uzoni Tamás,
Immár az élő földnek egy darabja.

Az ősi földnek, melyet puha röggé
Annyi meleg szív vére porhanyított,
Amelyben az Uzoni maradékok
Hús-vére húsos szénává csíráz,
Templom fenyővé meg sátoros bükké.
Így alszik Uzoni Tamás,
Így él az égben-földben mindörökké.