LIMAI  SZENT RÓZA ÉLETÉRŐL

Szent Róza életének három jelentős gyümölcse lett: az első női kolostor alapítása, az intézményes szegénygondozás és a misszió.

Megalapította Dél Amerika első szemlélődő kolostorát. 'Drága Atyám - írja egyik levelében -, az angyalok nyelvén szeretnék szólni, hogy hírt adhassak a rendkívüli kegyelemről, amellyel az én Uram, anélkül hogy ezt megszolgálhattam volna, beteljesítette szívem forró vágyát, tudniillik, hogy megalapíthassam anyám, Sziénai Szent Katalin kolostorát' - 1613. május 5-én kelt, Jerónimo Bautistának szóló levele. Róza életének rendkívüli megnyilvánulásait ez teszi érthetővé: a hódítás, a fegyveres erőszak, a kíméletlen szervezeti változtatások idején nem volt más módja, hogy Istennek szentelt életét megvalósítsa, csak az, hogy teljesen egyedül, mások számára érthetetlenül gyakorolja magát az erényekben. Ha mindezt kolostorban teszi, talán fel sem tűnik; kolostort azonban nem talált, sőt, neki kellett az elsőt megteremtenie. És végre is hajtotta az alapítást. Kikereste a megfelelő helyet, megtervezte a kolostor épületét, gondoskodott a szükséges pénzről. És megjövendölte édesanyjának, hogy ő lesz az első, aki a kolostorban beöltözik apácának! Róza halála után, 1623-ban nyitotta meg kapuit a Sziénai Szent Katalin-kolostor, hogy a lelki élet tökéletességére hivatott limai nőknek otthont adjon. A cella körül, amelyben Róza élete végét töltötte, hamarosan megalakult a második domonkos női kolostor.

Életének másik nagy gyümölcse a szegények gondozásának rendszeresítése. Az élet kegyetlenségei és a szenvedéssel való mindennapos találkozása részvétet keltettek benne, és nagyon tárgyilagosan ezt tanácsolja: 'Anyám, ne ügyelj arra, hogy ruhád bepiszkolódik-e a betegek sebeitől. A hóhérok sokkal gyalázatosabban mocskolták be köpéseikkel az én Megváltóm arcát!'

Harmadik nagy műve a misszió volt: 'Ha nem nő volnék, tanulmányaim végeztével azonnal teljes erőmmel a missziós munkának szentelném magam. Arra törekednék, hogy a legvadabb és legelhagyatottabb vidékekre menjek, ahol még kannibálok élnek. Csak azzal törődnék, hogy az indiánok megmentésére és üdvözítésére ajánljam fel mindenemet: erőmet, verítékemet, véremet, hogy hirdethessem nekik az evangéliumot, és taníthassam őket: Térjetek meg! Térjetek meg!'

Forrás ~ Internet