EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

2015. augusztus 21. – Péntek

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: 'Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?' Jézus így válaszolt: 'Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.' Mt 22,34-40

Elmélkedés

Jézus példabeszédeivel kapcsolatban korábban többször láttuk, hogy sok esetben meglepő, meghökkentő, váratlan fordulatot hoznak, egészen eredeti üzenetet fogalmaznak meg. Jézusnak a főparancsra vonatkozó kérdésre adott válaszában viszont nincs semmi újdonság, semmi meglepő, semmi eredeti. Az Isten iránti szeretettel kapcsolatban a Második Törvénykönyvet idézi (vö. MTörv 6,5), az embertársi szeretet pedig a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,18). Mindkét előírás ismert volt a törvénytudók számára, így az a farizeus is jól ismerhette, aki a kérdést feltette. Sőt nem csak hogy ismerte, hanem ha valóban buzgó farizeus volt, akkor e törvények szerint élt.
Az Úr felelete azonban mégis újdonságot hordoz magában, hiszen az Isten iránti szeretetet és a felebaráti szeretetet egymás mellé teszi, egy szintre emeli. Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a szeretet a legfőbb parancs és kötelesség az ember számára, amelynek kettős iránya van, Isten és az embertárs felé. Jézus válasza kissé ünnepélyes formával zárul: 'E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták' (Mt 22,40). Úgy tűnik, hogy ezzel összefoglalja a mózesi törvény idejének, az ószövetségi időknek és a próféták korának törvényeit, hogy mintegy megnyissa az utat az újszövetségi idők számára, amelynek alaptörvénye a szeretet, de már megújult formában.
© Horváth István Sándor

Imádság

Édes Istenem, add nekem magadat, és azután magamat vedd el magadnak. Szeretlek téged egész szívemből, de ha ez mégis kevés volna tőlem, úgy pótold ki a te kegyelmi adományoddal. Add, hogy mindig csak feléd tartsak, és az életben soha el ne lankadjak, míg hozzád nem érek az égbe, ahol ölelésre vársz engem.
D. Sudermann