SZENT ÓRA ~ A SZENVEDŐ JÉZUSSAL AZ OLAJFÁK HEGYÉN

A hagyomány szerint Alacoque Szent Margit-Máriától maga az Ùr Jézus kérte, hogy szenvedéseit csütörtök esténként vele együtt imában élje át újra, este 11 és éjfél között. Látomásaiban többször találkozott Jézussal, illetve Jézus lángoló, lándzsával átdöfött Szívével, melynek vére váltságunkért ontatott.

A megváltásért cserébe az ember hálátlanságot tud adni csupán, hideg elfordulás és visszautasítás sokunk válasza az Ő végtelen isteni Szeretetére - mondja egy jelenés alkalmával. Jézus arra kéri Margit-Máriát, hogy legalább szívének keserű szenvedéséből vállaljon részt. Ö ezt alázattal meg is teszi, rendszeres kísérője, szenvedésben társa csütörtökönként a Megváltónak.
Ez a szent életű szerzetesnő azt a feladatot kapta, hogy Jézus Szent
Szívének tiszteletét terjessze a világban.

Maga az isteni Üdvözítő kérte ezt az ájtatossági gyakorlatot, Alacoque
Szent Margittól, kinek csodálatos módon nyilatkoztatta ki isteni Szívének emberszeretetét. Így szólt hozzá: 'Minden csütörtökről péntekre virradó
virradó éjszakán, részesítelek Téged ama mélységes szomorúságban,
amelyet én az Olajfák-kertjében átéltem'

Forrás ~ Internet

 Fájdalmas elhagyottságodban vigasztalni akarunk Urunk! 
Oltalmazd ó Uram.oltalmazd népedet.! Amen.

 IMÁDLAK TÉRDRE HULLVA

Imádlak térdre hullva nagy Szentség,
Kenyér színében Isten s emberség.
Elmém e titkot meg nem érti bár,
Hiszem, hogy itt vagy és imádlak már.

Üdvözlégy százezerszer, Jézusom.
Szíved jóságát ki nem mondhatom.
Szentséges ajkad csupa szeretet:
Vegyétek és egyétek Testemet.

A porba hullva kérlek Tégedet,
Ó, mosd fehérre bűnös lelkemet!
Hogy szívembe jöjj, méltó nem vagyok,
Csak szóval mondjad és meggyógyulok.

Ó, Jézus, véghetetlen áldozat!
Ó,védj, ha fenyeget az áradat!
Erősíts minket, angyali kenyér,
Váltságunkért adott Szent Test és Vér. Amen.

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZOM

Ó, Uram Jézus, Te azt parancsoltad nekem,
hogy szüntelenül imádkozzam, add nekem kegyelmedet,
hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak
a lelkeknek is, akiket rám bíztál.
Isteni Ige, Te magad vagy bennünk
az örökké tartó és szüntelen imádság.

Isten Báránya, Te vagy a világosság,
amely megvilágítja lelkünk egész égboltját.
Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat,
más fényességet, csak a te fényességedet,
más szeretetet, csak a te szeretetedet!

A hozzád intézett imádságban, Istenem,
egy a szemlélés és a szeretet.
Engedd, hogy olyan tökéletesen
és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni,
hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam,
hogy imádkozom, mert csupán Te vagy bennem!

Amen.

SZENVEDŐ JÉZUSOM

Szenvedő Jézusom, Te erős Te bátor,
Te aki nem féltél sem a kínhaláltól,
sem e szenvedéstől mik a Tested érték,
pedig a tövisek homlokodat tépték.

Te akit először véresre sebeztek,
azután a végén keresztre szegeztek.
Könyörülj meg rajtam, bánat könnyem fakad,
irgalmadért esedezem feszületed alatt.

Irántam a szíved kegyelemmel teljék,
vedd el tőlem uram a keserűség kelyhét.
Vedd el tőlem uram töviskoronádat
a korbácsütések, ó de nagyon fájnak.

Hitvány, gyáva testem, hogy vigye kereszted,
mikor olyan nehéz, hogy a vállam reszket.
Téged elkísért az édesanyád könnye,
nekem senkim sincsen aki velem jönne.

Nekem senkim sincsen aki mellém állna,
oly árva vagyok olyan nagyon árva.
Egyedül csak te vagy akibe remélek,
ne hagyd, hogy elvesszek könyörögve kérlek.

Ne hagyd, hogy szenvedjek, hogy az élet fájjon.
Váltsd meg az életem, váltsd meg a halálom.

Bocsájtsd meg a bűnöm, Te tudod, Te látod,
ellenségeimnek én is megbocsájtok.
Múljék el a bánat ne gondoljunk másra,
csak az eljövendő szent feltámadásra.

Jézus Szíve Te tudsz segíteni,
Jézus Szíve Te fogsz segíteni,
Jézus Szíve már segített, dicsőség az Istennek.

Amen.

Forrás ~ Internet