SZENT AMBRUS

 Szent Ambrus, püspök és egyháztanító ~ december 7.

AMBRUS Trierben született 340 körül, családja Rómából származott. Rómában tanult, diplomáciai pályára készült, majd Sirmiumban -Sremska Mitrovica-  volt hivatalnok. 374-ben Milánóban működött
mint a város prefektusa, és egy püspökválasztás során a katolikusok és ariánusok csaknem véres zavargásba keveredtek. Ambrus a rend fenntartására katonákkal sietett a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására, közfelkiáltással püspökké választotta, pedig akkor még csak hittanuló volt.

Megkeresztelkedett, pappá szentelték, és egy hét múlva december 7-én fel is szentelték Milánó püspökévé. Püspöki feladatait nagyon jól látta el, mindenki iránt gyakorolta a felebaráti szeretetet, népe pásztora és tanítója volt. Az ariánusok ellen küzdött, könyveket írt, kiváló szónok volt, és küzdött a pogányság maradványai ellen is. Beszédeit tömegek hallgatták, tanulmányozására Ágoston Afrikából Milánóba utazott. A szónoklatok hatása alatt Ágoston megtért, megkeresztelkedett, új életet kezdett. Hatalmas tudása, kiváló politikai érzéke, rendíthetetlen hite a legjelentősebb egyházatyák közé emelte. Mindég a legfontosabbnak tartotta a püspöki feladatait, de ebben gyakran gátolta a politikában rá váró feladatok megoldása. Meghalt 397. április 4-én Milánóban és ott van eltemetve.

Példája: tehetséged teljesen hivatásod szolgálatába állítsd!

'Istenünk, ki Szent Ambrus püspököt a katolikus hit tanítójává és az apostoli bátorság példaképévé tetted, kérünk, támassz ma is szíved szerint való férfiakat, hogy azok bátran és bölcsen kormányozzák Egyházadat!'

Forrás ~ Internet