ADVENT ~ ADVENTUS DOMINI ~ AZ ÚR ELJÖVETELE

Advent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik.

ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA

Színe hasonlóképpen a lila. Az advent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényét, és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten.

'A próféta úgy beszél a Messiásról, mint akit az Isten lelke irányít. Viselkedését, szavait, tetteit áthatja a bölcsesség, az okosság, az erő és az Isten előtti hódolat. A szellem felsőbbrendűsége mutatkozik meg benne. Isten országának lelki békéjét a paradicsomkert külső békéjével szemlélteti a próféta. Ez a Messiás az embereket is lelki emberekké tudja tenni.'

Forrás ~ Internet