Sík Sándor ~ Az Andocsi Máriához

Koldusboton, törött mankón

Jövünk búcsút járni,

Szűzmáriás magyaroknak

Kopott unokái.

Éjfél van a Duna táján.

Magyaroknak éjszakáján

Nincs más, kivirrasszon.

Baráttalan, testvértelen,

Hozzád ver a veszedelem,

Boldogságos Asszony!

Megcsúfolták, megpöködték

Ami bennük szép volt,

Kilencfelé hasogatták,

Ami rajtunk ép volt;

Tépett testünk megtapossák,

Ragadozók ragadozzák

Édes-kevesünket,

Koporsónkat faragdálják.

– Eléd sírjuk, magyar árvák,

 A mi keserünket.

Idegenek megnevetik

Drága magyar szónkat,

Idegentől kéregetjük

Kenyerünket, sónkat.

Magyar kezek szántogatnak,

Régi rögön új uraknak,

Néped hegye-völgyén.

Más arat, hol mi vetettünk.

Jövevények, szolgák lettünk

Úr-apáink földjén.

Boldogasszony, ezer évig

Édesanyánk voltál,

Eleink, ha hozzád sírtak,

Hozzájuk hajoltál:

Száz ostorral ostorozzon,

Csak ez egyért, Boldogasszony,

A jó Krisztust kérd meg:

Négy-víz-parton, három-hegyen

Mindörökké magyar legyen

A máriásének.

Magyar búcsújárók éneke 1920-ban.

Forrás ~ Internet