CHANTAL SZENT JOHANNA FRANCISKA

Chantal Szent Johanna Franciska szerzetesnő emléknap december 12.

1572. január 28-án született Dijon városában (Franciaország). Férjhez ment 1592-ben De Chantal báróhoz, és hat gyermekük született (akik közül kettő korán meghalt), ám férjét korán elvesztette. Ekkor, 1601-ben visszavonult Monthelon-i kastélyukba.

Szalézi Szent Ferenc lett a lelki vezetője, akivel egy lelkigyakorlaton ismerkedett meg. Az ő irányítása alatt Franciska szépen haladt a tökéletesség útján: ápolta a betegeket, gondozta a szegényeket.

Szalézi Szent Ferenc munkatársa lett. Együtt megalapították Annecy-ben, majd ő vezette a vizitációs nővérek szerzetesrendjét. Nagy szerepe volt Ferenc halála után annak szentté avatására történő előkészítésében. Ebben az időben Páli Szent Vince lett lelkiatyja.

Rendjük gyorsan terjedt, a gyakorlatban mutatta meg, hogy a szeretet, a gondoskodása és nevelés szaléziánus szelleme hatékonyan munkálkodik. Halálakor már 87 házuk volt. Rendjének fáradhatatlan szervezője volt, sokat utazott, tüdőgyulladásban hunyt el 1641. december 13-án a moulinsi rendházukban.

Annecy-ben, Szalézi Szent Ferenc közelében nyugszik koporsóikat az oltár köti össze, tabernákulummal és Jézus szentséges szívének szobrával. 1751-ben boldoggá, 1767-ben szentté avatták

Példája: segíts ahol tudsz, és segítsd a segítőket!

'Istenünk, ki Szent Johanna Franciskát különböző életformákban ragyogó érdemekkel ékesítetted, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy hűségesen járjuk hivatásunk útját, és szüntelenül a világosság példaképei legyünk! '


Forrás ~ Internet