Minden nap próbálj meg Isten jelenlétében élni.

Annál fontosabbat nem tudok elképzelni, mint hogy az ember megszólítja Teremtőjét, s a lelke mélyén megtapasztalja, hogy Ő válaszol neki.
Jézus mondja:

'Az ajtóban állok és zörgetek. 

Aki megnyitja szívét, ahhoz bemegyek, vele eszem, és ő énvelem.' [Jel 3,20]

 Elsősorban tehát nem én vagyok, aki keresi Istent az imában, ő sokkal régebben keres engem.
Reggeltől estig a Jóisten jelenlétében élünk, ha gondolunk rá, ha nem.

 Mennyivel szebb úgy tölteni a napot, hogy odafordulunk hozzá, kérjük támogatását, hálát adunk neki. 

Ne legyen egyetlen mozdulat, szó, amelyet nem az ő indíttatása vezet, 

amely nem a vele való párbeszéd gyümölcse. 

Így az ember élete imádsággá változik. 

Nem nehéz erőfeszítésekkel járó feladat ez. 

Az apró fohászok, hálaadások Istenhez röpítik lelkünket.
Isten a közöttünk élő szeretet, neki sokkal fontosabbak a gyerekeink, a munkánk, mint nekünk. 

Az imádság valójában az, hogy az életet tudatosan Isten jelenlétében igyekszünk megélni.

Hihetetlen erő van az imádkozó ember összetett kezében.
Jézus Krisztus is sokszor beszél erről: 

'Bármit kértek az én nevemben, megadom nektek',

  'Nem kaptok, mert nem kértek'.

Minden új feladat előtt az ima legyen az első mozdulat, hogy szárnyakat adjon vágyainknak, Isten jelenlétében rendezzük gondolatainkat, hogy valóra tudjuk váltani mindazt, ami számunkra fontos.
Letisztulnak az imádkozó ember vágyai, jobban látja, mi a lényeges, mi az igazán fontos. 

Isten jelenlétében nehezebben tud hazudni magának, rájön, mi maradandó, és mi üveggyöngy.

Az imádság nem bonyolult dolog: egyszerűen ki kell mondani, amit érzünk, amit el akarunk mondani. 

 Nem az elvont, csak a beavatottak számára érthető meditációra kell gondolnunk, nem kell félnünk, hogyha nem megfelelő formulát használunk, akkor Isten bezárul számunkra.
Isten a legkisebb gügyögésre, a legegyszerűbb beszédre is nyitott. 

A dadogásunk mögött is megérzi az iránta való szeretetet, bizalmat, jóságot.

 

Böjte Csaba