EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: 'Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.'
A múlt heti evangéliumok kapcsán említettük, hogy Jézus példázatai megszólítják a hallgatókat, cselekvésre ösztönöznek és bevonnak a történésekbe. A mai evangéliumban Jézus további két példázatot mond a mennyek országáról. Az elsőben kicsiny mustármaghoz hasonlítja Isten országát, amely idővel hatalmasra nő, a másodikban pedig a kovászhoz, az élesztőhöz, amely megkeleszti a tésztát.
E hasonlatok esetében sokkal többről van szó, mint beszédről és szavakról. Amikor ugyanis Jézus szóbeli tanítást ad a mennyek országáról, ez az ország mindjárt meg is valósul, amennyiben a hallgatóságban megindul az a változás, hogy növekvő maggá, illetve élesztő kovásszá váljon. A szavak elhangzásával és befogadásával elkezdődik az Isten országa, azaz mindjárt növekedésnek indul a kicsiny mustármag és kelésnek indul a tészta.
A mustármag növekedése nagyon látványos és szinte hihetetlennek tűnik. Ha manapság körülnézünk a hit terjedése és a vallásosság növekedése terén, akkor talán nem látjuk ezt a váratlan növekedést. De elsősorban nem is mennyiségi növekedésről van szó, hanem lelki fejlődésről.
A példázat arra ösztönöz, hogy befogadjuk a Jézustól hallottakat, s ezáltal bennünk is növekedésnek induljon a mennyek országa. Engedem-e, hogy Isten akarata lelki növekedést és a hit erősödését indítsa el bennem?
© Horváth István Sándor
Mária, reménység anyja, légy velünk! Taníts minket, hogy az élő
Istent hirdessük; segíts tanúskodnunk Jézusról, az egyetlen Üdvözítőről;
tégy minket szolgálatkésszé a felebarát iránt, befogadóvá a rászorulók
iránt, tégy az igazságosság megvalósítójává és egy igazságosabb világ
szenvedélyes építőivé; járj közben értünk, hogy úgy munkálkodjunk a
történelemben, hogy bizonyosak legyünk az Atya tervének teljesedésében.
Az új világnak Hajnala, mutasd meg, hogy a reménység anyja vagy, és
virrassz felettünk! Virrassz az európai egyház fölött: legyen az
evangélium jó közvetítője; legyen az igazi közösség helye; teljesítse
küldetését, mely arra szól, hogy hirdesse, ünnepelje és szolgálja a
remény evangéliumát, Béke Királynője, oltalmazd az emberiséget a
harmadik évezredben! Virrassz az összes keresztény fölött: járják
hűségesen az egység útját a kontinens egyetértésének kovászaként;
virrassz a fiatalok fölött, akik a jövendő reményei, hogy nagylelkűen
kövessék Jézus hívását. Virrassz a nemzetek vezetői fölött: a közös ház
építését tekintsék feladatuknak, melyben megbecsülik minden egyes ember
méltóságát és jogait. Mária, ajándékozd nekünk Jézust! Segíts, hogy őt
kövessük és őt szeressük! ő az Egyház, Európa és az emberiség reménye, ő
velünk és közöttünk él Egyházában. Veled együtt mondjuk: 'Jöjj el, Úr
Jézus!' (Jel 22,20) A dicsőség reménye, melyet ő árasztott a szívünkbe,
teremje meg az igazságosság és a béke gyümölcseit!
Szent II. János Pál pápa
Szent II. János Pál pápa