A KERESZTÉNY EMBER KÜLDETÉSE A VILÁGBAN
A mai keresztény embernek az okozza a legtöbb gondot, hogy hol a helye a modern világban. Szeretheti-e a világot anélkül , hogy szeretetének kárát vallaná a kereszténysége? A keresztény hivő lehet-e ugyanolyan értékű tagja a modern társadalomnak, mint akárki más, vagy pedig elkerülhetetlen az összeütközés?
1. Ember és világ
Arról a világról kell szólnunk, ahová keresztényi és emberi küldetésünk szól, amely lélegzetelállító tempóval rohan a jövőbe. Arról a világról kell szólnunk, amely különféle népekből és kultúrkörökből éppen napjainkban nőtt annyira egybe, hogy ma már mindenki szomszédja mindenkinek., minden egyes sors az összes többi sorsa is lett. A racionális technika világáról kell beszélnünk ma. Ez a világ már nem természetadta szilárd otthona az embernek, hanem az ember teremtő terveinek nyersanyaga. Az ember maga készíti egyre gyorsuló tempóban rohanó világát, amely azonban még mindig és mindvégig a megismételhetetlen emberi személynek, az emberi szeretetnek, mindent kérdésessé tevő emberi kérdésnek, az emberi vágynak, magánynak, halálnak a végtelen boldogság és örökkévalóság utáni sovárgásnak a világa. Ez a mi világunk: rettenetes és egyben meghitt. Még akkor is szeretjük, ha szenvedünk miatta. Soha nem tudunk tőle egészen elszakadni, mert ez a világ a mi sorsunk, s rajta kívül más nem adatott nekünk.
A világ, mint kozmosz
A világ elsősorban a kozmoszt jelenti, amelyet nem az ember készített, hanem eleve itt talált. Ez a világ a maga gazdagságával és szépségével az ember csodálatának a tárgya. A teremtett világot, azonban nemcsak csodálni, hanem művelni is kell. Ez Isten parancsa is. (Ter.1,28). Az emberi tudatnak is át kell járnia és át kell itatnia azt, ami az Isteni tudatból származik. Sajnos a kereszténység elég vonakodva tett eleget ennek a parancsnak, mert a keresztények gondolkodásán még hosszú ideig uralkodott a görögök világszemlélete. A görögök nem tartották az egész világot Isten művének. Szerintük a világ anyaga nem Istentől származik. A görögök szerint Isten nem mocskolhatja be kezét munkával, tehát alantas istenek öntik formába az anyagot. A munkát leértékelték. A szabad emberhez nem illik más, mint az istenekhez hasonlóan az örök igazság szemlélése, a ”theoria”. A kereszténység forradalmi gondolata volt a munka isteni értékelése. „Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is munkálkodom”.(Jn.5,17). Azon botránkozott legtöbbet a római világ, hogy Isten megtestesült fia maga is munkás volt. Ha a világ Isten Igéjének, a Logosznak a műve, akkor az egész világ logikus.
A világ elsősorban a kozmoszt jelenti, amelyet nem az ember készített, hanem eleve itt talált. Ez a világ a maga gazdagságával és szépségével az ember csodálatának a tárgya. A teremtett világot, azonban nemcsak csodálni, hanem művelni is kell. Ez Isten parancsa is. (Ter.1,28). Az emberi tudatnak is át kell járnia és át kell itatnia azt, ami az Isteni tudatból származik. Sajnos a kereszténység elég vonakodva tett eleget ennek a parancsnak, mert a keresztények gondolkodásán még hosszú ideig uralkodott a görögök világszemlélete. A görögök nem tartották az egész világot Isten művének. Szerintük a világ anyaga nem Istentől származik. A görögök szerint Isten nem mocskolhatja be kezét munkával, tehát alantas istenek öntik formába az anyagot. A munkát leértékelték. A szabad emberhez nem illik más, mint az istenekhez hasonlóan az örök igazság szemlélése, a ”theoria”. A kereszténység forradalmi gondolata volt a munka isteni értékelése. „Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is munkálkodom”.(Jn.5,17). Azon botránkozott legtöbbet a római világ, hogy Isten megtestesült fia maga is munkás volt. Ha a világ Isten Igéjének, a Logosznak a műve, akkor az egész világ logikus.
Az ember külvilága
A világ az ember által alakított valóságot is jelenti. A világ amelyben találjuk magunkat, nem az Isten teremtménye csupán, hanem az ember alkotása is. Erre a világra már nem mondhatjuk fenntartás nélkül, hogy jó. A világhoz hozzátartozik az ember is, aki alakítja azt. Az ember minden tette rányomja bélyegét a világra.
A világ az ember által alakított valóságot is jelenti. A világ amelyben találjuk magunkat, nem az Isten teremtménye csupán, hanem az ember alkotása is. Erre a világra már nem mondhatjuk fenntartás nélkül, hogy jó. A világhoz hozzátartozik az ember is, aki alakítja azt. Az ember minden tette rányomja bélyegét a világra.
A világ, mint erkölcsi fogalom
Az ember berendezheti földi egzisztenciáját Isten nélkül is, vagy akár Isten ellen is. A szentírás gyakran használja ezt a szót ennek az etikai döntésnek a kifejezésére. Ilyen értelemben fordul elő a világ Szent János írásaiban.
Az ember berendezheti földi egzisztenciáját Isten nélkül is, vagy akár Isten ellen is. A szentírás gyakran használja ezt a szót ennek az etikai döntésnek a kifejezésére. Ilyen értelemben fordul elő a világ Szent János írásaiban.
A mai világ jellegzetes vonásai
A történetiség a világ lényegéhez tartozik. Halálra van ítélve minden olyan mozgalom, áramlat, vallás, amely nem hajlandó figyelembe venni az emberi tudatban beállt változásokat.
A történetiség a világ lényegéhez tartozik. Halálra van ítélve minden olyan mozgalom, áramlat, vallás, amely nem hajlandó figyelembe venni az emberi tudatban beállt változásokat.
A világ egysége
A világ egységének két fájdalmas és szomorú jelensége a két világháború. A második világháború után már nincs olyan ország vagy nép a világon, amely a többitől függetlenül intézhetné sorsát, mert ma az emberiség történetében minden összefügg mindennel. A mai ember tudatából ki nem űzhető alapvető adat az egész emberiség sorsközössége.
A mai világot pluralizmus is jellemzi. Ez a pluralizmus kisebb emberi közösségekre is érvényes, és természetesen jelentkezik az egyházon belül is.
A mai keresztény számára legijesztőbbnek tűnik a világ profanítása, a világ világiassága. Pedig ez nem más, mint a teremtő Istenbe vetett hit következetes megvalósulása és kifejlődése. A mai világban nem fordulnak elő istenek. Isten a transzcendentális világ feltétele, de nem vetélytársa a világi berendezéseknek és intézményeknek. Isten nem hézagpótló a világban, nem avatkozik bele közvetlenül a világ folyásába és menetébe. Isten nem egy adat a többi között. A világ profanizálásához nagymértékben hozzájárult Aquinói Szent Tamás azzal a tanítással, hogy Isten nem közvetlenül, hanem másodlagos okokon keresztül működik a világban.
Kolumbusz után Kopernikusz felfedezi az eget és kimutatja, hogy az ég nem a mennyország, nem Isten lakóhelye, hanem egészen világ.
A világ egységének két fájdalmas és szomorú jelensége a két világháború. A második világháború után már nincs olyan ország vagy nép a világon, amely a többitől függetlenül intézhetné sorsát, mert ma az emberiség történetében minden összefügg mindennel. A mai ember tudatából ki nem űzhető alapvető adat az egész emberiség sorsközössége.
A mai világot pluralizmus is jellemzi. Ez a pluralizmus kisebb emberi közösségekre is érvényes, és természetesen jelentkezik az egyházon belül is.
A mai keresztény számára legijesztőbbnek tűnik a világ profanítása, a világ világiassága. Pedig ez nem más, mint a teremtő Istenbe vetett hit következetes megvalósulása és kifejlődése. A mai világban nem fordulnak elő istenek. Isten a transzcendentális világ feltétele, de nem vetélytársa a világi berendezéseknek és intézményeknek. Isten nem hézagpótló a világban, nem avatkozik bele közvetlenül a világ folyásába és menetébe. Isten nem egy adat a többi között. A világ profanizálásához nagymértékben hozzájárult Aquinói Szent Tamás azzal a tanítással, hogy Isten nem közvetlenül, hanem másodlagos okokon keresztül működik a világban.
Kolumbusz után Kopernikusz felfedezi az eget és kimutatja, hogy az ég nem a mennyország, nem Isten lakóhelye, hanem egészen világ.
A világ készíthetősége
A mai világban már nem a természettel találkozik az ember, hanem önmagával. Nem Isten alkotásai, hanem az emberi techné veszi körül az embert. Ma már mindenütt az emberi szellem és az emberi kéz művei közvetítik az embernek Isten teremtményeit. A mai ember nem akar elmenekülni a világból, nem értékeli a szemlélődést, szinte vallásos buzgalommal szolgálja a világot. Az ember pozitív lehetőségének tekinti, hogy megváltoztassa a világ arculatát, kimerítse lehetőségeit, otthonosabbá tegye az emberek számára. A mi korunkat a tudományosság jellemzi. Kempis Tamás nemet mond arra a tudományra, amely nem az üdvösséget szolgálja. „Mit használ az embernek, ha megtanulja megmérni a világot, de elfelejti önmagát megmérni.
A tudomány ártani is tud: a kf. manipulációk, amelyet az emberen végrehajtanak. Mondhatjuk, hogy az ember alakítja jövőjét.
A mai világban már nem a természettel találkozik az ember, hanem önmagával. Nem Isten alkotásai, hanem az emberi techné veszi körül az embert. Ma már mindenütt az emberi szellem és az emberi kéz művei közvetítik az embernek Isten teremtményeit. A mai ember nem akar elmenekülni a világból, nem értékeli a szemlélődést, szinte vallásos buzgalommal szolgálja a világot. Az ember pozitív lehetőségének tekinti, hogy megváltoztassa a világ arculatát, kimerítse lehetőségeit, otthonosabbá tegye az emberek számára. A mi korunkat a tudományosság jellemzi. Kempis Tamás nemet mond arra a tudományra, amely nem az üdvösséget szolgálja. „Mit használ az embernek, ha megtanulja megmérni a világot, de elfelejti önmagát megmérni.
A tudomány ártani is tud: a kf. manipulációk, amelyet az emberen végrehajtanak. Mondhatjuk, hogy az ember alakítja jövőjét.
Az egyház társadalmi átalakulása
Amíg régebben az egyház által képviselt értékek az egész társadalomra hatottak, addig ma már csak a társadalom viszonylag kis hányadát befolyásolják. Egészen mást hallanak a templomban, mint az iskolában, munkahelyen vagy családban. Az egyházi értékrend egyre jelentéktelenebbé kezdett válni a mai modern embernek. A liturgiában elavult dolgok érthetetlenné válása, az egyházi lelkipásztorkodás elavult formái stb.
A népegyházat, a közösségek, a gyülekezetek egyháza váltja fel, amelyben komolyan kell majd venni az Egyházi Törvénykönyv előírásait.
Megmarad a hierarchia, de ezt az egyházat az fogja jellemezni, hogy a hivatal vezetői és a hívek közösen fogják vállalni a felelősséget az egyházért.
A mai világ keresztény értékelése
Veszélyek és lehetőségek
A mai embert tárgyilagosság jellemzi. Ez önvédelmi jellegű. Ha ugyanis midenkivel személyes kapcsolatba kerülne, akivel összehozza sorsa, akkor teljesen szétszóródna. A mai ember ma már nem lehet mindenkinek mindene, mert akkor senkinek sem lesz senkije. Kénytelen a szükségesre korlátozni emberi kapcsolatait, hogy néhány embernek lehessen valakije.
Amíg régebben az egyház által képviselt értékek az egész társadalomra hatottak, addig ma már csak a társadalom viszonylag kis hányadát befolyásolják. Egészen mást hallanak a templomban, mint az iskolában, munkahelyen vagy családban. Az egyházi értékrend egyre jelentéktelenebbé kezdett válni a mai modern embernek. A liturgiában elavult dolgok érthetetlenné válása, az egyházi lelkipásztorkodás elavult formái stb.
A népegyházat, a közösségek, a gyülekezetek egyháza váltja fel, amelyben komolyan kell majd venni az Egyházi Törvénykönyv előírásait.
Megmarad a hierarchia, de ezt az egyházat az fogja jellemezni, hogy a hivatal vezetői és a hívek közösen fogják vállalni a felelősséget az egyházért.
A mai világ keresztény értékelése
Veszélyek és lehetőségek
A mai embert tárgyilagosság jellemzi. Ez önvédelmi jellegű. Ha ugyanis midenkivel személyes kapcsolatba kerülne, akivel összehozza sorsa, akkor teljesen szétszóródna. A mai ember ma már nem lehet mindenkinek mindene, mert akkor senkinek sem lesz senkije. Kénytelen a szükségesre korlátozni emberi kapcsolatait, hogy néhány embernek lehessen valakije.
A mai világ keresztény gyökerei
A kereszténységnek döntő szerepe volt az emberi tudatban végbemenő változásban, amely lehetővé tette a mai világ kialakulását. A mai kereszténynek nem akadályoznia, hanem siettetnie kell ezt a fejlődést. Ez nem jelenti azt, hogy a mai világ teljesen megfelel a keresztény értékrendnek és követelményeinek, hanem azt jelenti, hogy a mai világot ne nézzük úgy, mint az Antikrisztus világát. Keresnünk kell a mai világban az anonim keresztény értékeket és alkalmazkodnunk kell hozzájuk.
A kereszténységnek döntő szerepe volt az emberi tudatban végbemenő változásban, amely lehetővé tette a mai világ kialakulását. A mai kereszténynek nem akadályoznia, hanem siettetnie kell ezt a fejlődést. Ez nem jelenti azt, hogy a mai világ teljesen megfelel a keresztény értékrendnek és követelményeinek, hanem azt jelenti, hogy a mai világot ne nézzük úgy, mint az Antikrisztus világát. Keresnünk kell a mai világban az anonim keresztény értékeket és alkalmazkodnunk kell hozzájuk.
A világ világiassága és az isteni Isten
Az ember nem az esetleges isteninek vélt természet terméke, hanem a természet célja és értelme. A természet az emberben nyeri el értelmét. A keresztény tanítás szerint a természet az emberért van, az a rendeltetése, hogy biztosítsa az ember önkifejlődésének lapját és lehetőségét. A világot lábbal taposó ember saját szabad történetét hajtja végre a világban.
Isten megjelenésének nem a világ a tere, az ember saját történetében találkozik Istennel. Nem a világ, hanem az ember az Isten képmására alkotott teremtmény. Az ember uralma a világon azt jelenti, hogy az ember eltávolodik a világtól, annak ellenére, hogy része marad a világnak
II. A változó egyház a változó világban
Az egyháznak mindig meg kell újulnia. Születésénél fogva minden ember tradicionalista. Általában az irányítja az embereket a jelenben, ami történetileg alakult ki a múltban. Mindenki elérkezik azonban ahhoz a ponthoz, amikor problematikussá válik számára az azonosulása azzal, amit itt talál a múltból. Az egyik legegyetemesebb emberi feladat, ami egyformán kötelez minden embert, az, hogy túlhaladjon a már meglévőn, elszakadjon az eddigiektől és újakat keressen magának.
Az új gyanúsítása
A túlzott hagyománytisztelet megbénítja az ötleteket, és rövidlátóvá teszi az embert, hogy ne lássa meg a történelem tényleges hibáit és ferdeségeit. A hagyományosodás elveszi az emberi érzékét, hogy különbséget tudjon tenni az evangélium örök tartama és az emberi hagyományok között.
A megváltás új kezdet
Keresztény hitünk tanítása szerint Ádám bűnbeesése nyitja meg az emberi történelmet, és ez a bűnös kezdet mindig benne van az emberi történelemben, mint újabb bűnbeesés kezdete és nyitánya.
A megváltás azt jelenti, hogy Isten új kezdettel ajándékozza meg az emberiséget. Isten ezért hívja Noét, hogy megvigasztaljon, kiválasztja Ábrahámot, hogy valami egészen újnak a kezdete legyen. Mózes a végveszélyből menti ki utódait. Amikor úgy tűnik, hogy emberileg beállott a vég, nincs többé járható út, akkor Isten kezébe veszi ezt a véget, és ezzel új kezdetté teszi., ami sokkal nagyszerűn az előzőnél. Az ember mindig megszegi a szövetségi hűséget, de Isten mindig újabb és újabb szövetséget köt az emberiséggel. Új és örök szövetséget kötött Isten az emberrel Jézusban. Az Üdvözítő félreérthetetlenül kijelenti, hogy csak az tartozhat hozzá, aki kész gyökeresen szakítani a régivel: az új bor új tömlőbe való. Ezzel azt akarja mondani Jézus, hogy a kereszténységet nem lehet- mint valami foltot - merőben külsőleg reávarrni a régi emberre, a bűnbeesett Ádámra. A kereszténység nem arra való, hogy toldozzunk, foldozzunk vele, hogy elfödjük egzisztenciánk szakadásait és hiányosságait, hanem meg kell újulnunk az egész vonalon. „Aki óbort iszik, nem kívánja az újat. Azt mondja jobban ízlik a régi.(Lk.5,39). A keresztény ember sem kivétel ez alól. Kereszténynek mondja magát, de kitart a régi bor mellett. A régi Ádám élete jobban ízlik neki a kereszténység új boránál, pedig Jézus megköveteli az újat: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást”(Jn.13,34). A megváltás szigorúan véve azt jelenti, hogy egy egészen új élet reális lehetőségével ajándékoztak meg bennünket, hogy ez az új lehetőség a keresztény ember életének maradandó alapja, ami végigkíséri az ember egész életét. A keresztény ember élete ezek szerint állandó megújulás. Éppen ezért, aki igazán keresztény, az mindig nyitott lélekkel áll az új előtt, hiszen napról napra meg kell újulnia. A kereszténység élet, az élet pedig állandó megújulás. A kereszténység haladás és jövőbe tekintés: „Senki, aki kezét az eke szarvára téve hátratekint nem alkalmas Isten országára”. (Lk.9,62).
Ne féljünk a változásoktól, még akkor sem, ha az egyházi törvények változnak. Az egyház nem egy meghatározott kor stílusában épült és bebútorozott ház, amely mindig ugyanaz marad, ahogy megépítették, csak a lakók változnak közben. Az egyház emberek gyülekezete, tehát élő valóság, aminek változnia kell, ha fenn akar maradni. A merev változatlanság nem az élet, hanem a halál jele. Természetesen van az egyháznak egy változatlan lényege is, amelyen nem lehet változtatni, mert isteni jogon alapszik.
A holnap egyháza
A tridenti zsinat 4OO évre határozta meg az egyház arcát. Ez az időszak a háborúk ideje volt, Az egyház parancsolni és uralkodni akart. Amikor rájött, hogy ez nem megy tovább, akkor elzározott a világtól. Magas fallal vette magát körül, a világot pedig átengedte Isten pusztító haragjának. Csak az volt a baj, hogy túl magasra sikerült a fal. Mi nem láttunk ki, a világ pedig nem látott be. Az egyházból egy műemlék lett. A zsinat ezzel a múlttal szakít. Szélesre tárja az ajtót és ablakot, mert az egyház nem konzerv, amelyet félteni kell az élet tiszta levegőjétől (VI. Pál).
Az egyház misztériuma
1. A zsinat szerint Isten zarándok népe az egyház.
2. Isten népének legnagyobb földi kincse evangéliumi szabadsága.
3. Isten népe nagykorú. Nem szorul rá atyáskodó gyámolításra a papok részéről.
Egyház és egyházak
A keresztények a világot botránkoztatják, a világ pedig a keresztényeket. Mi keresztények azzal botránkoztatjuk a világot, hogy nem vagyunk egyek. Kisebb szakadások már kezdettől fogva voltak. A nagy keleti egyházszakadással már idestova 9OO éve botránkoztatjuk a világot. Mi pedig azon botránkozunk, hogy milyen kevés keresztény él a világba.
A zsinat kívánja, hogy az egység érdekében jobban ismerjük meg egymást.
III. A keresztény lét értelme a mai világban
1. Megváltás és bűnbeesés
Az emberi történelmet nem lehet két félidőre osztani: a kárhozat és az üdvösség félidejére. Az emberiséget sem tudjuk megváltott és megváltatlan népekre osztani. Az üdvösség nem lehet földrajzi kérdés, a megváltás határai nem húzhatók meg a térképen.
A bűn és bűnbeesés
A bűnbeesés az első emberrel kezdődik és megismétlődik minden egyes emberben. (lásd az áteredő bűn tanát).
Nagy kísértése az embernek, hogy engedje uralkodni magán azt, amin neki kellene uralkodnia (világon), és azon uralkodjék, akin nem szabad uralkodnia az emberen. (Mt.23,8-11).
Az evangélium nagysága abban áll, hogy nemcsak a másvilágról beszél, hanem erről a világról is; nemcsak a lélekről, hanem a testről is; nemcsak az örök életről, hanem a történelemről is. Krisztus az egész embert hívta, az ember pedig csak a többi emberrel egész.
A megtestesülés értelme
A világ értelme az ember, akiben magához tér az anyag, és aki Istenre tudja vetni a szemét. Az ember egymaga nem tud értelmet adni a világnak. A Teremtőnek és a teremtménynek az egysége adja meg a teremtés értelmét. Az anyagi világnak az adott értelmet, hogy fejlődött az emberiség. Az ember kiemelkedésének pedig az az értelme, hogy meghozza a megtestesülés lehetőségének alapját, hogy legyen ember, akinek Isten odaadhatja magát. Isten ember lett, akkor az embernek nem kell túlhaladnia magán. Az emberi fejlődésnek nincs emberfeletti célja, az embernek nincs más jövője, minthogy egyre igazabban legyen ember, aki isten képmására és hasonlatosságára teremtetett.
Isten a történelem szolgálatára válassza ki a keresztényeket.
Az üdvtörténet értelme
Az ember nem az esetleges isteninek vélt természet terméke, hanem a természet célja és értelme. A természet az emberben nyeri el értelmét. A keresztény tanítás szerint a természet az emberért van, az a rendeltetése, hogy biztosítsa az ember önkifejlődésének lapját és lehetőségét. A világot lábbal taposó ember saját szabad történetét hajtja végre a világban.
Isten megjelenésének nem a világ a tere, az ember saját történetében találkozik Istennel. Nem a világ, hanem az ember az Isten képmására alkotott teremtmény. Az ember uralma a világon azt jelenti, hogy az ember eltávolodik a világtól, annak ellenére, hogy része marad a világnak
II. A változó egyház a változó világban
Az egyháznak mindig meg kell újulnia. Születésénél fogva minden ember tradicionalista. Általában az irányítja az embereket a jelenben, ami történetileg alakult ki a múltban. Mindenki elérkezik azonban ahhoz a ponthoz, amikor problematikussá válik számára az azonosulása azzal, amit itt talál a múltból. Az egyik legegyetemesebb emberi feladat, ami egyformán kötelez minden embert, az, hogy túlhaladjon a már meglévőn, elszakadjon az eddigiektől és újakat keressen magának.
Az új gyanúsítása
A túlzott hagyománytisztelet megbénítja az ötleteket, és rövidlátóvá teszi az embert, hogy ne lássa meg a történelem tényleges hibáit és ferdeségeit. A hagyományosodás elveszi az emberi érzékét, hogy különbséget tudjon tenni az evangélium örök tartama és az emberi hagyományok között.
A megváltás új kezdet
Keresztény hitünk tanítása szerint Ádám bűnbeesése nyitja meg az emberi történelmet, és ez a bűnös kezdet mindig benne van az emberi történelemben, mint újabb bűnbeesés kezdete és nyitánya.
A megváltás azt jelenti, hogy Isten új kezdettel ajándékozza meg az emberiséget. Isten ezért hívja Noét, hogy megvigasztaljon, kiválasztja Ábrahámot, hogy valami egészen újnak a kezdete legyen. Mózes a végveszélyből menti ki utódait. Amikor úgy tűnik, hogy emberileg beállott a vég, nincs többé járható út, akkor Isten kezébe veszi ezt a véget, és ezzel új kezdetté teszi., ami sokkal nagyszerűn az előzőnél. Az ember mindig megszegi a szövetségi hűséget, de Isten mindig újabb és újabb szövetséget köt az emberiséggel. Új és örök szövetséget kötött Isten az emberrel Jézusban. Az Üdvözítő félreérthetetlenül kijelenti, hogy csak az tartozhat hozzá, aki kész gyökeresen szakítani a régivel: az új bor új tömlőbe való. Ezzel azt akarja mondani Jézus, hogy a kereszténységet nem lehet- mint valami foltot - merőben külsőleg reávarrni a régi emberre, a bűnbeesett Ádámra. A kereszténység nem arra való, hogy toldozzunk, foldozzunk vele, hogy elfödjük egzisztenciánk szakadásait és hiányosságait, hanem meg kell újulnunk az egész vonalon. „Aki óbort iszik, nem kívánja az újat. Azt mondja jobban ízlik a régi.(Lk.5,39). A keresztény ember sem kivétel ez alól. Kereszténynek mondja magát, de kitart a régi bor mellett. A régi Ádám élete jobban ízlik neki a kereszténység új boránál, pedig Jézus megköveteli az újat: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást”(Jn.13,34). A megváltás szigorúan véve azt jelenti, hogy egy egészen új élet reális lehetőségével ajándékoztak meg bennünket, hogy ez az új lehetőség a keresztény ember életének maradandó alapja, ami végigkíséri az ember egész életét. A keresztény ember élete ezek szerint állandó megújulás. Éppen ezért, aki igazán keresztény, az mindig nyitott lélekkel áll az új előtt, hiszen napról napra meg kell újulnia. A kereszténység élet, az élet pedig állandó megújulás. A kereszténység haladás és jövőbe tekintés: „Senki, aki kezét az eke szarvára téve hátratekint nem alkalmas Isten országára”. (Lk.9,62).
Ne féljünk a változásoktól, még akkor sem, ha az egyházi törvények változnak. Az egyház nem egy meghatározott kor stílusában épült és bebútorozott ház, amely mindig ugyanaz marad, ahogy megépítették, csak a lakók változnak közben. Az egyház emberek gyülekezete, tehát élő valóság, aminek változnia kell, ha fenn akar maradni. A merev változatlanság nem az élet, hanem a halál jele. Természetesen van az egyháznak egy változatlan lényege is, amelyen nem lehet változtatni, mert isteni jogon alapszik.
A holnap egyháza
A tridenti zsinat 4OO évre határozta meg az egyház arcát. Ez az időszak a háborúk ideje volt, Az egyház parancsolni és uralkodni akart. Amikor rájött, hogy ez nem megy tovább, akkor elzározott a világtól. Magas fallal vette magát körül, a világot pedig átengedte Isten pusztító haragjának. Csak az volt a baj, hogy túl magasra sikerült a fal. Mi nem láttunk ki, a világ pedig nem látott be. Az egyházból egy műemlék lett. A zsinat ezzel a múlttal szakít. Szélesre tárja az ajtót és ablakot, mert az egyház nem konzerv, amelyet félteni kell az élet tiszta levegőjétől (VI. Pál).
Az egyház misztériuma
1. A zsinat szerint Isten zarándok népe az egyház.
2. Isten népének legnagyobb földi kincse evangéliumi szabadsága.
3. Isten népe nagykorú. Nem szorul rá atyáskodó gyámolításra a papok részéről.
Egyház és egyházak
A keresztények a világot botránkoztatják, a világ pedig a keresztényeket. Mi keresztények azzal botránkoztatjuk a világot, hogy nem vagyunk egyek. Kisebb szakadások már kezdettől fogva voltak. A nagy keleti egyházszakadással már idestova 9OO éve botránkoztatjuk a világot. Mi pedig azon botránkozunk, hogy milyen kevés keresztény él a világba.
A zsinat kívánja, hogy az egység érdekében jobban ismerjük meg egymást.
III. A keresztény lét értelme a mai világban
1. Megváltás és bűnbeesés
Az emberi történelmet nem lehet két félidőre osztani: a kárhozat és az üdvösség félidejére. Az emberiséget sem tudjuk megváltott és megváltatlan népekre osztani. Az üdvösség nem lehet földrajzi kérdés, a megváltás határai nem húzhatók meg a térképen.
A bűn és bűnbeesés
A bűnbeesés az első emberrel kezdődik és megismétlődik minden egyes emberben. (lásd az áteredő bűn tanát).
Nagy kísértése az embernek, hogy engedje uralkodni magán azt, amin neki kellene uralkodnia (világon), és azon uralkodjék, akin nem szabad uralkodnia az emberen. (Mt.23,8-11).
Az evangélium nagysága abban áll, hogy nemcsak a másvilágról beszél, hanem erről a világról is; nemcsak a lélekről, hanem a testről is; nemcsak az örök életről, hanem a történelemről is. Krisztus az egész embert hívta, az ember pedig csak a többi emberrel egész.
A megtestesülés értelme
A világ értelme az ember, akiben magához tér az anyag, és aki Istenre tudja vetni a szemét. Az ember egymaga nem tud értelmet adni a világnak. A Teremtőnek és a teremtménynek az egysége adja meg a teremtés értelmét. Az anyagi világnak az adott értelmet, hogy fejlődött az emberiség. Az ember kiemelkedésének pedig az az értelme, hogy meghozza a megtestesülés lehetőségének alapját, hogy legyen ember, akinek Isten odaadhatja magát. Isten ember lett, akkor az embernek nem kell túlhaladnia magán. Az emberi fejlődésnek nincs emberfeletti célja, az embernek nincs más jövője, minthogy egyre igazabban legyen ember, aki isten képmására és hasonlatosságára teremtetett.
Isten a történelem szolgálatára válassza ki a keresztényeket.
Az üdvtörténet értelme
A Szentírás sosem nézi az embert elszigetelt egyednek, hanem a történelem egységében és egészében látja. Ádám egy embert és az egész emberiséget is jelenti.
A kereszténység titka sem más, mint Izrael titka: hogy Isten embereken keresztül akarja elérni az embereket. Egyedül önmagában nem találhatja meg az ember a keresztény létének értelmét. De nem kell félnie attól, hogy csak egy csavar a kozmosz nagy gépezetében. Úgy, mint egy dallamban, ahonnan egyetlen hang sem hagyható ki, de az egyes hangok mégis az egésztől nyerik értelmüket és az egészben teljesülnek be.
A modern irodalom egyik leggyakoribb témája az unalom, a hiábavalóság, az elkülönült ember, aki pokol önmagának és másnak; sem vele sem nélküle nem tud lenni. (Sartre). A kereszténység megvált ettől a pokoltól is. Krisztusban értelmet nyer létünk. Benne találkozik a teremtmény a Teremtővel. Krisztus irgalma elég gazdag mindenki számára.
Elég a szeretet
Aki szeret az keresztény. Isten szeret bennünket. Isten nem azért szeret bennünket, mert mi olyan jók vagyunk. Még akkor is szeret bennünket, ha nincs bennünk semmi szeretnivaló. A tékozló fiú rongyaiban is szeret minket, nem azért, mert olyan jók vagyunk, hanem, mert Ő jó. A keresztény szeretet ezen az úton jár: nemcsak azt szereti, aki rokonszenves, aki illik hozzá, akitől vár valamit.
A hit szerepe
Ha a kereszténység egyenlő a szeretettel, akkor még nagyon messze vagyunk attól, hogy keresztények legyünk. Itt lép be a hit. A keresztény hit azt mondja, hogy szeretetünk hiányát kiegyenlíti Krisztus túláradó bősége. Isten saját szeretetének gazdagságát árasztotta ki ránk Jézusban, és az ember kinyújthatja kezét, hogy megajándékozhassa az Isten.
A szeretet egysége
Ha valaki szeret egy embert, akkor lehetetlen, hogy ne szeresse Istent is. A szeretet egységének gyökere maga Jézus Krisztus, akiben egyszerre látjuk és szeretjük Istent és embert.(1Jn. 4,1O-11).
Isten nagyvonalú velünk szemben. Millió csírát teremt, hogy megmentsen egy életet. Egy egész világegyetemet pazarol el, hogy legyen helye az embernek.
Forrás ~ Internet
