"Uram, taníts minket imádkozni!" (Lukács evangéliuma 11,1) Az imádság az ember egyetlen, mégis tökéletes eszköze, amellyel a földi élet keretei között közvetlenül - bárhol és bármikor - kapcsolatba léphet alkotójával, Istennel. Maga Jézus Krisztus is, "testének napjaiban" imádság révén őrizte szoros egységét Atyjával, akit mindennél és mindenkinél - önmagánál, az életénél is - jobban szeretett.   "Halld meg esedezéseim szavát..." Mit nevezünk és mit nevezhetünk imának? "Halld meg esedezéseim szavát, amikor kiáltok Hozzád, és amikor felemelem kezeimet a Te szentséged lakhelye felé." (Zsoltárok 28,1) Az imádság az ember egyetlen, mégis tökéletes eszköze, amellyel a földi élet keretei között közvetlenül - bárhol és bármikor - kapcsolatba léphet alkotójával, Istennel. Maga Jézus Krisztus is, "testének napjaiban" imádság révén őrizte szoros egységét Atyjával, akit mindennél és mindenkinél - önmagánál, az életénél is - jobban szeretett. Egy alkalommal, mennybe küldött szavait hallva, a tanítványai kérték: "Uram, taníts minket imádkozni!" (Lukács evangéliuma 11,1) Valóban, tudunk-e igazán imádkozni, még ha esetleg naponta, rendszeresen tesszük is? A várótermekben, fogadóórák előtt hosszú délelőttöket kényszerülünk várakozni, gyakran idegesen és félve, mire meghallgatást nyerhetünk - az azonban természetes, hogy a világmindenség Urát azonnal elérhetjük?! Nem mindig ugyanazokkal a szavakkal fárasztjuk Őt? Egyáltalán, kihez - és ki által - imádkozunk? Az egyedül igaz Istent imádjuk, vagy csupán egy általunk alkotott, torz bálványt? Nagyon sokat, sőt mindent elárulnak némán vagy hangosan elmondott szavaink Istenről alkotott képünkről-képzetünkről. Valóban Atyánk Ő? Vagy csupán egy távoli, kívánságteljesítő "automata", akinek naponta benyújtjuk a listát kéréseinkről, elvárásainkról? Halljuk-e a válaszát, és egyáltalán, érdekel-e minket, mit felel? "Kiváltságunk, hogy igyunk a határtalan szeretet forrásából. Érthetetlen, hogy olyan keveset imádkozunk!" (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Az ima kiváltsága c. fej.) Talán fel sem fogjuk, micsoda megtiszteltetésben lehet részünk, amikor az örökkévaló, szent és tökéletes Istenhez fordulhatunk bizalommal, hiszen ezt a kegyelmet soha, egyetlen ember sem érdemelhetné vagy kényszeríthetné ki: "Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek." (Római levél 3,10-12) Miért nincs ember, aki keresse Istent? Hiszen éppen nekünk, a bűn foglyainak van a legnagyobb szükségünk Atyánk szeretetére, fenntartó erejére életünk minden pillanatában, hiszen "Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (Apostolok cselekedetei 17,5). "Krisztus, Isten iránti bizalmunkat erősítve, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha Neki és Róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja ezt a nevet, ha segítségét és áldását kérve így szólítjuk meg."(Ellen G. White: Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk c. fej.)   "Szüntelen imádkozzatok!" (I. Thesszalonikai levél 5,17) Miért kell vagy kellene szüntelenül imádkoznunk? Hogyan lehet szüntelenül imádkozni? Megérthetjük ezt, ha Megváltónk életét szemléljük. Jézus Krisztus földi élete egyetlen, folyamatos imádság volt: állandó szeretetkapcsolat Istennel; telve hálaadással, mély, ragaszkodó szeretettel mennyei Atyja iránt. Éjszakákat, kora hajnali órákat töltött a szabadban, hogy együtt lehessen azzal, aki a Földre küldte, s akivel eddig közvetlen fizikai közelségben élt. Neki tehát nem esett nehezére "szüntelenül" imádkozni, hiszen ez olyan volt számára, mint a lélegzés. Az ember számára is akkor van értelme a szüntelen imádságnak, ha Jézuséhoz hasonló. Nem arról van szó, hogy egymás után, lélektelenül morzsoljuk magunkban ugyanazon szavakat, kiüresedett és betanult mondatokat: "És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszédük miatt hallgattatnak meg." (Máté evangéliuma 6,7) Az imának a lélek szomjúságából kell fakadnia, az Isten utáni vágyódást szólaltatja meg: "Vezess engem a Te igazságodban, és taníts engem, mert Te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged." (Zsoltárok 25,5) Minél jobban ismerjük Atyánkat, annál mélyebbek a kéréseink, mélyebb a bizalmunk is - lefoszlanak rólunk a hit "gyermekbetegségei", a fölösleges félelem, aggodalom: "Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságtokban és könyörgésetekben hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt. És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi levél 4,6-7)   "Magasztallak téged, Istenem, királyom!" Atyánk jelenlétének szüntelen bizonyossága a legnagyobb próbák közepén is hálaadásra indítja az Őbenne bízókat: "Magasztallak Téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké! Minden napon áldalak Téged, és dicsérem nevedet örökkön örökké! Nagy az Úr és igen dicséretes, és az Ő nagysága megfoghatatlan. Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged kegyeltjeid. Igaz az Úr minden útjában, és minden dolgában kegyelmes." (Zsoltárok 145,1-3. 10) Ha az öröm és a hálaadás magaslatáról letekintünk az életünkre, akkor más távlatba helyeződnek saját dolgaink, s ezzel párhuzamosan a kérések súlypontja is áthelyeződik Isten szempontjaira: "Keressétek először Isten országát és annak igazságát, és a többi majd megadatik néktek." (Máté evangéliuma 6,33) Nem a "többit" akarjuk már görcsösen megszerezni, "kiimádkozni", mintegy kikényszeríteni Isten kezéből, hanem Isten országának megszületésére vágyakozunk szeretteink, felebarátaink szívében, s azután az egész világon is: "Jöjjön el a Te országod és legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is." (Máté evangéliuma 6,10) Vágyaink ekkor látszólag "beszűkülnek", nincsenek már hosszú listáink, mert felismerjük a fontossági sorrendet: "A Te országod örökké fennálló ország, és a Te uralkodásod nemzedékről nemzedékre." (Zsoltárok 145,13) Egyetlen dolog után vágyakozunk, amely azonban maga a teljesség: "Isten közelsége oly igen jó nékem." (Zsoltárok 73,28) "Vágyakozz Isten után - az élő Isten után - mélységes sóvárgással! Krisztus élete tanúsítja, hogy mit tehet az ember, ha isteni természet részese lett. Mindaz, amit Krisztus kapott Istentől, a mienk is lehet. Tehát kérj, és akkor kapsz!" (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk c. fej.) Forrás: Internet