'Újuljatok meg hitben, amely az Úr teste, és szeretetben, amely az Úr vére!'
Legyetek szelídek, és újuljatok meg hitben; a hit az Úr teste; újuljatok
meg szeretetben, amely Jézus Krisztus vére. Ne legyen semmi bajotok
egymással. Ne szolgáltassatok a pogányoknak ürügyet arra, hogy néhány
esztelen miatt az Istenben élő közösséget káromolják. Mert jaj annak,
aki miatt gyalázva káromolják nevemet egyesek! (Vö. Iz 52,5)
Fogjátok be hát fületeket, ha valaki úgy akar benneteket oktatni, hogy
mellőzi Jézus Krisztust, aki Dávid nemzetségéből származott, Máriától
született, valóban megszületett, evett, ivott, valóban kínzatást
szenvedett Poncius Pilátus alatt; igazán keresztre feszítették, és
meghalt; látták ezt az égiek és a földiek meg az alvilág, ő igazán fel
is támadt a halálból, feltámasztotta őt Atyja, mint ahogy az ő
hasonlatosságára az Atya támaszt majd fel minket is Jézus Krisztusban,
akik hiszünk őbenne; aki nélkül nincs igaz életünk.
Óvakodjatok tehát a vadhajtásoktól, amelyeken halált hozó gyümölcs
terem; aki megízleli, tüstént meghal. Ezeket nem az Atya ültette. Mert
ha az Atya ültetvénye volnának, meglátszanának rajtuk a kereszt ágai, és
a gyümölcsük romolhatatlan volna. Kínszenvedésében Krisztus ezzel a
kereszttel hív benneteket, akik az ő tagjai vagytok. Nem születhet külön
a fej, külön a tagok; megígérte ugyanis az egységet Isten, aki maga az
egység.
Üdvözöllek benneteket Szmirnából Isten azon egyházaival együtt, amelyek
mellettem állnak. Ezek minden testi-lelki jókkal elláttak engem.
Bilincseim - amelyeket Jézus Krisztusért hordok esdekelve, hogy elérjem
Istent - arra kérlek titeket: maradjatok meg egyetértésben és kölcsönös
imádságban. Úgy illik ugyanis mindnyájatokhoz, és különösen a
presbiterekhez, hogy az Atya, Jézus Krisztus és az apostolok
tiszteletére püspökötöknek örömet szerezzetek.
Óhajtom, hogy szeretettel hallgassatok rám, nehogy ez a levelem vádirat
legyen ellenetek. Imádkozzatok értem is, aki Isten irgalmából a ti
szeretetetekre szorulok, hogy méltó legyek elérni a rám váró sorsot, és
ne legyek elvetésre méltó.
Köszönt titeket a szmirnaiak és efezusiak szeretetközössége. Minden
imádságtokban gondoljatok a szíriai egyházra, amelynek nem vagyok méltó a
nevét viselni, hiszen az utolsó vagyok közülük. Köszöntlek benneteket
Jézus Krisztusban. Engedelmeskedjetek a püspöknek, mint Isten
parancsának; éppúgy a presbitereknek is. Osztatlan szívvel szeressétek
egymást.
Értetek áldozom fel magamat, nemcsak most, hanem majd, amikor Istent is
elnyerem. Még mindig veszélyben vagyok, de hűséges az Atya Jézus
Krisztusban, hogy megtegye az én kérésemet és a tiéteket is. Az a
vágyam, hogy benne makulátlannak bizonyuljatok.
Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a trallesziekhez írt leveléből
Forrás ~ Internet