'Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve?'
Amikor Velence a tenger királynője lett, fényes ünnepet tartott, aranyos
hajón kivonult a dózse, s aranygyűrűt dobott a tengerbe; eljegyezte
Velencének a tengert. Eljegyezte, hogy hű legyen, s ne kegyetlen, hogy
hullámai gyöngyöket görgessenek, s el ne söpörjék palotáit, hogy a
tenger lehelete hősöket és szenteket neveljen. Tenger a világ, zivataros; népek és országok csak zátonyokon állnak,
nincs maradandó városuk. De azért az Isten terveit kell minden népnek
küzdve, tűrve, haladva, fejlődve megvalósítani, s biztosítani létét az
idők tengerében.
Magyarország kis sziget idegen népáradatban, hullámok csapdossák;
aggodalmak, remények járnak fölöttünk; tengerünk nemigen van, amely
nemzeti haladásunkat, gazdagodásunkat előmozdítaná, melynek leheletétől
hősök és szentek lelkesülnének, de a 'Tenger Csillaga' mégis mosolyog
felénk. Kilencszázados történetünk verőfényében éppúgy, mint mély
árnyaiban ott látom alakját, amely az égből leszáll, s megáld; hallom
nevét, amely a királyok és hősök nevei mellett és fölött hangzik, mint
angyalének; ez az alak, ez a név: Mária. Szent István neki ajánlja föl
életének esthajnalán a koronát, hogy valamint neki esti csillaga volt,
úgy nemzetének hajnalcsillaga legyen; neki adja át népét, hogy
Nagyboldogasszonya, Úrnője legyen.
I. Nagyboldogasszony … először hitünknek asszonya. Az a kereszténység
hódította meg a magyart, amely a Szent Szűz alakjával, tiszteletével és
szeretetével köszöntött be a világba. Az az evangélium hódította meg a
magyart, amely az angyal köszöntésével kezdődik, amely a Szent Szűz
alázatával lép a világba, és amelynek első híve a Szűz, boldog, aki hitt
(Lk 1,45). Nagyasszonynak hívtuk, mert nagy hatalmát fölértettük.
Hatalmas méltóságából s belső kitűnőségéből (Szeplőtelen,
kegyelemteljes, páratlan Szűz, mennybe fölvitt) folyik, ő valóban
királyi lélek: Istenhez legközelebb, frigy szekrénye; szívébe vette bele
magát az Úr; szeretetét anyai tejjé, bánatát istenanyai könnyé
forralta. Őt szereti az Úr leginkább: Hallgass rám, leányom … elbűvölte a
királyt szépséged (Zsolt 44,11- 12). Légy engedelmes - mondja neki az
Úr. Ez asszonynak járó hódolat a legfényesebb, a szívek hódolata: Megáldott
téged, leányom, a Magasságbeli Isten (Jud 13,18). Lelkesülnek érte:
Csak tekints reánk, és mi örömest leszünk szolgái a királynak (vö. Ter
47,25). Áldást hozó hatalom! Légy a mi Úrnőnk új századokra, hogy míg Istent keressük, általad megtaláljuk.
II. Nagyboldogasszony … a magyar nép művelődésében s nemesbülésében. A
legbiztosabb nevelés a jóért, szépért, gyöngédért való lelkesítés; a
szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől; az erkölcs
finomodik a tisztaságnak, a szeplőtelen szüzességnek behatásától. A
népek először templomokat emelnek; de ha a Szűzanya képét tisztelik,
ezekbe a templomokba az erkölcs, a művészet is bevonul. A magyar nép
művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a
hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében; a magyar katolikus nemesség
másfél századon át a Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; az
első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok
s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra
szállni.
Mi lesz ezentúl? Találtok-e szebb, finomabb eszményt? Jobb iskolát az
erkölcsnek? Kilencszáz év óta hány templomot építettünk tiszteletére, s
nem értük be velük, szebbet szeretnénk? Hány képét teremtették meg
művészek ihletettségük elragadtatásában? Térden állva festették, s mégis
azt mondják: ez nem az. Aki ránéz, foglya lesz: Vigyél magaddal, ó,
Szűz! (Vö. Én 1,4)
III. Nagyboldogasszony … a magyar nép hivatásának őrangyala. 1896.
szeptember 28-án volt 400 éve, hogy Nikápolynál török és magyar először
szemben állt. Háromszáz éven át szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a
kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk.
Hősiességünk fölött az ő képe, az ő zászlaja lengett. Ha el kellett
volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfödőnk, s csendítésünk az Ave
Maria estharangszava.
Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új
küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka,
erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz
és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak
hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét.
Maradjunk ez alapon: a népeknek élete nemcsak vértócsákba, hanem
fertőkbe is veszhet. A fertőkbe nem jutunk, ha a hit erejével s az
erkölcs lelkével a kultúrmunkához fogunk, hiszen nála van az élet és az
erény minden reménye (vö. Sir 24,25).
Prohászka Ottokár püspök beszédeiből
Forrás ~ Internet