'Jó nekünk itt lennünk!'
Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki
tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és
dicsőséges második eljöveteléről, de - ha netán még nem lennének eléggé
meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik - hogy végül is szívük
mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék
az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos
isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét.
Olyan volt ez,
mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje
hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak
meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16,28) Atyja
dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már.
Az evangélista leírása nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Krisztus hatalma
és e szándéka egyezett ennél a megnyilatkozásnál, hiszen az előzők után
rögtön így folytatta: Hat nap múlva maga mellé vette Jézus Pétert,
Jakabot és Jánost, és fölment külön velük egy magas hegyre. Ott színében
elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan
fehér lett, hogy vakított, mint a hó. Egyszerre megjelent nekik Mózes és
Illés, amint beszélgettek vele (Mt 17,1-3).
A mai szent ünnep csodálatos eseménye, a hegyen történt üdvös misztérium
a mi számunkra most itt valósul meg; egybegyűjtött ugyanis bennünket
Krisztus halála és ünneplése. Hogy tehát az Istentől megvilágosított
tanítványok között a kiválasztottakkal együtt mi is behatolhassunk
ezeknek a kimondhatatlan és szent misztériumoknak a mélyére, hallgassunk
Isten szent szavára, amely a magasból, a hegy ormáról oly sürgetőleg
hív össze bennünket.
Merész dolgot mondok: nekünk is oda kell igyekeznünk, mint Jézusnak, aki
itt a mennyben vezetőnk és előfutárunk, hogy vele együtt majd mi is
lássuk lelki szemeinkkel azt a tündöklő ragyogást. Lelkünk egész valója
bizonyos módon megújul, egészen az ő képmásaivá leszünk, mi is, mint
Jézus, örök dicső színeváltozásban élünk, részesedünk az isteni
természetben, és így képesek leszünk a mennyei boldogság befogadására.
Lelkesülten és ujjongva siessünk, és mi is hatoljunk be a titokzatos
felhőbe! Váljunk mintegy Mózessé, Illéssé vagy Jakabbá és Jánossá! Vagy
légy olyan, mint Péter, aki az isteni látomástól és kinyilvánulástól
elragadtatott. E dicső színeváltozástól maga is egészen átalakult, e
világból kiemelkedett, és e földtől szinte elszakadt. Te is lépj ki a
testből, hagyd most el ezt a teremtett világot, térj vissza egészen
Teremtődhöz, akihez Péter mintegy mámorosan így kiáltott: Uram, jó
nekünk itt lennünk! (Vö. Mt 17,4)
Valóban, Péter, jó nekünk itt lennünk Jézussal, és így maradnunk tovább a
világban. Hiszen van-e boldogabb, mélyebb, kiválóbb tudat, mint
Istenben lenni, hozzá hasonulni, és az élet világosságában élni?
Bizonyos vagyok benne, hogy közülünk is mindenki, aki érzi magában Isten
jelenlétét, és már átalakult az ő isteni hasonlóságára, örvendezve csak
ezt kiálthatja: Jó nekünk itt lennünk, ahol minden fényben tündöklik,
ahol öröm, boldogság és gyönyörűség van, ahol békében, szelídségben és
édes derűben él a szív, ahol látjuk Krisztust, az Istent; ahol az
Atyával együtt ő készített szívünkben hajlékot, és oda belépve így szól:
Ma üdvösség köszöntött erre a házra (Lk 19, 9); ahol Krisztussal együtt
az örök javak megszámlálhatatlan kincse halmozódik össze; ahol az örök
boldogság első zsengéit és előképeit mintegy tükörben már előre
szemlélni lehet.
Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből
Forrás ~ Internet
