'A jó pásztor életét adja juhaiért'
Figyelemre méltó, hogy a Gondviselés miként vezetett vissza oda, ahová
papi hivatásom első indításait kaptam, azaz a lelkipásztori
szolgálathoz. Most is a lelkek teljes és közvetlen szolgálatában érzem
magam. Valójában mindig azt tartottam, hogy egy egyházi személy számára
az úgynevezett diplomáciát is át kell járnia a lelkipásztori szellemnek;
másként semmit sem ér, és nevetségessé teszi a szent küldetést. Most
arra választottak ki, hogy a lelkek és az Egyház igazi érdekeit
képviseljem, azaz, hogy az Egyház végső célja: a lelkek üdvössége, az
égbe vezetése megvalósuljon. Ez elég számomra, és hálát adok érte az
Úrnak. Ezt mondtam Velencében a Szent Márk-bazilikában beiktatásom
napján. Nem kívánok mást, nem gondolok másra, mint élni és halni a
lelkekért, akiknek a szolgálatára megbízást kaptam. A jó pásztor életét
adja juhaiért. Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen (Jn
10, 11.10).
Pápai szolgálatomat olyan életkorban kezdem - hetvenhét évesen -, amikor
mások befejezik azt. Az örökkévalóság küszöbén érzem tehát magam.
Jézusom, lelkünk első pásztora és püspöke, életemnek és halálomnak titka
a te kezedben van, és közel a szívedhez. Egyrészt remegek, hogy
közeledik a végső óra, másrészt bizakodom és napról napra előre nézek.
Gonzága Szent Alajos helyzetében érzem magamat.
Végzem a napi munkámat,
mindig törekszem a tökéletességre, de még inkább gondolok az isteni
irgalomra.
A még hátralevő néhány évemben - a szó teljes értelmében - szent
lelkipásztor akarok lenni, mint elődöm Szent X. Piusz pápa, mint a
tiszteletre méltó Ferrari bíboros, és mint püspököm, Radini Tedeschi,
amíg élt, és ahogyan folytatta volna életét haláláig. 'Így segítsen meg
engem az Úr!' Ezekben a napokban Szent Gergelyt és Szent Bernátot
olvastam; mindketten a lelkipásztor belső életéért aggódtak, amely, nem
szabad, hogy háttérbe szoruljon az anyagi, a külső teendők miatt.
Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én
lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15
titkával - lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt - azzal a
szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az
egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal
szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a
szegény bűnösöket. Mint bíborosnak és pátriárkának az egyházi méltóság
és tekintély nagy fénye mellett két fájdalmas problémám adódott:
egyrészt a pátriárkai javadalom szűkössége, másrészt a szegények nagy
száma, az alkalmazottak jogos követelései és a különféle segélyezések.
A javadalom hiányossága nem akadályozott meg engem, hogy javítsam az
anyagi feltételeket mind a magam, mind pedig a szolgálatban utódaim
számára. Szívből áldom az Urat ezért a kissé megalázó és gyakran zavarba
hozó szegénységért. Ez tett engem egyre hasonlóbbá a szegény Jézushoz
és Szent Ferenchez, de biztos vagyok benne, hogy nem halok éhen. Ó, boldog szegénység, amely nagy áldást biztosít nekem a jövőre nézve és
mindarra, ami nagyon fontos az én lelkipásztori szolgálatomban.
Szent XXIII. János pápa 'Egy lélek naplója' című művéből
Forrás ~ Internet