'Íme a vértanú, aki uralkodik és él'

Szent Apollinaris szülőföldje egyházát vértanúságával dicsőítette meg. Méltó volt, hogy Apolinaris, aki életét, Isten parancsát követve elveszítette, visszakapja azt az örök életben. Boldog, aki így fejezte be életpályáját, megőrizte a hitet, hogy ezáltal valóban első legyen hívei között. Senki ne higgye, hogy ha őt hitvalló névvel illetnék, az kisebb lenne, mint a vértanúság. Hiszen ő naponta sokszorosan kész volt a harcot felvenni. 

Hallgasd meg Pál apostolt, aki azt mondja: Mindennap meghalok (1 Kor 15,34). Kevés annak egyszer meghalni, aki, királya számára az ellenség felett gyakori dicső győzelmet arathat. Nem annyira a halál, sokkal inkább a hit és az odaadás tesz valakit vértanúvá; és ahogyan erényes dolog a csatában a király iránti szeretetből elesni, ugyanígy tökéletes erénynek számít, ha valaki kitartóan helytáll, és végsőkig folytatja a harcot. 

Nem azért tisztelünk valakit vértanúként, mert a vértanúság halált hozott neki, hanem mert kipróbálttá tette a hitét. Dárdáját használta és fegyvereink minden nemét kipróbálta rajta a ravasz ellenség, de ezt az erős vezért nem tudta kimozdítani helyéről, nem tudta megtörni állhatatosságát. Igen nagy dolog, testvéreim, ha - szükség esetén - valaki az Úr Krisztusért megveti a jelen életet, de az is dicsőséges, hogyha valaki életével megveti a világot is, és megtiporja azt annak fejedelmével együtt.

Krisztus sietett a vértanúhoz, a vértanú pedig sietett Királyához. Jól mondtuk, sietett, hiszen a próféta így szólt: Ébredj fel, siess velem szembe, és láss (vö. Zsolt 58,6). Hogy pedig az egyház az érte küzdőt megtartsa, lelkesen Krisztushoz fordul, hogy az igazság győztesének megszerezze a koronát, és magának biztosítsa a háborús időkre harcosának jelenlétét. Ez a hitvalló gyakran ontotta vérét, és sebeivel, lelkének hitével tanúskodott Alkotója mellett. Az égre nézett, megvetette a testet és a világot. 

Győzött mégis, és megtartotta győzelmét. Ehhez hozzájárult az is, hogy a zsenge egyház egész szívével azt kérte, hogy még ne következzék be elöljárójának vértanúsága. Zsenge egyházról beszélek, amely mindig mindent elér, és amely inkább könnyeivel, mint erejével próbált célt érni. Nem tud annyit elérni az erősek erőszakossága, mint a gyerekek könnye, mert az erős a testet tudja megtörni, a gyermek viszont a szívre tud hatni; az erőst az észérvek sem indítják meg, a gyermek jósága viszont mindenkire hatással van.

Mit mondjak még? Az egyház, mint szent anya, mindent megtett azért, hogy elöljárójától soha el ne szakadjon. Íme, a vértanú püspök, mint jó pásztor nyája közepette, többé már nem szakad el övéitől lélekben, bár testében egy időre eltávozott tőlük. Eltávozott tudniillik külsőleg, testével azonban közöttünk nyugszik. Íme, legyőzetett a gonosz lélek, az üldöző elesett; aki pedig királyáért meghalni kívánt, íme, uralkodik és él.

 Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből

Forrás  Internet